Elkezdtük helyreállítani a békét, a normális hétköznapokat és az emberséget, amire olyan nagy szüksége volt és van ennek az országnak - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
A nap folyamán tárgyalandó két törvényjavaslatról szólva a kormányfő hangsúlyozta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek megszüntetése szerepel a törvényhozás napirendjén, "a magyar történelem egyik legszebb szavát bitorolta a nevében".
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról és a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról szóló előterjesztés kapcsán azt emelte ki, hogy az elmúlt években rémisztőnek beállított ellenségek, egyre elborzasztóbb fenyegetések lepték el az online és a köztereket, felbecsülhetetlen anyagi, erkölcsi, lelki kárt okozva a nemzetnek.
Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt - értékelt Magyar Péter. A törvényhozás egy hónappal korábbi megalakulására utalva kijelentette, "közösen vettünk egy nagy levegőt, és az egész ország fellélegzett aznap", aminek egy egyre kisebb és magába forduló, bukott hatalmi elittől eltekintve mindenki érti a jelentőségét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalt a jogállamrombolás "egyik legfontosabb ékkövének" nevezte, és kijelentette, büszkének kell lennünk e hivatal megszüntetésére, amelynek a magyar közélet fölé magasodva nem volt semmi köze a szuverenitáshoz, és amely "intellektuális teljesítménye kizárólag a negatív tartományban értelmezhető", hiszen csak arra volt képes, hogy magyar állampolgárokat fenyegessen a adóforintokból.
Magyar Péter kiemelte: amikor a hivatalnak elő lehetett volna állnia a leleplezésekkel, szó sem esett a külügyi tárca adatbázisaiba bejutó orosz hackerekről, kínai kapcsolatokról, letelepedési kötvényekről, csádi misszióról, a "Magyarországon bujkáló külföldi bűnöző politikusokról", nemzetközi befolyásolási műveletekről, csak arról. hogy a kormány megtalálta ellenségeit, "akikre a hivatalt rá lehetett uszítani".
A kormányfő azt mondta, olyan szerkesztőségekben és civil szervezetekben találták meg a célpontot, amelyek többsége ideológiailag távol áll az ő gondolkodásától, de elvárja, hogy szabadon és félelemmentesen fogalmazhassanak meg kritikát kormányával szemben.
Egy szabad Magyarországon nincs helye olyan állami intézménynek, amely a mindenkori hatalom bírálatát szuverenitási kockázatként kezeli, és amely közpénzmilliárdokat költ arra, hogy listázza, melyik magyar állampolgár kritikája legitim, és melyiké nemzetbiztonsági kockázat szerintük - fogalmazott.
A politikai reklámokkal kapcsolatos korlátozásról szólva Magyar Péter úgy nyilatkozott: az előző kormányzat megpróbálta az egész országot saját politikai propagandájának díszletévé tenni, "minden mennyiségben és változatban" körülvéve minket rémisztőnek beállított ellenségekkel, egyre elborzasztóbb fenyegetésekkel.
Mint mondta, ezek a hirdetések a gyerekeknek azt tanították meg, hogy "természetes félni", "természetes gyűlölni", fiatalok milliói nőttek fel egy olyan országban, ahol a politika azt üzente, hogy "mindig van, akitől félni kell, és akit hibáztatni kell".
Ezzel szemben a Tisza Párt olyan jogszabályjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely kimondja, hogy a politikai reklám nem sértheti az emberi méltóságot, nem bélyegezhet meg közösségeket, nem építhet kollektív bűnösségre, és nem hozhat létre gyűlöletkeltésre alkalmas társadalmi ellenségképet - hangoztatta Magyar Péter.
Kijelentette, a politika feladata képviselni, vitázni, érvelni, meggyőzni, így tilos a politikusnak embereket kártevőként, ellenségként, veszélyként bemutatni saját hazájukban. A törvény nem a vélemény korlátozásáról szól, mert a kormányoldal célja garantálni, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a kormányról, az ellenzékről, a politikáról, a közéletről - tette hozzá a miniszterelnök.
