Fenntartjuk a fellebbezésünkben, annak írásbeli indoklásában és a bizonyítási indítványunkban foglaltakat az írásbeliekkel egyezően.

Védeni jöttem Györkös Istvánt, nem dicsérni – ámde nem is temetni, Tisztelt Ítélőtábla!

Györkös István nem érdemel dicséretet azért, mert fegyvert kedvelő (és ahhoz egyúttal értő) emberként engedély nélkül tartott lőfegyvereket, és lőszereket. Ezért elmarasztalta őt a Szombathelyi Törvényszék, ami rendjén is van. Azonban más bűncselekményt – az emberölés bűntettét – nem követett el.

Ölésre sem oka, sem szándéka nem volt. Ha szándékában állt volna lőni, illetve ölni, akkor ezt megtehette volna, amikor meglátta a rendőröket belépni a házba. A gépkarabéllyal mindenkit lelőhetett volna. Nem tette és nem is gondolt erre. Arra annál inkább, hogy a fegyvert elrejtse a már régen meglévő rejtekhelyre, amelyet meg is mutatott a nyomozás során.

A fellebbviteli főügyészség átirata szerint szinte hibátlan az I fokú ítélet, amelyet a bíróság példás eljárás eredményeként hozott.

No, persze, mit is írhatna az ügyészség, amikor a bíróság szinte szó szerint követte az ügyészi koncepciót. Azt a koncepciót, amit a nyomozó hatóság, illetve az ügyészség kezdettől fogva kialakított. Nem számoltak más lehetőséggel, csak azzal, hogy Pálvölgyi Pétert Györkös István lőtte le. Annyira nem, hogy az eset napján tett tanúvallomásában az egyik rendőr (a 2. sz. tanú) még azért fohászkodott, hogy reméli, nem ő lőtte le a társát, de másnap már saját bevallása szerint tudta, hogy nem ő, hanem Györkös István adta le a halálos lövést.

Nem volt még szakvélemény sem, de az egyetlen verzió már készen állt. Nem zavarta az ügyészséget, de a bíróságot sem, hogy a rendőrök egybehangzóan állították; a „Mi van magánál?, Az, ami maguknál!, Azonnal tegye le!” párbeszéd után azonnal lövések dördültek.

Nem zavarta a bíróságot az sem, hogy a tanúk látták Györkös Istvánt és Pálvölgyi Pétert, sőt Györkös István helyzetét az üvegezett ajtó elé rajzolva be is mutatták.

Mivel azonban e vallomásokból egyértelmű volt, hogy először nem a vádlott lőtt, hanem a rendőrök nyitottak tüzet, egy olyan koncepciót alakítottak ki, amely szerint a közel 80 éves védencünk úgy röpködött ide-oda a szobában, mint Neo a Mátrixban.

Hogyan jön ez ide?

Nos, úgy, hogy a tanúk elmondása szerint 5-10 másodperc alatt mozgott ide-oda a vádlott. Csakhogy akkor ezt kellett tennie Pálvölgyi Péternek is.

Nem volt jó tehát az ügyészségnek a rendőr tanúk aznap meg is erősített vallomása, hanem minden igyekezetével arra törekedett, hogy szelektáljon a bizonyítékok között. Ez a helyzet odáig fajult, hogy a fegyverszakértők addig-addig csavargatták azt a szerencsétlen bábut, hogy bele passzoljon a feje a gépkarabély egyik lőirányába.

És amikor a bizonyítási kísérlet során észrevételeztem a bábut igazgató szakértőnek, hogy ilyen testtartás mellett az összes védencem által leadott lövedéknek is el kellett volna találnia a sértettet, a reakció az lett, hogy addig-addig állítgatták a bábut, ameddig csak arra az egy golyóra passzolt a lőirány. Ehhez még a kezét is felemelték, mintha el akarta volna kapni a golyókat a sértett.

Ez kabaré volt, nem nyomozati cselekmény.

A bizonyítási kísérletnél nem verzió-ellenőrzés történt. Az ügyészség csak azt a pozíciót kereste, hogy a Győrkös István által leadott lövés hogyan találhatta el a sértettet. Azt, hogy hogyan kerülhettek abba a pozícióba az érintettek, nem érdekelte az ügyészséget.

Ha a Törvényszék megtekintette volna a helyszínt, ilyen tényállást nem állapít meg, nemcsak azért, mert életszerűtlen, hanem azért sem, mert a bizonyítékok sem támasztják alá.

Nincs magyarázat arra, miért hátrál a védencünk kezében a gépkarabéllyal tudatában ölési szándékkal,

A kérdésekre egyetlen magyarázat adható: védencünk vissza akart vonulni és nem támadni, így pedig nincs ölési szándék.

