Megbilincselve, vezetőszáron vitték a rendőrök a pécsi bíróság épületébe szerda délután azt az emberöléssel gyanúsított 22 éves férfit, akinek a barátnője kizuhant a negyedik emeleti lakásukból hétfőn reggel. Arról döntöttek, hogy az őrizetbe vett "fiatalembernek" elrendeljék-e a letartóztatását, vagy esetleg hazakerülhet bűnügyi felügyeletbe. A Blikknek megszólalt az áldozat testvére, aki újabb részleteket osztott meg a tragédiájukról.
Zoom
Fotó: Tények
Mint arról beszámoltunk, május 18-án reggel arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy kiesett egy lány egy szentlőrinci lakásból. A mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette. Az idegenkezűséget nem tudták kizárni, ezért emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Megállapították, hogy L. (csak nem Lakatos? - a szerk.) Richárd és barátnője, S. Vanda korábban is többször összeveszett, ez nemegyszer tettlegességig fajult, a mostani esetnél is üvöltést és sikoltozást hallottak a szomszédok. A rendőrök a lakásba jutva szinte mindenhol dulakodás nyomaira bukkantak. Az adatok alapján a férfi bántalmazta a lányt, aki próbált kiszabadulni, de a másik megakadályozta ebben, így a folyamatos bántalmazás hatására menekülésként kiugrott a negyedik emeleti lakás erkélyéről.
Zoom
Fotó: Facebook
Előállították, majd kihallgatták a férfit, elmondta, hogy mindketten kristályt fogyasztottak, és azt is elismerte, hogy verekedtek, de az emberölést tagadta. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit most a bíróság elrendelt.
– Úgy volt, hogy Vanda hétfőn reggel megy vezetni Pécsre a nagymamánkkal, aki odament a lakáshoz, de nem nyitottak neki ajtót. Hazaérve jelezte, hogy baj lehet, törjük rájuk az ajtót, de abban a pillanatban már azzal hívtak a szomszédok, hogy Vanda kizuhant az erkélyről – magyarázta a József a bulvárlapnak. Richárd és Vanda tavaly decemberben jött össze, és eleinte a "fiú" családjánál laktak egy közeli településen, Somogyapátiban. Aztán a lány lakásába költöztek át inkább, ami korábban albérlőknek volt kiadva. A gyilkossággal gyanúsított férfi a fiatal kora ellenére többször volt már büntetve, börtönben is ült.
Amióta itt volt a húgomnál, folyamatosan bántotta, de nem tudtuk őket szétválasztani, mindig visszaszökött hozzá. Megtudtuk, a tragédia előtti napokban bezárta őt a lakásba úgy, hogy még a kilincset is leszerelte belülről. Közben ütlegelte, intim videókkal zsarolta, kínozta. Több tucat tárgyat, többek között kést és csavarhúzót foglaltak le a véres lakásból a nyomozók. Biztos vagyok benne, hogy eltervezte gyilkosságot, előtte hosszan kínozta szegényt. Vanda segítségért kiabált zuhanás közben, biztos vagyok benne, hogy kidobta őt.
Zoom
Fotó: Tények
Arról is beszélt, L. Richárd szűk családjában két ember is ült már gyilkosságért börtönben korábban, az unokatestvére pedig nemrég a csecsemőjével végzett: márciusban a nő titokban adott életet kisfiának, akit egy plédbe csavart, majd a csecsemő életét vesztette. A nő ezután a holttestet a kukába helyezte, amelynek tartalma a szeméttelepre került. Az eset március 13-án került a hatóságok látókörébe, miután bejelentés érkezett hozzájuk.