[Dr. Tasnádi Nagy András, Magyar Élet Pártja: 1882-ben született Budapesten. Református, nős, ny. igazságügy-miniszter, a képviselőház elnöke. Atyja, Tasnádi Nagy Gyula az Országos Levéltár igazgatója volt. A középiskoláit a budai katolikus egyetemi főgimnáziumban végezte, jog- és államtudományi doktori oklevelét a budapesti egyetemen szerezte meg. Egyetemi hallgató korában elnöke volt a Joghallgatók Tudományos Egyesületének. 1908-ban szerezte meg az ügyvédi oklevelet s mint gyakorló ügyvéd működött a fővárosban a világháború kitöréséig. 1915-ben bevonult katonai szolgálatra s az összeomlásig különböző hadszíntereken teljesített szolgálatot s több hadikitüntetést szerzett. A leszerelés után mint szerződéses ügyvéd, az Államvasutak szolgálatába lépett, s ott 1925-ben főügyész, egy évre rá pedig igazgatóhelyettes lett. A kormányzó 1929-ben az ügyvédség terén szerzett érdemei elismeréséül a kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. 1933 júliusában az igazságügy-minisztériumba hívták meg adminisztratív államtitkárnak, s az ott töltött majdnem kétévi működése idején főként magánjogi, igazságügyi szervezeti és ügyvédi kérdésekkel s a kincstári jogügyi igazgatás reformjával foglalkozott s minisztere mellett kivette részét azokban a törvényalkotásokban, amelyek működésének erre az idejére estek. 1935 márciusában a vallás- és közoktatásügyi minisztérium politikai államtitkárának nevezték ki s mint a miniszter helyettese, a protestáns egyház ügyein kívül főként művészeti kérdésekkel foglalkozott. Az 1935. évi általános képviselőválasztásokon a hajdúszoboszlói kerület a Nemzeti Egység Pártja programjával egyhangúlag országgyűlési képviselőjévé választotta. 1938 márciusában a Nemzeti Egység Pártja országos elnöke lett. Ekkor lemondott a közoktatásügyi államtitkárságról és teljes munkaerejét a párt szervezésének szentelte. Vezetése alatt tartotta a párt 1938. június 26-án mintegy 40.000 résztvevővel debreceni nagygyűlését s hasonló keretek között 1938. szeptember 2-án a kaposvári nagygyűlést. 1938 november havában belépett mint igazságügy-miniszter a második Imrédy-kormányba, s ezt a tárcát megtartotta az Imrédy távozása után alakult Teleki-kormányban is. Képviselte és elfogadtatta mintegy öt hónapig tartó kemény parlamenti vita után – melynek során számos beszédet mondott – a második zsidótörvényt. Az 1939. évi májusi választásokon kerülete újból egyhangúlag választotta meg, s még három lajstromos mandátumot is kapott, ezekről azonban lemondott. A kormányzó már korábban a magyar érdemkereszt középkeresztjével s csillagával tüntette ki, 1939 októberében pedig titkos tanácsossá nevezte ki. Darányi Kálmán halála után, 1939. november 9-én a képviselőház elnöke lett. Megválasztása után lemondott az igazságügyi tárcáról s felmentésekor a kormányzó őszinte köszönetét fejezte ki több szolgálati ágban éveken át kifejtett kiválóan értékes és eredményes munkásságáért. Tulajdonosa a német Sasrend, az olasz Koronarend és az észt Fehér Csillagrend nagykeresztjének. Díszpolgára Hajdúszoboszló megyei városnak, Hajdúszovát és Hajdúsámson nagyközségeknek. Egyháza életében is tevékeny szerepet tölt be. Főgondnoka a budapesti fasori református egyházközségnek, gondnoka a budapesti református egyházmegyének, elnöke a Bethlen Gábor Szövetségnek, tagja az Országos Kaszinónak, az Országos Nemzeti Klubnak s még sok egyesületben visel vezető tisztséget. A képviselőház elnöki tisztségét a Szálasi-kormány idején is megtartja. A „népbíróság” háborús bűnösként golyó általi halálra ítéli, amit kegyelemből életfogytiglani börtönre módosítottak. A fogságban halt meg.

