A törvények cigányhordákra nem vonatkoznak az izraeli gyarmaton, hiszen a feketék magyarellenesek.
Tisztelt Szerkesztőség! A tegnapi napon a Titkolt Ellenállás zenekar koncertezett Pécelen a Dirty Dog Pub-ban.
A koncert végén hazafelé indult volna a kis létszámú közönség, de a bejáratnál nem várt akadályba ütköztünk, egészen pontosan egy csapat felfegyverzett cigány várt ránk. Így, kb. egy óra hosszára beszorultunk a kocsmába. Közben megérkezett a rendőrség is, akik a cigókat Pécel centruma felé terelték, nekünk pedig Budapest felé mutattak utat.
"Érdekessége" a történetnek, hogy a mi kis cigánykáinkat  még véletlenül sem igazoltatták, oszlatták, ütötték, verték, de szerintem meg sem kérdezték tőlük, hogy ugyan mit keresnek náluk azok a vasrudak... Sőt, ha jól értettem még őket kellett védeniük. Őket, akik csoportosan, és felfegyverkezve támadtak ránk,  akik egy békésen lezajlott koncert után hazafelé vettük az irányt.
Azt hiszem kár lenne most feltennem az ilyenkor szokásos kérdéseket, mindenki nagyon jól tudja rájuk a választ: igen olyan országban élünk ahol ez bármikor megtörténhet, az elkövetők felelősségre vonása nélkül és nem, senki sem véd meg minket, ha csak mi magunkat nem!
egy olvasó