Négy éve forgatta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt azt a drónvideót Áder János házáról, amelyet most Magyar Péter miniszterelnök töltött fel újra a közösségi oldalára – igaz, a párt szerint úgy, hogy levágta róla az eredeti feliratokat.
„Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, hogy feltöltötte újra az Áder János házáról négy éve forgatott drónvideónkat, így legalább többen láthatták, bár azt természetesen zokon veszem, hogy levágták róla a szövegeket, így a lakosság nem értesülhetett róla, hogy ugyan nem épült tó a ház kertjébe, de Áder már kérte, hogy emeljék meg a Velencei-tó vízszintjét, így azért lehet majd horgászni a kertjéből” – írta közösségi oldalán Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke.
Olyan értelemben mindenképp életünk legbénább drónozása volt, hogy úgy 10 méterre álltunk meg a háztól, és már a teló kameraképén érdeklődve figyelhettük, ahogy elindulnak felénk a TEK-esek
– fogalmazott a politikus, aki szerint „a TEK-esek jó arcok voltak”, és „gond nélkül elhitték nekünk, hogy ez egy olyan drón, amiben nincs is SD-kártya”, amit ki tudtak venni a gépből, mire a hatóságok odaértek.
Mint ahogy akkor is írtuk - folytatja Kovács -, és ezt miniszterelnök úr szerintem túl röviden idézte, valóban módosították a telek beépíthetőségét, hogy nagyobb házba költözhessen a volt köztársasági elnök úr, de itt viccesebben tették, mint szokták, nem sima »kiemelt beruházás« lett, hanem hozzácsapták az ingatlant a Normafa-törvény hatálya alá tartozókhoz, különösebben nem törődve azzal az aprósággal, hogy a Normafa azért picit odébb van.
(Index nyomán)





