- Az élettapasztalat. Korábban eszembe nem jutott, hogy politikai pályára lépjek, mert a végzettségemnek megfelelően mindig tanárként szerettem volna megkeresni a kenyeremet. Érdekes módon éppen tanárként értek olyan behatások, amelyek végül a politika felé tereltek. Miután Miskolcon nem találtam pedagógusi állást, elmentem Budapestre, ahol egy liberális szellemű iskolában megtapasztaltam, hogy a mai oktatás értéksemleges világnézetet közvetít, egyenlőséget hirdet ugyan, de azért vannak gyermekek, akikhez a pedagógusnak is megkülönböztetett figyelemmel kell viszonyulnia. Négyéves budapesti távollét után Miskolcra hazatérve azt láttam, hogy a lakosság minőségében is negatív változás történt. Az igénytelen, problémás személyek akkor már nem csak a peremkerületekben, hanem például Miskolc belvárosi sétálóutcájában is feltűntek.

- Nem csak a belvárosban látottak vittek a politikai pályára. Valóságos sokkhatásként ért a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakközép- és Szakiskolában történelemtanárként eltöltött három esztendő, amelynek során megértettem: ha ez az élet- és magatartásforma nagy általánosságban a szülővárosom jövőjévé válik, akkor Miskolc is lehúzhatja a rolót, mert az észak-borsodi falvak sorsára jut. Még csak kétgyermekes családapa voltam, de az ember meggondolja, hogy akar-e ilyen jövőt a gyermekeinek. Ekkor döntöttem úgy, hogy bele kell vágnom a közéletbe, pontosabban a politikába. Jelentkeztem, majd beléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomba.

- Korábban nem sokan gondolták, hogy Kriza Ákos 2014-ben duplázik, de közben a Jobbik kitartó helybeli munkával 30 százalékos támogatottságú párttá vált Miskolcon. A két miskolci választási körzetben a 2014-es áprilisi országgyűlési választásokon minimális különbséggel maradt alul a Jobbik jelöltje. A Jobbik megerősödése megkondította a vészharangot a Fideszben, aminek következtében az önkormányzati választásokig hátra levő fél esztendőben hatalmi pozícióból pártunk ellen szó szerint szőnyegbombázást hajtott végre. Miskolcon minden hatvan életév fölötti nyugdíjas, akinek a nettó nyugdíjjáruléka 285 ezer forint alatt van, igényelhetett a fideszes önkormányzattól tízezer forintot. Az igénylőknek regisztrálniuk kellett, az adataikat meg kellett adniuk, s nem nehéz következtetni arra, hogy ezekkel az adatokkal az önkormányzat később azt tett, amit akart. A városvezetés a választások előtt négymilliárd forintos projekt keretében 17 ezer laptopot is kiosztott. Ezen kívül előszeretettel kijártak a miskolci cigánysorra, ahol ugyan nem laptopot, hanem zsákos burgonyát és csomagolt száraztésztát osztogattak. Úgy éreztük, hogy a legutóbbi önkormányzati választások előtt a Fidesz számára élet-halál kérdéssé vált Miskolc megtartása. Minden eszközt bevetettek, míg mi a magunk szerény lehetőségeivel igyekeztünk helyt állni. Mindenesetre 12 ezer miskolci szavazatával a rendkívül erős ellenszélben is bejuttattunk öt jobbikos képviselőt a megyeszékhely Közgyűlésébe, s ebből két egyéni győzelmet is arattunk. A minőség a mi szavazóink és politikusaink oldalán van, olyanokén, akikre építeni lehet Miskolc jövőjét.

- Egyelőre ezt nehéz megítélni. Az biztos, hogy az úgynevezett baloldal végleg kettészakadt, hiszen az MSZP és a DK egymással is torzsalkodik. A baloldal már a tavalyi választások idejében is szétesőben volt, de Pásztor Albert személye akkor még képes volt életben tartani őket. A Fidesz pedig úgy viselkedik, mintha még mindig, vagy ismét kampányolnának, továbbra is művelik a tartalmatlan hatalomtechnikát. Bejelentették például, hogy a közrend fokozottabb védelme érdekében az önkormányzat felvesz húsz közterület-felügyelőt, akiket a városban máris elneveztek seriffnek. Fásy Ádám, a Fidesz egyik médiafrontembere is újra a városba látogatott, s a föllépésére a nyugdíjasok az adataik megadásával ingyenjegyet igényelhettek. Ezért nagyon nehéz megítélni, hogy jelenleg miként áll a pártok szénája. Nekünk nem állnak rendelkezésünkre kormányzati pénzek, ezért mi csak közérdekű munkával vehetjük fel a küzdelmet a Fidesszel.

