Ebből kiderül, hogy Tordai „már nagyon szeretne kávézni” dr. Koncz Áronnal, a bejegyzés előtti két hétben összesen 6 sms-sel sorozta meg (ami már önmagában para), válasz mégsem érkezett.

A képviselő még az ominózus posztjában sem adta fel, és bár nehezményezte a tiszás „ignoráns viselkedését”, és „a demokrácia iránt érzett tisztelet hiányát”, azért „a számomat tudod” lezárással nyitva hagyta a kaput, hátha összejön a randi.

Kínszenvedés volt ugyan, de átnéztem Tordai azóta született bejegyzéseit, és én nem láttam nyomát annak, hogy romantikáztak egy kávé mellett Koncz Áronnal, ám, ha vicces is volt ezt a történetet megörökíteni ebben az írásban, mondanivaló szempontjából mégsem ez a lényeg.

Rendkívül éles módon kétesélyes az áprilisi országgyűlési választás kimenetele, és legalább annyira izgalmas kérdés, hogy a Mi Hazánk vajon hozzájut-e a „mérleg nyelve” szerephez.

Ami azonban ezekkel a többtényezős kérdésekkel szemben garantált, az az, hogy az eddigi balliberális ellenzék megy a levesbe, hiába próbálnak akár olyan csúszómászó módon életben maradni, mint a fentebb említett Tordai.

A Momentum hónapokkal ezelőtt hivatalosan is kapitulált, az egykori párt pedig segédhadként ténfereg Magyar Péterék mellett, a párbeszédes, vagy egykori párbeszédes (a fene tudja már követni, és a fenét is érdekli) kávézgatós titán pedig olybá tűnik, hiába akar feljutni Koncz tutajára.

Az egyéb kategóriában futott balliberális parlamenti pártok, párttöredékek, „független” képviselők pedig úgyszintén búcsúzhatnak mindenféle (látszat)hatalomtól 2026 áprilisától.

Jó ez nekünk? Mindenképpen, főleg abból a szempontból, hogy nem lesz majd parlamenti képviselete az eszmeiségnek, amit képviselnek, illetve az államnak nem kell szórnia rájuk a támogatásokat. Azonban ne higgyük, hogy a publikum számára „eladhatóbb” gondolataikat nem viszik majd tovább Magyar Péterék.

A balliberális oldal egyoldalú szerelmet érez a Tisza iránt (ez alól kivétel a DK, mely az önállóság pislákoló fényét mutatva önállóan indul, és ebből a csapatból kvázi egyedüliként van esélye bejutni idén), miközben az a magyar parlamentáris tömegdemokrácia születése óta egyedülálló helyzet állt elő, hogy az Országgyűlésben csücsülő baloldali pártoknak – az említett DK-t leszámítva – semmilyen társadalmi támogatottságuk nincsen.

A Demokratikus Koalíció azzal érvel a léte mellett, hogy Magyar Péter valójában nem is igazi „demokrata”, hanem „jobboldali elhajló”. Értékek mentén nyilván nem számít jobboldalinak a szó szoros értelmében, de Dobrevék érve kétség kívül érthető. Magyar Péter ízig-vérig NER-termék, megnyilvánulásai pedig sokban hasonlítanak a Fidesz egy „lightosabb” verziójához, ami persze ugyanakkora „trójai faló”, mint ez a szteroidokon nevelt, elszabadult változat.

Van azonban közös pont is, ami összeköti a Fideszt, a Tiszát, és a balliberális oldalt is: a nagyvállalatok kontrollálatlan kiszolgálása, a globalista érdekek szolgálata, a politikai korrektség megőrzése, vagy ami a legbeszédesebb és legfontosabb a halmazból: a zsidóság, így Izrael feltétlen imádata.

Ezek a mintázatok, vagy ha úgy tetszik – politikai örökség, messze túlélik majd a Parlamentben jelenleg csücsülő balliberális elvtársakat, és ha rájuk egyfajta kellemetlen biodíszletként már nem is lesz szükség, a Tisza minden gond nélkül betölti a helyüket, hogy ők „harcolhassanak” a lassú, alattomos nemzethalált beteljesítő NER-rendszerrel szemben.

Ha tehát nagyon tepernek az elvtársak, mint ahogy az egykori Momentum emberei pattognak a wishes messiás körül, vagy ahogy Tordai kellemetlenkedik a Tisza jelöltje körül, talán valami jól fizető, valós hatalom nélküli állást kaphatnak is a megerősödött Tiszától, főleg egy esetleges kormányra kerülés esetén, de ahogy a párbeszédes politikus sem tudott kávézni Konczcal, úgy a valódi hatalomért való versenyben is lefőtt a kávé az óellenzék számára, átlép rajtuk a történelem.

Nem lennék a helyükben. Még akkor sem, ha cserébe teletömték a zsebeiket az elmúlt években.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info