„1945. április elején az oroszok elfoglalták Kapuvárt, s erőteljes iramban törtek a még szabadon lélegző nyugati megyék felé. Április 2-án már megjelentek az első orosz páncélos ékek Sopron határában és akkor, amikor már a városba becsapódtak az első orosz gránátok és a város felett orosz vadász és bombázó gépek cirkáltak, akkor még egyszer összeült az utolsó magyar parlament 200 tagja. Az elnök Tasnádi Nagy András férfias, mély baritonhangja még egyszer utoljára megnyitotta az ülést, amely mindössze rövid negyed óráig tartott. Senki nem szólt semmit csak itt-ott a sorok között felhangzott egy elfojtott zokogás. Azután a fekete magyar ruhába öltözött Tasnádi Nagy András kezében megkondult az elnöki csengő s a hanghullámok tompán, tragikusan hullottak a feketébe öltözött jelenlévők lehorgasztott fejére. S még egyszer szinte zokogva hallatszott az elnök hangja: – A Magyar Országgyűlést bizonytalan időre berekesztem...” (Fiala Ferenc: Az utolsó választás)]

[Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter]: Miben nyilvánul meg egyáltalán és egyáltalán van-e és lehet-e itt szó üres antiszemitizmusról, amely bennünket vezetne? Üres antiszemitizmus talán az, hogy meglátjuk, hogy saját fiaink százezrei »nem lelik meg honjukat a hazában«? Üres antiszemitizmus annak konstatálása, hogy derék magyar apák nem tudnak kenyérkeresetet adni gyermekeik kezébe, (Fábián Béla: Azért hozzák be külföldről!) hogy ugyanakkor, amikor a mégis csak bevándorolt elem a könnyebb kereső módokon nagyobb keresethez jut, a mi népünk sokszor embertelen fizikai munkával az emberi megélhetés minimális fokát sem tudja a maga számára biztosítani? (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) Vagy talán üres antiszemitizmus annak a megállapítása, hogy az a tőke, amely mégis csak a magyar földből és a magyar munkából születik meg és nő, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) a magyar földet, a magyar munkát és a magyar népet nem szolgálja úgy, mint ahogyan szolgálnia kellene? (Úgy van! Úgy van! – Taps a jobboldalon és a középen. – Rupert Rezső: Mert nem csinálják meg a földreformot!) Üres antiszemitizmus mindezt meglátni és mindezen segíteni akarni? Hát lehetséges egyáltalán mindezt észre nem venni és szabad-e ezeknek láttán tétlennek maradni?

Nem kell ahhoz gyűlölet, hogy ezeket megállapítsuk (Bródy Ernő: Hanem szeretet!) és nincs is bennünk a gyűlöletnek egy szikrája sem, amikor segíteni akarunk. De van kötelességérzet és lelkiismeret, amely nem hagy nyugodni bennünket. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől. – Rupert Rezső: Mi lesz a kétmillió földnélküli proletárral?)

Elnök: Csendet kérek! Rupert képviselő urat állandó közbeszólásaiért rendreutasítom.

Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter: Nem hagy nyugodni bennünket a magyar gazdák, a magyar földmunkások gondterhes tekintete és a magyar millióknak már sokszor reménytelen élete. (Gr. Apponyi György: Ez fog rajtuk segíteni?) Nem hagy nyugodni annak a látása, hogy tehetséges magyar parasztifjak nem emelkedhetnek fel a magyar középosztályba, mert nincs hely számukra itt. (Úgy van! Úgy van! – Taps jobbfelől.) Nem hagy nyugodni annak látása, hogy egyes vidékeken a szegénység miatt elcsenevészedik a népünk. Szebb és jobb magyar jövőt akarunk nekik adni és tudjuk, hogy ezt csak magyar lélekkel, magyar hittel, magyar önfeláldozással és magyar testvéreink iránti magyar szeretettel lehet megcsinálni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. – Gr. Apponyi György: Nem pedig beszivárgott árjákkal!) Efelé egy lépés ez a törvényjavaslat is.

