Sziasztok!
Nem árt néha górcső alá venni a Népszabadság nem politikai cikkeit is, hogy lássuk, mennyire vehető komolyan a lap legalább a technikai-tudományos cikkek oldaláról (ha már a politikai-közéleti tárgyú cikkeik olyanok, amilyenek). A már így is meglehetősen széles átfogású helyesbítés-gyűjteményeteket (Kuruc.info: legutolsó ITT; specifikusan egy Kenczler által írt cikk ITT) hadd bővítsem egy, a mai videós-fotózós cikkükkel kapcsolatossal.
Ahogy mindig, a lap megint egy kutyaütő „mindenesére” bízta az igen komoly irodalomkutatást, felkészültséget, fórumfigyelést stb. igénylő és feltételező „mennyire válthatja ki egy fényképezőgép a videókamerákat”-témát. Ahelyett, hogy mondjuk egy, a témában lényegesen felkészültebb videós/fotós szakembert kért volna fel a feladatra. Kenczler Mihály, mint mindig, most is hibát hibára halmoz.
Vegyük sorra a baklövéseit. Én profi fotós és videós, öreg róka vagyok, több fotópályázaton nyertem és dokumentumfilmet forgattam több televíziónak (köztük külföldieknek) is, így azonnal kiszúrtam őket.
Először is, nem tisztázza, hogy a jelenlegi technikai szinten egy fényképezőgép csak nagyon komoly kompromisszumokkal képes videót rögzíteni; tisztelet a sajnos nagyon kevés kivételnek (pl. a Panasonic GH1 vagy TZ7 / ZS3 típusa). Ezek a gondok-bajok a következők:
Automatikus / kézi fókuszálási problémák
Szinte egyik fényképezőgép sem támogat automata fókuszolást felvétel közben. Ez azt jelenti, hogy
a. ) kisméretű érzékelővel felszerelt, kompakt, „egyszerű”, olcsó gépek esetében mindig ugyanazt a fókuszt használja a fényképezőgép, amit a felvétel kezdetekor magának megállapított. Ez, szerencsére, a kisméretű érzékelős, jellemzően gyenge(ébb) fényerősségű (f2.8, vagy még rosszabb) fényképezőgépeknél nem jelent túl nagy problémát, mivel – a kis lapkaméretből és a kis rekeszből kifolyólag – a nagy mélységélesség miatt sok minden fókuszban lesz az eredeti fókuszhoz képest 30-80% tűréshatáron belül.
b.) a nagyméretű érzékelővel felszerelt, „komoly”, jellemzően (kivétel: a nagyon kevés tükör nélküli modell, pl. a micro4/3 szabványú gépek) tükörreflexes készülékek közül csak néhány támogatja az automata fókuszt. Ilyen pl. a Panasonic GH1 vagy GF1 modellje; mindkettő micro4/3-as, amit már a kezdetektől kezdve a videózást is szem előtt tartva fejlesztettek; ezért kapott a videózás szempontjából kulcsfontosságú, igen gyors, a „normál” tükörreflexes gépek fázis-alapú autofókusz-rendszerét megközelítő sebességű kontraszt-alapú fókuszt (CDAF). Sajnos ez csak néhány objektívtípussal működik (legalábbis megfelelő sebességgel és/vagy zajtalanul) – pl. a Panasonic saját, méregdrága és nem túlzottan kicsi 14-140-esével, ami a GH1 tartozéka. Érdemes megjegyezni, hogy a cég újabb optikái közül a(z amúgy kiváló, részletgazdag képet adó és nagy fényerejű) 20/1.7 fix optika sokkal lassabban és zajosabban fókuszál, mint ez.
Igaz, használhatunk manuális (kézi) fókuszt, de ennek sokszor határt szab az LCD kijelző alacsony felbontása vagy az, hogy videó módban annak a képébe nem lehet gyorsan belenagyítani, hogy pontosítsuk az élességállítást – szemben a normál fényképezőmóddal, ahol ezt (egy gombbal pl. nyolcszoros zoomot kérünk, ahol már a kézi élességállítást igen könnyen elvégezhetjük) szinte minden modellen megtehetjük. Ezen problémák megoldására (is) sok készülék (pl. a Canon most kiadott, amúgy – fényképezésre – kiváló 7D-je) támogatja azt, hogy ha felvétel közben megnyomjuk az exponálógombot, akkor a gép fókuszál. Ez, sajnos, közel sincs olyan jó, mint az ebben a tekintetben sokkal jobb Panasonic GH1 vagy GF1, közel kamkorder-gyorsaságú és „észrevehetetlenségű” automata fókusza: ilyenkor, hogy a fókuszálást minél gyorsabban (pár másodperc alatt – igen, átlag tükörreflexes gépeknél 2-3 másodpercig is eltart az automata fókuszálás művelete!) megejthesse, a kamera „feltekeri” a blendét maximális nagyságúra, ami zavaróan kivilágosítja a képet, ráadásul – a jelenleg használt, nem videó-optimalizált, zajtalanul fókuszáló optikákkal – idegesítően kattog is.