- A helyhatósági választási eredmény öt esztendőn keresztül kihatással lesz a miskolci, úgynevezett számozott utcákban élő elesett, általában idős magyarok életére is. A számozott utcák házai a szocializmus idejében a kohászatban dolgozó munkások számára épültek, s egészen az iparág leépüléséig mintaszerű kertvárosi övezet volt. A munkahelyek megszűnése után viszont beköltöztek ide az együttélésre képtelen cigány családok. Persze voltak a cigányok között is kohászok, nem is velük van a gond, hanem a rendszerváltás után született, nevelkedett gyermekeikkel. A fene nagy integrálás óta úgy sikerült kiilleszteni őket a társadalomból, s most vígan terrorizálhatják a környezetükben élő, jórészt idős korú, egykor a kohászatban dolgozó magyarokat. Ezek az idős emberek nem engedhetik meg maguknak azt, hogy másutt vásároljanak családi házat vagy akár csak panellakást, hanem a kevés nyugdíjukból inkább fizetik az öt-tízezer forintos lakbért az önkormányzatnak. Az idős magyarok beszorultak ebbe a gettószerű negyedben levő önkormányzati házakba.

- Az idős korú lakosok személyesen fordulnak hozzánk, vagy valamelyik rokonuk, hozzátartozójuk kér tőlünk segítséget a számukra, miután ők maguk nem mernek konfrontálódni a garázda személyekkel. Mi, jobbikosok szinte minden esetben az utolsó megoldást jelentjük a segítséget kérő emberek számára. A sértettek általában előbb végigjárják a különféle hatóságokat, de azt tapasztalják, hogy azok nem nagyon hajlandóak megtenni a megfelelő lépéseket a védelmükre, s csak ezután fordulnak hozzánk. Az egyik ilyen számozott utcában lakott Annus nénit is folyamatosan megkárosítottak, meglopták, s végül már a tűzifáját is a házán belül, a konyhában volt kénytelen tárolni. Jelentettük az ügyet a rendőrségnek, de nem történt semmi, mire jobbikos tagtársaimmal egyik éjszaka beültünk az idős nénihez, vártunk, majd rajtakaptuk a megérkező tolvajokat. Más lapra tartozik az, hogy ezután az ügyészség hozott egy olyan vérlázító határozatot, miszerint nem számít veszélyes cselekedetnek az idős néni portájára történt éjszakai behatolás. Magyarán, az elkövetőket nem büntették meg. Szerintem az ilyen ügyészi magatartás egyenlő a hazaárulással, mert ha ezek a senkiháziak kézhez kapják az ilyen határozatot, ekkortól papírjuk is van róla, hogy nem számít bűncselekménynek, a társadalomra nézve veszélyesnek az, ha behatolnak egy idős ember portájára és ellopják a tűzifáját. Egy másik kiszolgáltatott idős magyar, a 77 éves Magdi néni története azonban még felháborítóbb. A suhancok járólappal leborították, lefedték a néni kéményét azzal a szándékkal, hogy a visszaáramló égéstermék ölje meg, és akkor be lehet majd költözni a lakásába. Magdi ezért sokáig a szomszédos boltba járt át melegedni és a plázába ment a szükségleteit elvégezni, mert a vécéjét is tönkretették a beilleszkedni vágyók. Ha mi lennénk hatalmon, azt mondanám, hogy rendet teszünk a gettóban, bevisszük oda a törvényt és fölszámoljuk a törvénytelen állapotokat. De ehhez hatalmi pozíció kell. Mivel egyelőre nem vagyunk hatalmi pozícióban, csak azt tehetjük, hogy a tisztességes embereket kimenekítjük egy biztonságosabb városrészbe.

