Október 9-én börtönbe vonult Rudolf János, a keszthelyi Helikon Portál szerkesztője, miután helyi politikai korrupciós ügyek leleplezése (konkrétan: a keszthelyi kórház korrupciós ügyletei) miatt a szocionista bíróság 60 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. (Rudolf bizonyítékait a "független" bíró csak részben fogadta el.) Az újságíró ki tudná fizetni az összeget, azonban úgy döntött, nem tesz eleget az ítéletnek, így azt 200 napos elzárásra változtatták (300 Ft/nap).

Rudolf azért határozott így, mert, mint levelében - amelyet érdemes teljes terjedelmében elolvasni - fogalmaz:

A múlt héten csütörtökön kézhez kapott másodfokú kórházas bírósági ítéletet elolvastam, elgondolkodtam, majd arra a következtetésre jutottam, hogy nem fellebbezünk, és bűnhődnöm kell. Így nem csak megkövetem környezetem, hanem szándékom komolyságát még bizonyítandó az ítéletnél kicsit korábban érkező meghívást is elfogadom, és még ma az egerszegi bv-be is önként bevonulok.

Tudom. El is bujdokolhatnák mindenféle szanatóriumokba akkor, ha szocialista miniszterekkel bizniszelgetnék, vagy akár ki is fizethetném ezt a mostani bírságot, ha én is olyan ütemben lopnám a pénzeket mint a felperesek. Viszont ezt csak úgy egyszerűen letudva senkinek sem lenne elég jó.
Nem jó, mert akkor „A szegény”, „A megbántott” és „A meghurcolt” keszthelyi kórházi vezetőknek nem okoznék lelki kielégülést a börtönhónapokkal, ugyanakkor továbbra is rettegniük kellene mondjuk a mostani radiátor lenyúlások miatt is, de akár a műszerpénzek éves 10milliós károkat okozó mostani(!) stiklizései miatt is.

Kuruc.info - Libényi