Európai és izraeli vezetők versengenek az auschwitzi akció elítélésében. Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek azt mondta: "mélységesen felháborító, hogy egyes csoportoknak semmi sem szent és szomorú, elítélendő, hogy ilyen eset egyáltalán előfordulhatott."
Egy lengyel rendőrségi szóvivő szerint a tettesek hajnali fél négy és öt óra között szerelhették le a vasból készült feliratot. Elvileg nem volt nehéz dolguk, de tudniuk kellett, miként volt a jelmondat a helyére erősítve - fűzte hozzá.
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek kézre kerítésére. 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre, s a térfigyelő kamerák éjszakai felvételeit is elemzik.
Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum vezetése pénteken - ideiglenes jelleggel - másolattal pótolta az eredeti feliratot.
Lech Kaczynski lengyel államfő megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a felirat ellopása miatt. "Amit most elloptak, azt az egész világon a hitleri hóhérok cinizmusának és áldozataik mártírumának jelképeként ismerték" - mondta.
Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, volt lengyel kormányfő közleményben szólította fel a "felháborító lopás elkövetőit", hogy adják vissza az ellopott feliratot "a náci táborban, az emberiség legnagyobb temetőjében meggyilkolt milliók szenvedései iránti tiszteletből".
Andreas Peschke, a német külügyminisztérium szóvivője reményét fejezte ki, hogy rövidesen felderítik a lopást, és kijavítják a kárt. Emlékeztetve Németországnak a holokausztban viselt történelmi felelősségére, a szóvivő hangsúlyozta, hogy Berlin támogatja az emlékhely fenntartását.
Előzőleg Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának alelnöke kijelentette, hogy a lopás "súlyos fájdalom és megrázkódtatás valamennyi túlélő és a túlélők hozzátartozói számára".
Simon Peresz izraeli elnök a koppenhágai klímacsúcs szünetében Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott találkozóján leszögezte: "A feliratnak, mint az Auschwitzban elpusztult több mint egymillió élet jelképének fontos jelentése van zsidók és nem zsidók számára egyaránt". Jeruzsálemi kabinetjének közleménye szerint Peresz hozzátette: "ez a lépés ismét a zsidókkal szemben érzett gyűlöletről és erőszakról tanúskodik".
Az "Arbeit macht frei" felirat a holokauszt egyik legfontosabb jelképévé vált, mert mindenki tudta, hogy ezen a helyen (az auschwitzi lágerben) a munka senkit nem tesz szabaddá. Ez az a hely, ahová férfiak, nők, gyermekek millióit hurcolták egyetlen céllal: hogy meggyilkolják őket" - mutatott rá közleményében Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ alapítója és vezetője, aki felszólította a lengyel kormányt, "tegyen meg minden tőle telhetőt a tettesek felelősségre vonásáért.
Az auschwitzi francia deportáltak szövetségének elnöke, a 84 éves Raphael Esrail "a történelem lerombolásának" és "a nácizmus újjáélesztésére irányuló perverz cselekedetnek" nevezte a felirat ellopását.
(MTI nyomán)
A Kuruc.info javaslata a helyettesítésre
Dolgos tolvajok ellopták Auschwitzból „A munka felszabadít” feliratot, amely a bejáraton közvetítette a munka nemesítő erényeit az oda belépőknek.
A hírt az amerikai Associated Press jelentette Varsóból december 18-án hajnalban.
A Kuruc.infónak van ötlete, hogy mivel kellene helyettesíteni a dolgos és így a felirat szerint szabad tolvajok által elcsent jelmondatot.
A belgiumi gyémántcsiszoló zsidók fellegvárában, Antwerpben a városháza oldalán található egy szobor, amely holland nyelven ugyanazt hirdeti.
Megjegyezzük, ha egy ilyen felirat nálunk lenne köztéren, már Magyarországot Elie Wiesel és társai zuhanórepülésben bombázták volna szét.
Abruzzo
Színesfém-áron számolt a lengyel rendőrség – gratula neki
A lengyel rendőrség 5 ezer zloty jutalmat tűzött ki a lába kelt vasfelirat nyomravezetőjének.
Ötezer zloty négyszázhatvanezer forint.
Nálunk a Mazsihisz-vezérelte rendőrség hasonló esetben mennyi jutalmat tűzne ki?
A lengyeleknek minden elismerés. Ócskavas-árban számolták a „felbecsülhetetlen” értékű feliratot, amely dologra buzdította a fizikai munkát nem túlzottan szerető vendégeket.
Alitea Guzmán
December 20-i frissítés:
A világért se a Lengyelországot szintén felvásároló Peresz izraeli elnök nyomására, a lengyel rendőrség több mint meghússzorozta a jutalomdíjat, 115 ezer zlotyra...
A.G.