Mint ismert, múlt hét kedden Hadházy Ákos szokásos tüntetésén a Ferenciek terén konfliktusba keveredtek a tüntetők Reisz Pál ferences atyával. A tüntetés egyik legfeszültebb pillanata a ferences templomnál alakult ki ugyanis.
Amikor Hadházy Ákos beszéde alatt megszólaltak a harangok, sok tüntető úgy érezte, hogy szándékosan próbálják megzavarni az eseményt. Többen emiatt be is mentek a templomba, hogy szóvá tegyék a dolgot. Természetesen szó nem volt szándékos provokációról, ugyanis szentmise vette éppen kezdetét. A provokáció az volt, hogy ez a társaság hetek óta pont a templom előtt hangoskodik.
Rövidesen kijött a templom papja, kezében egy Bibliával. A tömeg ekkor hangosan kifütyülte, és „szégyelld magad!” skandálással fogadta. A pap próbált szólni a hívekhez és a demonstrálókhoz, de a hangzavar miatt ez nem igazán hallatszott.
Nincs mit szépíteni, ami ott zajlott, gyalázat. 1919 szelleme, ezt már többen le is írták. A következő napokban néhány barátom értesített, hogy egy civil kezdeményezés körvonalazódik, és méltóságteljes kiállást szerveznek a templom elé a következő héten. Úgy éreztem, ott a helyem. Már csak azért is egyébként, mert személyes kötődésem van a templomhoz, felnőttkori elsőáldozásom előtt oda jártam éveken át hittanra. De ettől függetlenül is úgy gondoltam, kötelességem kiállni.
Eljött tehát a kedd délután, Hadházy újra az utcára hívta híveit, újra a Ferenciek terére, bár elméletileg megállapodás született, hogy ez lesz az utolsó alkalom ott. Következő alkalommal némileg odébb mentek... Megjelent tehát legalább 40-50 keresztény és nemzeti érzelmű magyar, különféle szervezetek tagjai, vagy éppen szervezet nélküliek, nem ez volt a lényeg. Hanem a kiállás ezredéves értékeink, hagyományaink, a hitünk mellett. Rózsafüzért imádkoztunk végig, az újbolsevik tömegből senki nem tudott így a templom közelébe jönni.
Reméljük, a jövőben valóban nem merészkednek ide, mert ennek nincs itt helye.
Lantos János – Kuruc.info
Képek az eseményről:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom