– Kérdeztem tőle, hogy, Feri, megcsináltad a nőt? Erre azt mondta, hogy igen, szerelmem, ne aggódjál. Ezzel a megcsinálta szóval azt fejezte ki, hogy megölte őt. Engem is többször megfenyegetett korábban. Sokszor mondta, hogy meg fog ölni, és a kést is többször a nyakamhoz tette. És, hogy a börtönbe, temetőbe fog tenni, és nem fogja hagyni, hogy a kinti életben éljek egyedül – mondta az emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás miatt bíróság elé állított M. Renáta, akinek a párja kivégezte a „Hős utca angyalát”.
Zoom
Fotók: Szajki Bálint / 24
Csütörtökön a vádlottak meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken annak az S. Ferencnek a büntetőpere, aki két és fél évvel ezelőtt néhány százezer forintért meggyilkolta a 67 éves szomszédasszonyát Kőbányán, a Hős utcában. A brutális gyilkosnak a párja, Renáta segített eltüntetni a nyomokat.
Az áldozatot, F. Sándornét, azaz Gyöngyi nénit a Hős utca angyalaként emlegette mindenki a gettóban élők közül. Az idős asszony ugyanis mindenkinek hajlandó volt kölcsönadni a nyomortelepen. Az asszony a bűncselekmény előtti nyáron többször is adott kölcsön S. Ferencnek is, de rendszeresen segített a férfi párjának, M. Renátának is.
A nyolc általánossal rendelkező, 51 éves cigány nem ma kezdte a bűnözői szakmát. Korábban 12 év börtönt kapott rablásokért és más bűncselekményekért, 2009-ben szabadult. Pár évvel később felfegyverkezve elkövetett rablás miatt élvezhette kilenc évig a fegyház vendégszeretetét, innen jó négy évvel ezelőtt szabadult.
S. Ferenc alkalmi "munkákból" élt a saját elmondása szerint, de rendszeres jövedelemmel sem ő, sem pedig az élettársa nem rendelkezett. A vádirat szerint a pár pontosan tudta, hogy Gyöngyike nagyobb összegű pénzt tart otthon, de S. Ferenc a mai tárgyaláson igyekezett tagadni ezt.
Állítása szerint nem tudott arról, hogy az asszony nagyobb összegű pénzt tart otthon, de azt elismerte, hogy az asszony többször is adott neki húszezer forintot kölcsön néhány hónappal a megölése előtt.
Elmondása szerint két héttel a gyilkosság előtt egy dohányboltba igyekezett Renátával, amikor szembe jött velük Gyöngyi néni. A párja ekkor azt ecsetelte neki, hogy több embertől is úgy hallotta, hogy Gyöngyikének van pénze, és jó lenne azt megszerezni tőle. Ekkor azonban még nem foglalkozott ezzel, ám a gyilkosság estéjén már azzal a szándékkal surrant be S. Ferenc Gyöngyi nénihez, hogy pénzt szerezzen tőle. Gyöngyike azonban észrevette őt, és ráförmedt a lakásába belopakodó férfira.
Amikor beléptem, akkor Gyöngyi néni épp jött ki a nappaliból. Elkezdett velem kiabálni, hogy mit keresek a lakásában. Ekkor már mind a ketten közelítettünk egymás felé. Én ekkor elővettem a zsebemből a kést, és nem tudom, hányszor, de megszúrtam vele Gyöngyi nénit. Ekkor toltam befelé a nappali szobába a nénit, aki a szúrások hatására hanyatt az ágyra esett. Azt észleltem, hogy elájult. Az üveges szekrény alsó fiókjában több borítékot is találtam, amiben tíz- és húszezresek voltak. Kivettem a borítékokból a pénzt, és számolás nélkül gyorsan eltettem. A néni végig ott feküdt az ágyon, nem néztem meg, hogy él-e, de letakartam egy paplannal. A paplan nem mozgott. Eltettem a kést és egy mobilt, majd kivettem a bejárati ajtó kulcsát, eljöttem és bezártam az ajtót. A kést pedig bedobtam egy második emeleti üres lakásba
Az orvosszakértői vélemény szerint S. Ferenc háromszor mellkason, illetve szívtájékon szúrta az idős asszonyt. Az áldozat vérzéses traumás sokkban a helyszínen meghalt, életét egy gyors orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
Zoom
S. Ferenc ezután átment a harmadikon lakó egyik rokonához. Neki annyit mondott, hogy megkapta a börtönkörülmények miatt járó kártérítést, és odaadott neki harmincezer forintot. Ezt követően taxit hívtak, majd átment vele Renáta testvéréhez, Pálhoz, akiknek ugyancsak adott a pénzből.
