A politikusok, újságírók, elemzők, szakértők, tanárok pedig azért vannak bajban a nyugati világban (és részben azon kívül is), mert lelkiismereti kötelességük lenne megszólalni, a lehető leghangosabban tiltakozni, ugyanakkor ha így cselekednének, bajba kerülhetnek, munkahelyüket elveszíthetik, sőt talán még bíróság elé is kerülhetnek. Így ezért a témát inkább kerülik, a felelősséget elkenik, hamisítanak, torzítanak, vagy a „globalogazdi” parancsainak megfelelően nyíltan és pofátlanul hazudoznak. Mondhatnánk persze, mit is várhatnánk a világot uraló pénzoligarchia járszalagjára fűzött politikusoktól és az úgynevezett értelmiségtől, mely az elmúlt legalább kétszáz évben számos alkalommal árult el mindent, ami emberségünk alapját képezi: erkölcsöt, hitet, hazát! Az értelmiség árulásáról számos könyv, elemzés, tanulmány született. Így tehát, mondhatnánk, nincs itt semmi látnivaló: csak az történik, amire számítani lehetett! Ha egyszer a politikát, gazdaságot, pénzügyeket, médiát, kultúrát szilárdan uraló, és életünk minden megnyilvánulását kénye-kedve szerint befolyásolni képes (háttér)hatalom támogatásával letagadhatatlan, kimagyarázhatatlan, ráadásul elleplezhetetlen bűncselekményeket követnek el, akkor vajon ki merészel tiltakozni? Lesz bárki, aki „átviszi az emberséget a túlsó partra”?

Vannak persze a vérontás ellen demonstrálók, állást foglalók a nyugati világban is (Magyarországon alig): nem csupán iszlám bevándorlók, amerikai egyetemeken tanuló muzulmánok, de „bennszülött” fehérek is, akiknek többsége jellemző módon egyszerű átlagember, akik lelkiismeretük szavát követve vonulnak az utcára, és hangot adnak véleményének. A „tűzhöz közel állók”, akiknek nyilvánvalóan több vesztenivalójuk van – politikusok, gazdasági vezetők, értelmiségiek – elsöprő többsége azonban hallgat, terel vagy hazudozik.

A kötelező narratívát szajkózó vagy hallgató értelmiség körében a ritka kivételek egyike Máté Gábor, a zsidó származású, 1944-ben Magyarországon született, családjával együtt 1956-ban Kanadába kivándorolt orvos, pszichológus. Annak ellenére, hogy anyai nagyszülei Auschwitzban haltak meg, és fiatal korában maga is cionistának vallotta magát, több interjúban és nyilatkozatban fejezte ki mélységes elkeseredettségét a Gázai övezetben zajló vérontás, sőt általánosságban a palesztin népet immár 80 éve sújtó borzalmak miatt. „Tömegek élnek évtizedes elnyomás alatt és kiszolgáltatottságban, éheznek, szenvednek a víz és az egészségügyi ellátás hiányától. Nem lehet eltekinteni, semmibe venni a szenvedésüket, mert annak ilyen borzalmas és elviselhetetlen következményei lehetnek” – nyilatkozta például nem sokkal a gázai mészárlás újabb felvonásának kezdete után, 2023. október 22-én a 444 című, vadliberális lapnak. Igaz, az interjú címe („Identitások foglyai vagyunk”) teljes mértékben összhangban áll a globalista-liberális csoportok és a mögöttük álló világhatalomnak a hagyományos identitások (nemzeti, vallási, nemi) elpusztítása céljából folytatott hadjáratával. Ezzel szemben, Máté Gábor számos fórumon foglalt állást egyértelműen a palesztinok évtizedek óta zajló elnyomásával és üldözésével szemben. Az idézett interjúban többek között az alábbi kijelentéseket tette: „A gázai lakosság 70 százalékát Izrael mai területéről üldözték el, és soha nem térhettek vissza. Én Pesten született zsidóként holnap visszamehetek Tel-Avivba, és kérvényezhetem az állampolgárságomat a right of return joga alapján, de a Jeruzsálemben született palesztin barátom még látogatóként sem utazhat be - ez képtelenség”. Igaz, élesen elítélte és háborús bűncselekménynek nevezte a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadását, amelyre szerinte „semmilyen mentség és értelmes emberi magyarázat nincs”. Ugyanakkor (és a Hamász akciójával kapcsolatos állásfoglalásának némileg ellentmondva) hozzátette: „Megérteni is alig lehetséges, ám ha legalább megkíséreljük felfogni, látnunk kell, kik a palesztinok és min mentek keresztül. Ciszjordániában jártam tavaly, ahol olyan nőkkel dolgoztam együtt, akiket izraeli börtönökben kínoztak meg, elviselhetetlen volt látni, milyen szenvedést kellett megélniük. A legbrutálisabb erőszakot kell elszenvedniük. Gáza, jártam ott, még annál is pokolibb hely. Ahogy Baruch Kimmerling, a jeruzsálemi Héber Egyetem egykori szociológiaprofesszora, mondta: »Gáza a világ legnagyobb koncentrációs tábora.« Tömegek élnek évtizedes elnyomás alatt és kiszolgáltatottságban, éheznek, szenvednek a víz és az egészségügyi ellátás hiányától. Nem lehet eltekinteni, semmibe venni a szenvedésüket, mert annak ilyen borzalmas és elviselhetetlen következményei lehetnek.” Érdemes továbbá idézni a 444-nek adott interjú egy másik részét, mert ha van tisztességes, példamutató, a szó legszebb értelmében emberi gondolkodás, akkor az alábbi kijelentések erről tanúskodnak: „Amikor cionista voltam fiatal koromban, egyféle szemüvegen keresztül láttam a világot; csak egyféle szenvedésre voltam érzékeny. Fogalmam sem volt arról, hogy az igazságnak van másik oldala is. De a tapasztalataimnak köszönhetően képes voltam megváltoztatni az álláspontomat. Az ilyen helyzetben a tudatosság és éberség segít a legtöbbet. Nyitottnak kell lennünk erre. Ezzel nem adjuk fel magunkat, és azt, ahonnan jövünk, csak megértjük a másik álláspontját.”

