Frissítés (febr. 11. 23.15): ezt most kaptuk:

Na sok görény rasszista! Leírom, hogy mi történt! A szegény cigányok éppen kulturáltan szórakoztak és arról társalogtak, hogy a veszprémi volt vegyipari egyetemen újraélesszék a vegyészetet. Egy spéci szénvegyületről, a fullerénekről társalogtak, és azok orvosi és gyógyszerészeti alkalmazásának lehetőségeit tárgyalták. Ekkor a pultos lány obszcén módon, rasszista és fasiszta jelszavak ordítása közben egy számla segítségével rájuk rontott. Ők védekezésül kitértek. A magából kivetkőzött nő ekkor elbotlott és beverte az orrát az asztalba.

A társaság ekkor jobbnak látta, ha fizet és elmegy. A tömegben viszont, a fizetésül hátrahagyott összeget valami mocskos, tolvaj magyar ellopta! Ekkor támadta meg őket a három külföldi! A szórakozó helyről mikor kiléptek a gaz idegenek rájuk rontottak. Hogy kihasználják a látens rasszizmust, a lappangó fajgyűlöletet, a románul beszélő háromszor szíven és mellkason szúrta magát, a másik a saját veséjébe hátulról szúrt kést, a harmadik ennek láttán fejberúgta magát bosszúból!

A szegény cigányok segíteni akartak, de összezavarodtak. A vért és a hörgő hangokat nem bírták elviselni, ráadásul mert segíteni akartak és a késeket eltávolították, de közben véresek lettek, még azt a téves képet alkották volna a műintézményből kilépőkben, hogy ők a tettesek, ezért jobbnak látták az elvonulást. A kettő azért ment Olaszország felé, mert a milánói egyetemen pont a saját témájukban szerveztek előadásokat a szerveskémia témakörében.

A Sztojka nevű meg most nem bujkál, hanem a disszertációját írja Svédországban a szénvegyületek stabilitási és kombinációs problémáiról, és nem tud arról, hogy keresik! Hiszen ártatlan! Őket érte támadás!

Eredetileg írtuk (febr. 10. 22:01): A mélyfélelemben élő romák egy kis közössége jött össze csendes beszélgetésre egy veszprémi szórakozóhelyen.
Az alagsori helyiségben tomboló, egy szexuális tevékenység eredményét zajosan ünneplő sportoló társaság mindent felülmúló tűrhetetlen tombolása miatt azonban jobbnak látták, ha mielőbb távoznak.. A nagy sietségben elmulasztották a számla kiegyenlítését, mire a szociálisan érzéketlen csapos lány minősíthetetlen hangon utánuk kiabált. A fizetési szándékkal visszatérő romáktól a fizetséget követelő csapos lány azonban megbotlott az általa kikészített baseball-ütőben és arccal a pultra zuhant.
A segítségére köré csoportosuló romákra ekkor késsel a kézben rárontottak a lerészegült sportolók. A kavarodásban a késsel hadonászók önmagukat sebezték meg, végzetesen.
Magyarország nevében őszinte együttérzésünket fejezzük ki a megfenyegetett romák felé és biztosítjuk a roma társadalmat, hogy mindent megteszünk ehhez hasonló durva inzultusok megelőzése érdekében.