A következő dolgok történtek június 4-én Budapesten: "A döbbenetes esemény hatása fájdalmasan tükröződött vissza a főváros képén. Délelőtt tíz órakor megkondultak a harangok, a főváros utcáin megszűnt a vérkeringés, megállott az élet. Az összes bolthelyiségek bezárultak. A villámosok megállottak és a kávéházak és vendéglők ablakai és ajtói fölé is lebocsátkoztak a vasredők, mintegy elrekesztve ezzel a kárpittal a szórakozásoknak és szelíd élvezeteknek színpadait. A főváros lakossága is részint a templomokban imádkozott az egek urához, részint pedig gyülekezetekben és felvonulásokban vett részt, ahol a fájdalomnak, de egyúttal a büszke dacnak érzetével is tiltakoztak a rajtunk elkövetett erőszak ellen." Budapesti Hírlap, 1920. június 5.

A szerződést egyébként nem délelőtt tízkor, hanem hat és fél órával később, fél öt után írta alá a magyar delegáció vezetője, Benárd Ágoston népjóléti miniszter. A mindössze negyedórás ceremóniáról a lapok tárgyszerűen, lényegében a Magyar Távirati Iroda jelentését átvéve számoltak be. A feltételek ekkor már több hete ismertek voltak, így azokat nem részletezte a sajtó. A napilapok publicisztikájukban a bénult letargia helyett az ország újjáépítésének azonnali megkezdését sürgették.

Az aláírás nem belenyugvás

Az Est, 1920. június 5.: "De ma, amikor lázadozó lelkünknek pattanásig feszülő érdeklődése oda van szegezve Párizshoz, amikor még nem nyomhatjuk el frissen felsajgó fájdalmunkat, valljuk és hirdetjük: - hogy mi ehhez a minden időknek legesztelenebb és leggyalázatosabb művéhez nem járultunk hozzá mással, csupán egy névvel és legkevésbé járultunk hozzá azzal az elhatározással, hogy azt minden időkre és minden körülmények között megtartjuk. Mi ez ellen a szerződés ellen, melyet tehetetlen helyzetünkben reánk parancsoltak, harcolni és küzdeni fogunk. Nincs eszköz oly jelentéktelen, melyet megvetnénk, feladat oly súlyos, melyre nem vállalkoznánk, kínálkozó alkalom, melyet elmulasztanánk. Ez célja életünknek, tengelye politikánknak, iránya fejlődésünknek, e szerint fog igazodni szimpátiánk és antipátiánk, e szerint válogatunk barátot és ellenséget a népek vásárján.

Pesti Hírlap, 1920. június 4.: Az aláírás nem belenyugvás. Ezzel tisztában van az entente tanácsa is, különben Millerand miniszterelnök nem helyezte volna kilátásba a békeszerződés aláírása előtt a határok kiigazítását az igazság elvei szerint. Nagy ellenségeink érezték az ellenünk elkövetett békeszerződés igazságtalanságait; de kis szövetségeseikkel kötött szerződéseikben, tájékozatlanságból és félrevezetve, előzetesen már lekötötték magukat; ezért azt a jogi formulát eszelték ki, hogy most formálisan aláíratják a szerződést, de revíziójára rögtön megjelölik első fórumnak a jóvátételi bizottságot, s másodiknak a népszövetséget. Ezeket az "enyhítő körülményeket" előre kell bocsátani azon a szomorú napon, amikor a kormány képviselője Versaillesban aláírja a békeszerződést.

Népszava, 1920. június 4.: Nagy igazságtalanságok és lehetetlen kötelezettségek paragrafusait ismerik el egyetlen aláírással az ország számára kötelezőnek és ha a politikai okosság és a nyomasztó kényszer valóban csak az aláírás álláspontját diktálják az országra, tudnia kell az egész világnak, de különösen e karthágói béke diktálóinak, hogy úgy, ahogy ők akarják, nem élhet meg ez az ország.

