Újabb szakmai szervezetek csatlakoztak a Filmreform-kezdeményezéshez, miközben a résztvevők már egy közös, úgynevezett "white paper" javaslatcsomagon dolgoznak a filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Az egyeztetés első eredményeit a tervek szerint május 8-án, az Eurocine nemzetközi filmipari rendezvényen mutatják be - közölték a kezdeményezés szervezői szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a stábtagok számára külön felhívást is megfogalmaztak: a szakma méretére és sokszínűségére tekintettel az érdekképviseleti szervezetek mellett e-mailes levelezőlistát is létrehoztak, hogy a szélesebb szakmai közösség is közvetlenül értesülhessen a Filmreform folyamatának előrehaladásáról.
Mint írták, a Filmreform legutóbbi, április 30-án tartott szakmai kerekasztalán a magyar filmszakmai egyesületek és oktatási intézmények delegált képviselői egyeztettek a közös szakmai kiállásról és a készülő javaslatcsomag tartalmáról.
Kiemelték, hogy az első egyeztetés óta tovább bővül a kezdeményezés: új szakmai szervezetek alakulnak és csatlakoznak a folyamathoz, köztük a MAFOR után a Klip Egylet, a Magyar Rendezőasszisztensek Társasága, a PaFF - Pályakezdő és Független Filmesek, valamint az immerzív filmes alkotókat képviselő közösség.
A folyamat során olyan területeken is létrejönnek szakmai érdekképviseletek, ahol korábban nem volt szervezett jelenlét, a MASZK és SzíDoSz pedig üdvözölték a Filmreform2026 szervezését - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy a készülő "white paper" a rövid, közép- és hosszú távú célok mentén foglalja össze a magyar filmszakma közös álláspontját. A munka jelenleg is zajlik: a cél egy konstruktív, szakmailag megalapozott dokumentum létrehozása, amely világos irányokat adhat a döntéshozók számára a filmfinanszírozás és az intézményi működés jövőjéről - hívták fel a figyelmet.
Kiemelték, a szakmai egyeztetések a következő hetekben is folytatódnak, az első konszenzusos javaslatokat pedig már május 8-án, a HungExpón megrendezett, sajtónyilvános Eurocine nemzetközi filmipari rendezvényen bemutatják, ahol a Filmreformhoz csatlakozó szervezetek közösen lépnek a nyilvánosság elé.
Az egyeztetéseken résztvevők hangsúlyozták az oktatás szerepét is, miszerint a képzési rendszer megújítása és a szakma valós működéséhez való szorosabb kapcsolása kulcsfontosságú a magyar film jövője szempontjából, ami egy önálló, az oktatási intézmények részvételével megszervezett szakmai kerekasztal témája lehet majd - olvasható a közleményben.
(MTI)