Szemben a kisebb méretű (azaz, szinte minden esetben, sokkal kisebb képérzékelőt tartalmazó) fényképezőgépekkel, ezek a tükörreflexes készülékek rendkívül érzékenyek a hibás fókuszálásra, mivel a képük mélységélessége (azaz a beállított fókusztartomány viszonylag helyes átfogása) még akkor is kicsi, ha amúgy kis fényerőt állítunk be az optikán (f5.6…f8 vagy még alacsonyabb). Ha meg ezt nem tesszük, mert például nagyon kevés a rendelkezésre álló fény, akkor – mozgó tárgyaknál – vért fogunk izzadni akkor, ha a célt fókuszban („élesben”) akarjuk tartani.
Ahogy mindebből látható, fókuszproblémáink mindig lesznek, és csak nagyon kevés olyan készülék van (kompakt gépből a Panasonic TZ7 / ZS3, tükörreflexes-kategóriájúból pedig a méregdrága Panasonic GH1), amely megközelíti a jelenleg kapható kamkorderek automata fókuszálási gyorsaságát és/vagy kényelmét.
Nem árt néha górcső alá venni a Népszabadság nem politikai cikkeit is, hogy lássuk, mennyire vehető komolyan a lap legalább a technikai-tudományos cikkek oldaláról (ha már a politikai-közéleti tárgyú cikkeik olyanok, amilyenek). A már így is meglehetősen széles átfogású helyesbítés-gyűjteményeteket (Kuruc.info: legutolsó ITT; specifikusan egy Kenczler által írt cikk ITT) hadd bővítsem egy, a mai videós-fotózós cikkükkel kapcsolatossal.
Ahogy mindig, a lap megint egy kutyaütő „mindenesére” bízta az igen komoly irodalomkutatást, felkészültséget, fórumfigyelést stb. igénylő és feltételező „mennyire válthatja ki egy fényképezőgép a videókamerákat”-témát. Ahelyett, hogy mondjuk egy, a témában lényegesen felkészültebb videós/fotós szakembert kért volna fel a feladatra. Kenczler Mihály, mint mindig, most is hibát hibára halmoz.
Vegyük sorra a baklövéseit. Én profi fotós és videós, öreg róka vagyok, több fotópályázaton nyertem és dokumentumfilmet forgattam több televíziónak (köztük külföldieknek) is, így azonnal kiszúrtam őket.
Először is, nem tisztázza, hogy a jelenlegi technikai szinten egy fényképezőgép csak nagyon komoly kompromisszumokkal képes videót rögzíteni; tisztelet a sajnos nagyon kevés kivételnek (pl. a Panasonic GH1 vagy TZ7 / ZS3 típusa). Ezek a gondok-bajok a következők:
Automatikus / kézi fókuszálási problémák
Szinte egyik fényképezőgép sem támogat automata fókuszolást felvétel közben. Ez azt jelenti, hogy
a. ) kisméretű érzékelővel felszerelt, kompakt, „egyszerű”, olcsó gépek esetében mindig ugyanazt a fókuszt használja a fényképezőgép, amit a felvétel kezdetekor magának megállapított. Ez, szerencsére, a kisméretű érzékelős, jellemzően gyenge(ébb) fényerősségű (f2.8, vagy még rosszabb) fényképezőgépeknél nem jelent túl nagy problémát, mivel – a kis lapkaméretből és a kis rekeszből kifolyólag – a nagy mélységélesség miatt sok minden fókuszban lesz az eredeti fókuszhoz képest 30-80% tűréshatáron belül.
b.) a nagyméretű érzékelővel felszerelt, „komoly”, jellemzően (kivétel: a nagyon kevés tükör nélküli modell, pl. a micro4/3 szabványú gépek) tükörreflexes készülékek közül csak néhány támogatja az automata fókuszt. Ilyen pl. a Panasonic GH1 vagy GF1 modellje; mindkettő micro4/3-as, amit már a kezdetektől kezdve a videózást is szem előtt tartva fejlesztettek; ezért kapott a videózás szempontjából kulcsfontosságú, igen gyors, a „normál” tükörreflexes gépek fázis-alapú autofókusz-rendszerét megközelítő sebességű kontraszt-alapú fókuszt (CDAF). Sajnos ez csak néhány objektívtípussal működik (legalábbis megfelelő sebességgel és/vagy zajtalanul) – pl. a Panasonic saját, méregdrága és nem túlzottan kicsi 14-140-esével, ami a GH1 tartozéka. Érdemes megjegyezni, hogy a cég újabb optikái közül a(z amúgy kiváló, részletgazdag képet adó és nagy fényerejű) 20/1.7 fix optika sokkal lassabban és zajosabban fókuszál, mint ez.
Igaz, használhatunk manuális (kézi) fókuszt, de ennek sokszor határt szab az LCD kijelző alacsony felbontása vagy az, hogy videó módban annak a képébe nem lehet gyorsan belenagyítani, hogy pontosítsuk az élességállítást – szemben a normál fényképezőmóddal, ahol ezt (egy gombbal pl. nyolcszoros zoomot kérünk, ahol már a kézi élességállítást igen könnyen elvégezhetjük) szinte minden modellen megtehetjük. Ezen problémák megoldására (is) sok készülék (pl. a Canon most kiadott, amúgy – fényképezésre – kiváló 7D-je) támogatja azt, hogy ha felvétel közben megnyomjuk az exponálógombot, akkor a gép fókuszál. Ez, sajnos, közel sincs olyan jó, mint az ebben a tekintetben sokkal jobb Panasonic GH1 vagy GF1, közel kamkorder-gyorsaságú és „észrevehetetlenségű” automata fókusza: ilyenkor, hogy a fókuszálást minél gyorsabban (pár másodperc alatt – igen, átlag tükörreflexes gépeknél 2-3 másodpercig is eltart az automata fókuszálás művelete!) megejthesse, a kamera „feltekeri” a blendét maximális nagyságúra, ami zavaróan kivilágosítja a képet, ráadásul – a jelenleg használt, nem videó-optimalizált, zajtalanul fókuszáló optikákkal – idegesítően kattog is.
Szemben a kisebb méretű (azaz, szinte minden esetben, sokkal kisebb képérzékelőt tartalmazó) fényképezőgépekkel, ezek a tükörreflexes készülékek rendkívül érzékenyek a hibás fókuszálásra, mivel a képük mélységélessége (azaz a beállított fókusztartomány viszonylag helyes átfogása) még akkor is kicsi, ha amúgy kis fényerőt állítunk be az optikán (f5.6…f8 vagy még alacsonyabb). Ha meg ezt nem tesszük, mert például nagyon kevés a rendelkezésre álló fény, akkor – mozgó tárgyaknál – vért fogunk izzadni akkor, ha a célt fókuszban („élesben”) akarjuk tartani.
Ahogy mindebből látható, fókuszproblémáink mindig lesznek, és csak nagyon kevés olyan készülék van (kompakt gépből a Panasonic TZ7 / ZS3, tükörreflexes-kategóriájúból pedig a méregdrága Panasonic GH1), amely megközelíti a jelenleg kapható kamkorderek automata fókuszálási gyorsaságát és/vagy kényelmét.
Megjegyzendő, hogy az autofókusz hiánya vagy nehézkessége előre, centiméterről centiméterre gondosan megkomponált (“mozi” / “művészi”) filmeknél nem jelent akkora problémát, mint a “köznapi”, “levideózom a családomat / a szaladgáló kutyámat, és elvárom, hogy mindig fókuszban legyen a tárgy” életben. Az ellenben már inkább, hogy a mai modelleknél nem lehet az említettek miatt (videofelvétel közben nem lehet benagyítani a képernyőre) az erre a célra túl kis felbontású LCD-n nagyítani – azaz még azt is előre, pontosan be kell állítanunk (például az objektívre kis jelzőcsíkokat ragasztva), hogy kézi átfókuszálás esetén hova, meddig “tekerjük” a fókuszgyűrűt. Vannak olyan külső nagyítók is, amelyek a kamerák beépített LCD monitorképernyőjéből gyakorlatilag elektronikus nézőkét csinálnak (lásd pl. az LCD ViewFinder-t), de ezeknek mechanikai (rögzítési) problémáik vannak, valamint – mivel az LCD-k véges felbontásúak – nem hozzák azt a részletességet, ami nem ártana a pontos fókuszállításhoz.
Sajnos az összes videó-képes kamerán jelen levő videokimenet sem igazán segít ezekben a problémákon, ezek ugyanis az esetek jó részében nem adnak ki nagyfelbontású (!) képet – általában csupán standard PAL / NTSC kisfelbontásút (720*480 vagy 576). Például a Panasonic GH1 modellje ilyen (bár ott, szerencsére, az elektronikus kereső felbontása elég magas, így hagyatkozhatunk annak az éles, fókuszálásra is használható képére; plusz, ugye, a kamera eleve kitűnő autofókusszal rendelkezik, így esetleg arra is hagyatkozhatunk). Sajnos ilyen még a Canon 5dMKII is, amely, bár, ha nincs felvétel, nagyfelbontáson fut, felvételre kapcsoláskor azonnal átkapcsol 480p 4:3 jelre. Ezt csak egy nemhivatalos „hack”-kel védhetjük ki (lásd a Tram-féle Magic Lantern firmware-t). A vadonatúj Canon 7D és az 1dmkIV ebből a szempontból már jobb. (Lásd még Canon-témában EZT). A Nikon összes modelljén, szerencsére, teljes felbontású a kimenet (D300s, D90). Ilyen esetekben használhatunk külső monitort (a jobb típusok felsorolása ITT) élességállításra.
Időhatáros felvétel
Sajnos, ezzel még nincs vége a hátrányoknak. Következzék a korlátozott felvétel problémája, ami kivétel nélkül minden, az EU-ban forgalmazott fényképezőgépet érint. Igaz, különböző okokból.
Az egyik ilyen probléma a képalkotó áramkör túlhevülése miatt kötelező leállítás. Ez különösképp a Nikon tükörreflexes gépeit érinti – ezek 5 percnyi(!) videót engednek csak forgatni egy lépésben. (Szemben a kamkorderek sokszor több órás egyléptékű felvételével.)
A következő az, hogy a jelenlegi kamerák túlnyomó többségében a régi M-JPEG videoformátumot használják, és nem az új, és ebből a szempontból is lényegesen jobb AVCHD-t. Márpedig egy M-JPEG videó maximális mérete csak 4 Gigabyte lehet, és a jelenlegi modellek nem támogatnak semmi olyasmit, hogy például egy felvételt két-három, az előző állományok „betelésekor” automatikusan létrehozott videóba rögzítsen a rendszer. Emiatt van az, hogy a legtöbb mai digitális kamera (akár kiskompaktok, akár „komoly” tükörreflexes gépek) 10-40 percet képes csak rögzíteni egyszerre – ennyi fér bele ebbe a 4 Gigabájtba.
Végül meg kell említenünk az EU idióta, 30 perces időkorlátozását, és azt, hogy a fényképezőgép-gyártók még csak meg sem próbálnak az EU-n belül olyan gépeket kínálni (akár felárral), amelyben ilyen megkötés nincs. Ennek oka az, hogy az EU minden olyan fényképezőgépet, amely 30 percnél hosszabb videofelvételre képes, videokameraként kezel, és magasabb behozatali vámmal sújt, mint ha nem venne fel ilyen hosszan. Emiatt van az, hogy ma messze a legjobb két videókamera-funkciójú fényképezőgép, a már említett Panasonic ZS3/TZ7 (olcsó, kicsi kompakt kategória) és a Panasonic GH1 (drága, nagyobb, komolyabb kategória) Európába importált modelljei 15, ill. 30 perc felvétel után automatikusan leállnak. Ilyen megkötés nincs az amerikai / japán / egyéb távol-keleti modellekben, azok akár órákon keresztül is képesek rögzíteni (különösen külső áramforrással). Ráadásul a gyártók a fülük botját sem mozgatják, és még csak véletlenül sem hoznak be (akár felárral) olyan készülékeket, amiben nincs ilyen korlátozás. Amit meg az ember az USA-ból vagy máshonnan hozat/rendel, arra nem érvényesítheti a helyi garanciát, ami legalábbis zsákbamacska.