T. Ház! Megvallom, nehéz a javaslat ellenzőivel vitába bocsátkoznunk, mert ők nemcsak azt nem akarják megérteni, hogy történelmi szükségszerűség vezetett ehhez a javaslathoz, hanem érveléseikben elvesztik a kapcsolatot a való tényekkel és szélsőséges szuperlatívuszok talajára tévedve lehetetlenné teszik a józan, reális érvek kölcsönös kicserélését.

Csak néhány példára fogok utalni a vitából ennek igazolására. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Peyer t. képviselőtársam például azt mondja, hogy az egész javaslat célja az, hogy néhány színész, aki irigyelte a magyar zsidó színész helyét, álláshoz jusson, hogy néhány újságíró, akinek nem volt állása, a zsidók helyett elhelyezkedjék a sajtóban, hogy néhány ügyvéd megkapja a zsidó ügyvédek klientéláját. Mások azt mondják: miről van szó? 15.000–18.000 keresztény ifjú elhelyezéséről! Ez a javaslat egész célja szerintük. Amikor azonban azt mondják, hogy, ismétlem, 15.000–18.000 ifjú elhelyezéséről van szó, ugyanakkor azt is mondják, hogy nyolcvanezren fogják elveszteni állásukat a javaslat által. (Derültség jobbfelől. – Rupert Rezső: Ez így is van!) Amikor pedig egy nagyon túlzó és fantasztikus számmal azt mondják, hogy nyolcvanezren lesznek állás nélkül, ugyanakkor beszédeikben és újságcikkeikben állandóan arról szólnak és írnak, hogy százezrek, sokszázezer szerencsétlen ember fog éhenhalni a javaslat folytán. (Rupert Rezső: Családokról van szó! – Ellenmondások jobbfelől.)

T. Ház! Más túlzásokat is hallunk azonban t. képviselőtársaim részéről. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Fábián Béla t. képviselőtársam például azt mondja, hogy a zsidóságnak, a zsidó kereskedelemnek és iparnak lehet köszönni, hogy Budapest megmagyarosodott. (Derültség a jobboldalon. – Fábián Béla: Így van!) Ennél túlzóbb és egyoldalúbb megállapítást alig hallottam. Hát nem volt Nemzeti Színház Budapesten? (Fábián Béla: Tessék megnézni, hogy kik adakoztak rá!) Nem voltak annak kiváló tagjai, akiknek szájából az édes magyar szó hibátlanul folyt, nem úgy, mint ma sok színész ajkáról? (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Nem volt Népszínházunk, amelynek darabjait szintén nem zsidók írták és nem zsidók játszották? Nem volt Blaha Lujzánk, akinek kedvéért itt Budapesten minden bizonnyal százezrek tanultak meg magyarul? (Bródy Ernő: Blaha Lujza a mienk is volt! – Rupert Rezső: Nem lehet kisajátítani!) Nem volt törvényhozásunk, amely 1867 óta itt működött Budapesten, nem voltak bíróságaink, egyetemünk és iskoláink? Lehet azt mondani, hogy kizárólag a zsidó kereskedelem magyarosította meg Budapestet? (Fábián Béla: Pedig így van!) Nem kell-e megállapítanunk, hogy a zsidók a magyar nyelvet itt Budapesten kerékbe törték, hogy a jó magyar nyelvnek ezért már a nyomait is alig találjuk ősi magyar családokból származó gyermekek ajkán is, hogy zsidó hatás alatt elfelejtik a tiszta magyar szót? (Vázsonyi János: Budakeszin nagyon szépen beszélnek! – Rupert Rezső: Budakeszin, Budaörsön szépen beszélnek, mégsem bántják őket; mégis jó magyarok lehetnek!)

T. Ház! T. képviselőtársaim azonban a statisztika terén is rettenetes túlzásokba mennek. Rupert Rezső képviselőtársam különvéleményt adott be a bizottsági tárgyalás során s ebben a különvéleményben és azután felszólalásában is azt mondja: rettenetes dolog az, hogy ez a javaslat zsidókat termel ki és 600.000 zsidóból 1,200.000-et csinál. (Rupert Rezső: Pinezich István is ezt mondotta a bizottságban! Olvassa el!) T. képviselőtársaim, minden hivatalos és nemhivatalos közleményben, amely a zsidóság számáról szól, megállapítható, hogy a csonka-magyarországi zsidók száma, csak az izraelita hitfelekezetet véve, az 1930. évi népszámlálás szerint 444.567 volt. Ez a szám azóta a természetes szaporodás, illetőleg fogyás, továbbá a kikeresztelkedések és kivándorlások folytán 20–25.000-rel csökkent, viszont a vallásilag zsidók száma az északi területen, amelyet most kaptunk vissza, 80.000-rel nőtt meg, úgyhogy az izraelita vallású zsidóság mai száma semmiesetre sem tehető többre a mai egész Magyarország területén 500.000-nél.

Az új zsidótörvény-javaslat ezekből is kivesz bizonyos rétegeket, akiket a törvényjavaslat az alkalmazások szempontjából nem tekint zsidóknak. Hozzájön azonban ehhez a számhoz a kikeresztelkedett zsidóság és a keresztény–zsidó házasságból születettek egyrésze. Ezek száma azonban a legtávolabbról sem kétszerezheti meg a zsidóság előbb említett számát, mint ahogyan azt Rupert képviselő úr állította, (Rupert Rezső: Kimutatta már Kovács Alajos!) mert ezek száma Kovács Alajos szerint összesen nem tesz ki többet 48–50.000-nél. Ezeket az adatokat egybevéve, a felvidéki terület 80.000-nyi zsidóságát is beleszámítva, a legmagasabb számítással úgy állapítja meg Kovács Alajos, hogy 550.000-re lehet tenni azok számát, akik a mai Magyarország területén a javaslat értelmében zsidónak lesznek tekintendők. Hát hol vagyunk Rupert Rezső képviselőtársam 1,200.000-es számától? (Rupert Rezső: Pinezich is ezt mondotta!) Engedelmet kérek, Pinezich István nem statisztikus, Kovács Alajos mégis jobban tudja. (Derültség jobbfelől. – Rupert Rezső: Kovács Alajos sem tudott válaszolni az én kimutatásaimra semmit!)

A statisztikai adatok terén való fondorlatos számításnál azonban Peyer Károly t. képviselőtársam érte el a legnagyobb sikert. (Egy hang a jobboldalon: A »Törekvés« szerint számít!) Csak egy adatára hivatkozom. Egészen bátran mondotta itt, hogy felsőiskoláinkban évenkint 14.000 ifjú végez és nyer diplomát. Hát éppen 3000, illetőleg, hogy pontos legyek, 1937-ben 3068 végzett, beleszámítva az összes jogászokat, bölcsészeket, orvosokat, mérnököket, gyógypedagógusokat, állatorvosokat, gyógyszerészeket stb. Hát lehet ilyen ténybeli adatokkal vitatkozni, amilyeneket a t. képviselőtársaim felhoznak? Hát lehet vitatkozni valakivel, aki Mátyás királyról azt állítja, hogy a zsidóság érdekében hozott törvényt, holott éppen az ellenkezője az igaz? Lehet vitatkozni valakivel, aki 3000 helyett 14.000-et mond és lehet vitatkozni valakivel, aki 550.000 helyett 1,200.000-et állít? (Rupert Rezső: Mást ad a számba, mint amit mondottam! Így nem lehet vitatkozni! Valótlan, amit mond! – Egy hang jobbfelől: Maga számzsonglőr!)

