A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megütközéssel fogadta a Sziget szervezőinek állásfoglalását arról, hogy nem látnak kivetnivalót annak a Kneecap zenekarnak a budapesti fellépésében, amelyiknek színpadi produkcióihoz rendre hozzátartoznak az antiszemita, uszító és gyűlöletkeltő elemek - áll a közleményükben.
Zoom
Fotó: Oli Scarff / AFP
Alább olvasható a folytatás:
A zenekar tagjai többek között színpadról éltetik az Iránhoz kapcsolódó terrorszervezeteket, továbbá Izraelt népirtással vádolják. A zenekar egyik tagja betiltott terrorszervezetek támogatása miatt áll bíróság előtt Londonban. A fenti okok miatt a művelt világ koncertszervezői sorra mondják vissza a zenekar tervezett fellépéseit.
Ennek az együttesnek a Sziget Fesztivál programjába emelését a szólásszabadság és a kulturális sokszínűség elvével indokolni egyszerűen cinizmus. A Mazsihisz meggyőződése szerint értékrend és értékválasztás kérdése az, hogy a fesztivál szervezői kit engednek fel a színpadra, kinek a produkcióját tartják megfelelőnek arra, hogy annak széleskörű publicitást biztosítsanak.
Magyarország kormánya és demokratikus erői is többször hitet tettek az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia elve mellett. Ezt semmibe venni a szólásszabadság és a kulturális sokszínűség elvére hivatkozva szembemegy Magyarország alapvető értékeivel. Aggasztó és a közösségünket mélységesen sértő.
A Mazsihisz elfogadhatatlannak tartja a zenekar fellépését, tiltakozásul egyben bejelenti, hogy amennyiben a fesztivál szervezői nem változtatnak jelenlegi álláspontjukon, eredeti terveivel szemben nem szervez programokat a fesztivál Civil Sziget rendezvényén. (Micsoda fenyegetés, micsoda veszteség... - a szerk.)
Arra kérjük továbbá mindazokat a zsidó és nem zsidó szervezeteket, amelyek hozzánk hasonló megütközéssel fogadják a Sziget szervezőinek kiállását, hogy ne maradjanak némák ebben a helyzetben.
Frissítés: "Hamász-párti rapzenekar"
Jellemző, hogy kik uszítanak az Izrael-ellenes (tehát a zsidóbérencek szerint antiszemita) "zenekar" ellen: Netanjahu kormánypárti csicskáinak lapja és tévéje: a Magyar Nemzet és a HírTV - és persze az általuk kitartott TEV, a zsidó gárda:
Free Palestine - ez a neonácizmus a zsidók és házipártjuk, a Fidesz szerint: