Az első két rész és a szerkesztőségi előszó itt található: "A Trianonban keresztre feszített magyar igazság tiltakozó szava" - ma is aktuális nemzeti káté 1928-ból

Az ország megcsonkításának már most megnyilvánuló politikai, földrajzi, szociális, gazdasági és kulturális következményei azt mutatják, hogy éppenséggel nem biztosítja. 

Az „utódállamok” a hazánk testéből kiszakított területek biztosítására a legszorosabb szövetségi viszonyt létesítették egymás között; valósággal vasgyűrűvel kerítik körül hazákat, hogy az elszakított részeknek a megcsonkított törzzsel való minden fizikai és szellemi érintkezését lehetetlenné tegyék. Ennek gazdasági és erkölcsi következményei a legsúlyosabban nehezednek szegény csonka országunkra; emellett az elszakított részeken az elnyomóinak védtelenül kiszolgáltatott magyarság rettentő sorsa és az ezeréves hazájukhoz rendületlen hűséggel ragaszkodó nem magyar ajkú testvéreink sérelmei is állandó izgatottságban tartják nemzetünk lelkületét: a békés viszony tehát Magyarország és az osztozkodó államok között teljesen lehetetlen.²⁰

Egyike ez a legvakmerőbb és leghazugabb állításoknak; csak a külföld félrevezetésére szánt frázis, üres beszéd. Az igazság az, hogy a magyarság a magyar haza területén lakó idegenajkú honfitársai iránt mindig igazságosan, testvériesen és lovagiasan viselkedett; tiszteletben tartotta nyelvüket, vallásukat a magyar állam szívesen alkalmazta idegen anyanyelvű polgárait a közhivatalokban és nem követelte tőlük, hogy megtagadják fajukat, nemzetiségüket; a magyarság hamarabb megtanulta a mellette élő nemzetiség nyelvét, mint ez az övét; szívesen házasodott idegennyelvű családokba; testvériesen megosztotta velük politikai és egyéb jogait; szellemi és anyagi fejlődésüket nehéz áldozatok árán – igen gyakran saját fajának rovására – tőle telhetőleg segítette, noha az ország fenntartásának terheit túlnyomó részben ő viselte.

Legékesebben szóló bizonyítéka ennek az, hogy a nemzetiségek hazánk területén nemcsak megmaradtak, mint külön népfajok, hanem az anyagi és szellemi fejlődés sokkal magasabb fokára jutottak, mint „felszabadító testvéreik”.²¹ 

A magyarság a nemzetiségek rovására nagyon is csekély mértékben szaporodott; ezt a szaporodást nem erőszakos magyarosítás, hanem természetes, főleg gazdasági és kulturális tényezők okozták.²² 

A magyar állam bőven adott a nemzetiségeknek alkalmat a kulturális fejlődésre is; elemi és polgári iskoláikat, tanító- és tanítónőképző-intézeteiket, amelyekben a tannyelv az illető nemzetiség nyelve volt, nagyarányú állami segélyezéssel iparkodott kellő színvonalra emelni; az állami középiskolák nagy részét – sajnos, az állami terheket túlnyomó részben viselő magyarság rovására – első sorban nemzetiségi vidékeken helyezte el, hogy az őstermelésre kevésbbé alkalmas felföldeken a nemzetiségek fiai az értelmiségi és köztisztviselői pályákon helyezkedhessenek el; a határokon túl lakó fajrokonaikkal a legszabadabban érintkezhettek. Gondoskodott a magyar állam arról is, hogy a közigazgatás minden ágában és a törvénykezés valamennyi fokán olyan köztisztviselők legyenek, akik a nemzetiségek nyelvét szóban és írásban bírják.²³

A trianoni béke rendelkezései hazánkat szánalmas csonkasággá torzították, mert tervezői az igazság és méltányosság legelemibb követelményeit is figyelmen kívül hagyták. Csak egy cél felé törtek keresztülgázolva jogon, igazságon: elvenni a magyarságtól minden értéket, hegyet, bányát, erdőt, vizet, vasutat és termőföldet, még akkor is, ha azt színmagyar nép lakja.²⁴ 

A természetes határok hiánya következtében hazánkat ellenséges támadás ellen még akkor is nehezen lehetne megvédeni, ha hadseregünket nem kellett volna – a béke rendelkezései értelmében – leszerelnünk. A végzetes mohácsi csatamezőn a magyar hadsereg katasztrófájában az is közrejátszott, hogy a környező dombokat az ellenség szállotta meg, a magyar sereg pedig a völgybe szorult; ravasz, kapzsi és kegyetlen ellenség üli meg most is a megcsonkított hazánkat környező hegyvidéket s éber szemmel kíséri a síkságra szorított magyarságnak még a lélekzetvételét is.

Éppenséggel nem. A Wilson-féle elvek alapján az integer Magyarország háromnegyed részének a magyarság birtokában kellett volna maradni; így azonban országunk, kitünő létfeltételei mellett, nagyobb erőt képviselne, mint amennyit a győztesek kívánatosnak tartottak. A főcél ugyanis a magyarság végletekig tartó legyengítése mellett az utódállamoknak minden mértéket és képzeletet felülmúló kapzsiságának és önzésének kielégítése volt. Ezért szakítottak el a wilsoni elvek megcsúfolásával a központi nyelvterülettel összefüggő, színmagyar vidékeket s ezért került a színmagyar lakosságnak több mint harmadrésze engesztelhetetlen ellenségeink irgalmatlan elnyomása alá.

Magyar véreink termőföldben, erdőkben, bányákban és egyéb természeti kincsekben gazdag lakóhelyére a tisztán nemzetiségek által lakott területeken kívül főleg azért volt szükségük, hogy nemzetünket a lehetőségig tönkretegyék, a tisztán nemzetiségi területeknek Csonkamagyarországra való utaltságát megszüntessék és azoknak a saját területükkel való gazdasági összeolvadását – úgyahogy – biztosítsák. 

Éppenséggel nincs meg. Csak a nyers erőszak tartja őket össze; nemzetiség, nyelv és műveltség tekintetében pedig sokkal inkább tagozottabbak, mint Magyarország népe valaha is volt.

A felvidéken a tót nép felett a csehek csak a szuronyok erejével képesek hatalmukat fenntartani. Délen a különállástól megfosztott és a jugoszláv államalakulatba megkérdezés nélkül belekényszerített horvát nép elszakadási törekvése is folyton erősödik. A saját volt hazájában emberi és állampolgári jogaiban példátlanul megrabolt, a leigázóknál sokkal magasabb műveltségi fokon álló magyar nép pedig soha nem fog belenyugodni megaláztatásába!²⁵ 

Hamarosan eljön az idő, mikor a közös fronton fognak küzdeni a leigázott népek. A vallásos, Istent, királyt, tekintélyt tisztelő felvidéki tót nép és a művelt német nép máris nyiltan hadat üzent a legszélsőbb vallási és politikai szélsőségre hajló, irgalmatlan cseh elnyomónak; az erdélyi és délvidéki elszakított magyarság is ott fog szövetségesekre találni, ahol nem is remélte: a szintén csalódott szászságban, a királyság eszméjéhez ragaszkodó katholikus horvátokban, az 1848-as időkben a magyarság hűsége fegyvertársaiban: a délvidéki németekben és a katholikus bunyevácokban.

Nincs meg. Az ideális földrajzi egységet alkotó Magyarország testéről leszakított országrészek nehezen illeszthetők be az utódállamok mesterségesen összetákolt területébe. Hiszen a hegyláncolatok vonulását, a völgyek nyílását megváltoztatni, a folyók irányát megfordítani nem lehet.²⁶ 

Magyarország területe, mint már említettük, tökéletes egység volt azért is, mert a földrajzi egységhez hozzájárult a gazdasági egymásrautaltság is. A hegyvidékeknek szükségük van az alföld mezőgazdasági termékeire; viszont ennek létfeltételeit a felföldek természeti kincsei s ipari termékei adják meg. Az utódállamok és a hazánktól elszakított részek között ez nincs, de nem is lehet meg. A Nagyalföldnek és a Dunántúlnak valósággal életfeltétele volt a felvidék kincse: a fa, a vas, a kő és a legkülönfélébb ásványi termékek, de ő is cserébe adta ezekért dús televénye gazdag termését s azonkívül felszívta magába a hegyvidékek lakosságának feleslegét: munkást és tanult embert egyaránt. A sik területek tehát kaptak, de adtak is ugyanannyit, vagy talán többet! A trianoni országcsonkítás ezt a tökéletes gazdasági berendezést tönkretette, de a gazdasági egymásrautaltságot megszüntetni nem tudta. Ennek követelményei mindig erősebbek lesznek, mint a trianoni békepontok.