Egyébként sincs Peyer képviselőtársamnak a tárgyilagossággal valami túlzott nagy szerencséje. Felszólalását azzal kezdte, hogy kifogásolta, hogy a rádió nem híven közli a képviselők beszédeit. Hát ugyanaznap rögtön megnéztem a Népszavát, amely az ő lapjuk: a Népszavában Gürtler képviselőtársam beszéde nyolc sorban van közölve, (Esztergályos János: De amit hoz, az igaz!) Rajniss képviselőtársam beszéde szintén körülbelül tíz sorban van közölve, holott, mint tudjuk, ő egy egyórás beszédet mondott, (Esztergályos János: De amit hoz, az igaz!) amelyben igen komoly történelmi fejtegetéseket terjesztett elő. Ne méltóztassanak tehát a tárgyilagosság hiányát szemrevetni akkor, amikor a maguk részéről mindenkor és következetesen a legnagyobb tárgyilagossághiányt tanúsítják. (Esztergályos János: Amilyen a törvényjavaslat indokolása!)

De, t. képviselőtársaim, meg kell emlékeznem ennél a pontnál és ezeknél a túlzásoknál Dulin képviselőtársamról is, aki igen heves vitát folytatott itt és megállapítható volt, hogy a törvényjavaslatot valami újságból olvasta csak, mert a törvényjavaslatból teljesen hiányzó rendelkezések felől vitázott. (Élénk derültség a jobboldalon és a középen.) Hosszú, nagy filippikát mondott például a »megfelelő« szó ellen a közjogi szakasszal kapcsolatban, kifogásolta, hogy az van benne, hogy »megfelelően igazolandó az állandó ittlakás« és hogy ez micsoda rettenetes hatalmat ad a kormány kezébe; holott a törvényjavaslatban nincs az, hogy »megfelelően«, hanem az van benne, hogy »hitelt érdemlően«, ami mégiscsak más. Persze mindezekre a túlzásokra nagy szükségük van t. ellenzéki képviselőtársaimnak, mert ha ezekkel a túlzásokkal nem jönnének ide és ilyen modort a vitatkozásban nem alkalmaznának, akkor a sikernek még a látszatával sem fordulhatnának a javaslatunk ellen. (Mozgás balfelől.)

De áttérek a javaslatnak főbb pontjaira és az e főbb pontok ellen irányított bírálatra. Mielőtt azonban ezt tenném, mégis röviden foglalkozom azzal a kérdéssel, szükséges volt-e idehozni ezt a második javaslatot a Házba, mert ezt a kérdést szintén támadás tárgyává tették t. képviselőtársaim. Hogy miért kellett idehozni, ezt a javaslat indokolása kifejti. Ezt az indokolást is támadják, de ezt az indokolást is körülbelül olyan módon támadják, mint ahogyan Dulin Jenő t. képviselőtársam a javaslat nem létező pontjai ellen intéz támadást. (Mózes Sándor: Szélmalomharc!) Azt mondják tudniillik: azt mondja ennek a javaslatnak indokolása, hogy azért kellett idehozni ezt a törvényjavaslatot, mert ugyanilyen törvényeket hoztak körülöttünk 200 milliós gyűrűben és mi ennek a gyűrűnek közepén kénytelenek vagyunk védekezni a zsidóság beözönlése ellen. – Igaz, hogy beszélünk egy 200 milliós gyűrűről, amely körülvesz bennünket, de nem mondja egy szóval sem a javaslat indokolása, hogy ez a 200 milliós gyűrű ugyanilyen intézkedéseket tett, csak azt mondja, hogy ez a 200 milliós gyűrű kiszorítani igyekszik magából a zsidóságot, kétszeresen kell tehát vigyáznunk arra, hogy ide be ne özönölhessenek éppen azért, mert itten enyhébben kezeljük ezt a kérdést. Ez pedig tökéletesen megáll. Ott van a Németbirodalom, ott van Olaszország, amelyek a legerélyesebben igyekeznek eltávolítani kebelükből a zsidóságot, Cseh-Szlovákiában igenis foglalkoznak vele, Lengyelország és Románia pedig – olvashattuk a román külügyminiszter tegnapi nyilatkozatából – egymással tárgyalja a zsidókérdés megfelelő megoldását, (Zaj balfelől.) Jugoszláviában pedig a helyzet az, hogy még átutazni sem engedik a zsidóságot Jugoszlávián, (Rupert Rezső: De az ottlévőknek nincs bajuk!) holott Jugoszláviában, amelynek népessége sokkal nagyobb, mint Magyarországé, összesen 85.000 zsidó van.

De, t. Ház, Rassay t. képviselőtársam az indokolásnak egy másik pontját is támadta, mondván: nem áll az, hogy a Felvidék idecsatolása folytán a zsidóság arányszáma változott és igyekezett éppen Kovács Alajos statisztikai adataival az ellenkezőt kimutatni. Csak egyre mutatok rá, amit ő is felolvasott, hogy a Felvidékkel, amely 1,100.000-es néptömeget jelent, 80.000 zsidó került hozzánk, tehát feltétlenül nagyobb százaléka annak, mint amekkora a magyarországi zsidóság. Már ha így van, akkor nem lehet más következtetést helyesen levonni ebből az adatból, mint azt, hogy igenis a statisztika azt mutatja, hogy a zsidók arányszáma a Felvidék idecsatolásával még nagyobbodott és erősödött.

Már most, ami a javaslat főbb pontjait illeti és az azok elleni kifogásokat, azt hiszem, leghelyesebb lesz azokkal négy csoportban foglalkoznunk, úgy, amint a törvényjavaslat is négy csoportban foglalkozik a főkérdésekkel. Az első csoport lesz az, hogy ki tekintendő zsidónak a törvény szempontjából, a második csoport a közjogi rendelkezésekre vonatkozik, a harmadik a szellemi élet terén teendő intézkedésekre, a negyedik csoport pedig a gazdasági életre vonatkozó intézkedésekre.

T. Ház! Az első csoportról szólva, hogy ki tekintendő zsidónak, idézem Makray t. képviselőtársam beszédének egy mondatát, amely szerint: »Nincs nemzet, mely annyira a lélek nemzete volna, mint a magyar nemzet«. Én ezt teljesen osztom, olyannyira osztom és magamévá teszem ezt a felfogást, hogy nem választhatnék fejtegetéseim élére jobb mottót, mint t. képviselőtársamnak ezt a kijelentését. Mi is abból indultunk ki, hogy főleg a nemzet lelkét védjük meg. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ebből indultunk ki, mert amint a javaslat indokolása mondja – amelynek ezt a részét, mint a múltkor hallottuk, a miniszterelnök úr volt szíves megszerkeszteni – (olvassa): »...a zsidóság sajátos, minden néptől élesen elkülönülő népcsoport. Származásbeli különbségei és területi szétszórtsága ellenére évezredek óta élettani és lelki elkülönülésben él. Elkülönülése következtében faji, élettani, lelki, szellemi és érzelmi egység. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ez az egység kifejeződik ennek a népnek mind sajátos, őt más népektől a legélesebben elkülönítő vallásában és hagyományaiban, (Bródy Ernő: Dajkamesék!) mind erkölcstanában, bölcseletében és racionalizmusában, amelyek a zsidó nép, a zsidó család, a zsidó egyén életét eltöltik és meghatározzák.« (Bródy Ernő: Ez nem áll! – Esztergályos János: Mást mondtak a trianoni béketárgyalás alkalmával. Vagy az nem volt igaz, vagy ez nem igaz!) Abból indultunk ki, hogy a zsidóság a maga nagy tömegében – én nem beszélek kivételekről, kivételek mindig és mindenütt vannak – (Bródy Ernő: Vagyok ugyanolyan magyar, mint akárki!) nem olvadt be a magyar nemzeti társadalomba, annak lelkiségébe és szellemébe. (Bródy Ernő: Idegen hang ez! – Fábián Béla: Imrédy hangja, ha Teleki is írta. A hang Jákobé, a kéz Ézsaué.)

