Az egyik legnevesebb, de korántsem legnemesebb veszprémi középiskola tanárai úgy gondolták nem szükséges Trianonnak különösebb jelentést tulajdonítaniuk. Egyes diákok Trianont július negyedikével, az amerikai függetlenségi nyilatkozat kihirdetésének dátumával keverik össze, sokaknak pedig az egészről fogalmuk sincs. Mindezek ellenére az intézmény vezetősége nem tartotta fontosnak, hogy egy félreértelmezhető faliújságon kívül más módját is megadja a megemlékezésnek, hogy a diákok tudatosíthassák magukban Trianon hazánkra gyakorolt következményeit. Azért, hogy ezáltal is tanulhassanak a múltból, hogy „ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő”, ahogy mostanság mondani szokás.

Több millió magyar ember nekik nem számít, sokkalta lényegesebb, hogy a hazai zsidóság elégedett legyen velük, akiket feltétlenül kiszolgálnak. Iskolai Trianon-megemlékezés, vagy csupán egy egyszerű iskolarádiós műsor helyett ugyanis holokausztról szóló kötelező (!) órai program és kiállítás-látogatás volt az iskola egyik osztályában. Legyünk őszinték, és valljuk meg: ha csöppnyi becsület is lenne bennük, legalább más időpontra időzítették volna ezt a programot (hiszen talán akad az évben még néhány, szintén kötelező holokauszt-emléknap), nem pedig ezzel is sárba tiporva, semmibe véve a magyarság gyászát.
A programon a diákok megismerték az ún. holokauszt "hivatalos" történetét, és akinek nem lenne a kiállítás elég világos, annak szituációs feladatok segítségével kellett magát beleképzelnie a kitelepített zsidók helyzetébe. A diákokat először egymásnak háttal körbe ültették, a homlokukra mindenféle jelet ragasztottak, amik alapján később csoportokba kellett rendeződniük. Akik nem kaptak semmit, azoknak külön kellett állniuk, és a tanárnő arról kérdezte őket, mit éreztek, hogy nem mehettek egyik csoportba sem. Ezzel bemutatva, hogyan érezhették maguk a zsidók a gettósítások alatt.
Egy másik feladatban párokba osztottan játszottak a diákok, egyiküknek el kellett játszania, hogy zsidó, miközben Dávid-csillag viselésére ösztökélték. Neki el kellett hívnia barátját kikapcsolódni, de a másiknak megtiltották a szülei, hogy zsidókkal barátkozzon. A feladatok között még szerepelt olyan, hogy egy családi vitán arról kellett dönteniük, elbújtassák-e a zsidó menekültet, vagy éppen kitelepítés előtt álló zsidó család helyébe kellett a diákoknak magukat képzelni, valamint bőröndöket pakoltattak velük, hogy válogassák össze, mit vinnének magukkal.

Természetesen volt filmvetítés is a holokauszt vitatottan hiteles eseményeiről, de ha mindez nem lenne elég, akkor jön a tudatkontroll: ha a magyar gyermeknek még kétsége lenne, és nem lenne totálisan összezavarva identitása a hatágú Dávid-csillag viselését követően, el kellett játszaniuk egy zsidó kisgyermek rémálmát, a végén pedig zsidó rituálénak megfelelően köveket helyeztettek el velük egy égő mécses köré. Aki ettől viszolygott, az természetesen utána megkapta a jól megszokott, jogtalan kritikát. Ha valakinek nem lenne világos: mindezek tökéletes segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a fiatalokat érzelmi szinten teljesen megtörjék,

ily módon pedig tudatukat teljesen megváltoztathatóvá tegyék.
Végül is lehet, hogy a tanárnő titkon ezzel akarta a diákjainak szemléltetni a szétszakított, javaiktól megfosztott és kitelepített magyar családok helyzetét, amiről érdekes módon az év többi napján sem esik szó az iskolában.
Az iskola neve: Lovassy László Gimnázium. Az osztály, ahol megtörtént 9. A.
A szervező tanárnő neve, akinek ezúton is gratulálunk a hazaárulást kimerítő, zsidó agymosó foglalkozás lebonyolításához, Fürj Katalin.
(Deres.tv nyomán)