Nem igaz. Szerencsétlen hazánk helyzetének komoly, elfogulatlan vizsgálata ennek az állításnak éppen az ellenkezőjét állapította meg.²⁷

Azért, mert természeti kincsekben gazdag felvidékeink elszakítása következtében rengeteg, számokban alig kifejezhető behozatalra vagyunk utalva; ennek ellensúlyozására tehát szükségünk lenne legalább is ugyanolyan értékű kivitelre; mezőgazdasági termelésünkből azonban olyan mértékű kivitelre, hogy az a behozatallal arányos legyen, gondolnunk sem lehet.²⁸

Nem fokozható főkép népünk sűrűsége s a városi lakosság aránytalanul nagy száma miatt; mind a városi lakosságnak, mind a mezőgazdasági munkásságnak u.i. a hús fokozódó drágasága következtében a kenyér a főtápláléka. Mezőgazdasági termelésünkre kedvezőtlenül hat továbbá az is, hogy legkitünőbb gabonatermő helyeinket (Temes, Torontál, Bácsbodrog, Szattmár vármegyék s a Kis magyar Alföld) elszakították, a megmaradt területeket pedig sűrűn látogatják elemi csapások (szárazság, jégverés). Állattenyésztésünket rendkivül korlátozza az a körülmény, hogy legelőnk a lakosság számához viszonyítva nagyon kevés maradt.

Azt sem szabad felejtenünk, hogy egyes mezőgazdasági termékekből, főleg az ipari növényekből jelentékeny behozatalra szorulunk.²⁹

Megcsonkításunk – legértékesebb területeink elszakítása – veszedelmes hatással van valamennyi társadalmi osztályunkra, csonka hazánk egész lakosságára, de – a dolog természeténél fogva – legfőképpen az ipari termeléssel foglalkozó és a köztisztviselő osztályra.

Az ország szélső részeinek lekapcsolása következtében Csonkamagyarországon, főleg a fővárosban s a nagyobb vidéki centrumokban az ipari munkásság száma igen nagy lett akkor, amikor a nyersanyag hiánya miatt ipari termelésünk válságba került s a háború előtti üzemek fenntartása szinte elháríthatatlan nehézségekbe ütközik. Csonkamagyarország egyik legégetőbb problémája tehát az ipari munkásság megélhetésének biztosítása. A munka folytonosságának megszakításából s az üzemek gyöngüléséből folyó megélhetési gondok fokozni fogják ennek az értékes társadalmi osztálynak elégedetlenségét s ezt aztán az izgatás a szokott lelkiismeretlenséggel fogja szélsőséges céljaira kihasználni. Szomorú adatok tárják elénk napról-napra azt a vigasztalan tényt, hogy a nemzeti vagyonnak leromlott valutánk következtében megindult kiszivárgását nyomon követi utolsó és legértékesebb tőkénknek: ipari munkásságunknak jobb valutájú országokban való elhelyezkedése. 

A vidék lakosságának a mezőgazdasági termelésben elhelyezkedni nem tudó feleslegét eddig minden nehézség nélkül felszívták az ipari központok üzemei; ez most már nehéz, sőt talán lehetetlen is és így a falvakban és a földmívelő városokban is szaporodni fog a munkanélküliek száma. 

Az ország területének a központ felé történt összezsugorítása megváltoztatta azt az arányt is, amelyben a közalkalmazottak száma az ország lakosságához viszonyítva eddig volt. Ezeknek száma az utódállamokban szinte napirenden levő kiutasítások és kiüldözések (az expatriálás) folytán egyre növekszik. A magyar műveltség letéteményese, a nemzeti ideálok leghívebb zászlóvívője volt ez az osztály, amelynek életsztandardját gazdasági leromlásunk hihetetlenül leszorította s amely bámulatos lelkierővel hősies lemondással és példátlan kötelességérzettel viselte el évek hosszú során át a legmostohább helyzetet. Sorsának gyökeres megjavítása ma már elsőrangú nemzeti érdek s ezért sokáig nem késhet.  

A háborús évek következményei és az országcsonkítás szociális tekintetben is súlyos veszedelmekkel fenyegetik népünket. Ezeket a közel jövőben egyre jobban fogjuk érezni. Ilyen veszedelem és pedig nagy nemzeti veszedelem népünk szaporodásának csökkenése és az egészségi viszonyok hanyatlása. 

Magyar népünk emberi és katonai kiválóságánál fogva a világháborúban a legtöbb vért vesztette s monarchia valamennyi népe között. Fiatalságuknak és férfikoruknak virágában elhullott véreink utódok nélkül haltak el s ez a most következő években lesz nyilvánvaló: erősen megfogyatkozik az iskolásgyermekek száma, majd pedig jóval kevesebb lesz a munkáskéz. Rendkívül aggasztó jelenség fajunk munkabírása, jövője szempontjából a gyermekhalandóság növekedése is. Hiszen a jövendő nemzedék számbéli és testi-lelki fölényétől függ a magyar haza sorsa - léte vagy nemléte! 

