Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke is indul a 2026-os országgyűlési választáson, írja az Index. A mérhetetlen népszerűségű pártban élősködő politikus Facebook-oldalán egy videóban jelentette be, hogy közeleg a rendszerváltás, és megpróbálja a közössége hangját a parlamentbe is eljuttatni.
Elmondta, hogy az idei Budapest Pride, az, hogy a főváros rácáfolt a kormány tiltására, ráébresztette, hogy létezhet az az ország, amiről álmodott. „Nem lehet, hogy egyetlen ember se legyen a következő parlamentben, aki közöttünk állt akkor” – magyarázta.
– Különösen, hogy napról napra azt láttam, sokan vannak, akik ugyanezt gondolják: rendszerváltást, Orbán eltávolítását, és közben kiállást egy szabadabb, nyugodtabb Magyarországért. Ahol több a szivárvány és az EU-s zászló, és kevesebb a Nagy-Magyarország, ahol több a love és kevesebb a hate – magyarázta a ferde hajlamú politikus.
Kijelentette, ha elegen fogják támogatni, akkor egy új alakulat indul el a választásokon a szabad, európai, urbánus és progresszív emberek hangjaként. Szerinte a kulcs a választási rendszer és a nyitott gondolkodás, el kell felejteni, hogy „aki mást gondol egy-két dologban, az rögtön mindenben ki akarja fúrni a másikat”. Leszögezte, hogy Magyar Péternek kell lennie a miniszterelnöknek 2026-ban, és a választási indulással nem csupán kihívni, hanem kiegészíteni is lehet a Tisza Párt vezetőjét.
– A körzetekben Magyar Péter jelöltjeit kell támogatni, de listán más a helyzet. Ott egy másik szervezet még segít is. Ha egy ellenzéki erő hat mandátumot kap, ezt a két nagy párttól egyenlő arányban veszik el. Vagyis a Fidesz hárommal kevesebbet kap, a rendszerváltók pedig hárommal többet. Ennek az elérése a cél – fejtegette.
Barabás Richárd szerint történelmi tapasztalat, hogy Orbán Viktor ellen még nem tudott párt nyerni szövetséges nélkül. Közölte, szerda délelőtt mutatja be, hogy kivel közösen képzelik el az utat, de addig: nem fog megszólalni két napig, hagyja, hogy a tények beszéljenek helyette.