Budapesti Hírlap, 1920. június 5.: Mégis ez az aláírás azt jelenti, hogy tudomásul vettük, elfogadtuk a valóságot, amely ellen tehetetlenek vagyunk e pillanatban. Nem rosszhiszeműen, nem mentális rezervációval, hanem fizikai kénytelenségből. Ahogy Krisztus egykor vállára vette a keresztet. Vállunkra vettük ma a béke keresztjét. De nem minket feszítettek fel rá, mi csak visszük. Erre a keresztre is az igazság van felfeszítve és nekünk kell, akiknek a vállára tétetett, az Igazságot élve levennünk róla.

Pesti Hírlap, 1920. június 4.: A legfőbb kötelessége annak a kormánynak, mely a nyomorúságos békeszerződést aláírta, a béke első percében megtenni a lépést közvetlen szomszédainknál, és minden más államnál is a normális forgalom megindítására s ezzel a nyomor enyhítésére, a valuta javítására, a belső viszonyok konszolidálására. Szén, fa, nyersanyag, ruha, liszt, zsír s egyéb élelmiszerét írták alá a szerződést, tehát induljon meg a forgalom, hogy legalább pillanatnyilag igazolható legyen a kormány eljárása az aláírásnál. Elviselhetőbbé kell tenni az életet. Csak ezzel lehet megnyugtatni a kedélyeket s ezzel lehet visszaállítani a normális állapotokat, a jogrendet, az élet- és vagyonbiztonságot. És értsék meg a politikus urak, sőt a társadalom rétegével is értessék meg, hogy június 4-én véget ért a világháború, tehát a magyarok is szüntessék be a a magyarok ellen vívott háborújukat.

Miért jutott ide az ország?

Budapesti Hírlap, június 5.: Forradalmak megdúlták, megbontották erkölcsi integritásunkat, megszaggatták ősi alkotmányunkat, megtépték társadalmi rendünket és békénket, kipusztítottak bennünket vagyonunkból, szerzeményünkből, elszedték tőlünk egy élet munkájának drága gyümölcsét, lerombolták hagyományainkat, az állami rend kapcsait meglazították, a kölcsönös szeretet helyébe plántálták közibénk a gyűlöletet, bosszúállás szenvedelmeit ránk szabadították, elprédálták minden fizikai és erkölcsi erőnket és most sebzett és meztelen testünkre teszik rá egy békeszerződés vasbilincseit, melynek föltételei teljesíthetetlenek.

Népszava, 1920. június 5.: Magyarországnak a világháborúban nem volt szabad keze, sorsa kötve volt Ausztriához és a kettős monarchia szövetségese volt a német birodalomnak és Olaszországnak.
A monarchia fölbomlásával elveszett a nagyhatalmi állás, legyőzőink úgy akarták, hogy itt csupa kis államok legyenek és Magyarország, mint a legnagyobb fejlettséggel bíró állam, legyöngíttessék a körülötte lévő régi és új, kisebb államok előnyére. Ezért szaggatták le az ország testéről a szomszédoknak adott területeket és csökkentették le a húszmillió lakosú magyar birodalmat 9-10 millió lakosú országgá. Erre a megfogyatkozott lakosságú országra hárítják most a vesztett háború minden terheit, a hatalmi szóval diktált béke súlyos föltételeit és kötelezettségeit, amelyek súlya alatt csak roskadozva élhet itt a megmaradt nép.

8 órai újság, 1920. június 5.: Katasztrófánkat nem a világháború okozta, hanem a belső összeomlás, amelyet radikalizmus és demagógia idézett elő. Amikor Párizsból idáig serceg a toll, amely nemzetünk sorsáról dönt, ütött a magába szállás legkomolyabb órája, szembesítvén bennünket lelkiismeretünkkel. És az utolsó igazság, amely felénk mered, így szól: a háborút talán el kellett veszteni, de nem önmagunkat és föltétlenül megmenthettük volna országunkat, ha megőrizzük lelki egységünket és belső rendünket.