- Igen, pontosan erről van szó. Egyelőre csak ezt a lehetőséget tudjuk fölajánlani és kiharcolni a hozzánk forduló kétségbeesett, garázda bűnözők által nyomorgatott magyaroknak. Ilyenkor a lehető leggyorsabb megoldást, a menekítést kell választanunk, ami egyébként nem is olyan egyszerű, mert nekik nincs pénzük a város más részében ingatlant vásárolni. Ilyenkor megpróbálunk kiharcolni az önkormányzattól egy cserelakást. A számozott utcákban hátrahagyott lakásba persze senki nem hajlandó beköltözni, ezért oda betelepednek azok, akik elől az idős magyarok kimenekülnek. Így legalább elérjük azt, hogy nem hal meg az idős ember, hanem kimenekítjük. Az önkormányzat hozzáállására jellemző, hogy amikor a 77 éves Magdi néni számára kértük a cserelakást, első reakcióként vérlázító módon fölszólították az idős asszonyt, hogy gyűjtse össze a portáján egyébként a cigányok által elszórt szemetet, mert különben három nap múlva fölbontják a bérleti szerződését és mehet a híd alá. A számozott utcákból eddig három idős korú magyar keresett meg bennünket, s mindhármat sikerült kimentenünk.

- A legnagyobb, mondhatjuk, történelmi sikerünk az úgynevezett cigány világsátor fölállításának megakadályozása volt. A fideszes többségű és vezetésű önkormányzat 2012-ben sürgősséggel megszavazta, hogy 1,7 milliárd forintból épüljön föl Miskolcon egy nemzetközi cigány kulturális központ. Valószínűleg ezt a központot a miskolci egyetemváros közelében képzelték el, s amelynek környéke, de maga az egész város is, a számos cigány várható odaköltözésével jelentősen megváltozott volna. A Jobbik az ügyben népszavazást kezdeményezett, aminek érdekében 30 nap alatt 35 ezer támogató aláírást kellett gyűjtenünk. A sikeres aláírásgyűjtés láttán végül a Fidesz nem kockáztatta meg, hogy a kérdés népszavazásra kerüljön, az elképzelést a helyi lakosság esetleg leszavazza, ezért arra hivatkozással, hogy nem megalapozott a projekt finanszírozhatósága, elvetette a világsátor létesítésének gondolatát. Egyébként cigány világsátrat próbáltak már fölépíteni Ózdon és Hevesben is, de Jobbik eddig mindenütt meghiúsította ezt a szándékot.

- Az elmúlt 25 esztendő folyamán a politika elérte azt, hogy a cigányság jelentős részének ne kelljen megdolgoznia a megélhetéséért, elég legyen a gyermekvállalás és mindezt bűnözéssel kiegészítve elegendő bevételi forrás lehet az általában igénytelen életvitelük finanszírozásához. A munkára fogásuk előfeltételeként le kellene zárni a megélhetési gyermekvállalás és a bűnözés felé vezető utakat. Megfelelő rendvédelmi munkát kellene folytatni, miközben az ügyészségnek, a bíróságnak végre a rendteremtést szolgáló és nem a rendetlenség fenntartását elősegítő joggyakorlást kellene végeznie. Ezen kívül olyan büntetés-végrehajtó intézetek kellenek, amelyek nem jutalmazzák a rabokat, hanem valóban megtorolják az általuk elkövetett bűncselekményeket . Nálunk, Miskolcon van egy kőbánya, amely megfelelő hely lehetne ahhoz, hogy ezeket az embereket móresre tanítsák, s megüzenjük nekik, hogy nem kifizetődő nekik a bűnözés. Meg kell szüntetni a cigányság körében dívó börtönromantikát.