A magyar emberek megérezték, hogy ha "fel tudják szabadítani a nemzetet", másra is képesek, és ha megszabadulunk a múlt örökségeitől, újra elkezdhetjük elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk alakítani a saját sorsukat. Márpedig ha egy nemzet hisz magában, olyan dolgokra is képessé válik, amit korábban lehetetlennek tartott - fogalmazott Magyar Péter.
Mi Hazánk: a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem látta el a feladatát
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta a miniszterelnöknek: az elmúlt 16 évben biztos, hogy mindenféle területen sérült a demokrácia, de nagyon úgy tűnik, hogy az új kormány sem csinál különbet vagy mást, "totális diktatúrát kezdenek kiépíteni".
Hangsúlyozta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése támogatandó, ugyanis nem látta el a feladatát. Magyarország szuverenitása valóban veszélyben van, de teljesen felesleges sok pénzből fenntartani egy olyan hivatalt, amely "sóhivatalként működik", hiszen nem tudott rávilágítani arra, hogy Magyarországon valójában milyen beavatkozások voltak a választások során vagy az elmúlt évben - vélekedett.
Közölte: a magyarországi választási rendszer katasztrofális, és a Tisza is folyamatosan kritizálta a kampány során, de azóta, amióta kétharmaddal nyert ennek a rossz választási rendszernek a következtében, hallgat erről, miközben már alkotmányozni akar.
Ha szuverenitásról beszélnek, akkor ott kell kezdeni, hogy egyrészt olyan jogszabályokat alkotnak, amelyek ténylegesen megvédik Magyarországot a külső beavatkozásoktól, másrészt átalakítják a választási szabályokat, hogy sokkal demokratikusabb, igazságosabb és arányosabb legyen egy választás Magyarországon - jelentette ki Toroczkai László.
KDNP: Magyarország nem járulhat hozzá a migrációs paktumhoz
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: a szuverenitás fontos része, hogy kikkel élünk együtt, és ebben a migrációs paktum komoly szerepet játszik. A migrációs paktum úgy engedné be a migránsokat Európába, hogy az illegális migránsokat legálissá tenné – magyarázta.
Azt követelte a miniszterelnöktől, hogy mondja ki: Magyarország sohasem fog hozzájárulni a migrációs paktumhoz, és sohasem fog végrehajtási tervet leadni hozzá.
Rétvári Bence azt is mondta, hogy Magyar Péter úgy beszél az elmúlt 16 évről, mintha "16 évig valami illegalitásban tevékenykedett volna, valamiféle földalatti mozgalomban próbálta volna megdönteni a kormányzatot", miközben 14 évig ennek a rendszernek a része volt, és akkor nem szólalt fel. "Csak akkor szólalt meg, amikor elfogytak azok az állások, amelyeket be tudott tölteni ebben a rendszerben" - fogalmazott.
Fidesz: ne hajtsák végre a migrációs paktumot!
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: "amit önök itt az elmúlt hónapban csináltak", annak alapján, ha eddig nem lett volna szükség Szuverenitásvédelmi Hivatalra, akkor itt lenne az ideje, hogy valamilyen formában létrehozzák. Olyan döntések születnek, amelyek az ország szuverenitását valóban érintik – vélte.
Kifejtette: a főhatalomról, amit eddig a magyar állam gyakorolt, több területen is lemondanak. Így a büntetőjog területén is, hiszen azzal, hogy az Európai Ügyészséggel megállapodnak, az Európai Unióból külföldi ügyészeket engednek be, amivel az ország büntetőhatalmának a szuverenitását sértik – magyarázta.
A migrációs paktumot illetően kitért rá: a kormányfő az Orbán-kormányt vádolja azzal, hogy "a mi időszakunkban fogadták el ezt a jogszabályt, csakhogy mi ellene szavaztunk, ráadásul még a bíróságon is megtámadtuk", hiszen ez egy olyan döntés, amelyet az európai uniós szabályok szerint csak egyhangúsággal lehet meghozni. Azt mondta: ha migrációs válsághelyzet van, akkor ez a paktum Magyarországot arra kötelezi, hogy korlátlanul engedjen be migránsokat, akik ebben az esetben már nem illegális, hanem legális bevándorlókká válnak.