És csak mint kisegítő módszert, – mert az izraelita felekezethez való tartozás jelenti úgyszólván mindig a zsidósághoz való tartozást is – vettük alapul a leszármazást és nem azért, mert a vér míthosza, vagy a csirasejtek milyensége vezéreltek volna bennünket. A csirasejtek összetételéről és a vérmíthoszról szó sincs az egész törvényjavaslatban és nem is beszélt senki erről ebben a pártban, hanem beszéltünk igenis a magyar lelkiségről, amelyet meg akarunk menteni. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.)

Ugyanez a lelkiségi szempont irányított minket akkor is, amikor a vegyes, a keresztény–zsidó házasságokra nézve kivételes intézkedéseket javasoltunk és javasolunk. Úgy fogtuk fel a kérdést, hogy azok, akik ilyen vegyes házasságot kötve idejében gondoskodtak róla, hogy gyermekeik keresztények legyenek, ezzel kifejezésre juttatták azt, hogy igenis fenntartás nélkül be akarnak olvadni a keresztény magyar társadalomba. Éppen ezért fogadom el vitéz Makray t. képviselőtársamnak azt a gondolatát, hogy az ilyen családok lelki egysége megőriztessék és az ilyen házasságban élőknél a megkeresztelkedett zsidó házasfél se tekintessék zsidónak. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nincsen itt semmiféle komplikált megoldás, mint amilyenről t. képviselőtársaim beszélnek és amint azt egyesek mondják. Nem a megoldás komplikált, hanem, sajnos, a kérdés szövevényes és komplikált voltával állunk itt szemben.

És itt felelek Rassay t. képviselőtársam felszólalására, s a javaslatnak eme részével kapcsolatos megállapításaira. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam keresztgyermekére vagy egy városi főorvosra hivatkozott, aki kereszténynek született azért, mert neme szerint követte édesapja vallását, nővére pedig keresztény lett a törvény szerint azért, mert hetedik életéve előtt az édesanyja megkeresztelkedett. A képviselő úr azt mondotta, hogy a törvény szerint most majd az az eset áll be, hogy a kereszténynek született fiú zsidó lesz, az utólag kereszténnyé lett leány pedig nem lesz zsidó. (Rupert Rezső: Így van!) Már akkor is közbeszóltam, – pedig nem igen szoktam közbeszólni – s most is megállapítom, hogy ez tévedés, mert mindketten nem-zsidók lesznek a törvényjavaslat értelmében. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Ha azonban t. képviselőtársam felszólalásából azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy akadhatnak olyanok, akik félreértik ezt a szakaszt, amint ő is félreértette, semmi akadálya sincs annak, hogy ezt a szakaszt úgy fogalmazzuk meg, hogy ő se érthesse félre. (Derültség és taps jobbfelől és a középen.)

Nagy előadást rendezett itt t. képviselőtársam az ikrekről, arról a borzalmas esetről, hogy a törvényjavaslat értelmében az ikrek egyike sokszor zsidó lesz, másika pedig keresztény. Ez mai törvényeink értelmében is így van. Ha az anya vallásfelekezete zsidó, a férjé pedig keresztény és ha nem gondoskodtak arról, hogy a gyermekeik egyhitűek legyenek, – nemük szerint követvén szüleik vallását – az ikrek közül az egyik zsidó lesz, a másik pedig nem lesz zsidó. (Úgy van! Úgy van! – Taps jobbfelől. – Fábián Béla: Most az ikrek közül melyik a jobb magyar? – Zaj.)

Kapcsolódó: Vörösmarty a zsidókról: "Az ország annyi henye és idegen szellemű népet saját megromlása nélkül be nem fogadhat"