Az evolúciót mindenki ismeri az iskolai tananyagból: a populációk apró változásai, a „mikroevolúció” közvetlenül megfigyelhető. De mi a helyzet a nagyobb léptékű változásokkal? Vajon természetes mechanizmusokkal magyarázható az, hogy teljesen új testtervek, szervek, fajok és törzsek jelennek meg a történelem során? Ezt a kérdést vitatta meg egy „kritikus” és egy „védelmező”, több fordulóban.

„Az evolúcióval kapcsolatban nem a mikrováltozásokat vitatom. Azokat látjuk: például a pintyek csőrméretének változását a Galápagos-szigeteken, vagy az antibiotikum-rezisztencia kialakulását a baktériumoknál. Ezek valóban megfigyelhetők.

De a makroevolúciós ugrásokat – amikor egy hüllőből madár, vagy egy halból kétéltű lesz – soha senki nem látta. A válasz mindig az, hogy ezek „millió évekkel ezelőtt” történtek, így nem vizsgálhatók közvetlenül. Ez nem ugyanaz, mint a tudományos megfigyelés.

A fosszilis bizonyítékok sem oldják meg a problémát. Darwin maga is elismerte, hogy a rétegek nem folyamatos átmeneteket mutatnak, hanem hirtelen megjelenéseket és hosszú változatlanságot. A kambriumi robbanás például egyszerre hozott létre szinte minden nagy állattörzset – előzmények nélkül. Ha a makroevolúció fokozatos lenne, átmeneti formák millióit kellene látnunk. Ehelyett néhány vitatott lelet áll rendelkezésre.

És ott vannak az összetett rendszerek. Gondoljunk a szemre, a véralvadási kaszkádra vagy a baktérium ostorára. Ezek úgynevezett „visszafordíthatatlanul összetettek”: ha egyetlen részüket eltávolítjuk, a rendszer használhatatlan. Hogyan fejlődhettek volna fokozatos, apró lépésekben?

A genetikai bizonyíték sem meggyőző. Kis mutációk képesek apró változtatásokra, de nincs bizonyíték arra, hogy véletlenszerű mutációk képesek lennének teljesen új genetikai információt, új szerveket vagy testterveket létrehozni. A mutációk többsége káros vagy semleges. A tenyésztési kísérletek is mutatják: a kutyák kutyák maradnak, a legyek legyek. Változatosság van, de határokon belül.

A fajképződés tehát nem azonos teljesen új „fajok” vagy „típusok” létrejöttével. Amikor új növény- vagy rovarfajokat látunk kialakulni, az csak kisebb eltérés. De ettől még nem következik, hogy egy halból kétéltű, vagy egy majomból ember lehetne.

És végül: a matematikai valószínűség. A fehérjék, gének és sejtrendszerek összeállása véletlen mutációk révén olyan valószínűtlen, hogy gyakorlatilag lehetetlen. Még milliárd évek alatt sem tűnik reálisnak.

Összefoglalva: a mikroevolúció megfigyelhető, de a makroevolúció inkább filozófiai hit a természetes folyamatok mindenhatóságában, semmint bizonyított tudományos tény.”

„Való igaz, nem tudjuk végignézni, ahogy egy dinoszauruszból madár lesz — az evolúció ugyanis sokkal hosszabb idősíkon működik, mint az emberi élet. De rengeteg közvetett bizonyítékunk van: fosszilsorozatok, például a szárazföldi emlősökből a korai bálnákon át a mai bálnákig; vagy a 'gyűrűfajok', ahol egy populáció fokozatosan változik annyira, hogy a szélső csoportok már nem képesek egymással szaporodni. A genetikai összehasonlítások pedig mély közös ősöket tárnak fel az egész élővilágban.

A fosszilis rekord valóban hiányos, de ez természetes, hiszen a fosszilizálódás ritka folyamat. Ennek ellenére több ezer átmeneti fosszíliát ismerünk: a Tiktaalik a hal–kétéltű átmenetet, az Archaeopteryx és a tollas dinoszauruszok a hüllő–madár átmenetet, míg az Australopithecus vagy a Homo habilis az emberi fejlődés láncszemeit mutatják. A kambriumi 'robbanás' sem egy pillanat volt, hanem legalább 20 millió év, és a pre-kambriumi rétegekben is találunk előfutárokat.

