Előzmény: Holotéma: Ungváry Krisztián válaszai Perge Ottónak + újabb kérdések

Természetesen egy a második világháború és a kommunizmus történetével foglalkozó történész sem érthet mindenhez. Nem kell mindenkinek elmélyednie az ún. holokauszt részletkérdéseiben. Ungváry sok érdekes könyvet és tanulmányt írt úgy a második világháborúról, mint a kommunizmus hazai történetéről. Ugyanakkor ha valaki gyakran szerepel holokausztos rendezvényeken, nyilatkozik a témában, és „megsemmisítő táborokról” és „elgázosításokról” beszél, akkor mégiscsak illendő lenne egy kicsit alaposabban utánanézni mindannak, amiről véleményt nyilvánít.

Mert most, Ungváry úr, meglehetősen kényelmetlen helyzetbe hozta magát a válaszaival. Először vegyük sorra a kérdésemre adott feleleteit, majd én válaszolok az Ön nekem feltett kérdéseire. (A sorszámok az én eredeti kérdéseim számai.)

1. A birkenaui tábor négy új krematóriumának tervezési időpontjával kapcsolatban kérdésemre Ungváry azt a választ adja, hogy korábban más megsemmisítő táborokban zajlott a zsidók legyilkolása. Ami például Treblinkát illeti, a hivatalos álláspont szerint a „szövetséges erők (mármint az oroszok) közeledése miatt 1943 őszén megkezdték a tábor teljes felszámolását”. „A láger létezésének minden nyomát eltüntették. Egy farmot építettek Treblinka helyén, amelyet egy ukrán parasztember irányított.” (http://www.jewishgen.org/ForgottenCamps/Camps/TreblinkaEng.html) Nem találja különösnek, Ungváry úr, hogy miközben az egyik „megsemmisítő táborban” a „szövetségesek közeledtének hírére” a németek eltüntetik az állítólagos bűncselekmény legapróbb nyomait is, közben felépítik egy másik helyszínen az új „halálgyárakat”, vagyis a krematóriumokat? A hivatalos álláspont szerint 1942 júliusa és 1943 áprilisa között zajlottak az elgázosítások Treblinkán. (10 hónap alatt 870 ezer embert gázosítottak volna el. Ezt követően pedig fél éven át a holttestek kihantolásával és elégetésével foglalatoskodtak a gaz nácik. Ami szintén teljesen abszurd, de még abszurdabb, hogy az elhamvasztott emberi maradványokat a mai napig nem találták meg. A legújabb hamvába holt kísérletről a tömegsírok megtalálására vonatkozóan lásd itt.) De nem járunk jobban akkor sem, ha a chelmnói és a belzeci „megsemmisítő táborok” működésének beszüntetéséhez viszonyítjuk az auschwitzi „halálgyárak” létrehozásának kezdő időpontját. (Chelmno 1941. december és 1943. április, Belzec 1942. március és 1943. június között „volt üzemben”.) Sobiborban 1942. májusa és 1943. októbere között zajlott volna az „elgázosítás” – de nem Ciklon B-vel, hanem dízelmotorok kipufogógázaival. Majdaneket nem szüntették meg egészen a szovjet csapatok érkezéséig, vagyis 1944 júliusáig (1941. október 1-től működött, de míg a háború után hosszú ideig azt híresztelték, hogy 1,5 millióan, sőt, 1,7 millióan haltak meg Majdanekben, a ma hivatalosnak tekinthető áldozati szám 79 ezer. Erre nézve lásd ezt.) Különös persze, hogy a majdaneki láger fennállásának 34 hónapja alatt 79 ezer foglyot öltek meg, míg a többi, kizárólag „megsemmisítés” céljából létrehozott táborban sok százezret is ki tudtak végezni egy év, vagy annál alig hosszabb idő alatt, de ilyen „apróságokon” most ne akadjunk fönn.) A tisztánlátás végett szögezzük le: semmiféle írásbeli nyoma nincsen annak, hogy a felsorolt úgynevezett „megsemmisítő táborokban” valóban a foglyok tömeges kivégzése zajlott volna gázkamrákban. De nem tárták fel a hatalmas tömegsírokat sem. (Pedig voltak kísérletek a tömegsírok, illetve az egykori „gázkamrák” helyének megtalálására, de minden próbálkozás kudarcot vallott. A kérdésről szó esett a holokauszt-vita során.)

