Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról beszélt, hogy milyen nyárra lehet számítani járványügyi szempontból. Azt is elmondta a TV2 reggeli műsorában, hogy mikor támadhat legközelebb a koronavírus, írja az Index.
Zoom
„Látni kell azt, hogy tavaly már tavalyelőtthöz képest jóval kevesebb esetünk volt nyáron. Ha ez a javuló tendencia folytatódik, akkor nagyon kellemes nyarunk lesz” – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mokkában. A szakember szerint az őszi időszak megosztja a szakembereket, vannak ugyanis pozitív és negatív előrejelzések is.
Nagy különbség van a távol-keleti, ausztrál és új-zélandi járvány és az európai között. Európában hagytuk a hullámokat egymás után, egyre több embert próbáltunk beoltani, az emberek vagy találkoztak a vírussal, vagy be lettek oltva. Ellentétben Kínával, ahol mindenki megkapta a két oltást, és egész egyszerűen nem voltak hullámok – mondta Szlávik János a TV2 Mokka című műsorában. Hozzátette, hogy ez is azt bizonyítja, hogy a két oltás nem elegendő az omikron elleni védelemhez, de a halálozások és a súlyos megbetegedések száma alacsonynak mondható.
Szlávik János azonban továbbra is úgy véli, hogy Európa jobban járt azzal, hogy voltak hullámok és lehetővé tették a három oltást, mert így sokkal jobban meg lehet védeni az embereket.
Az infektológus elmondta: Kína példáján az is látszik, hogy nem állítja meg az omikront a teljes lezárás sem. Szerinte egész Európában elkezdődött ez a kedvező tendencia. Szerinte semmi jel nem mutat arra, hogy hirtelen megjelenik egy sokkal fertőzőbb, halálosabb vírusváltozat. Ugyanakkor hozzátette: „A koronavírussal kapcsolatban nem lehet kijelenti semmit, ami a jövőre vonatkozik és biztos, hiszen nincs ilyen.” A szakember úgy véli, hogy a vírus még okozhat meglepetést, de jelenleg pozitív változást mutatnak az adatok.
Felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatosan készülnek újabb vakcinák a koronavírus ellen.
Teljesen más típusúak, teljesen új mechanizmusúak. Tehát egészen biztos, hogy őszre, télre már olyanok is lesznek, amik a teljes koronavírust megoldják. Tehát mindenképpen úgy gondolom, hogy fellélegezhetünk.
Szlávik János emlékeztetett rá, hogy a jelenleg használt oltásokat is folyamatosan fejlesztik. A szakember elmondta, hogy úgy tűnik, aki megkapta a három oltást, az legalább fél évig nagyon nagy biztonságban van, csakúgy, mint azok, akik kaptak két oltást, mellette átestek a betegségen.