Komoly, céltudatos népvédelmi tevékenységgel és jelentékeny anyagi áldozatokkal; a szociális intézmények egész sorozatát kellene, költséget nem kímélve, létesíteni, hogy a tuberkulózis, a gyermekhalandóság ellen küzdve védelmezzük, erősítsük legdrágább kincsünket: emberanyagunkat; ennek ellenálló erejét ugyanis a háború és az utána következő évek nehéz megpróbáltatásai, a rossz táplálkozás, a városokban, ipari központokban, sőt falvakban is a tűrhetetlen lakásviszonyok, meg a frontokról hazahurcolt fertőző betegségek nagyon meggyöngítették, egy jelentékeny hányada pedig már amúgy is háborús rokkant.

Nincs. A létében leginkább fenyegetett két osztálynak: a közalkalmazottaknak és az ipari s mezőgazdasági munkásságnak támogatása és védelme, a rokkantaknak elhelyezése és célszerű foglalkoztatása, a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi intézmények egész sorozatának létesítése olya roppant anyagi terhet róna az államra, hogy ennek elviselésére ez a csonka ország nem képes. A lehetetlen országhatárok közt megbénult gazdasági élet nyomorúsága meggátol minden alaposabb népvédelmi és szociális tevékenységet.

A háború előtt virágzott ipari termelésünk alapja és föltétele – amint ezt fentebb említettük – a gazdaságilag koncentrált s részeinek szerves összefüggésére berendezett, ép területű Magyarország volt. Amint ezt a harmónikus gazdasági egységet széttörték, ipari termelésünket alapjában ingatták meg, sőt egyenesen lehetetlenné tették. A nyersanyagot szolgáltató részek elszakításával elvágták az ereket, melyek az ipari termelés munkáját végző központ számára a vért szolgáltatták; az így megbénuló ipari termelés nemcsak súlyos gazdasági, hanem éppen olyan súlyos társadalmi következményekkel jár. Maga a széninség is lehetetlenné teszi ipari termelésünk olyan terjedelmét és fokát, amely Csonka-Magyarország népsűrűségének s az ipari munkásság számának megfelelne.

Olyan eszközökkel, amelyeket a szükség parancsol; a nyersanyagot: vasat és fát, gépalkatrészeket, szenet, üveget és papírt a külföldről hozza be – méregdrágán. Az óriási méreteket öltő behozatal³⁰ külkereskedelmi mérlegünket nyomja aggasztóan alacsonyra, a behozatallal járó tetemes fuvarköltségek gyáriparunk versenyképességét gyengítik el. Vasgyáraink azért inkább javítási munkákat vállalnak az utódállamokól, csak hogy üzemüket fenntarthassák. Alapos az aggodalom, hogy még megmaradt piacainkat is a szénben gazdagabb cseh s a vastermelésben és iparban erősebb osztrák piac hódítja el.³¹

Nem lehet. Csak rettenetes erőfeszítéssel tudjuk a végső katasztrófát napról-napra elodázni.

Szükségképpen vannak. Hiszen a kulturális élet, vagyis a szellem magas értékeinek fölismerése, megbecsülése és az a készség, amellyel valamely nép a maga legjobb erőit állítja a szellemi fejlődés szolgálatába, anyagi jóléten, a gazdasági élet virágzásán alapszik.³²

A területében megcsonkított, anyagi válságba taszított Magyarország kulturális élete is sulyos válságba került, a megszállott területeken élő magyarság legbecsesebb kultúrintézményeire és értékeire pedig kimondták a halálos ítéletet s ennek következtében kultúrája elsorvadásra van kárhoztatva.

Maga az a tény, hogy alacsonyabb kultúrájú népek uralma alá került, maga után vonja, hogy kulturális fölényének megdöntésére fog irányulni elnyomóinak minden tevékenysége s a rendelkezésére álló mérhetetlen hatalom minden eszközét jónak fogják tartani, hogy véreinket kultúrailag is elhódítsák tőlünk. Ilyen eszközök: a magyar értelmiségnek kiüldözése, a magyar könyvtárak megsemmisítése, a magyar szellemi termékek, a könyvek és folyóiratok kirekesztése a legkiméletlenebb cenzurával, de főleg a magyar iskolák ellen intézett irtó hadjárat.

A békeszerződés kimerítően és határozottan intézkedik az elszakított területeken élő kisebbségek nyelvi, vallási és kulturális jogainak védelméről s biztosítja a kisebbségeknek az elemi és középiskolai fokon az anyanyelven történő oktatást; a trianoni utódállamok azonban teljes hatalmukkal a magyarság teljes kipusztítására törnek.³³ 

Csak az óvódás és elemi iskolás gyermekek számát az elszakított magyar területeken megközelítőleg 300.000-re becsülhetjük; a magyarságot pusztán a Romániához csatolt területeken 5 év alatt (1919-1924) 8076 magyar iskolától, közte 645 óvodától fosztották meg. A magyarságnak minden panasza és felebbezése a közoktatásügyi atrocitások ellen süket fülekre talál a Népszövetségnél.