Gulyás Gergely arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy "ne csak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szüntessék meg, hanem egyértelműen tegyenek nyilatkozatot", hogy a migrációs paktumot nem fogják végrehajtani.
Tisza: az elmúlt 16 év maradandó károkat okozott a társadalomban
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva azt mondta: az elmúlt 16 év maradandó károkat okozott a társadalomban. Szerinte az emberek úgy érezték, hogy egyre inkább egy félelmet és a gyűlöletet keltő mocsárba süllyednek, ami megakadályozott minden boldogságot és innovációt.
Hangsúlyozta: az emberek azonban a rendszerváltás óta először rájöttek arra, hogy igenis van beleszólásuk, alakíthatják a sorsukat, elkezdtek hidakat építeni a mocsár felett. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: a volt kormánypártok, a jelenlegi ellenzék valóságérzékelése elvált az igazságtól, ezért muszáj, hogy magukba nézzenek.
Miniszterelnöki válasz: az Orbán-kormány a migráció ügyében nem a nemzeti érdeket nézte, csak cirkuszt akart
Magyar Péter, miniszterelnök a frakciók válaszára közel félórás felszólalással reagált, amelyben Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk frakcióvezetőjének azt mondta: érti, hogy olyan választási rendszert szeretne, amiben 6 százalékkal lehet kormányt alakítani, de ebben nem tudnak segíteni. Rétvári Bence KDNP-frakcióvezető szavaira reagálva úgy érvelt: valóban diplomataként, majd egy állami vállalat vezetőjeként dolgozott a Fidesz-KDNP kormány időszakában, ahogyan több tízezer másik köztisztviselő, vagy több ezer más diplomata.
A migrációval kapcsolatban az Orbán-kormányt azzal vádolta, hogy nem akart megállapodni az EU-val, nem a nemzeti érdeket nézte, hanem csak "cirkuszt" akart játszani. Közölte: ezt diplomaták és az igazságügyi tárca jogászai mondták el azokon az egyeztetéseken, amelyeket a június 18-19-ei Európai Tanács ülésre készülve tartottak.
Szerinte a korábbi kormányoldalt az sem érdekelte, hogy Magyarország azóta egymilliárd eurót bukott a kabinet "trehánysága és hitványsága" miatt. Hangsúlyozta: Lengyelországban nincsenek illegális migránsok, de a lengyeleknek Magyarországgal ellentétben nem kell napi egymillió eurós bírságot fizetniük. Bejelentette azt is: nyilvánosságra hozzák azt a titkos kormányhatározatot, ami szerint a korábbi kabinet migránstábort akart építeni Vitnyéden, hogy megfeleljen az uniós migránspaktumnak.
A Fidesz frakcióvezetőjének felszólalására úgy reagált: Gulyás Gergely elfelejtett arról beszámolni, hogy a korábbi kormány évente több tízezer legális gazdasági migránst hozott be Magyarországra NER-es közvetítőcégeken keresztül, ezt megelőzően pedig százmilliárdokat loptak el a kötvénybiznisszel.
Magyar Péter arról is beszélt: megvizsgálják a brüsszeli Magyar Ház megvásárlását, amelyet szerinte a piaci ár felett vett meg a magyar állam. A miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez, kiemelve, hogy szerinte ezzel még a Fidesz szavazónak többsége is egyetért.
Jelezte: nemsokára beterjesztik a 16,4 milliárd euró uniós forrás hazahozatalához szükséges jogszabálycsomagot, amelyben szigorú vagyonnyilatkozati rendszerre tesznek javaslatot. Azt ígérte: a jövőben nem lehet büntetlenül megúszni azt, ha valaki "hazugságokat ír be". Magyar Péter reményét fejezte ki, hogy a Fidesz is megszavazza ezt.
(MTI)
A Mi Hazánk 2024-ben rendszeresen foglalkozott a migránstábor ügyével:





