A hírt Peter Englund, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia örökös titkára jelentette be november 9-én Stockholmban. Englund így ismertette a döntés hátterét:
"Akadémiánk néhány irodalommal foglalkozó tagjának nemrég kezébe akadt Mr. Kertesi (sic) néhány regénye, így a Sorstalanság is. Megdöbbenve tapasztalták, hogy ezek a regények milyen rosszak, főképpen a Sorstalanság. Különösen akkor lepődtek meg, mikor azt is megtudták, hogy Kertesi Nobel-díjat nyert, amit ráadásul a svéd akadémia, az ő akadémiájuk ítélt oda! Tájékoztatást kértek ezért a döntést előkészítő Nobel Bizottságtól, amelynek tagjai előadták, hogy Kertesi műveit ők sem olvasták, teljesen ráhagyatkoztak a magyar nyelvvel foglalkozó külső szakértő ajánlására. A Bizottság tagjai és én magam is elolvastuk ezt követően a Sorstalanságot és elképedtünk, hogy egy ilyen rosszul megírt történet írója hogyan lehetett díjazott. És kérem, ne jöjjenek nekem most a magyarországi irodalomkritikusok ostoba érvelésével, hogy pont azért jó ez a mű, mert direkt rosszul, primitíven, egy gyerek szemszögéből van megírva!" – adta elő az akadémia titkára.
Az akadémia ezért a kitüntetést visszavonta, ami a Nobel-díj történetében eddig példátlan, Kertésznek pedig december 10-ig vissza kell fizetnie a díj összegét, egymillió dollárt és annak kamatait. Englund befejezésül elmondta: "Akadémiánk Magyarországot kártalanítani szeretné, hogy egy ilyen fércművel került fel a világirodalom térképére. Kérjük ezért a magyar kulturális kormányzatot, hogy az év végéig nyilatkozzon arról, igényt tart-e a Kertesitől visszakapott összegre, amit aztán kulturális célokra fordíthat, vagy kérheti azt is Magyarország, hogy Wass Albert vagy Pozsonyi Bucó Ádám legyen az irodalmi Nobel-díj kitüntetettje 2010-ben."
Tacskó Muki blogja e-mailben érte el a díjától frissen megfosztott, Berlinben élő írót és többek között azt kérdezte Kertész Imrétől, hogy nem érzi-e, hogy csalódást okozott Magyarországnak. Kertész a magyarul feltett kérdéseinkre németül válaszolt:
"Sehr Geehrte(r) Tacskó Muki!
Das ist mir scheissegal, was das Arschloch Ungarn fühlen, weil ich kein Ungar bin!"
A választ a továbbiakban magyarul közöljük:
"Mélyen tisztelt Tacskó Muki!
Nekem édes mindegy, amit a magyarok éreznek, mert nem vagyok magyar. Ezt múlt héten a Die Weltnek is elmondtam. A díjjal járó összeget eszem ágában sincs visszafizetni, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia és a Nobel Bizottság tagjainak pedig üzenem, hogy mindenki kapja be a huszárfaszt!
Szívélyes üdvözlettel Berlinből az Ön:
Imre Kertésze"
(Harctér)
(Gy.k.: a cikk NEM véletlenül került a Humor rovatba!)