Nincs magyarázat arra, hogy ha a sértett így kapta a lövést, miért nem esett fejjel a falnak, hogyan kerülhetett a sapkája a lábai elé.

A fizika törvényei nem zavarták sem a szakértőket, sem az ügyészséget, de sajnos az I. fokú bíróságot sem.

Nincs magyarázat arra, hogy mindezt követően a védencünk miért akar beragadt, azaz működésképtelen állapotban lévő fegyverrel a tűzvonalba visszamenni, amelyhez ráadásul át kell lépnie a már fekvő sértetten, és miért hajol meg a tűzvonal kellős közepén.

Nincs magyarázat arra sem, hogy ha megérkeznek a győri, a szombathelyi TEK-esek, miért kell a nyilván sürgős intézkedésekkel várni a később megérkező Hajdú tábornokra.

Arra sincs magyarázat, milyen alapon parancsol ki mindenkit a házból, akinek úgymond nincs ott keresnivalója.

Arra pedig végképp nincs, hogyan veszi a bátorságot az „ismeretlenül maradt” TEK-es egy bűnügyi helyszín megváltoztatására, és így fontos bizonyíték megsemmisítésére azzal, hogy önként, netán parancsra kiüti azt az üveget, amin jól láthatóak a golyók ütötte lyukak. Erről beszámoltak a bent járt TEK-es tanúk, de a mobiltelefonnal készült fényképen is láthatóak a lyukak, nem beszélve az úgynevezett tisztított fotóról. Csak nézni és látni kell, illetve kellett volna a bíróságnak.

Sajátos összefüggés mutatkozik a bizonyítékok fényképek alapján történő értékelésével kapcsolatosan is. Amíg a golyó ütötte nyomokat a bíróság nem tudja fényképek alapján megállapítani, addig a sértett arcán lévő – a boncolás során nem rögzített – hámsérülések vizsgálatát fénykép alapján elfogadja.

Ezek után még elborzasztóbb azt olvasni, hogy a lakás nem is bűnügyi helyszín, hanem ’műveleti terület’ volt.

Órákkal az események megtörténte után, amikor egyértelmű volt, hogy a halott sértetten, a meglőtt Györkös Istvánon és a kétségbe esett feleségén kívül senki sincs a házban?

Felhívja a T. Ítélőtábla figyelmét a védelem arra a több mint furcsa körülményre, hogy csak azt az üveget törték ki, amin a nyomok voltak.

A többi szoba ajtaját miért nem rúgták be?

Érdekes kérdés, vajon hogyan lehetett kétséget kizáró bizonyossággal megállapítani, hogy a Györkös István fegyveréből származó lövedék ment át a sértett fején, ha azon nem volt kimutatható genetikai anyag? Főleg úgy, hogy kevesebb a megtalált, lefoglalt, Parabellumból származó lőszermag, mint a töltényhüvely?

És mi minden történhetett még ott, ami megváltoztatta a helyszínt?

Sajnos, úgy tűnt, mintha a szakértők is mindenáron meg akarnának felelni az ügyészi álláspontnak. A saját szakmaiságukat vajon érdemes sutba dobni ezért? Csak azért, hogy Győrkös=rendőrgyilkos?

Úgy látszik, hogy ebben az eljárásban igen, hiszen az eljárás során kirendelt szakértők, még azt is képesek voltak leírni, hogy a DNS hő hatására eliminálódik, ezzel magyarázva, hogy azért nincs a halálosnak mondott lövedéken a sértett DNS-e, mert az már 50 fokon megsemmisül, a védencünk által leadott lövedék pedig ennél jóval magasabb hőmérsékletű volt.

Ehhez képest a tárgyaláson történt meghallgatás során nemcsak, hogy egyik szakértő sem vállalta fel ezt a megállapítást, és nemcsak nem jelölték meg, hogy kitől származik ez a tényállítás, hanem a tárgyaláson jelen lévő Barta András genetikus szakértő egyértelműen kimondta, hogy a szakértői véleményben a dns eliminálódására vonatkozó megállapítás valótlan, vagyis nem igaz.

A védelem szerint a beszerzett szakvélemények közül a genetikai szakértői vélemény lehetne a perdöntő bizonyíték, amely azt állapította meg, hogy a feltételezett gyilkos lövedéken nyomokban sincs dns. Ehhez képest a bíróság szerint abból, hogy a szakértő gyakorlatában nem fordult még ilyen eset elő, nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy ebben az esetben kellene lennie DNS-nek.

