Az még csak érthető, hogy az úgynevezett roma holokausztra emlékező rendezvények botrányosan tudatlan szónokai nem bocsátkoztak részletekbe a cigányokat ért feltételezett atrocitásokkal kapcsolatban. Vérlázító azonban, hogy az eseményeket valamelyest ismerő, kevés számú történész közül sem volt bátorsága senkinek ahhoz, hogy az igazság nevében felszólaljon a hazugságoknak ebben a döbbenetes áradatában.
 Az auschwitzi ruhafertőtlenítő épület és zuhanyzó |
“1944-ben, augusztus 2-áról 3-ára virradóra, több mint háromezer cigányt, főként nőket és gyermekeket gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban” - hangoztatták az elmúlt napokban a zsidók kegyeit kereső idióta politikusok és újságírónak nevezett propagandisták. A valóságban természetesen szó sincsen „több mint 3000 meggyilkolt cigányról”: 1944. augusztus 2-án az auschwitzi BIIe altáborban létrehozott családi láger foglyainak a száma egészen pontosan 2885 fő volt. Ha hihetünk Danuta Czech Auschwitz Kalendáriumának, akkor még további 13 cigány tartózkodott a BIIa, a BIId és a BIIf táborrészekben, ezen kívül pedig állítólag az auschwitzi főtábor 10. és 11. barakkjaiban is helyeztek el közülük néhányat, de hogy egészen pontosan mennyit, azt egyelőre senki sem tudja. Danuta Czech Kalendáriumában azt írja, hogy 1944. augusztus 2-án „valószínűleg” 2998 cigány tartózkodott Auschwitzban (Lásd D. Czech, Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945, Rohwolt Verlag, Reinbek 1989, 837-838. old. Ami ha igaz, annyit jelent, hogy a főtábor 10. és 11. barakkjaiban csak 1 cigány volt elhelyezve.)
Augusztus 2. délutánján a nevezetes „birkenaui rámpához” (ahol a rettegett Mengele a munkára alkalmas, illetve alkalmatlan zsidókat állítólag szétválogatta) egy szerelvény futott be, melyre Danuta Czech állítása szerint 1408, a BIIe altáborból és az auschwitzi főtábor 10. és 11. barakkjaiból összeválogatott cigányt szállítottak föl. Hová vitték őket? Buchenwaldba, ahová meg is érkeztek, igaz, nem mindnyájan, hanem csak 918-an (esetleg 915-en). Honnan tudjuk mindezt? Hát onnan, hogy a buchenwaldi tábor egyik Waffen-SS orvosának augusztus 5-én kelt levelében utalás történik az „auschwitzi koncentrációs táborból 1944. augusztus 3-án érkező cigány-transzportra”, mely 918 főből állt. És most kapaszkodjanak meg a kedves olvasók és a habzó szájú holokausztozók: az orvos feljegyzéséből az is kiderül, hogy a Buchenwaldba szállított 918 cigány közül 105-en 1939 és 1930 között született gyerekek voltak, ketten pedig elmúltak 65 évesek is. (A dokumentumot Danuta Czech közzétette Kalendáriumában, ezen kívül megtalálható az Auschwitz Múzeum levéltárában.) Hogyan lehetséges vajon, hogy a vérengző nácik nem küldték a gázkamrába a gyerekeket és az idős embereket, ha egyszer céljuk a cigányság likvidálása volt?
Mindemellett pedig a buchenwaldi tábor hivatalos iratai között is történik utalás az augusztus 3-án az auschwitzi lágerből útnak indított, cigányokból álló transzportra, miként a Hollandiai Vöröskereszt dokumentumaiban is szó esik az augusztus 3-án Buchenwaldba érkezett fogolyszállítmányról. (A vonatkozó feljegyzésben az szerepel, hogy a transzport 915 cigányból állt.) A kérdés azonban a következő: hogyan lehetséges, hogy az Auschwitzban bevagonírozott, 1408 főből álló cigánytranszportból csupán 918-an (vagy 915-en) érkeztek meg Buchenwaldba? Mi történt a hiányzó 490 emberrel? Lelőtték volna őket a vérengző nácik? Nos, feltehetően nem lőtték le őket. Gerald Reitlinger, tekintélyesnek mondott holokauszt-történész ugyanis egyik könyvében egy olyan dokumentumra hivatkozik, amelyből kiderül: augusztus 3-án az auschwitzi lágerből útnak indított, kizárólag cigány nőkből álló transzport érkezett Ravensbrückbe. (G. Reitlinger, Die Endlösung. Hitlers Versuch der Ausrottung der Juden Europas 1939-1945, Colloquium Verlag, Berlin 1992, 837. old. Igaz, Reitlinger szerint a szállítmány augusztus 1-jén indult el Auschwitzból, nem pedig augusztus 2-án, de most tekintsünk el ettől az apróságtól. Annál is inkább, mivel az elszállított foglyokat a precíz németek Auschwitzban még nyilvántartották addig, amíg értesítést nem kaptak megérkezésükről a másik lágerbe.) Ha bizonyossággal nem is állíthatjuk, de valószínűsíthetjük, hogy augusztus 1-2-án az auschwitz-birkenaui lágerből elszállított 1408 cigány közül 918 fő (köztük férfiak, gyermekek, esetleg nők is) Buchenwaldba, 490 nő pedig Ravensbrückbe került.
