Németországban az utóbbi tíz évben rekordszintet elérve megduplázódott, és tavaly már megközelítette a 86 ezret a politikai indíttatású bűncselekmények száma - jelentette be kedden a német belügyminiszter.
Alexander Dobrindt berlini sajtótájékoztatóján aggasztónak nevezte az elmúlt évtizedet jellemző százszázalékos emelkedést; a 2025-ös adatról pedig azt mondta, a csaknem 86 ezres esetszám negatív rekordnak számít, és két százalékkal haladta meg az előző évben regisztrált bűncselekmények számát.
A részleteket ismertetve közölte, hogy a bűncselekmények csaknem felét "szélsőjobboldali vagy jobboldali" ideológia motiválja. Ezen a körön belül "nő az erőszakra való hajlam, főleg a fiatalok körében" - tette hozzá. Példaként azt a két tanuló sebesülését okozó iskolai kalapácstámadást említette meg, amelyet egy 15 éves diák követett el tavaly októberben. A miniszter egy korábbi nyilatkozatában növekvő fenyegetésről beszélt a szélsőbaloldali aktivisták tekintetében, akiknek az erőszakos bűncselekményei 42 százalékkal emelkedtek, míg a szélsőjobboldaliak emelkedése csak 7 százalékos volt.
Holger Münch, a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője a nyilvános vitákban megjelenő, egymástól "egyre távolabb álló vélemények" megjelenésével magyarázta a politikai indíttatású bűncselekmények számának növekedését. Elmondta, hogy a szélsőjobboldali erőszakos cselekmények száma mintegy 1600 volt, és az összes cselekmény 38 százalékának felelt meg, a szélsőbaloldaliak száma pedig megközelítette az 1100-at.
Az okokról szólva közölte, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő meghatározott csoportok ellen végrehajtott gyűlölet-bűncselekmények, amelyek 86 százaléka mögött idegengyűlölettel kapcsolatos indítékok, azaz nemzetiségi-, etnikai hovatartozás, bőrszín vagy vallási hovatartozásbéli ellentétek állnak. A BKA adataiból az is kiderül hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus, a nőgyűlölet, a német- és "roma"ellenesség, valamint a szexuális irányultságból adódó különbségek motiválta bűncselekmények száma is növekszik.
Holger Münch emellett egy olyan online működtetésű, fiatal férfiakból álló "nihilista" mozgalom kialakulására is figyelmeztetett, amely videókat oszt meg és kommentál a fiatal és kiszolgáltatott internetfelhasználók ellen elkövetett zaklatásokról, zsarolásokról és kínzásról. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Hamburgban jogi eljárás indult a Fehér Tigris online álnevén ismert "iráni-német" férfi ellen akit azzal vádolnak, hogy szadista cselekményeket követett el tinédzserek ellen.
(MTI nyomán)