Nos, mondhatjuk persze, Máté Gábor „kifogástalan globális pedigréjének” és idős korának (81 esztendős) köszönhetően immár követheti lelkiismerete szavát, szembeszállhat a nyugati világban uralkodó Izrael-párti vezető rétegekkel és a cionista médiával. Ugyanakkor úgy hiszem, az egész világ szeme láttára 19 hónapja tartó gázai vérengzés és a várható etnikai tisztogatás talán még fontosabb esemény, mint az Ukrajna területén zajló NATO-orosz háború, a tajvani konfliktus, Kína felemelkedése, Európa rohamos hanyatlása, a dollár világpénzszerepének gyengülése, a mesterséges intelligencia rohamos térhódítása, vagy más, a szakértők részéről gyakran elemzett világpolitikai, világgazdasági kérdés. Mert hiába lesz a Földön akár „százéves béke” a három világhatalom együttműködése révén, ha egy nép tízezreit le lehet mészárolni, szülőföldjét földig rombolni, milliókat hazájukból elűzni. Tudom, voltak szörnyű népirtások a történelem során, és világnak nem lett vége. Most sem lesz. Azonban az úgynevezett „világfaluvá” zsugorodott Földünkön egy nép tömegeinek lemészárlása, erőszakos kitelepítése nem történhet meg messzire ható következmények, a bosszú és a gyűlölet soha nem látott mértékű elszabadulása nélkül. Főleg akkor nem, ha a „nemzetközi közösség” mentegeti, elhallgatja, támogatja a bűncselekményeket. De még utólagos „megbánás”, a mészárlás későbbi „átértékelése” sem jöhet szóba (mint az megtörtént például az indiánok kiirtása, a második világháború idején a tengelyhatalmak részéről elkövetett vagy épp a kommunista tömeggyilkosságok, stb. során), mert az megrengetné a Nyugatot irányító „államok fölötti hatalom” uralmának alapjait. Ha sikerül elkerülni egy hosszan tartó háborúskodást, ne adj Isten a 3. világháborút, sajnos akkor is a teljes törvénytelenség, az anarchia, a terror, a bosszú, szelleme fog eluralkodni a világban, és még a „három test” újabb egyezménye sem lesz képes élhető, a méltó emberi élet megvalósítására alkalmas társadalmi-gazdasági viszonyokat teremteni a Földön.

(A szerző olvasónk.)

- Kitelepítéstől a lehetséges "végső megoldásig" - Karsai László újabb Izrael-kritikus dolgozata