Több órás vita volt a parlamentben a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság felállításáról napirend után.
A képviselők - az előterjesztő felszólalása, majd a kormányzati álláspont kifejtése után - több órán tartó, két perces hozzászólásokkal sűrűn tarkított vitát kezdtek "az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról" címet viselő országgyűlési határozati javaslatról.


A vita legnagyobb részében jobbikos képviselők kifogásolták a bizottság felállítását. Volner János (Jobbik) úgy fogalmazott, hisztériakeltés indult, a kormánytöbbség pedig egyértelműen az ellenzéket akarja felelőssé tenni a Gyöngyöspatán történt eseményekért. Az ellenzéki képviselő kiállt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mellett, amely bűnözők tucatjait fogta el törvényes úton, s azt tapasztalták, hogy az elkövetők 90 százaléka cigány volt.
Frakciótársa, Gyüre Csaba azt kérdezte, a bizottság miért nem tér ki a kormányfő, a belügyminiszter vagy a rendőrség felelősségére is, míg a szintén jobbikos Novák Előd szerint egyenruhás bűnözés alatt inkább az elmúlt nyolc évben bevezetett rendőrterrort kell érteni, ami szerinte Pintér Sándor minisztersége idején is folytatódik. Hozzátette: a bizottság felállításával összefüggésben arról is beszélni kellene, kik gyilkolják a magyar embereket.
Dúró Dóra (Jobbik) ezt követően szégyenteljesnek nevezte a határozati javaslat minden szavát, s kizárta hogy a testület valódi tényfeltáró munkát végez majd. Harangozó Tamás (MSZP) felszólalásában egyebek mellett arról szólt, cinikusnak és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy parlamenti bizottságot kizárólag az ellenzék felelősségének vizsgálatára hozzanak létre. A szocialista politikus azt kérte, hogy hagyják abba az "egyenruhás bűnözésről" szóló "kormányzati propagandát" és vonják vissza javaslatukat.
Dorosz Dávid, az LMP képviselője azt mondta, Gyöngyöspatán vér folyt, és ezzel fordulóponthoz érkeztek. Kiemelte: egyoldalú és prekoncepciós a javaslat megfogalmazása, amely szerinte az "ellenzék elfenekeléséről" szól. Az LMP-s politikus paritásos vizsgálóbizottság felállítását sürgette, hozzátéve, ezen testületben arról kelleni beszélni, hogyan tudnak segíteni a vidéki Magyarországot sújtó erőszakos cselekmények csökkentésében.


A vitában - javaslatát védve - többször is felszólaló Kocsis Máté azt hazudta, igyekeztek általánosan meghatározni a bizottság feladatait, ezért visszautasította, hogy az prekoncepcionális lenne (nyilván azért van szó benne egyenruhás bűnözésről, mert nem prekoncepcionális - a szerk.). A Gyöngyöspatán történtekről azt mondta, a helyzet akár a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, akár a Véderő és a Betyársereg megjelenésével nem javult, hanem romlott. Hozzátette: a tényfeltáró bizottságnak nem az a célja, hogy elbújjon a nyilvánosság elől, hanem az, hogy "mind a hazai, mind a nemzetközi sajtó előtt tisztázza a körülményeket".