A magyarság nehéz önvédelmi harcra kényszerül magyarságáért, nyelvének, nemzetiségének megtartásáért: el lehetünk készülve sok fájdalmas veszteségre, sok kultúrértékünk pusztulására;³⁴ hiszen elszakadt véreink önfenntartásuk érdekében kéntelenek lesznek megalkudni az adott helyzettel.

Az anyagi viszonyok leromlása s az általános elszegényedés következményei talán kulturális életünk hanyatlásában fognak a legmegdöbbentőbben visszatükröződni. Három és fél millió magyarral együtt fejlett műveltségű, virágzó magyar városokat vesztettünk. Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Szatmár, Arad, Temesvár, Kolozsvár stb. elcsatolásával a magyar szellemi élet erős központjait, izmos magyar tehetségek termelőit vették el tőlünk, amelyek messze vidékeknek voltak szellemi táplálói és a kulturális igények kielégítői. Rengeteg magyar nyomda, színház, gyűjtemény, újság és a műveltség terjesztésének egyéb eszköze veszett el bennük.

Anyagi sorvadásunk más tekintetben is a legnehezebb akadályokat gördíti kulturális feladataink teljesítése elé. Szegénységünk kultúrailag is elzár bennünket a nyugattól. A könyvek, folyóiratok hiánya és a külföldi művelődési központok látogatásának nehézsége miatt képtelenek vagyunk a szellemi vívmányok átvételére és gyümölcsöztetésére.³⁵ 

Csak nagyon elszomorító, sötét képet. Kevesen vagyunk és koldusok vagyunk. Nincs iskola, nincs könyv; tanítás és tanulás lehetetlen. Halálos örvényben fuldoklik minden kulturális intézményünk, irodalom, tudomány és művészet. Nincs gazdasági élet és nincs szellemi élet! Csonkamagyarország – nem ország!...³⁶ 

20 E szörnyű béke rendelkezései hazánk területének kétharmad részét és tizenegymillió honfitársunkat szakították el tőlünk és köztük majdnem négymillió magyar anyanyelvűt (az egész magyarság 32%-át) tettek idegen állampolgárokká – megkérdezésük nélkül. A békeszerződés biztositja ugyan papíron az ú.n. kisebbségek jogait, de hogy ezek a jogok a valóságban, az újdonsült román, jugoszláv és csehszlovák állam értelmezésében hogyan festenek, erre nézve elrémítő adatokat hallunk napról-napra: a magyarság számarányát meghamisítják; a magyar egyházi és világi, községi és testületi, kulturális célokat szolgáló birtokokat úgyszólván kárpótlás nélkül kisajátítják; a magyar kultúrintézményeket megszüntetik; a magyar nyelv hivatalos használatát nem engedélyezik és a magánéletben való használatát megakadályozzák. Szerencsétlen honfitársaink valósággal törvényenkívüli állapotban élnek, kiszolgáltatva a sokkal alacsonyabb műveltségű elnyomók kényének; hiszen az állam, amelynek megkérdezésük nélkül máról-holnapra alattvalói lettek, még testi épségüket és életüket sem biztosítja s – a civilizáció szégyenére – a törvényt velük szemben részrehajlóan alkalmazzák. Mindennap bizonyosabb lesz, hogy az osztozkodó államok zsákmányuk biztosítása érdekében, közös terv szerint embertelen durvasággal törnek egy cél felé: a magyarság vezető osztályának kiüldözésére és az otthonmaradottak magyar jellegének megsemmisítésére. Eljárásukat nagy mértékben befolyásolja az igazságot és méltányosságot szinte gúnyolni látszó eljárás, amellyel a népszövetség a magyar kisebbség legégbekiáltóbb panaszaiban szinte kivétel nélkül az utódállamok eljárását ismeri el jogosnak s így magyar véreink orvoslást sehol sem remélhetnek.