De teljesen függetlenül attól, egy időben szállították-e el az 1408 cigány foglyot Auschwitz-Birkenauból, amennyiben augusztus 2-án létszámuk ténylegesen 2898 (vagy 2897) volt, akkor (2898-1408) legfeljebb 1490 cigányt lehetett volna elgázosítani augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka, nem pedig „háromezernél is többet”, mint ahogyan az ünnepi cikkekben és szónoklatokban szerepel. Rudolf Höss lágerparancsnok kínzással kicsikart, ellentmondások és képtelenségek sokaságát tartalmazó „visszaemlékezésében” azt állította, négyezer fő volt a cigánytábor lakóinak a száma, akiket az I-es számú krematóriumba küldtek, és a cigányok csak ott értették meg, mi vár rájuk. Ami képtelenség két okból is. Először is azért, mert ha tényleg voltak elgázosítások Auschwitzban, akkor az 1943 februárja óta létező cigánytábor lakóinak tudniuk kellett volna arról, mi zajlik azokban a bizonyos krematóriumokban. Lehetetlen, hogy akkor értették meg, milyen sorsot szánnak nekik, amikor már úton voltak a gázkamrák felé, illetve amikor azokba betuszkolták őket. Van azonban Höss leírásával egy súlyosabb gond is: az I-es számú krematórium, benne a feltételezett gázkamrával – mely a főtáborban, Auschwitzban volt – 1944 augusztusában már régen nem üzemelt. A cigányokat a II-es vagy III-as számú krematóriumba vihették legfeljebb, melyek viszont egyáltalán nem voltak messze a cigányok BIIe jelzetű táborától. Ami annyit jelent, hogy ha a II-es, illetve a III-as krematóriumokban ténylegesen zajlottak a tömeges kivégzések (a hivatalos holotörténészek szerint egyedül a Krema II-ben legalább 400 ezer, sőt, egyesek szerint félmillió elgázosítás történt), akkor arról a közeli barakkokban elhelyezett cigányoknak tudniuk kellett volna, mivel nyilvánvalóan látták a közeli épületekbe beterelt tömegeket, és hallaniuk kellett a bezárt emberek halálsikolyait (és a kint várakozók segélykiáltásait).
A képtelenül hazudozó Nyiszli Miklós, Mengele állítólagos „boncolóorvosa”, a háború után megjelent visszaemlékezésében azt írta, hogy 1944. augusztusában 4500 lakója volt a cigánytábornak. Nyiszli beszámolója szerint az SS-őrség tagjai kiterelték a cigányokat a barakkokból, sorba állították mindannyiukat, kenyeret és szalámit adtak nekik, és elhitették velük, hogy egy másik lágerbe szállítják el őket. Ezzel szemben a gázkamrákban kötöttek ki mind, „és az I-es és II-es krematóriumok kéményei egész éjszaka lángokat lövelltek felfelé, és baljóslatú fény világította meg az eget”. Tekintsünk most el attól a ténytől, hogy a krematóriumok kéményei folyamatosan nem lángolnak, valamint tekintsünk el attól is, hogy az I-es számú, a főtáborban lévő krematórium 1944 augusztusában már nem működött. (Jóindulatúan feltételezzük, hogy a szélhámos Nyiszli a II-es és III-as birkenaui krematóriumokra gondolt.) Mindamellett felmerül a kérdés: hogyan lehetett a krematóriumok közelében lakó cigányokat ilyen könnyedén megtéveszteni, és hogyan lehetett a feltehetően kétségbeesetten ellenálló embereket – akik nem most érkeztek Birkenauba, és ezért nem lehetett azzal etetni őket, hogy fürdőbe mennek – beterelni a krematóriumok egyenként 210 négyzetméteres gázkamráiba?
A feltett kérdés annál is inkább jogos, mivel a holokausztozók álláspontja szerint a gaz nácik 1944. május 16-án már egyszer megpróbálkoztak az auschwitzi cigánytábor felszámolásával, csakhogy akkor a „botokkal és késekkel felszerelkezett cigányok” hősiesen megfutamították őket. A feltevések szerint a gaz nácik azért akarták volna legyilkolni a Birkenauban elhelyezett cigányokat, mert „kellett a hely a Magyarországról érkező zsidók számára”. De vajon a németek annyira híján lettek volna mindenféle előrelátásnak, hogy május 16-án kezdtek „helyet teremteni” a hazánkból előző nap elindult transzportok elhelyezése céljából? Csakis a holokauszt fantáziavilágában történhet meg az is, hogy a „késekkel és botokkal felszerelkezett” cigányok visszavonulásra késztetik a német katonákat. Az állig fölfegyverzett SS-őrség megfutamodott volna a „késsel és botokkal harcoló”, alig háromezer cigány elől? És ha ilyesfajta ellenállás eredményesnek mutatkozott, vajon a sokkal nagyobb lélekszámban a lágerbe hurcolt zsidók miért nem tudtak hasonlóképpen szembeszegülni az SS-őrséggel? Mert náluk nem voltak kések és botok? Vagy mert a zsidók biztosak voltak abban, hogy őket a „zuhanyzóba viszik”?