Az 'irreducibilis komplexitás' érve sem állja meg a helyét, mert sok rendszer elemei korábban más funkcióval rendelkeztek. A szem például egyszerű fényérzékeny foltokból indult, majd gödrös szemek, lencsés szemek fejlődtek – és ma is láthatjuk ezek minden köztes formáját különböző állatoknál. A baktérium ostorának fehérjéi más, egyszerűbb rendszerekben is működnek. Az evolúció nem mindent egyszerre épít fel, hanem módosítja és újrafelhasználja, ami már adott.

A genetikai 'határok' sem valósak. Ismerjük a genetikai újítás mechanizmusait: a génmásolás lehetővé teszi, hogy egy másolat új funkciót vegyen fel, miközben az eredeti megmarad; a mobilis elemek átrendezik a DNS-t; sőt, egész genomok duplázódnak meg, például halaknál és növényeknél. Ezek hosszú távon óriási genetikai újdonságokat hoznak létre. A kutyák és a gyümölcslegyek azért 'maradnak ugyanazok', mert nem adtunk nekik millió éveket és drasztikus környezeti nyomást.

A fajképződés pedig pontosan az a folyamat, amivel nagyobb léptékű változások felépülnek. Ha elég sok kis változás összeadódik, létrejönnek teljesen új vonalak. Ami 'nagy ugrásnak' tűnik, az sok kicsi lépés sorozata.

A valószínűségi érvek pedig gyakran rossz feltételezéseken alapulnak: az evolúció nem pusztán véletlen kísérletezés. A mutációk véletlenek, de a természetes szelekció irányítja és megtartja a működő lépéseket. Ráadásul az életnek több mint 3,5 milliárd éve volt, trilliónyi élőlény élt és szaporodott, és folyamatos környezeti változások szűrték őket. Ilyen hatalmas számok mellett az 'esélytelen' dolgok is valószínűvé válnak.

Összességében: a makroevolúció nem egy vak ugrás, hanem a mikroevolúció logikus kiterjesztése hatalmas idősíkon. A fosszíliák, a genetikai bizonyítékok és a fajképződés megfigyelései mind ugyanabba az irányba mutatnak: az élet közös eredetére és a nagy léptékű változások valóságára.”

„Mindig azt mondod, hogy az „idő” mindent megold. Milliárd évek nem varázsolják a lehetetlent lehetővé. Ha az esélyek csillagászatilag alacsonyak, akkor az idő és a populációméret szorzása sem garantál sikert — legfeljebb hosszabbra nyújtja a valószínűtlenséget.

Az átmeneti kövületek még mindig hiányoznak a kulcspontokon. Igen, lehet hivatkozni a Tiktaalikra vagy az Archaeopteryxre, de ezek csak pillanatfelvételek. Elvileg milliószámra kellene lenniük finoman fokozatos átmeneteknek, nem pedig ritka különlegességeknek, amelyek ráadásul gyakran vitatottak.

A „kooptáció” inkább tűnik kitalált történetnek. Azzal, hogy „ennek a résznek korábban biztos volt más funkciója”, még nem bizonyítunk semmit. Ez spekuláció, nem demonstráció.

A genetika kétélű fegyver. A génmegkettőződés vagy a teljes genom megduplázódása valóban növelheti a nyersanyagot, de többnyire problémákat okoz: rákot, torzulásokat, meddőséget. Az az elképzelés, hogy a duplikáció megbízhatóan új szerveket hoz létre, inkább optimizmus, mint bizonyított tény.

A fajképződés nem egyenlő a makroevolúcióval. Igen, láthatjuk, hogy kisebb változások hatására populációk szétválnak, de azt állítani, hogy ez ugyanaz a folyamat, amely állítólag mikrobákból embert teremtett, óriási extrapoláció.

Az egész érvelés extrapolációra épül. Látunk mikroevolúciót, és te azt mondod: „ha elég hosszúra nyújtjuk, abból lesz a makroevolúció.” De ez feltételezés, nem bizonyítás. Közvetlen bizonyíték nélkül ez inkább a naturalizmusba vetett hit, mint demonstrált tudományos tény.

Most aztán jól megvédted a makroevolúciót, de az érveid feltételezéseken, válogatott bizonyítékokon és extrapoláción alapultak. Még mindig nem látom a tényleges bizonyítékát annak, hogy egy fajta élőlény valóban egy másikká változhat.”

