Igazán nem akarok hangulatot vagy pláne gyűlöletet szítani a négerek ellen, szó sincs róla. Az ember nem gyűlöli az állatokat sem a viselkedésük miatt, egyszerűen csak konstatálja, hogy állatok lévén állatiasan viselkednek, és ennek megfelelően kezeli őket.
Ugyanez a helyzet a négerekkel is. Ők sem tehetnek róla, hogy ilyenek. A biológiai-genetikai determinizmusok ellen nincsen apelláta, nem is beszélve arról a minimum 50 ezer évnyi lemaradásról az emberré válás folyamatában, amely elválasztja őket a többi emberfaj egyedeitől mindörökre – behozhatatlanul.
Zoom
Az alábbi szemléltető anyagnak pusztán az a célja, hogy lélekben felkészítse nézőit az elkerülhetetlenül bekövetkező időszakra, amikor a négerek majd nálunk is a mindennapjaink részévé fognak válni, akár tetszik, akár nem, mert ez ellen sincs apelláta – Sorosnak és fajtársainak köszönhetően, akik elszánták magukat arra, hogy pokollá teszik a fehérek életét mindenhol néger biológiai fegyvereikkel.
Mindezt egy új videó teszi még aktuálisabbá, amely vírusként terjed a közösségi médiában (Twitter, Gab, 4chan stb.) és már több tízmillióan látták.
1) Négerek szokásukhoz híven falkában támadnak egy brit lányra, aki – mint látható – túlélte ugyan a homo erectusokkal való találkozását, röviddel később azonban összeesett, és kórházba került belső sérülésekkel és zúzódásokkal.
Egyesek videókkal reagáltak az esetre. Alább ezekből következik egy válogatás.
2) Négerhorda-aktivitás Chicagóban is.
3) A csimpánzkodás (chimpout) beavatási rítusa: nem lehet elég korán kezdeni.
4) Amerikai fehér fruska személyes tapasztalatszerzése során rózsaszínű leányálmai Netflix-négerei helyett a való élet gettónégereivel szembesült. Talán most végre észhez tért, de garancia nincs rá.
5) Ez a francia már magzatként, az anyja hasában is kap némi ízelítőt abból, amire majd élete későbbi fázisaiban számíthat az országát addigra teljesen elözönlő vadállatok részéről. A franciáknak pár száz év alatt a gyarmataikon sem sikerült civilizálniuk a négereiket, feltehetően az anyaországban sem lesznek eredményesebbek velük. Inkább fordítva: a feketék fogják „civilizálatlanítani” a fehéreket, amely folyamat már dübörög a rap révén – egyébként nemcsak Franciaországban, hanem mindenhol a fehér világban.
6) Niggerek és wiggerek – eredeti és fehér négerek a londoni karibi karneválon (Notting Hill Carnival 2024). A Harmadik Birodalomban egyes zsidókat személyes érdemeik alapján „tiszteletbeli árjáknak” nyilvánítottak. Manapság Nyugaton egyes fehérek önként megfosztják magukat árja státuszuktól, és lemennek az emberalatti (untermensch) kategóriába.
7) Ha fehér nő éppen nincs kéznél, a fehér kecske is megteszi…
8) Ez a néger – kurucosan fogalmazva – „idegállapotba” került. Az amerikai repülőtereken naponta ismétlődő jelenet, mindig ugyanazokkal a faji szereplőkkel.
9) „Sohasem fogjátok visszakapni az országotokat” – nőstény makákók brit és ír útleveleikkel villogva. Mással sem villoghatnak a fogsorukon kívül. Amerikai felmérések szerint a néger nők fogvesztésének legfőbb oka nem a fogszuvasodás, hanem Kunta Kinte ökle. Ezeket elnézve lefogadható, hogy az övéik között előbb-utóbb mindegyikük protézisre szorult volna. Azért jöttek Európába, mert tudják, hogy a nyámnyila fehér férfiaktól nem kell tartaniuk. Ők mindent eltűrnek nekik. A gégemetszést mímelő efféle provokációkat is.
10) Spanyolországba is szakadatlanul áramlik az IQ-löket afrikai agysebészekből, szoftverfejlesztő mérnökökből és atomfizikusokból. Nyilvánvalóan ez a tragikus agyelszívás (brain drain) az oka annak, hogy az afrikai országok ma rosszabbul teljesítenek szinte minden társadalmi-gazdasági mutató tekintetében, mint a gyarmatosítás időszakában. Ha ezek a kiváló koponyák és az elődeik otthon maradtak volna, a szaktudásuk révén Afrika már meghódította volna a Marsot. Szomorú, hogy prémium minőségű szürkeállományát Európa meghódítására pazarolja.
10+1) Orbán Viktor szerint ezek „Isten ajándékai”. Genetikai kutatások alapján a zsidó genom legalább 3-5 százalékos afrikai apportot tartalmaz, amint azt az antiszemita Marx is megsejtette a „zsidó-nigger” Lassalle fejformája és hajzata alapján. Ami azt illeti, le sem tagadhatnák.
Mindezen mérgező ingerek után érthető módon szükségünk van egy hatásos mentális és esztétikai fertőtlenítésre.
„Hősökből, hidd el, legendák lesznek, örök dicsőség a Waffen SS-nek.”
(Titkolt Ellenállás: Cserkasszi katlan)
H. T.