Tagadhatatlan tény: augusztus 3-tól a „cigánytábor lakói” megjelölést nem használják többé a „munkaerővel” kapcsolatos hivatalos jelentésekben. Amiből viszont természetesen egyáltalán nem következik, hogy a lágerben fogva tartott cigányokat (2897 főt, netán csak 1490-et) meggyilkolták. (Carlo Mattogno revizionista történész egy tanulmányában amellett érvel, hogy a BIIe altáborban elhelyezett foglyok egy része - egészen pontosan 1298 fő - nem is cigány volt, hanem Radomból deportált zsidó. (Magyarul lásd itt.) Annál is kevésbé szabadna ilyesfajta következtetést levonni, mert az viszont dokumentumokkal igazolható (lásd fent), hogy a cigányok egy részét – köztük gyerekeket és néhány idős embert - átszállították más táborokba. Őket vajon miért hagyták életben? További megválaszolásra váró kérdés az is, hogy a cigány családok miért maradhattak együtt, és közülük a „munkára képteleneket” miért nem gázosították el megérkezésük után? Gyakran hallható érv a holokauszt hivatalos változata mellett, hogy azért deportálták a zsidókat családostul, mert mindenkit ki akartak irtani közülük. Ha munkára vitték volna őket, akkor csak a munkaképeseket deportálják – érvelnek a holokausztozók. (Természetesen erre a kérdésre is van válasz: a háborús viszonyok között az otthonmaradt öregek és gyerekek ellátása nem lett volna megoldható, a távlati cél pedig a zsidóság Európából történő eltávolítása volt.) Viszont akkor miért deportálták a cigányokat családostul, miért hoztak létre és működtettek másfél éven keresztül cigány családi tábort (állítólag 371 cigány gyermek is született Auschwitzban), ha nem gyilkolták le őket rögtön megérkezésük után? És miért vártak egészen 1944. augusztusáig a „cigánytábor likvidálásával”, és miért végeztek ki a feltételezések szerint majd minden Birkenauban raboskodó cigányt 2-3 hónappal azelőtt, hogy Himmler parancsára állítólag felfüggesztettek volna minden elgázosítást? (Megint csak állítólag, Mengele 1943. májusában 507 cigány férfit és 528 cigány nőt küldött a gázkamrákba, akiknek mindegyike tífuszban szenvedett, majd még további 600 cigányt is gázhalálra ítélt, miközben megmentett volna német cigányokat. Minderre természetesen semmiféle bizonyíték nincsen.) Nem érzik a holokausztozók, hogy a holokauszt-történet több sebből vérzik, és súlyos belső ellentmondások sokaságával van tele? Vagy abban bíznak, nem akad senki széles e világon, aki az egymással összhangban nem álló, sok esetben a józan ésszel sem magyarázható állításaikat napvilágra hozza?
Ami pedig az úgynevezett „roma holokauszt” áldozati számainak lendületes növekedést illeti, a Donald Kenrich - Grattan Puxon szerzőpáros 1972-ben megjelent, Az európai romák sorsa című könyvében azt olvassuk, hogy a második világháború alatt 219 700 „szinti és roma” vesztette életét a „nácik terrorja” következtében. (Konkrét bizonyítékokkal persze a szerzők nem tudták alátámasztani az adatot.) Különös módon éppen ekkoriban – vagyis nagyjából a zsidók (és a buzik) holokauszt-kampányának felerősödésével egyidejűleg - kezdett emelkedni a „holokauszt roma áldozatainak száma”, amely rövidesen elérte, sőt meg is haladta a félmilliót. Azonban Martin Gilbert, tekintélyes és a hivatalos körökben is elfogadott brit történész (aki többek között Churchill életrajzát is megírta), 1985-ben megjelent, The Holocaust című könyvében szembe mert fordulni az árral, és mértéktelen túlzásnak és propagandafogásnak minősítette az 500 ezer cigány áldozatról szóló állításokat.
Bettina Schulte, a Franfurter Rundschau 1997. február 13-i számában Michael Zimmerman jénai történész kutatásaira hivatkozva még világosabban fogalmazott: "A dokumentumok alaposabb vizsgálata nyomán világossá válik, hogy sokkal kevesebb szintit és romát öltek meg a nácik, mint azt sokan feltételezik. A valós áldozati szám inkább az 50 ezerhez közelít, semmint az 500 ezerhez."
Napjaink „vezető történészei” valójában semmi mást nem tesznek, mint az uralkodó cionista oligarchia érdekeinek megfelelően meghamisítják és manipulálják a történelmet. A történelemtudomány tehát most is, akárcsak a kommunizmus idején, a politika „szolgálóleányának” kétes szerepét tölti be. Múltunkról a teljes igazságot a közvélemény csakis akkor ismerheti meg, ha hazánk visszanyeri végre szabadságát.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó:
