Betörés történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Geszteréd polgármesteri hivatalában, írja a 24. Információik szerint a bűncselekmény nyomait az önkormányzat dolgozói fedezték fel, akik a közigazgatási szünet és a hosszú hétvége után szerdán reggel mentek munkába.
Geszteléden az elmúlt két ciklusban a fideszes Szabó József töltötte be a polgármesteri posztot, júniusban azonban a független Urbin Zoltán 55-44 arányban nyert a második ciklusát befejező kormánypárti polgármester ellen.
Geszteréd a fideszes Simon Miklós országgyűlési képviselő választókörzetéhez tartozik, ami azért érdekes, mert az előző hétvégén Nyírbogáton is hasonló eset történt. Nyírbogát is Simon körzetében található, sőt a kirabolt önkormányzatot éppen felesége, Rizsák Ildikó vezeti.
Hadházy Ákos ellenzéki képviselő akkor azt írta a Facebookon, hogy bár Rizsák Ildikó nem adott ki információt arról, hogy mit vittek el a betörők, úgy tudja, „a teljes páncélszekrény megugorhatott, benne fontos iratokkal”.