Pesti Hírlap, 1920. június 5.: Valljuk be őszintén, hogy szétdarabolásunkat nemcsak a hadiszerencse hiánya, nem csupán a háború után uralomra jutott kalandorok ügyetlensége és gazsága okozta, hanem könnyűvé tette a Habsburgok magyarellenes viselkedésén kívül a múlt politikusainak sok hibája és értelmetlensége is. Negyven esztendőn át harcoltunk a nemzeti politika csekély számú írói gárdája az egységes magyar nemzeti állam eszméjéért, a békés kulturális eszközökkel, a becsületes közigazgatással s a szeretet politikájával elérhető összeolvadásért. Az üres politizálás azonban összeforrasztó munka helyett szétválasztó gyűlölködést termelt. Elkésett leckeóra ez a június 4-e a múltra nézve. De bár tanulnánk belőle a jövőre.

Horthy: Nincs veszíteni való emberünk

Az aláírásról beszámoló lapok közölték Horthy Miklós kormányzó nyilatkozatát is, miszerint rágalom, hogy Magyarország fegyvert és lőszert hozat be az országba, és új háborúra készülődik a románok, szerbek és a csehek ellen. (A szintén vesztes Törökország ekkor mozgósított, hogy megakadályozza görög katonák bevonulását Drinápolyba.)

"Magyarország a világháború alatt sokkal többet vesztett, semhogy megkockáztathassa, hogy még többet veszítsen. Hiszen ahol a volt monarchiában a világháború tartama alatt nehéz küzdelmek voltak, ott mindig magyar csapatokból állítottak ki ütközőfalat az ellenség rohamai ellen. Most tehát nincs veszíteni való emberünk, nem juttathatjuk odáig a dolgokat, hogy az ország lakossága asszonyokból és gyermekekből álljon" - közölte Horthy. Mint mondta: Ellenállhatatlan kényszer nyomása alatt írják alá a kormány megbízottai a békét, ami teljesen fölbontja a Duna-medence ezer éven át kialakult természetes rendjét és Közép-Európába ülteti a Balkánt. A kormány sohasem szánhatta volna rá magát erre az öngyilkos lépésre, ha a békeszerződés igazságtalanságainak orvoslására irányuló komoly szándékát az antant kísérő levélében nem juttatta volna világos kifejezésre.

Az optimista forgatókönyv

Népszava, 1920. június 4.: A bosszúállás diktálja reánk a versailles-i békét és ez a béke éppen ezért nem béke és éppen ezért kell összeomlania, amint az elmék kitisztulnak és a szemekről lefoszlik a bosszú véres felhője.

Az Est, 1920. június 4.: A jelen egy pillanat: keserves és gyilkos pillanat, de mégsem több egy pillanatnál, híd, amely a letűnt évszázadokat összeköti az eljövendő évezredekkel. Odaát, a túlsó parton, amelyet tisztán még nem láthatunk, amelyet a bizonytalanság imbolygó köde takar el mohón kutató szemünk elől: odaát egy hamvaiból megélemedett, területében ép, gazdaságában virágzó, kultúrájával hódító Magyarország vár reánk. Vagy a fiainkra, talán az unokáinkra.

8 Órai Újság, 1920. június 4.: Nem bízhatunk tegnapi ellenségeink hirtelen kitörő szeretetében, de bíznunk kell és lehet is, hogy önzésük józansága be fogja látni a régi Magyarország visszaállításának szükségességét.

Népszava, 1920. június 5.: Az igazságtalanságot nyilvánvalóan érzik az európai nemzetek, erre vall, hogy a béke aláírásával egyidejűen kifejezést adnak az ántánt-államok annak a szándékuknak, amely szerint gondoskodni kívánnak arról, hogy Magyarország ne süllyedjen le valami jelentéktelen kis állammá, ha a közeljövőre nézve az észszerű politika útjaira tér. Anglia, Franciaország, Itália versenyre kelnek, hogy Magyarországot új erőhöz juttassák, amiben a magyarság magasabb állami létre való predesztináltsága kétségkívül kifejezésre jut.

Pesti Hírlap, 1920. június 4.: Két okunk is van hinni a határkiigazításban. Az első az, hogy az entente ígérte. A második pedig - ha az elsőben csalódnánk, - a saját erőnk, melyet növelni és újjászervezni legelső kötelességünk.

8 Órai Újság, 1920. június 4.: A gúzsbakötött nemzet kezét zsarnoki kényszer vezeti a békeokmány aláírásánál, amely a világtörténelem legégetőbb igazságtalanságát és legnagyobb badarságát tartalmazza. Maradandó lehet-e, ami ellentmond az erkölcsnek és a logikának?

Isten, a történelem ura

Budapesti Hírlap, 1920. június 4.: A Himnusz mondja, hogy "megbűnhődte már e nép a múltat, jövendőt". A Gondviselés azonban másképpen bánik velünk és nekünk mégsem szabad zúgolódnunk, mert az Írás tanítja, hogy akit az Isten megsebesít, az Isten meg is gyógyítja.

Budapesti Hírlap, 1920. június 4.: A biztos feltámadás titka tehát az erkölcsi megújulás. Csak ez lehet a kiinduló pontja a nemzetmentő, a honalapító akaratnak, munkának és tudásnak. Csak ezzel a vonzó erővel tarthatjuk örök hűségben elszakított testvéreinket. Csak erkölcsi felsőbbséggel tiporhatjuk el hóhérainkat és nyithatjuk fel a világ szemét. Mert ha Isten velünk, ki ellenünk?

8 Órai Újság, 1920. június 5.: A végzet határmezsgyéjén visszafordulunk a múlthoz, mi juttatott ideáig, majd a jövő felé fordulunk, ahonnét - ha Isten is úgy akarja, mint mi - új élet int felénk.

Elátkozott nemzedék

Budapesti Hírlap, 1920. június 4.: Már most derék jó magyarunk, ne ijedj meg a kemény leckétől, ne a sötét semmibe bámulj, hanem gondolj az elmúlt bőség és boldogság napjaira. Őseidnek köszönhetted e napsugaras időket, te pedig a jövő nemzedékeknek tartozol velük.

8 Órai Újság, 1920. június 4.: Holnaptól kezdve Magyarország területe lecsonkul egyharmadára, nemzetünk testéből pedig kiszakad négymillió színmagyar testvér. Könnybe borul tekintetünk és fekete gyász borong szívünkben, amikor belépünk az új korszakba, mint az egész magyar történelemnek legboldogtalanabb nemzedéke.

Budapesti Hírlap, 1920. június 5.: De egyszer meg kell hallania ezt a kiáltó szót önönmagunknak. Nekünk kell, hogy a vesénkbe vágjon, kell, hogy a lelkiismeretünkbe hasítson, mert mi vagyunk az az elátkozott nemzedék, mely ezt a nemzetre hozta. És mi vagyunk az a nemzedék, melynek el kell ezt a rettenetet fordítani a nemzetről áldozattal, munkával, magunkba szállással, mellünk verésével és az igazság elszánt szolgálatával.

8 Órai Újság, 1920. június 5.: Megpecsételték Magyarország sorsát: nekünk, élő ivadéknak talán hosszú időre, de nem örökre a nemzetnek.

Az ezeréves múlt nemcsak predesztinál, kötelez

Budapesti Hírlap, 1920. június 4.: Ha lehet, fojtsuk el, de mindenesetre rejtsük el szemünk patakzását legalább a világ elől és ne sóhajtozzunk bele férfiatlanul a könyörtelen éjszakákba. Erőseknek kell lennünk, a milyen erősek voltak, akik megszerezték nekünk e hazát, akik ezer év alatt műveltté, naggyá, hatalmassá és dicsőségessé tették."

Az Est, 1920. június 4.: Munkánk heve és kitartása, gyászunk komolysága, tragikus sorsunk nemes méltósága szóljon érettünk. Nép, a mely így küzd, dolgozik, remél és bizakodik, "van abban élni hit, jog és erő".

Budapesti Hírlap, 1920. június 5.: Rablók és tolvajok jöttek és kifosztottak bennünket: ezt csak kezünk munkájával, arcunk verejtékével pótolhatjuk. Pogányok ültek örökünkbe és őket onnan kitudni nem lehet, csak félelmetesebb, nagyobb erkölcsi, kultúrai és férfiúi erővel.

Népszava, 1920. június 5.: A békeszerződést aláírták. A formaságoknak eleget tettek, most már a magyarságon van a sor, hogy a jövőjére berendezkedjék és elinduljon: visszaszerezni régi nagyságát és hatalmi pozícióját a népek nagy világversenyében. Az ezeréves múlt nemcsak predesztinál, kötelez is.

