El sem hittem, ami történik velünk. Olyan volt, mintha nem is az én életemben lennék, hanem egy filmben. Az nem lehet, hogy az én gyönyörű kislányom meghaljon! Ráadásul azért, mert az orvosok elszúrtak valamit – kezdte az egy éves Alíz szívszorító történetét a három hónapja meghalt kislány édesanyja, Simori Renáta (30).
A mindig mosolygós csöppséggel szülei három kórházban is jártak – bárcsak ne tették volna. Az egyikben ugyanis Alíz olyan erős infúziós kezelést kapott, hogy a veséi teljesen tönkrementek. Még fél éves sem volt, amikor már új vesére várt, s kétnaponta volt szüksége dialízisre. Végzetét azonban mégsem ez okozta, hanem egy roppant súlyos tüdőgyulladás, amit szülei szerint nyolc orvos is náthának ítélt.


– Alíz születése után sokszor váladékozott a szeme és a füle is. Látta fül-orr-gégész, szemész, háziorvos, de egyik sem küldte tenyésztésre a füléből kifolyt váladékot. Aztán amikor már negyedszer szakadt át a dobhártyája, végre leoltották, és kiderült, hogy Aliznak kezdődő tüdőgyulladása van – mesélte az édesanya. Alíz immunrendszere addigra teljesen legyengült, infúzió-kúrára volt szüksége.
– A nyíregyházi kórházban teljes felügyelet alatt 12 óra alatt folyt le az infúzió. Alíz két napig hányt tőle, de aztán jobban lett. A kezelésre viszont kúraszerűen szükség volt, ezért Budapesten kapott még kettőt – folytatta a babáját gyászoló anyuka. A Szent László Kórházban aztán, a szülők emlékei szerint, mindkétszer egy óra alatt beadták a kicsinek az infúziót, amelynek mellékhatásai közt veseelégtelenség szerepel.
– Az elsőnél nem volt nagy gond, a másodiknál viszont Alíz végig sírt, és mire hazamentünk, feldagadt az egész karja. Egész hétvégén hányt, és nehezen vette a levegőt. Hétfőn ezért visszavittem a kórházba. Az intenzív osztályra került súlyos kiszáradással. Újabb infúzió következett, amitől másnapra az én 6 kilós kislányom 7 és fél kilóra dagadt, és teljesen tönkrementek a veséi – küszködött könnyeivel Renáta.
A kislányt eztán átszállították az I. számú gyerekklinikára, ahol vízhajtót kapott 3 hétig. Ám az ödéma nem ment le, Alíz dialízis-kezelést kapott. Kétnaponta járt vértisztításra, később a hasába ültetett katéteren keresztül szülei dializálták otthon.
– Alíz közben szépen fejlődött, külsőre teljesen olyan volt, mint más korabeli gyerek. Aztán januártól már folyamatosan náthás volt. A veseosztályra jártunk kontrollra, de csak az én könyörgésemre nézte meg tüdőgyógyász, fül-orr-gégész, de azt mondták, hogy nincs semmi baja, csak náthás, szívjam az orrát.
Aztán március 8-án kedden ismét kontrollon voltunk. Akkor Alíz már 5 napja folyamatosan hányt, és nagyon-nagyon köhögött. Láza viszont nem volt. Hazaküldtek minket. Annyira köhögött, aludni sem tudott. Másnap a háziorvoshoz vittem, már nyögve nyelte a levegőt. Ő is hazaküldött – mesélte az anyuka. Alíznak estére lila lett a szája.
– Kihívtam a mentőket, ők pedig azonnal a rohammentőt. 6 orvos küzdött a kislányomért, akinek már itthon leállt a szíve. Kétszer élesztették újra. Kórházba vitték, reggelre azonban meghalt – csuklott el Renáta hangja, aki szerint a boncorvos tüdőgyulladást állapított meg a kicsinél.
Az elkeseredett szülők feljelentést tettek a rendőrségen, ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlanság miatt.
A Blikk szerette volna megkérdezni az érintett kórházakat is az ügyről. A Semmelweis Egyetem közleményben tudatta, hogy a törvény szerint folyamatban lévő ügyről nem adhatnak tájékoztatást, a Szent László Kórház főigazgatóját pedig egyelőre nem sikerült elérni.
(Blikk nyomán)