Egyébként pedig: mennyivel kevésbé valószínű, amit én állítok (hogy tudniillik az 1942 júliusában Auschwitzban kitört tífuszjárvány következményeképpen megszaporodott halálesetek miatt határozták el az új krematóriumok felépítését), mint amit Ön állít (hogy embereket akartak kivégezni a krematóriumokban)? Az Einsaztgruppék (német különleges osztagok a keleti fronton) ügyét alaposan kitárgyaltuk a holokauszt-vita során. Jürgen Graf meggyőző érvekkel mutatott rá arra, hogy az Einsatzgruppék jelentéseiben vannak ellentmondások, ezért nem tekinthetők feltétlenül hiteles történelmi forrásoknak (erre Karsai gyalázni kezdte Grafot, de érveire válaszolni nem tudott), ugyanakkor kifejtette azt is, hogy a német különleges egységek (és helyi szövetségeseik) valóban sok zsidót megöltek a keleti fronton, de nem a „megsemmisítési program” keretében, hanem a partizánellenes harc részeként. (Sok zsidó harcolt partizánként a németek ellen, és azt sem kell magyaráznom, hogy mivel több helyen a civil lakosság bújtatja, és minden lehetséges módon támogatja a partizánokat, ezért a partizánellenes harcoknak mindenütt sok civil áldozata van, mint láthattuk azt Vietnamban, Afganisztánban, Irakban és másutt.)

2. „Nem ismert szakmai körökben olyan történész, aki azt állítaná, hogy a zsidóság megsemmisítésének helyszíne kezdettől fogva Auschwitz lett volna” – írja Ungváry. Ezzel szemben Rudolf Höss a nürnbergi perben tett írásbeli tanúvallomásában a következőképpen nyilatkozik: „A zsidókérdés „végleges megoldása” az összes európai zsidó teljes kiirtását jelentette. 1941 júniusában parancsot kaptam, hogy könnyítsem meg a kiirtást.” Tisztában vagyok azzal, hogy Höss tanúvallomása egy lyukast garast nem ér, mivel kínzással csikarták ki belőle. Ugyanakkor a legnevesebb holokauszt-történészek rendszeresen hivatkoznak rá, mint cáfolhatatlan „kútfőre”. Raul Hilberg professzor nevezetes „alapművében” (Die Vernichtung der europaischen Juden Verlag, Frankfurt, 1997.) nem kevesebbszer, mint 26-szor használja Höss vallomását forrásként. Ezen kívül álljon itt még egy abszolút hivatalosnak tekintett forrás, a Holokauszt Magyarországon elnevezésű weboldal, melyen a következőket olvassuk: „Az európai zsidók tömeges legyilkolása 1942 elején indult meg Auschwitzban.”

1942 eleje az ugye január-február lehet… A wansee-i konferenciát – ahol a hivatalos holokausztosok szerint a zsidók kiirtását elhatározták – 1942. január 20-án tartották meg. És Auschwitzban rögtön elkezdték a „megsemmisítés” végrehajtását. (Igaz, állítólag Chelmnóban már 1941 decemberében történt elgázosítás, amire nézve azonban természetesen ugyancsak semmiféle bizonyíték nincs.) A Holokauszt Magyarországon című weboldalt „szakmai körökben” ismeretlen történészek szerkesztették, Ungváry úr?

