Január 7-én, kedden meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front alapítója és volt elnöke. A politikus 96 éves volt, halálhírét családja is megerősítette – írja a Le Monde nyomán az Index.
Jean-Marie Le Pennek előrehaladott kora és az aktív politikától való évekkel ezelőtti visszavonulása ellenére nagy befolyása volt a francia jobboldalon. Ő volt a Nemzeti Front (FN) társalapítója 1972-ben, és közel négy évtizeden át vezette azt.
Lánya, Marine Le Pen 2011-ben vette át tőle a párt vezetését, amelynek nevét Nemzeti Összefogásra változtatta, és azóta is azon fáradozik, hogy a pártot "megválaszthatóvá tegye", "szemléletét mérsékelje". Politikailag szakított apjával, miután az többször akadályozta stratégiája megvalósítását. Jean-Marie Le Pent 2015-ben kizárták a pártból a "holokausztot lekicsinyítő megjegyzései" miatt.
Jean-Marie Le Pen elkeseredetten vágott vissza, lányát árulással vádolta, és hosszú ideig tartó nyilvános viszályt vívott vele.
Frissítés: "mindig Franciaországot szolgálta, védelmezte identitását és szuverenitását" - írta róla az eltérített párt jelenlegi elnöke
Az MTI összeállítása:
"Jean-Marie Le Pent, akit hozzátartozói vettek körül, kedden délben magához szólította az Úr" - tudatta a politikus családja az AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményében.
Jean-Marie Le Pen az egyik legrégebbi francia párt, az egykori Nemzeti Front alapítója volt, 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol 18 százalékos támogatottsággal alulmaradt Jacques Chirackal szemben. A politikus 2011-től kezdve fokozatosan visszavonult a politikai élettől, a párt irányítását - amely 2018-ban Nemzeti Tömörülésre változtatta a nevét - lánya, Marine Le Pen vette át.
November közepétől Jean-Marie Le Pen kórházi ellátásra szorult a Párizstól nyugatra található Rueil-Malmaisonban lévő otthonától nem messze fekvő Garches egyik egészségügyi intézményében. Az egykori pártelnök egészségi állapota 2023-ban bekövetkezett szívrohama óta romlott meg jelentősen.
Jean-Marie Le Pen a szélsőjobboldal történelmi alakja volt, akinek a hazánk közéletében közel hetven éven át betöltött szerepét most már a történelemnek kell megítélnie - írta közleményében a francia elnöki hivatal. Emmanuel Macron köztársasági elnök részvétét fejezi ki családjának és barátainak - tette hozzá az elnökség.
"A francia hadsereg egyenruhájában elkötelezte magát Indokínában és Algériában, néptribünként a Nemzetgyűlésben és az Európai Parlamentben mindig Franciaországot szolgálta, és védelmezte identitását és szuverenitását" - írta az X közösségi oldalon Jordan Bardella, a Jean-Marie Le Pen által alapított párt utódjának, a Nemzeti Tömörülésnek az elnöke.
Marine Le Pen apja halálának pillanatában repülőgépen ült Párizsba hazafele, miután az elmúlt napokban az Indiai-óceánban fekvő Mayotte francia szigetcsoporton tett látogatást, ahol a Chido ciklon pusztító átvonulása után szolidaritását fejezte ki a helyiekkel.
Az 1928-as születésű Jean-Marie Le Pen 27 évesen lett nemzetgyűlési képviselő, háromszor választották újra, hét cikluson át volt európai parlamenti képviselő, ötször indult a francia elnökválasztáson. 1972 és 2011 között volt az elnöke az általa alapított Nemzeti Frontnak. Verbális megnyilvánulásai miatt többször elítélték rasszizmus és antiszemitizmus vádjával. Amikor 2002-ben sikerült bejutnia a francia elnökválasztás második fordulójába, két hétig több millióan tiltakoztak az általa képviselt politika ellen a francia utcákon. Huszonkét évvel később azonban lányának, Marine Le Pennek az irányítása alatt, aki az utóbbi három elnökválasztáson mindig bejutott a második fordulóba, az utódpárt, a Nemzeti Tömörülés Franciaország legnagyobb ellenzéki pártjává vált.
Jean-Marie Le Pen kétszer nősült, első felesége Pierrette Lalanne modell volt, akitől három lánya született, Marie-Caroline, Yann és Marine.