21 Erre nézve csak egy pár adatot említünk: a magyar állam az utolsó években 2170 oláh tannyelvű elemi iskola fenntartására és a gör. keleti egyházak segélyezésére évente közel tizenhat millió koronát költött. a hazai románság népműveltsége ezért sokkal fejlettebb, mint a román királyság lakosságáé. Szerb elemi iskolák, szerb tanítóképző, theológiai ginmázium magyar földön nyiltak meg először; európai iskolarendszer, szerb irodalom, magyar nyelven fejlődött ki, ez hatott ösztönzőleg Szerbia fejlődésére. Hogy mennyire légből kapott az erőszakos magyarosítás vádja, legvilágosabban mutatja, hogy Erdélyben az oláh lakosság 11.8%-a tanult meg magyarul, a magyarok sorából ellenben kétannyi beszél oláhul. Az oláh pénzintézeteknek (a nemzetiségi törekvések e melegágyainak) elszaporodására, a magyar birtokoknak oláhok számára történt parcellázására mutatunk még csak rá, mint a magyarság határtalan lovagiasságnak, türelmének és – könnyelműségének tipikus példáira. Micsoda szörnyű ellentét ezzel szemben magyar véreink szörnyű elnyomatása!

22 Ilyen tényezők: a magyarság nagyobb szaporasága; a Duna-Tisza medencéjének asszimiláló ereje; az elcsatolt részek az utóbbi években a gazdasági központosítás következtében egyre nagyobb tömegeket küldtek az ország belsejébe; a városoknak mint művelődési gócpontoknak felszívó és magyarosító ereje.

23 A trianoni államok színmagyar vidékeken a közhivatalokat olyan tisztségviselőkkel töltik meg, akik a magyar nyelvet nem beszélik, nem értik. A magyar nyelvű beadványokat a hatóságok visszautasítják.

24 A tulajdonképpeni Magyarország 282.870 km² területéből elvettek 190.263 km²-t, azaz elvették területének több mint kétharmadát és elvettek közel tizenegymillió lakost, jóllehet az ország szélein lakó nemzetiségek: az oláhok, tótok, szerbek és horvátok az ország lakosságának harmadrészét sem tették ki. A színmagyarságnak 32.5%-át szakították el hazájától és 1 millió 72 ezer magyart Csehszlovákiának, 1 millió 664 ezret Romániának, 459 ezret Jugoszláviának és 26 ezret Ausztriának dobtak oda zsákmányul, hogy velük együtt másfélmillió hold kitünő termőföld a cseheknek, három millió a románoknak s egy millió a szerbeknek jusson és elvehessenek még a magyarságtól két millió hold erdőt is. 6011 km hajózható vízi útból csak 2128 km maradt meg.

25 A három utódállamnak odaitélt magyar területek lakosságának körülbelül egyharmad része magyar. Ez a szám éppen kétszerese annak, amit azokon a területeken magyar uralom alatt a legnépesebb nemzetiség is kitett. hol van itt a jogosságnak és igazságnak még a látszata is? Hogy lehet ilyen körülmények között elnyomott nemzetiségek felszabadításáról beszélni?

26 A tulajdonképpeni Csehországot Felső-magyarországtól a Kárpátok széles háta választja el; ez az ország tehát két, földrajzilag és gazdaságilag élesen elkülönített részből áll. Az Északkeleti Felföld földrajzilag és gazdaságilag a szomszédos magyar Alföldhöz tartozik, nem pedig a tőle roppant távoleső, a hegyláncolatok egész sorozatával és folyóvölgyekkel elválasztott Csehországhoz. Vizei, ámbár útjukban még oláh területen is át kell törniök, a magyar Alföld felé sietnek. A szerbeknek juttatott magyar területeket kitűnő természetes határok: a Duna, a Dráva és a Száva választják el Jugoszlávia többi részeitől. Románia magyar területét északon és nyugaton a Kárpátok roppant tömege választja el a tulajdonképpeni Romániától s kapcsolja a földrajz s a természet örök törvényének erejénél fogva Magyarországhoz. Az elszakított területeken élő magyar faj centrifugális, vagyis felénk, a természetes központ felé irányuló törekvései kitűnő szövetségest fognak találni a földrajzi alakulatokban.

27 Csonka-Magyarországnak 92.607 km² területén hét és fél millió ember él s így a népsűrűség 82,1, vagyis ennyi ember jut egy négyzetkilométernyi területre. Ez a sűrűség jóval felülmúlja az elszakított részek bármelyikének, sőt Franciaországnak és Dániának népsűrűségét is; már pedig ilyen sűrű népesség, ekkora területen, tisztán mezőgazdasági termeléssel fenn nem tartható, ipari termelésünk jövőjére pedig a trianoni országcsonkítás következtében csak a legnagyobb aggodalommal és sötét kétséggel kell tekintetnünk.

*Buday László: A megcsonkított Magyarország; Magyarország küzdelmes évei.

