A Nyári Olimpiai Játékok még nem értek véget, de Izraelben máris elégedetlenek a zsidó sportolók sikertelensége miatt. A több mint hatmilliós Izraelben szinte biztosra vették a vitorlázó Lee Korsitz olimpiai sikerét, ám semmi nem jött össze. Limor Livnát, a Netanjáhu-kormány sportügyi minisztere máris vizsgálóbizottsággal kívánja kideríttetni a csúfos kudarc okát. Úgy látszik, a sportteljesítmények terén hatástalan az amerikai zsidó lobbi.
![]() Netanjáhu csokoládéérmet adományoz az egyik sportolónak (balról: Limor Livnát) |
Izraelben nagy volt a fölhajtás a XXX. Nyári Olimpiai Játékok előtti hetekben, napokban. A nyugat-jeruzsálemi vezetés mindenképpen a politikum irányába szerette volna terelni a londoni sporteseményt. Izrael követelte, hogy a megnyitón emlékezzenek meg az 1972-ben Münchenben meggyilkolt sportolóiról, ám a rendezők ezt a játékok politikamentességére való hivatkozással elutasították. Valószínűleg ez lehetett a valódi oka annak, hogy az előzetes tervekkel ellentétben Simon Peresz államelnök végül is nem vett részt a londoni megnyitóünnepségen. Peresz otthon maradását azzal indokolta, hogy nem kívánta megszegni a sábát, azaz a szombat törvényeit valamilyen közlekedési eszköz igénybevételével. Az izraeli küldöttség végül egy teljesen ismeretlen személy vezetésével érkezett meg Londonba, miközben a palesztinokat Szalám Fajjád miniszterelnök üdvözölte a megnyitó dísztribünjéről.
![]() Az izraeli olimpiai küldöttség a megnyitón |
Binjámin Netanjáhu miniszterelnök és Limor Livnát, a kulturális és sportügyi tárca vezetője előre ittak a medve bőrére, miután július 9-én Jeruzsálemben fogadták a 38 tagú izraeli sportküldöttséget, s a kenetteljes beszédek kiegészítéseként a kormányfő minden sportolónak a nyakába akasztott egy csokoládéérmet. A Likud vezére jópofáskodva hozzátette, hogy a sportolók Londonban változtatják arannyá az általa adományozott csokiérmeket és úgy térnek majd vissza az Ígéret földjére.
Netánjáhu azonban nem érte be a csokiérmek átnyújtásával, hanem még a képzőművészeti tehetségét is megcsillogtatva kék színű tintával alkotott egy buzdító rajzot, amelyen izraeli zászlót lengető sportoló áll az olimpiai dobogó legmagasabb fokán. A dobogó második- és harmadik foka üresen maradt. A rajzra héberül a következő szöveget írta a miniszterelnök: „Izrael olimpiai küldöttségének. Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Sok sikert! Binjámin Netanjáhu.” Mára kiderült, hogy ez nem jött be.
![]() Bibi Netanjáhu örök becsű alkotása |
Aranyat reméltek az izraeli vitorlázóktól, elsősorban Lee Korsitztól, ám végül ez utóbbi kénytelen volt megelégedni a hatodik hellyel, s ha időközben nem ette meg, a Bibi adományozta csokiéremmel lesz kénytelen hazatérni Izraelbe. Az olimpia még nem ért véget, a sportolók még nem is értek haza, de Izraelben máris elkezdődött a bűnbakkeresés. Limor Livnát kulturális és sportügyi miniszter szerdán bejelentette: hazai és nemzetközi szakemberekből álló vizsgálóbizottsággal szeretné kideríttetni a zsidó sportolók olimpiai fiaskójának okát. A miniszter asszony megjegyezte: azért is furcsa az izraeli sportolók londoni sikertelensége, mert a korábbiakkal összevetve a mostani olimpiára kapták a legbőkezűbb kormányzati támogatást.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Kapcsolódó: