Akinek még azok is tudják a mondatait, fel tudják idézni a hangját, akik a visszavonulása után születtek, halhatatlanok. Örökké szólnak majd Hozzánk Szepesi György mondatai, nem csak a felvételekről, hanem a fejünkben is. Az ő hangján idéződik fel a múlt század egyik legnagyobb – egyszerre boldog és traumatikus – emléke, az Aranycsapat. Legyen áldás az emléke!

Szepesi György 1922-ben, 96 évvel ezelőtt született és miután letudott egy ukrajnai munkaszolgálatot és elveszítette az édesapját, akit Buchenwaldban meggyilkoltak, 1945-ben a Rádió bemondója lett. Ez nagy lépés volt a 23 éves fiú és a magyar rádiózás történetében egyaránt.

Született egy szenvedélyes, választékos, eredeti és játék érzékeny szurkoló, egy kifinomult fanatikus, aki megtanított minket igazán látni, vagyis elképzelni a sportot. A rádiónál ülők követték azt, amit Szepesi közvetített és jobban benne éltek az eseményekben, mintha ők maguk is a pályán lettek volna, illetve vitték a rádiót magukkal a pályára. A sport, legkivált a foci Szepesi György közvetítésében volt a miénk. Ez a zsidó fiú és nagy magyar hazafi lefordította és megmagyarázta nekünk az Aranycsapatot, akiket az ő szavain keresztül szerettünk, ő hozott hírt róluk, amikor kalandoztak a világban és két vállra fektették Angliát az évszázad mérkőzésén. Az volt az érzése annak, aki hallgatta, hogy pont olyan jól tudja, mint Hidegkuti vagy Puskás, mikor mit fognak csinálni, azt, amit a világ egyetlen védője sem tudott kiszámítani. Ez az egész az ő titkuk volt, tizenkettőjüké és csak Szepesi volt valamilyen módon beavatva. Rajta keresztül pedig Magyarország.

Amikor Vitray Tamás, a mindig megfontolt és higgadt és távolságtartó Vitray Tamás az önkívület határán sírta és kiabálta, hogy gyere Egérke, gyere, kicsi lány, akkor tudtuk, hogy ez Szepesi, Szepesi Vitray hangján, hogy örök, hogy a magyar sport minden közösségi ünnepén feltámad az ő közvetítési stílusa, hogy minden magyar sportkommentátor a jelenben és a jövőben is mindig az ő köpenyéből bújik majd elő.

Szerette, amit csinált, olyan hévvel, ahogy a legtöbben alig valamit tudunk szeretni és ezért tanult meg érteni hozzá. Szepesi György kilencvenhat éves korában szerdára virradóra hunyt el.

Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.

Korábban írtuk: Meghalt az Aranycsapat besúgója