28 Elszorul a szívünk, ha a felföldek elszakítása folytán nemzetünket ért anyagi veszteségre gondolunk. elvesztettük szénbányáink felét, gyönyörű erdőségeinknek csak 14.3%-a maradt meg. Megszűnt ennek következtében az iparilag feldolgozott fa kivitele, sőt oly nagyarányú fabehozatalra vagyunk utalva, hogy csak tüzelőért milliárdnyi értékek mennek ki az országból. Mivel pedig ez főképpen a magas valutájú Csehországból kerül hozzánk, szinte megfizethetetlen s a szegényebb néposztályok, főleg a tisztviselők képtelenek tüzelőjüket beszerezni. A szörnyű fainség következtében megmaradt erdőségeink kitermelésében sem járhatunk el a kellő kímélettel; az utcákon, tereken, utak mentén, parkokban és kertekben már szemmel láthatólag gyérülnek a fák és cserjék és így Csonka-Magyarország élőfa-készlete pusztulásnak néz elébe.

Elvesztek cement-, aszfalt- és kőbányáink is, úgyhogy az utak javítása és burkolása, új utak építése, vasútvonalaink jókarbanntartása, az annyira sűrgős állami és magánépítkezések megindítása nyersanyag hiányában csak nagymérvű behozatal útján s így szörnyű drágán lehetséges. Elvesztek ásványvizeink (pedig ezekből nagy volt a kivitelünk) és gyógyforrásaink, páratlan klimatikus gyógyhelyeink, köztük a Magas-Tátra, amelynek csodaszépsége, gyógyító ereje egyik legnagyobb értékünk volt. Elvesztettük valamennyi sóbányánkat s így nemcsak kivitelünk szűnt meg a sóból, ebből a fontos életszükségleti cikkből, hanem a magunk egymillió métermázsányi szükségletét is behozatallal vagyunk kénytelenek fedezni.

Virágzó bőriparunk a só és cserző-anyag hiánya miatt sorvad el. A faanyag hiánya következtében egyre fokozódó papirdrágulás sokszorosító iparunkat állítja válság elé.

Nagy értéket képviselő arany- és ezüstbányáinkon kívül elvesztettük a rézércet (évi 105.000 mázsa) és egyéb ásványtermékeink óriási tömegét. De talán legszomorúbb veszteségünk az évi tízmillió métermázsányi vasércünk elvesztése; ezzel halálos csapás érte vasiparunkat. Behozatalra szorulunk olyan élelmiszercikkekből is, amelyekből eddig bőséges kivitelünk volt. Ilyen például a cukor, a zsír, a gyümölcsíz. Fő kiviteli cikkünk a multban is a gabona, illetőleg a liszt volt, amelyből 15-20 millió métermázsa került kivitelre. Ma a kivitel alig haladja meg a másfélmillió métermázsát, de valószínűleg ez a mennyiség is csökkenni fog. Különben a környező államokra való ráutaltságunkat s gazdasági gyöngeségünket más körülmény is mutatja; borból pl. oly bőséges készletünk szokott lenni, hogy csupán egy jó év terméséből egymillió hektoliternyi kerül kivitelre; ezt azonban a szomszédok a magas vámokkal ma úgyszólván lehetetlenné teszik.

29 Mezőgazdasági termelésünk fokozása ma az intéző körök legfőbb gondja. Azonban az erre szolgáló eszközök: a mocsarak lecsapolása, a terméketlen talajok megjavítása, a csatornázás, a fásítás, a termőképesség fokozása, új termelési ágak meghonosítása, a föld jobb megművelése, a városok körül kertgazdaságok létesítése stb. – min roppant befektetést kivánnak, az eredmények pedig csak évek múlva mutatkoznának.

30 Az 1927, év háromnegyedében a behozatal 276 millió pengővel múlta felül kivitelünket.

31 Az építő és az ezzel összefüggő iparágaknak és a keze munkájából élő napszámosságnak az állam s az önkormányzati szervek (megyék és városok) a külföldi s államkölcsönnel megindított köz- és magánépítkezésekkel s közmunkákkal siettek segítségére. Ez enyhíti ugyan a munkahiányt és a lakásinséget, de az építkezés drágasága a lakbért annyira felszökteti, hogy a lakások teljes felszabadítására egyelőre gondolni sem lehet.

Államvasutunk s általában a közlekedési eszközök tarifájának emelése, noha ez is csak az általános drágaságot fokozza, éppen azért elkerülhetetlen, mert vasutaink jókarbantartására, a szakadatlan utánpótlás csak behozatal útján lehetséges. Mindennapi eszközökben, ruházkodási és egyéb cikkekben eddig is igen nagy volt a behozatalunk, de ezt a kivitel eddig fedezni volt képes. Ma kivitelünk a legcsekélyebbre csökkent, behozatalunk pedig óriási mértékben megnövekedett s kiterjeszkedik olyan cikkek hosszú sorozatára is, amelyeket eddig itthon állítottunk elő. A sok közül csak a könyv- és újságpapírt meg az üveget említjük.