- Meg lehetne gátolni azzal az egyértelmű üzenettel, hogy a gyermek nem pénzt hoz a családba, hanem pénzt visz. A gyermekre ugyanis költeni kell, a testi, értelmi fejlődéséről a szülőknek gondoskodniuk kell. Ha kimegyünk, mondjuk októberben a cigánysorra, azt látjuk, hogy a gyermek csupaszon szaladgál, mire odamegy egy segélyszervezet és ruhát visz neki. A szülőnek viszont ezzel azt üzenik, hogy nem kell költened a gyermek ruházatára, majd megoldja azt helyetted a társadalom, te pedig mehetsz inni a kocsmába. Ha a szülő nem képes eleget tenni azon alapvető kötelességének, hogy a saját gyermekét az évszaknak megfelelően felöltöztesse, akkor majd megteszi ezt a nevelőszülő, de akkor a családi pótlékot nem a vér szerinti szülőnek küldi az állam. Amint a szülő belátja: csak akkor kap családi pótlékot, ha megfelelően gondoskodik a gyermekéről, azt is belátja, hogy például hat gyermeket nem lesz képes a törvényben előírt elvárásoknak megfelelően ruházni, felnevelni. Ha nem kap a szülő több százezer forint családi pótlékot, kénytelen lesz elmenni dolgozni.

- A kedélyek akkor csillapodtak le, amikor Szegedi Csanád végleg távozott a Jobbikból. Az ő személye körül olyan konfliktusspirálok alakultak ki a megyében, amelyek következtében a tagság jelentős hányada képtelen volt a valós problémákra összpontosítani. Távozása után viszont megszűntek a zsörtölődések, a könyöklős hatalmi harc s végre mindenki képes a saját feladatára figyelni. Borsodban Csanád távozása után elkezdtük építeni a munkaalapú megyét, mert nekünk, jobbikosoknak itt nem az a feladatunk, hogy a pártközpont helyett is stratégiákat dolgozzunk ki, hanem az emberekért kell dolgoznunk a saját lakókörnyezetükben. Az emberek itt azt várják tőlünk, hogy például a Jobbik közbenjárására itt-ott kijavítsák a járdát, sűrítsék a buszjáratokat. A Jobbik munkával kívánja maga mögé állítani a kistelepüléseket is, és rajtuk keresztül elérhetjük, hogy a jelenleg nemzeti ellenzéki párt kormányzati tényezővé váljon.

- Ahhoz, hogy sok fiatal kövesse az én példámat, legalább két dolog kellene: egyik a munkalehetőség, másik a lakás. Másrészt viszont megemlítem, hogy a nagymamám tizenegy gyermeket szült egy mezőtúri kisméretű parasztházban. Manapság viszont a szülők arra törekszenek, hogy szinte mindent megadhassanak a születendő gyermekeiknek. Ha arra várunk, hogy előbb legyen biztos egzisztenciánk, s csak ezután vállalunk majd gyermeket, akkor a nemzetünknek tényleg vége. A személyes példámmal szoktam előhozakodni: amikor az első két gyermekem megszületett, pedagógusként éltünk egy egyszobás albérletben Budapesten. Nem mondanám azt, hogy ez a biztos jövő, de akkor mégis született két gyermekünk. A pedagógus végzettségem mellé még elvégeztem a biztonsági őr tanfolyamot és a gyógymasszőr tanfolyamot, hogy minél több lábon álljak, mindig tudjak valamire támaszkodni. Arra viszont nem is gondoltunk, hogy a szűkös anyagi és a lakáshelyzetünk miatt ne szülessen gyermekünk. Manapság a többség egészen másként gondolkozik: inkább ne szülessen gyermek, de legyen meg a biztos egzisztencia. Számomra nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy ne tudnék gondoskodni a gyermekeimről. Amikor kellett, a budapesti tartózkodásunk idején diplomásként is elmentem biztonsági őrnek, hogy eltarthassam a gyermekeinket. Lehet, hogy mi sem tudunk megadni mindent a gyermekeinknek, de sokszor ott sem születnek gyermekek, ahol nincsenek anyagi gondok. Nagyfokú társadalmi önzésről is beszélhetünk a gyermektelenség kapcsán. A mai fiatalok még ha anyagilag meg is engedhetnék maguknak a gyermekvállalást, úgy vélekednek, hogy előbb szeretnének szórakozni vagy éppen karriert építeni. Én viszont azt mondom: lehet, hogy az ilyen emberek az anyagiakat tekintve gazdagok, de számomra ők a legszegényebbek, mert nem tudják, milyen gazdagságot jelent életünkben a gyermek.

(Az interjú a Kapu című folyóirat legutóbbi számában jelent meg.)