3. „A táboron belül nem volt szükség semmilyen álcázásra, hiszen mindenki tudhatta, hogy aki nem dolgozik, azt megsemmisítik” – írja Ungváry. Ezzel szemben azt is állították eddig, hogy a „gázkamrákat zuhanyozónak álcázták”, és „sokan nem is tudták, milyen sors vár rájuk”, valamint gyakran hallhattuk, hogy az „elgázosítások a legteljesebb titokban zajlottak”. (Apropó: ha annyira tudott mindenki mindent, miért kellett ugyanakkor a másik négy „megsemmisítő tábort” lerombolni, nyom nélkül eltüntetni, és a helyét fákkal beültetni?) Ami pedig Ribbentrop Horthy Miklóshoz intézett szavait illeti („a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborba kell szállítani”), azok éppenséggel a megsemmisítéselmélet cáfolataként is felfoghatók. Mert ezek szerint a zsidókat vagy a helyszínen lövik le, vagy pedig lágerekbe viszik, ahol már - a mondat értelméből következően – nem lövik le. (A vezető német politikusok időnkénti durva kirohanásait felhánytorgató vádakra felelve a holokauszt-vita során számos nyilatkozatot idéztem vezető zsidó, brit, amerikai, szovjet politikusoktól és újságíróktól, akik a „németek kiirtását” követelték döbbenetes stílusban.) Ami pedig a „munkaképtelen zsidók” ellátásának ügyét illeti, a holokausztosokra nézve roppant szomorú tény, hogy 1995-ben nyilvánosságra hozták az auschwitzi halottas könyvek egy részét, mégpedig egészen pontosan 46-ot (a maradék 34-et, amely az 1944-es évet is magába foglalja, még mindig titokban tartják). Ez a 46 könyv pedig 2584 zsidó nevét tartalmazza 0 és 10 éves kor között, 2083 zsidó nevét 60 és 70 éves kor között, 482 zsidó nevét 70 és 80 év között, 73 zsidó nevét 80 és 90 év között, és 2 zsidó nevét 90 év fölött. (Lásd még erre nézve Jürgen Graf 13. érvét a holokauszt-vita során.) Továbbá ugyancsak 1995-ben kerültek nyilvánosságra az auschwitzi láger foglyait regisztráló könyvek, melyekben - ha igaz lenne, hogy a munkára képtelen zsidókat már a táborba érkezéskor azonnal elgázosították - idősek, illetve gyerekek nevei nem szerepelhetnének. De szerepelnek. Az auschwitzi Sterbebücher-ben a következő meglepő adatokat találjuk:

- két 90 év feletti fogoly nevét;
- 73 olyan olyan ember nevét, akik 80 és 90 év közöttiek;
- 482 olyan ember nevét, akik 70 és 80 év közöttiek;
- 2.083 olyan fogoly nevét, akik 60 és 70 év közöttiek;
- 2.584 kisgyermek nevét, akiknek életkora 0 és 10 év között volt. (Az ugyan nem derül ki a bejegyzésekből, hogy a jelzett személyek zsidó származásúak-e, de tekintve, hogy Auschwitzban a foglyok döntő többsége zsidó volt, joggal feltételezhetjük, hogy a szóban forgó személyek is azok.)

És itt még nincs vége a holokausztosok megpróbáltatásainak. Az auschwitzi láger vezetőségének dokumentumaiból ugyanis kiderül, hogy 1943. december 31-én 85.298 fogoly tartózkodott Auschwitz-Birkenau-ban. Közülük egészen pontosan 19.699 „munkára alkalmatlan” személyt tartottak nyilván, vagyis a tábor lakóinak több mint 20%-a lett hivatalosan „munkára alkalmatlannak” nyilvánítva. Vajon miért nem végezték ki azonnal őket, ahogyan a hivatalos holokauszt-történetírás állítja? Végezetül: 1944. július 27-én az auschwitzi koncentrációs tábor vezetősége összeállított egy statisztikát azokról a foglyokról, akiket „ideiglenesen a magyar zsidók barakkjaiban helyeznek el”. A dokumentumból megállapítható, hogy 1944. július 27-ig 3.138 magyar zsidó részesült orvosi ellátásban az auschwitzi láger kórházában, közülük 1.426 személy pedig komolyabb operáción esett át. Miért kezelték, operálták a betegeket a „megsemmisítő táborban”? (Minderre nézve, valamint az állításaim forrásaira nézve lásd a holokauszt-vita ezen részét.)

4. „A megsemmisítés azonban nem a munkatáborként működő Auschwitz-Monowitzban zajlott, hanem a csakis megsemmisítő táborként működő Auschwitz-Birkenauban – írja Ungváry - Perge Ottó ezt is rosszul tudja.” Nem erről van szó. Számtalan cikket írtam már Auschwitzról, pontosan tudom, hogy Auschwitz-Monowitz munkatáborként szolgált. De általánosan elfogadott a történészek körében, hogy ha Auschwitzot írnak, akkor abba beleértik Birkenaut és Monowitzot. Gyakran az Auschwitz-Birkenau elnevezést használják az egész táborkomplexumra vonatkozóan, és így jártam el én is. A kérdés azonban továbbra is nyitva marad: miért telepítettek egy „szigorúan titkos” „megsemmisítő tábort” közvetlenül egy hatalmas ipari komplexum is hadifogolytábor közelébe, ahol rengeteg polgári személy is megfordult, és civil cégek tucatjainak is voltak érdekeltségeik?

Ungváry kijelenti: „Szerencsére a tömeges megsemmisítésről tanúskodó források száma több ezer.” Kérném Ungváry Krisztiánt, álljon elő ezekkel a forrásokkal, és mutassa be azokat a közvélemény számára. Ő ugyanis valami olyasmiről tud, amiről a legtekintélyesebb holokauszt-történészek sem tudnak. (Robert Jan van Pelt: „Amit tudunk, annak 99%-át nem vagyunk képesek fizikailag bizonyítani... amit tudunk, (mármint Auschwitzról, illetve általában a holokamuról) közös örökségünk, közös tudásunk részévé vált.” Toronto Star 2009. dec. 27., itt,  továbbá: "A gázkamrák tanulmányozásának forásai egyszerre ritkák és megbízhatatlanok." Arno Mayer: The „Final Solution” in History New York, 1988. 362. old.)

5. A krematóriumok tervrajzainak titkosítása igenis szükséges lett volna, amennyiben igaz lenne - mint ahogy régebben állították -, hogy egy teljes titokban zajló megsemmisítési programot kívántak végrehajtani Auscwitzban. Nem tudom, a hivatalos álláspont változott-e újra, vagy pedig Ungváry magánvéleménye az, hogy a holokauszt néven ismert hatalmas arányú népirtási akcióról „mindenki tudott”, és nem zajlott titokban. Abban viszont igaza van Ungvárynak, hogy „egy nagy kapacitású krematórium létezéséből még nem következik az emberek megsemmisítési szándéka”. Tényleg nem.

14. Azért írok „egy krematórium (nevezetesen a Krema II.) esetében félmillió elgázosítottról”, mert a hivatalos holokauszt-történészek szerint ennyi foglyot gyilkoltak meg ott. Erről Ungváry úr nem tud? Ejnye, Ungváry úr, hát nincsen tisztában az „alapvető tényekkel”? Jean-Claude Pressac könyvében (AUSCHWITZ: Technique and Operation of the Gas Chambers”, by Jean-Claude Pressac 1989, The Beate Klarsfeld Foundation) azt írja, hogy 400 ezer embert öltek meg a II-es számú krematóriumban. Robert Jan Van Pelt, a ma legelismertebbnek tartott hivatalos holokauszt-történész pedig szintén azt hirdeti, hogy a II-es számú krematóriumban történt a legtöbb elgázosítás. Álláspontja szerint hozzávetőleg 500 ezer embert gyilkoltak meg itt a németek. (Deborah Dwork-Robert Jan Van Pelt: Auschwitz- 1270 to the Present, Deborah Dwork & Robert Jan van Pelt Norton, New York: 1996.) Önnek, Ungváry úr, mint Magyarország egyik „legjelentősebb történészének”, igazán illene tudnia, hogy az I. számú (az auschwitzi főtáborban lévő) krematóriumban, valamint a „11-es blokkban” és a két parasztházban meglehetősen kevés elgázosítás történt (a 11-es blokkban csak egy), és Pressac idézett könyvében arról is világosan ír, hogy a IV-es és V-ös krematóriumok sem voltak igazán alkalmasak a tömeges elgázosítások végrehajtására. (Mert szerinte roppant amatőr módon tervezték meg azokat, többek közt se bedobó nyílások nem voltak az állítólagos gázkamrák tetején, sem szellőztető berendezéssel nem látták el azokat.)

16. Ungváry úr, egészen biztos vagyok abban, hogy Karsai László meg fogja mosni az Ön fejét azért, mert válaszában azt írja, hogy „ha egy korabeli szemtanú arról számolt be, hogy egyszerre” 2-3000 embert zsúfoltak be egy-egy gázkamrába, akkor „az csakis az összes egyszerre üzemelő gázkamrára érthető”. Ön nem ismeri jól az Auschwitzot megjárt szemtanúk beszámolóit? (Köztük az Ön hiedelmével ellentétben több olyan is van, aki állítja, hogy a gázkamrából kiszabadult, egyesek többször is. (Elég lenne az is, ha csak a Kuruc.infót olvasná, ugyanis szép kis gyűjteményünk van a képtelennél-képtelenebb holobeszámolókból. Ízelítőül:

- A holokamu-mondavilág újabb csodás darabja: zsidómentő meztelen tündérek a gázkamrában

- Itt egy újabb csodás holokamu-történet

- Holovallás gyerekeknek: emberi szappan és zuhanyból ömlő gáz

- Hogyan lehet meglógni egy gázkamrából? Csodálatos szabadulási történetek

- A holokamu-mondavilág 24 gyöngyszeme

- Megrendítő, csodás történetek - részletek a Holobibliából

- Egy holomese furcsaságai)

Meg kell kérdeznem továbbá: nem olvasta Ön az auschwitzi láger egykori parancsnokának, Rudolf Hössnek a vallomását? Ő ugyanis azt mondta a nürnbergi per során tett tanúvallomásában, hogy egyszerre 2000 embert tuszkoltak be a II-es, illetve III-as számú krematórium 210 négyzetméter alapterületű gázkamrájába. (Külön-külön annyit.) De ez semmi, mert az Ön által is jól ismert Rudolf Vrba (akinek a beszámolói alapján született Auschwitzi jegyzőkönyveket nyilván jól ismeri) I Can’t Forgive (Nem tudok megbocsátani, Bantam, Toronto 1964) című könyvében beszámol arról, hogy Himmler 1943. januári auschwitzi látogatásakor 3000 embert tereltek be az egyik új krematórium gázkamrájába (csak az egyikbe!), az SS Reichführere pedig – miután hosszú ideig várakoztatta őket – élvezettel szemlélte a haláltusájukat. (Az ismert sztori teljes képtelenség: bizonyítható, hogy Himmler utoljára 1942 júliusában járt Auschwitzban, az új birkenaui krematóriumok pedig 1943 januárjában még nem készültek el.) Egy Perry Broad nevű szemtanú pedig „úgy emlékezett”, hogy egyszerre 4000 ember fért el egy gázkamrában. (Ő is a II-es vagy III-as számú krematórium 210 négyzetméteres gázkamrájáról beszélt.) Ha Hössnek van igaza, akkor egy négyzetméterre 10, ha Vrba-nak, akkor 14, ha pedig Perry Broadnak, akkor 19 fogoly jutott a gázkamrában. Igaz, egy román zsidó orvos, Charles Sigismund Bendel, egy 1946-os per során (a Ciklon B-t gyártó Degesch cég vezetőit állították bíróság elé), azt mondta, a gázkamra (a Krema II-es vagy III-as gázkamráiról van szó, ezek ugyanis egyformák) 64 köbméter nagyságú volt (10 méter hosszúak, 4 méter szélesek és 1,6 méter magasak, ami nem fedi a valóságot), melyekbe 1000 embert zsúfoltak be egy-egy elgázosítás alkalmával. A bíró megkérdezte, hogyan volt ez lehetséges. „Ez csak német módszerekkel megy.” Egy 1949-es per során pedig a IV-es krematóriumban zajló „elgázosításról” számolt be, ugyancsak azt hangsúlyozva, hogy egyszerre 800-1000 embert tereltek be egy-egy gázkamrába. Ebben a két krematóriumban 2-2 gázkamra volt, Bendel viszont csak az egyikről beszél.) Ennyit tehát a szemtanúk hitelességéről – és Ungvárynak a holokauszt kérdéskörében mutatott járatlanságáról.

Ungváry ne reménykedjen. Folytatás következik.

Ajánló: A világ egyik legjövedelmezőbb üzleti vállalkozása! - Norman G. Finkelstein: A holokauszt-ipar (x)