8 Órai Újság, 1920. június 4.: De ez a fájdalom új kötelességéket is ró ránk. Államalkotásunk új munkájában sohase szabad megfeledkeznünk azokról, akiket elvesztettünk, de akik epekedő honvággyal szegezik tekintetüket a régi hazára, ahová előbb vagy utóbb, de bizton vissza fognak térni. Kicsi lesz a házikó, de ragyogjon az élet tisztaságától, visszhangzzék a munka zajától, a reménység dalától, hogy idegenbe szakadt véreink amott a frissen emelt kerítés mögött nemcsak hűséges szeretetből, de rideg önzésből is hazakívánkozzanak.

Népszava, 1920. június 5.: A békeszerződés igazságtalanságait mindenki átérzi, ellenük lélekbe mindenki tiltakozik, mindenkiben él a vágy és akarat ezek megváltoztatására, de itt előbb életet kell teremteni, a hosszú háború romjait el kell takarítani, a népnek nyugalmat, életkedvet és életlehetőséget kell biztosítani. Az ellenségeknek meg kell mutatni, hogy ez a nemzet tud és akar élni, be kell bizonyítani, hogy a magyar velük egyenrangú kultúrnép és így kell kierőszakolni jobb fölfogásukat rólunk, akikkel szemben barbár módon alkalmazták a bosszúállás alacsonyságát.

8 Órai Újság, 1920. június 4.: Most némán tiltakozunk, majd némán dolgozunk, összeszorított fogakkal és duzzadó izmokkal, tele hittel és eréllyel mindaddig, amíg nem üt az óra, amely visszaadja régi nagyságunkat. Egyelőre bévül legyünk nagyok. Ez tőlünk függ. Nem ellenségeinktől.

Pesti Hírlap, 1920. június 4.: A kormány kötelessége és az egész nemzet egyetemes érdeke, hogy a békeszerződés fölötti siránkozásunkból azonnal térjünk át a pozitív munkára, erőnk gyarapítására és országunk újjáépítésére. A békejavító és területvédő munkának két irányát látjuk magunk előtt. Az egyik számít az állítólagos jóakarattal és azt igyekszik realizálni, kézzel foghatóvá tenni. A második pedig az ultima ratiora is számítva, a jövendő esetleges kényszerű nagyobb küzdelemre egy táborba tereli, szervezi a nemzet erőit és éberen tartja integritás iránti érzéket.

8 Órai Újság, június 5.: Viszontlátásra, édes véreink, sugárzó hegyeink, drága rónáink. Ez a kis Magyarország, ami megmaradt, ragyogni fog, mire visszatértek. Dolgozni fog. Kultúrában Athén lesz, erkölcsben Spárta. Vagyunk, itt vagyunk és még minden jóra fog fordulni. Munkához fog mind a két kezünk, munkához és ha majd üt az óra, ökölbe szorul.

Az Est, 1920. június 5.: Mi békés, szomszédainkkal és más népekkel harmóniában élő nemzetként akartunk elhelyezkedni Európa új rendjében. Nem mi tehetünk róla, hogy más szerep vár ránk.

Népszava, 1920. június 4.: Akik itt élünk, mindnyájan tudjuk, ezt az egyet mindnyájan egyformán érezzük, hogy a békeszerződés nagy igazságtalanságok átkával veri meg az országot, ámde végzetes dolog az, hogy az érzésnek ebből a közösségéből még mindig nem sarjadhatott ki a célok és cselekedetek közössége is. Amikor már itt van a szerződés az ország nyakán és amikor már ezen az alapon kell tennie és adnia - ha tud, akkor itt még mindig ziláltságok vannak; rosszul megszervezett felelősségek és jól szervezett felelőtlenségek, akadályaiként annak, hogy az ország a férfiasság zord igazságkövetelésével állhasson ki a világ elé.

8 Órai Újság, június 5.: Marad tehát a jövőre nézve jelszavunk: benső konszolidáció. Az Istenért, ne unjuk meg ezt a szót!

(Index nyomán)