A teljes vita videóanyaga holnap reggeltől megtekinthető lesz a Kuruc.infón - írtuk tegnap. Íme:
Első rész:
Felszólalók:
[00:00] Dr. Latorcai János (KDNP)
[00:47] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[07:27] Kontrát Károly (Fidesz)
[09:12] Tóth Gábor (Fidesz)
[11:36] Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
[22:44] Volner János (Jobbik)
[38:45] Dr. Dorosz Dávid (LMP)
[42:40] Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
[49:20] Kontrát Károly (Fidesz)
[50:10] Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz)
[52:36] Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
[54:13] Volner János (Jobbik)
[56:17] Dr. Varga László (MSZP)
[58:39] Dr. Schiffer András (LMP)
[1:01:00] Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
[1:03:14] Kontrát Károly (Fidesz)
[1:05:17] Szilágyi György (Jobbik)
[1:07:53] Volner János (Jobbik)
[1:10:08] Dr. Schiffer András (LMP)
[1:12:05] Németh Zsolt (Jobbik)
[1:14:14] Dr. Varga László (MSZP)
[1:16:48] Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
[1:18:34] Szabó Rebeka (LMP)
[1:21:00] Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
[1:23:01] Szilágyi György (Jobbik)
[1:25:45] Volner János (Jobbik)
[1:27:55] Dr. Dorosz Dávid (LMP)
[1:28:55] Németh Zsolt (Jobbik)
[1:31:09] Volner János (Jobbik)
[1:33:10] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[1:46:30] Kaufer Virág (LMP)
[1:48:53] Volner János (Jobbik)
[1:51:00] Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
[1:53:15] Dr. Latorcai János (KDNP)
Második rész:
Felszólalók:
[00:15] Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
[02:38] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[04:50] Tóth Gábor (Fidesz)
[07:00] Dr. Varga László (MSZP)
[09:20] Egyed Zsolt (Jobbik)
[11.03] Dr. Varga László (MSZP)
[12:52] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[14:06] Novák Előd (Jobbik)
[16:21] Németh Zsolt (Jobbik)
[16:55] Egyed Zsolt (Jobbik)
[18:48] Balla Gergő (Jobbik)
[20:47] Nagy Csaba (Fidesz)
[22:43] Volner János (Jobbik)
[24:58] Egyed Zsolt (Jobbik)
[27:05] Zagyva György Gyula (Jobbik)
[29:27] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[31:37] Németh Zsolt (Jobbik)
[32:35] Nagy Csaba (Fidesz)
[34:50] Volner János (Jobbik)
[ 37:00] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
[37:57] Dr. Varga László (MSZP)
[39:03] Egyed Zsolt (Jobbik)
[41:13] Kontrát Károly (Fidesz)
[41:49] Szilágyi Péter (LMP)
[42:39] Egyed Zsolt (Jobbik)
[44:47] Kontrát Károly (Fidesz)
[46:13] Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
[48:09] Kontrát Károly (Fidesz)
[49:25] Zagyva György Gyula (Jobbik)
[51:40] Borbély Lénárd (Fidesz)
[53:58] Egyed Zsolt (Jobbik)
[56:08] Kontrát Károly (Fidesz)
[56:56] Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
[59:06] Kontrát Károly (Fidesz)
[59:40] Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
[1:01:46] Nyakó István (MSZP)
[1:03:53] Balla Gergő (Jobbik)
[1:05:49] Ferenczi Gábor (Jobbik)
[1:08:09] Kontrát Károly (Fidesz)
[1:09:48] Egyed Zsolt (Jobbik)
[1:11:47] Kontrát Károly (Fidesz)
[1:13:55] Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
[1:24:08] Dr. Hoppál Péter (Fidesz)
[1:26:07] Ferenczi Gábor (Jobbik)
[1:28:56] Németh Zsolt (Jobbik)
[1:29:39] Korondi Miklós (Jobbik)
[1:38:26] Dr. Hoppál Péter (Fidesz)
[1:40:17] Ferenczi Gábor (Jobbik)
[1:41:12] Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
[1:56:14] Balczó Zoltán (Jobbik)
[1:56:50] Balczó Zoltán (Jobbik)
[1:58:58] Zakó László (Jobbik)
[2:12:25] Dr. Kiss Sándor (Jobbik)
[2:17:05] Novák Előd (Jobbik)
[2:28:39] Dúró Dóra (Jobbik)
[2:39:53] Zakó László (Jobbik)
[2:42:02] Nyakó István (MSZP)
[2:43:57] Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
(MTI nyomán, kép: MTI)