Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen (Reghin) zsidó temetőjében, a rendőrség sírgyalázás gyanújával indított vizsgálatot - jelentette vasárnap a Maros megyei rendőrség közlése alapján az Agerpres hírügynökség.
Az erdélyi megye rendőrfőkapitányságának tájékoztatása szerint a hatóságokat vasárnap 11.30 körül értesítették arról, hogy ismeretlenek sírköveket döntöttek ki a szászrégeni zsidó temetőben. Az 112-es sürgősségi hívószámra érkezett hívás nyomán tartott helyszíni szemlén kiderült, hogy 14 síremléket döntöttek ki.
A hatóságok szerint az elkövetők vasárnapra virradóra hatoltak be a zsidó temetőbe, ahol szándékosan döntötték ki a sírköveket. A vizsgálatok szerint a kidöntött síremlékeket nem rongálták meg, egészben maradtak.
A rendőrség a szászrégeni ügyészséggel együttműködve sírgyalázás vádjával indított vizsgálatot az ügyben az elkövetők azonosítása végett.
A román hírügynökség megjegyzi, hogy a sírgyalázás vasárnapra virradóra történt, amikor Romániában a lakosság zöme az ortodox húsvétot ünnepli.
Az egykoron jelentős német lakossággal rendelkező, jelenleg közel 30 ezer lakosú Szászrégen a különböző nemzetiségek harmonikus együttélésének egyik jó példája volt. A Maros megyei kisvárosban évekkel ezelőtt háromnyelvű - román, magyar és német - helységnévtáblát helyeztek ki, holott egyik kisebbség aránya sem éri el a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöböt.
Szászrégennek annak ellenére van több mandátum óta magyar polgármestere, hogy a város magyar lakossága mindössze 18 százalékot tesz ki. A 2021-es romániai népszámláláson 5607-en vallotta magukat magyar nemzetiségűnek.
(MTI)








