A Mi Hazánk Mozgalom újra "hazánk legnagyobb majálisa" felütéssel hirdette meg május elsejei programját. Bejártuk a majálist, ahol a sör és virsli helyett a nemzeti rock, valamint a kézműves vásár dominált, írja az Index, alább olvasható a riport folytatása.
A budapesti Bikás parkba érkezve sokáig úgy éreztük, hogy politikamentes eseményen vagyunk: a szikrázó tavaszi napsütésben kisebb-nagyobb standoknál ruhák, könyvek, különböző fa- és fém eszközök, házi készítésű élelmiszerek, valamint gyerekjátékok között válogattak a résztvevők.
A metró felől közelítve egy nagy kapu alatt haladtunk át, amelyen a "Hazai vásár – kövesd a csodaszarvast" – felirat állt, a politikára csupán egy kicsi Mi Hazánk zászló-utalt, amelyet első látásra vélhetően csak a közéletben jártasak szúrtak ki.
A gasztronómiai választék a sült hús, lángos, kürtőskalács vonalon mozgott. Az esemény erősen családi jellegű volt, rengeteg gyerekkel, akik az ugrálóvárakban, a pónik hátán, vagy akár egy henger alakú, vízzel teli tartályban búvárkodással is tölthették az idők. A Bikás parkban egy sólyom is felbukkant Helt Enikő solymász karján.
A Mi Hazánk képviselői az első ezer érdeklődőt rétessel vendégelték meg. A rendezvény délutánra fordult politikai irányba: Toroczkai László pártelnököt a színpadon Kisberk Szabolcs, a párt kommunikációs igazgatója, Gyömrő polgármestere kérdezte. Toroczkai László rendkívül népszerű volt az eseményen, ahogy a Bűnvadászok csapata is – hosszú sorokban vártak a szimpatizánsok aláírásra és közös fotóra.
"A nemzeti ellenállás a reneszánszát fogja élni"
Novák Elődtől már a párt tavalyi majálisán megkérdeztük, hogyan került át az eredetileg inkább baloldali műfaj először a Jobbikhoz, aztán a Mi Hazánkhoz. A politikus akkor kifejtette: "az utóbbi évtizedekben sokkal inkább a nemzeti radikalizmusnak lett az egyik legnagyobb rendezvénye. Korábban a Jobbik majálisát szerveztük, hasonló csapattal, én is az egyik főszervező voltam. A Mi Hazánk eseménye mára az ország egyik legnagyobb majálisává nőtte ki magát. Itt nem a sör és a virsli dominál, egészen más hagyománya van ennek a rendezvénynek. Egy tavaszköszöntő esemény, ahol lánykéréstől kezdve sokféle meglepetést láthatunk, rengeteg partnerszervezetünk van jelen, például a rendőrség által üldözött Bűnvadászok is. Emellett hazánk legtöbb ingyenes gyermekprogramját vonultatjuk fel, vasárnap pedig anyák napja, szintén fontosnak tartjuk, hogy megbecsüljük az édesanyákat."
Novák Előddel idén is összefutottunk a Bikás parkban, bár az interjú szempontjából szuboptimális körülmények között, a Hungarica zenekar behangolásával párhuzamosan beszélgettünk. A Mi Hazánk alelnöke, országgyűlési képviselője úgy látja, "elképesztő terek" nyílnak meg a párt előtt azzal, hogy a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt mellett csak ők jutottak a parlamentbe.
A politikus szerint a Fidesz hatalmas lejtmenetben, szétesésben van, miközben a Mi Hazánknál azt tapasztalják, körülbelül a kétszeresére nőtt a szimpatizánsi táboruk. "Ez a szavazatok szintjén nem mutatkozott meg, de az, hogy az árvíz egyedül minket nem sodort el, a parlamenti pártok közül csak mi maradtunk talpon, nagy eredmény. A feliratkozók, a majálison és a lakossági fórumokon részt vevők, valamint a szavazatszámlálók száma mutatja a növekedésünket, és a lelkesedés is a duplájára nőtt."
– Persze úgy érezzük, hogy többet érdemeltünk volna a választáson, viszont nyílik a tér előttünk, rövid távon a Fidesz összeomlása következtében, hosszabb távon pedig lesz egy csalódás a Tisza Pártban, már csak azért is, mert csodavárás övezte őket, ami elképesztő támogatottságot adott. Ennyien valójában nem fogják támogatni a Tisza akármilyen programját. Már most eléggé vad liberális szelek is fújnak, a kezdetben belengetett oktatási miniszterjelölt helyett inkább az egykori SZDSZ-es vonal tűnik fel. A nemzeti ellenállás a reneszánszát fogja élni – vélekedett Novák Előd.
Toroczkai László élesen kritizálta Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterjelöltségét, a pártelnök nepotizmusnak tartja, hogy tárcavezető lehet Magyar Péter sógorából. Novák Előd ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "Toroczkai László is elmondta, szakmailag szintén vállalhatatlan, hogy a Metát kiszolgáló tiszás EP-képviselő után most a Metát képviselő ügyvédi iroda munkatársából miniszter lesz. Nem véletlen, hogy Toroczkai László a választás éjszakáján a Metának gratulált, és nem Magyar Péternek. Ijesztő, hogy már nemcsak az Európai Parlamentben, hanem itthon is ilyen mértékben szerez befolyást egy hatalmas globális cég, aminek eddig is hiányzott a korlátozása. A leköszönő kormány inkább kiegyezett velük, miközben állam az államban működhettek, mindenféle kontroll nélkül, önkényesen."
Toroczkai: most jön el igazán a Mi Hazánk ideje
Soha nem voltunk még olyan sokan hazánk legnagyobb majálisán, a Mi Hazánk május elsejei rendezvényén, mint ma. Sok ezren jöttünk össze, és közel öt órán át igyekeztem aláírni a választási kampányban ismertté vált plakátjainkat, és mindenkivel kezet fogni, de így sem értünk a sor végére - írja a Mi Hazánk elnöke.
Ismét hatalmas erőt kaptam a honfitársaimtól, akik elszántabbak, mint valaha. Mindenki a munka, a küzdelem folytatására készül, mert mindenki érzi, hogy most jön el igazán a Mi Hazánk ideje.
Soha nem voltunk még olyan sokan hazánk legnagyobb majálisán, a Mi Hazánk május elsejei rendezvényén, mint ma. Sok ezren jöttünk össze, és közel öt órán át igyekeztem aláírni a választási kampányban ismertté vált plakátjainkat, és mindenkivel kezet fogni, de így sem értünk a sor… pic.twitter.com/sMi1LqhAyq— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) May 1, 2026