„Igaz, az E. coli-kísérletek egyszerű szervezeteket érintenek, de elvileg megmutatják az alapelvet: az új funkciók kumulatív szelekció révén kialakulhatnak.

Ugyanazok a mechanizmusok — mutáció, szelekció, génmegkettőződés, kooptáció — működnek a többsejtű élőlényeknél is. Az összehasonlító genomika azt mutatja, hogy a jelentős innovációk gyakran duplikációból, szabályozási változásokból és újrafelhasznált génekből származnak.

A fosszilis hiányok léteznek, de ahol előrejelzéseket tettek, azokat gyakran igazolták (Tiktaalik, tollas dinoszauruszok, hominin átmenetek). A tökéletes folytonosság hiánya nem ellentmond a makroevolúciónak; csupán a megőrzés várható korlátait tükrözi.

A kooptáció megfigyelt mechanizmus: kristallinok a lencsékben, tollak hőszigetelésből repülésig, homológ fehérjék a véralvadási rendszerekben.

A duplikáció és divergencia képes koordinált, funkcionális innovációkat létrehozni, amit genomikai adatok is alátámasztanak.

A fajképződés skálázódik: kis változások reproduktív izolációhoz és divergenciához vezethetnek, ami az első lépés a nagyobb újdonság felé.

Összefoglalva: a makroevolúciót fosszíliák, összehasonlító anatómia, molekuláris filogenetika és fejlődésbiológia alátámasztják. A bizonyítékok összecsengése robusztus, még ha minden lépést nem is látunk közvetlenül.”

„Még ha a kumulatív szelekció, génmegkettőződés és kooptáció képes újdonságot létrehozni, továbbra is óriási valószínűtlenségek állnak fenn a komplex szervek, testtervek és koordinált rendszerek kialakításában.

Ha valaki elfogadja Isten létezését, a valószínűség és a természetes mechanizmusok korlátai nem abszolútak. Csodás vagy irányított események olyan eredményeket hozhatnak létre, amelyek pusztán véletlenszerű mutációval és szelekcióval elérhetetlenek lennének. Ez egy alternatív magyarázati keretet nyit: a jelentős innovációk és komplex életformák eredete Isten beavatkozását is tartalmazhatja, nem csupán a természetes folyamatokra támaszkodva.”

„A tudomány definíció szerint a természetes mechanizmusokat és a megfigyelhető bizonyítékokat vizsgálja. A makroevolúciós elmélet célja a komplexitás magyarázata természetfeletti okok bevonása nélkül, mert a természetes magyarázatok tesztelhetők, prediktívek és cáfolhatók.

Bár az Isten bevonása elméletileg megoldhatná a valószínűtlenségeket, a makroevolúció magyarázatához nincs rá szükség. A kumulatív szelekció, génmegkettőződés, kooptáció és a hosszú időskálák plauzibilis útvonalakat biztosítanak a komplex jellemzők kialakulásához.

Laboratóriumi bizonyítékok (baktériumevolúció), genomikai adatok és fosszilis sorozatok azt mutatják, hogy a természetes folyamatok jelentős újdonságokat hozhatnak létre anélkül, hogy természetfeletti beavatkozásra lenne szükség.

A természetes mechanizmusok elegendősége nem zárja ki a teológiai hitet; sok vallási gondolkodó az evolúciós folyamatokat Isten eszközeinek tekinti.”

„Elismerem, hogy a tudomány a természetes folyamatok vizsgálatára korlátozódik, és az isteni beavatkozás nem tesztelhető. Ugyanakkor a tudományos magyarázatok korlátozottsága azt is jelenti, hogy az Isten lehetősége koncepcionálisan nyitva marad.

A nagyléptékű, komplex testtervek és szervek kialakulása továbbra is bizonytalanság marad a természetes mechanizmusok teljesítőképességét illetően. A teológiai lehetőség logikailag koherens alternatíva marad a makroevolúciós folyamatok értelmezésében.

Hogy miért csak a darwini elméletet oktatják az iskolákban, az egy jó kérdés...”

Kapcsolódó: Fegyverek nélküli terjeszkedés: a szerződésalapú geopolitika rejtett költségei