32 A középkori városok magas kultúráját, amely oly nagy lendületet adott az egyetemes emberi műveltségnek s amelynek az emberiség annyit köszönhet: az ipart és kereskedelmet űző lakosság nagy anyagi jóléte teremtette meg.

33 A színmagyar falvakban és városokban felállított állami iskolákat az elüldözött régi tanerők helyébe behozott képzetlen s magyarul egy szót sem értő tanerőkkel töltik meg még az óvodákban is.

A tanító egyházaknak iskolák fenntartására szolgáló birtokait a földbirtokreform törvénye értelmében úgyszólván kárpótlás nélkül kisajátítják; a magániskolák növendékei állami iskolákban, az állam nyelvén kötelesek vizsgálatot tenni; a gyermek anyanyelvének megállapításába a szülőkön kívül a hatóságok is beleszólnak; a nemzetgyilkolás legsötétebb lapja lesz a történelemben minden időkben a románok által kieszelt úgynevezett „kulturális zóna”: a magyarság által sűrűn lakott nyugati vármegyékben csak a román királyságban született tanítókat alkalmaznak magas működési pótlékkal. Ezek természetesen magyarul még beszélni sem hallottak. Ezekben a zónákban sorban megszüntetik az egykori felekezeti, most magán magyar nyelvű középiskolákat s épületeiket román iskolai célokra foglalják le. Ebbe a kulturális zónába újabban már a színmagyar székely vármegyéket is belevonják, mert a román kormánynak nyiltan bevallott célja az erdélyi magyarság legerősebb tömbjének, a székelységnek eloláhosítása! A megszállott területen élő magyarság kulturális kárairól és lelki szenvedéseiről külön nagy véres és könnyes könyvet lehetne írni.

34 Csak elszorult szívvel gondolhatunk azoknak a magyar gyermekeknek sorsára, akiket az utódállamok drákói törvényei idegen tannyelvű óvodákba és elemi iskolákba kényszerítenek. Hiszen még reményünk sem lehet arra, hogy ezeket a magyarság számára megmenthessük.

35 A külföldi tudományos búvárkodás és főiskolázás aggasztó hiányát, a magyar állam ujabban szinte erejét felülmúló áldozatokkal iparkodik megszüntetni és a nyugati kultúrával megszakadt kapcsolatokat helyreállítani.

36 A nélkülözés, a szegénység, a lemondás fojtogató légköre nehezedik iskoláinkra és egyéb kulturális intézményeinkre, évről-évre jobban. Uj iskolák létesítése szinte lehetetlen, a régiek fenntartása is nehéz. Uj könyvek, folyóiratok beszerzése alig lehetséges. A tanártestületek tagjai a legmegerőltetőbb magánfoglalkozásra vannak kényszerítve, hogy fenntarthassák családjukat. Önképzés, utazás, szűnidei üdülés alig lehetséges. A főiskolák és egyetemek hallgatóinak túlnyomó része a szörnyű drágaság és lakásinség következtében a legnagyobb nélkülözések közepette, emberfeletti erővel, hihetetlen lemondás árán szeri meg tudományos készültségét. A papirhiány és a magas munkabérek által okozott könyvdrágaság miatt a tanulók nagyrésze nemsokára képtelen lesz könyveit beszerezni. A közhivatalnoknak nincs módjában gyermekét lakóhelyétől távolfekvő iskolába vagy a fővárosba egyetemre küldeni. Kicserélődik a színházak közönsége. Az a középosztály, amely a nemzeti ideálokért élt-halt s amelynek igazi lelkiszükséglet volt a komolyabb színdarab, kiszorult a színházakból és helyét a hivalkodás s a látszólagos műveltség foglalta el. Művészeink: festőink, szobrászaink megrendelés és anyag hiányában munka nélkül vannak s elapadó munkakedvvel, haldokló ambicióval tengődnek napról-napra, vagy a külföldön keresnek elhelyezkedést, mint énekeseink s zeneművészeink is.

Az ország megcsonkításából eredő gazdasági elhanyatlás fojtógatólag nehezedik egész műveltségünkre, közéletünk minden ágára. A társadalom, az állam óriási erőfeszítései ideig-óráig elodázzák a fenyegető válságot, de – minden jel arra a szomorú valóságra vall – a magyar műveltség elhanyatlását meg nem akadályozhatják. Minek folytassuk tovább? Egyre sötétebb képet kellene rajzolnunk… Valóban: Csonka-Magyarország – nem ország…!

(Kuruc.info)