– Miután Pál kiküldte a lányokat a szobából, leültünk és ittunk egy sört. Mondtam Palinak, hogy hoztam egy kis pénzt, és hogy ez valamikor még a te ötleted volt. Annyit mondtam csak, hogy »megcsináltam a Gyöngyi nénit«. Kérdezte, hogy az én jussom hol van, én pedig adtam neki hatvanezer forintot, amelyet ő elrakott – mondta S. Ferenc. Az elkövető azt állította, hogy Pált arra kérte: Renátának ne mondjon semmit, ám később mégis ő maga árulta el a párjának, hogy mit tett.
Elmondtam neki is, hogy megcsináltam Gyöngyi nénit, és sok pénzem van. Azt mondta, hogy jól tetted. Ezután elmentünk a benzinkúthoz, és vettünk jégkrémet és sajtot. Ezt abból a pénzből fizettem, amit a nénitől szereztem.
S. Ferenc azt is elmondta a párjának, hogy nyomokat hagyott a bűncselekmény helyszínén. Erre a nő azt felelte neki, hogy el kell tüntetni a nyomokat, majd előszedett egy gázgyújtót azzal, hogy ezzel majd eltünteti. Másnap ketten el is mentek Gyöngyike lakásához.
A vádirat szerint S. Ferenc bement a lakásba, és először további értékek után kutatott, majd meggyújtotta az áldozata ágyát és egy párnát, végül elhagyta a lakást. M. Renáta ezalatt a lépcsőházban figyelt, hogy nem jön-e valaki. S. Ferenc ezután odaadta Renátának az áldozat mobilját, hogy majd adja oda a lányának. Renáta azonban közölte vele, hogy neki nem kell a lopott készülék, majd összetörte a mobilt, és behajította abba a használaton kívüli lakásba, ahova S. Ferenc rejtette a gyilkos fegyvert.
A brutális bűncselekménnyel gyanúsított férfi a nyomozati szakban elismerte, hogy ő okozta a tüzet a lakásban. A tárgyaláson viszont már azt állította, hogy Renáta gyújtogatott. „Nem tudtam kifújni valamiért a gázt, és begyújtani a gyújtót, mert ahhoz nagy köröm kell. Reni kikapta ekkor a kezemből, kifújta a gázt, és mivel neki nagy körme van, ezért ő gyújtotta be. Még le is égett közben egy kicsit a szemöldöke.”
S. Ferenc a vallomásában hosszasan ecsetelte, hogy a párja miatt siklott félre az élete. Állítása szerint a Renátával való kapcsolata előtt volt rendes munkája és pénze, és a nő miatt kezdett el drogozni is. Mint mondta, a gyilkosság előtti napokban is kábítószerezett, és ötfajta drogot szívott a bűncselekmény előtt. "Ha Renivel nem ismerkedek meg, akkor gyilkos sem lettem volna soha. Onnantól kezdtem el lecsúszni a lejtőn, hogy megismertem őt. Sajnálom, ami történt, bocsánatot kérek az áldozat hozzátartozóitól."
Zoom
M. Renáta nem kívánt vallomást tenni, ezért a bíró a korábbi vallomásait ismertette. Elmondása szerint az ominózus éjszaka S. Ferenc hajnal négy körül az ágyban azt mondta neki:
Szerelmem, sose felejtsd el, hogy nem akartam neked sosem ártani, nem is fogok, és nemsokára ki fogok szállni az életedből, mert nincs tovább, és ennek itt a vége. Reggel fél hét körül megkért, hogy menjek vele a Hős utcába, mert valamit meg kell csinálni neki. És én csak annyit segítsek, hogy álljak ott neki őrt.
M. Renáta hozzátette, ő nem ment be a lakásba, és a földszinten figyelt a nyomok eltüntetésekor. A nő azt állította, hogy a párja neki akarta adni az idős asszonytól elvett mobilt, de ő megijedt, és összetörte azt.
Az ügyész életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a férfira nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsáthassák szabadon. M. Renátára három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt.
(24 nyomán)