A valóságban természetesen semmiféle bizonyíték nincsen arra nézve, hogy az „auschwitzi cigánytábor” lakóit elgázosították volna azon az éjszakán. Az információ forrása Danuta Czech Auschwitzi Kalendáriuma, melyből kiderül, hogy 1944. augusztus 2-án 2898 cigány tartózkodott a lágerben (férfiak, nők vegyesen, közülük 2885 személy a BIIe altáborban volt elhelyezve, 13 pedig más táborrészekben.)

Igen ám, de ugyanezen a napon, vagyis augusztus 2-án, délután, 1408 cigányt más táborba – vélhetően Buchenwaldba, illetve Ravensbrückbe – szállítottak. Nem világos viszont, hogy ez az 1408 „munkaképes” cigány része-e a 2898-as összlétszámnak, vagy pedig nem. (Mert ha igen, akkor elméletileg legfeljebb 2898-1408= 1490 cigány foglyot küldhettek volna a gázkamrába.) Tény, ami tény: augusztus 3-tól a „cigánytábor lakói” megjelölést nem használják többé a „munkaerővel” kapcsolatos jelentésekben. Amiből a sajátos holokausztos logika azt a következtetést vonja le, hogy az Auschwitzban tartózkodó kevesebb, mint háromezer (bár esetleg csak 1490) cigányt „elgázosították”. Carlo Mattogno revizionista történész álláspontja szerint egyébként lehetséges, hogy a BIIe altáborban elhelyezett foglyok egy része (egészen pontosan 1298 fő) nem is cigány volt, hanem Radomból deportált zsidó.

A hivatalos holokauszt-történészek szerint egyébként az auschwitzi cigánytábor felszámolását eredetileg május 16-ra tűzték ki a gaz nácik, mert „kellett a hely a Magyarországról érkező zsidók számára”. De vajon az SS annyira híján lett volna mindenféle előrelátásnak, hogy május 16-án kezdtek „helyet teremteni” a hazánkból előző nap elindult transzportok elhelyezése céljából? De ami még különösebb: a cigányok állítólag „késeket és botokat ragadva ellenálltak”, és visszavonulásra késztették az SS-őrséget. Vajon lehetséges lenne, hogy az állig fölfegyverzett SS-őrség megfutamodik a „késsel és botokkal felszerelkezett” alig háromezer roma elől? És ha ilyesfajta ellenállás eredményesnek mutatkozott, vajon a sokkal nagyobb lélekszámban a lágerbe hurcolt zsidók miért nem tudtak hasonlóképpen szembeszegülni az SS-őrséggel? Állítólag egyébként 1943 február végétől kezdődően 23 ezer romát szállítottak az auschwitzi munkatáborba, akik közül hozzávetőleg négyezren maradtak volna életben.

Ami pedig a „holokauszt” cigány áldozatainak a számát illeti, a teljesen légből kapott becslések 200 ezer és kétmillió között mozognak. A Donald Kenrich - Grattan Puxon szerzőpáros 1972-ben megjelent, Az európai romák sorsa című könyvében 219 700 főben határozta meg a német koncentrációs táborokban életüket vesztett „szintik és romák” számát. (Természetesen nem arról van szó, hogy ennyi romát „gázosítottak volna el”, a két kutató adata az összes, harci cselekmények, betegségek, vagy más okokból elhunyt cigányok összlétszámára vonatkozik.) A „holokauszt roma áldozatainak száma” azonban szép lassan emelkedni kezdett, és elérte a félmilliót, mely természetesen semmiféle írásos bizonyítékkal alá nem támasztható adat. Azonban Martin Gilbert, tekintélyes és a hivatalos körökben is elfogadott brit történész (aki többek között Churchill életrajzát is megírta), 1985-ben megjelent, The Holocaust című könyvében szembe mert fordulni az árral, és mértéktelen túlzásnak és propagandafogásnak minősítette az 500 ezer cigány áldozatról szóló állításokat.

Bettina Schulte, a Franfurter Rundschau 1997. február 13-i számában Michael Zimmerman jénai történész kutatásaira hivatkozva még világosabban fogalmazott: "A dokumentumok alaposabb vizsgálata nyomán világossá válik, hogy sokkal kevesebb szintit és romát öltek meg a nácik, mint azt sokan feltételezik. A valós áldozati szám inkább az 50 ezerhez közelít, semmint az 500 ezerhez." Természetesen nem létezik egyetlen olyan írásos dokumentum sem, amely igazolná, hogy akár egyetlenegy cigányt is gázkamrában végeztek volna ki bármelyik német koncentrációs táborban a második világháború idején. Miként a "romák teljes kiirtására" vonatkozó központi tervek létezését sem lehet semmiféle írásos bizonyítékkal alátámasztani.