Megjegyezzük, hogy a szakértő gyakorlata az elmúlt 20 év magyar kriminalisztikatörténetét fogja át, továbbá a bíróság elfelejtette megemlíteni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a szakértő szerint nemcsak az ő gyakorlatában kivételes ez az eset, hanem kizárt, hogy emberi testen áthaladó lövedéken ne lenne a sértettől származó dns.

Fenntartva minden, írásban beadott kritikai észrevételünket, nyomatékosítjuk: számunkra kezdettől fogva úgy tűnt, mintha az I. fokú bíróság abba a hibába esett volna, hogy elhitte elejétől fogva a vád állításait, ezért söpörte le szinte valamennyi indítványunkat. Holott csak a bíróság nem látta a helyszínt. Elképzelni nem tudom azt, ha a bíróság megtekinti a helyszínt, ne merült volna fel benne a kétely: valóban így történhettek a dolgok, ahogy azt az ügyészség állítja?

A tárgyaláson világossá vált, hogy az igazságügyi orvosszakértők biztosítottak mintát a sértett koponyájának bemeneti és kimeneti nyílásából. Ezt meg kellett volna vizsgálni, erre is tettünk indítványt. A védencünk által és a rendőrök által használt fegyverek lövedékei eltérő anyagból vannak, ezért azok eltérő nyomot hagynak. Tehát, ha megvizsgálták volna sértettnél rögzített szövetmintát, akkor egyértelműen meg lehetett volna állapítani, hogy melyik fegyverhez tartozó lövedék okozta a sérülést.

A TEK nem bocsátotta a bíróság rendelkezésére a túsztárgyaló és a védencünk közötti beszélgetés hangfelvételét. Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen fontos bizonyíték nincs meg, illetve, hogy lehetséges az, hogy ez a védelmen kívül senkit sem érdekelt?

Az az alapos feltevésünk, hogy a felvétel védencünket igazolná, aki azt mondta: lelőtték a rendőrt, nem pedig azt, hogy lelőttem a rendőrt.

Ismét föltesszük a kérdést: és még mi nincs meg?

Az biztos, hogy legalább egy, de a fényképfelvételek alapján több lövedék is hiányzik. Ezért elfogadhatatlan, hogy egy ilyen jellegű ügynél a helyszínt megváltoztatják, melynek következtében az ügyben lényeges és releváns bizonyítékok tűnnek el.

A bíróság egyetlen motívumot tudott felhozni az ölési szándék alátámasztására, mégpedig azt, hogy az nem akkor alakult ki, amikor védencünk magához vette a fegyvert, hanem akkor, amikor meglátta, hogy a feleségét pajzsként tolják maguk előtt a rendőrök.

Ebből csak arra lehet következtetni, hogy amikor magához veszi a fegyvert, azt nem akarja használni, hanem el akarja rejteni.

Az, hogy védencünk felesége a rendőrök előtt halad, még nem lehet motívum arra, hogy lelője a rendőröket, különös tekintettel arra, hogy ekkor a feleségét is, mint a pajzsot magát is el kellett volna találnia, hiszen az ítélet szerint a párbeszédet követően azonnal lőtt a védencünk.

A Fellebbviteli Főügyészség által erőltetett több ember életét veszélyeztetve minősített eset minden kétséget kizáróan nem áll meg, ugyanis ehhez közvetlen veszélyhelyzet fennállása szükséges, a jelen esetben pedig legfeljebb absztrakt veszélyről beszélhetünk.

Végezetül kénytelen a védelem felhozni a móri ügyet, amelyben úgy ítélte el JOGERŐSEN a bíróság a vádlottat tényleges életfogytiglanra, hogy az illető ott sem volt a helyszínen.

Tisztelettel kérjük, hogy az Ítélőtábla ne essen olyan hibába, hogy egy téves koncepció nyomán haladva egy ártatlan embert ítél gyakorlatilag halálra. A védelem meg van győződve arról, hogy Györkös István nem követte el az emberölés bűntettét, ezért vagy mentse fel e vádpont alól, vagy helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, megismételt eljárást elrendelve.

Györkös István nem követte el az emberölés bűntettét, ebben a vádpontban ártatlan. Ezt azonban nem köteles bizonyítani, ellenben bűnösségét az ügyészség (lenne/lett volna) köteles bizonyítani. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a megismételt eljárás védencünk felmentését eredményezi bűncselekmény hiányában.

Korábban írtuk: Nem érdekelte a bírót a számtalan ellentmondás, a hiányzó DNS: Győrkös másodfokon is életfogytiglant kapott

- Újabb információk a Győrkös-ügyben - ezek sem a vád álláspontját támasztják alá

- Győrkös életfogytig tartó fegyházbüntetésének súlyosbítását kérte az ügyészség