Érdemes megemlíteni, hogy a független, szabadúszó filmesek számtalan petíciót nyújtottak be a Panasonichoz, hogy (felárral) tegye lehetővé készülékei korlátozatlan változatainak európai forgalmazását. (ITT van egy ilyen.) Eddig az égvilágon semmi pozitív választ nem kaptunk.
Még az EU vs. USA témakörbe tartozik az is, hogy az európai modellek nemcsak felvételi időben korlátozottak, hanem, sok esetben, a képfelvételi gyakoriságban. Egy példa: a ZS3/TZ7 európai változata (ami nálunk TZ7 néven fut) csak 25 képet rögzít másodpercenként, míg az amerikai 30-at. A GH1-nél ez (maximum, kétszeres sebességű üzemmódban; normálban mindez ugyanaz, mint a ZS3-nál) 50, ill. 60. Természetesen minél magasabb ez az érték, annál egyenletesebb a mozgás. (Érdemes megjegyezni, hogy a Canon tükörreflexes modelljeinél nincs ilyen „gebasz”, azok mindegyike 30 képet rögzít legalábbis HD üzemmódban. Csak hát ott meg az egyéb, többek között a már vázolt problémák jönnek elő: nincs automata fókusz, 10-11 perces a felvételi időhatár stb.)
Időhatáros felvétel
Sajnos, ezzel még nincs vége a hátrányoknak. Következzék a korlátozott felvétel problémája, ami kivétel nélkül minden, az EU-ban forgalmazott fényképezőgépet érint. Igaz, különböző okokból.
Az egyik ilyen probléma a képalkotó áramkör túlhevülése miatt kötelező leállítás. Ez különösképp a Nikon tükörreflexes gépeit érinti – ezek 5 percnyi(!) videót engednek csak forgatni egy lépésben. (Szemben a kamkorderek sokszor több órás egyléptékű felvételével.)
A következő az, hogy a jelenlegi kamerák túlnyomó többségében a régi M-JPEG videoformátumot használják, és nem az új, és ebből a szempontból is lényegesen jobb AVCHD-t. Márpedig egy M-JPEG videó maximális mérete csak 4 Gigabyte lehet, és a jelenlegi modellek nem támogatnak semmi olyasmit, hogy például egy felvételt két-három, az előző állományok „betelésekor” automatikusan létrehozott videóba rögzítsen a rendszer. Emiatt van az, hogy a legtöbb mai digitális kamera (akár kiskompaktok, akár „komoly” tükörreflexes gépek) 10-40 percet képes csak rögzíteni egyszerre – ennyi fér bele ebbe a 4 Gigabájtba.
Végül meg kell említenünk az EU idióta, 30 perces időkorlátozását, és azt, hogy a fényképezőgép-gyártók még csak meg sem próbálnak az EU-n belül olyan gépeket kínálni (akár felárral), amelyben ilyen megkötés nincs. Ennek oka az, hogy az EU minden olyan fényképezőgépet, amely 30 percnél hosszabb videofelvételre képes, videokameraként kezel, és magasabb behozatali vámmal sújt, mint ha nem venne fel ilyen hosszan. Emiatt van az, hogy ma messze a legjobb két videókamera-funkciójú fényképezőgép, a már említett Panasonic ZS3/TZ7 (olcsó, kicsi kompakt kategória) és a Panasonic GH1 (drága, nagyobb, komolyabb kategória) Európába importált modelljei 15, ill. 30 perc felvétel után automatikusan leállnak. Ilyen megkötés nincs az amerikai / japán / egyéb távol-keleti modellekben, azok akár órákon keresztül is képesek rögzíteni (különösen külső áramforrással). Ráadásul a gyártók a fülük botját sem mozgatják, és még csak véletlenül sem hoznak be (akár felárral) olyan készülékeket, amiben nincs ilyen korlátozás. Amit meg az ember az USA-ból vagy máshonnan hozat/rendel, arra nem érvényesítheti a helyi garanciát, ami legalábbis zsákbamacska.
Érdemes megemlíteni, hogy a független, szabadúszó filmesek számtalan petíciót nyújtottak be a Panasonichoz, hogy (felárral) tegye lehetővé készülékei korlátozatlan változatainak európai forgalmazását. (ITT van egy ilyen.) Eddig az égvilágon semmi pozitív választ nem kaptunk.
Még az EU vs. USA témakörbe tartozik az is, hogy az európai modellek nemcsak felvételi időben korlátozottak, hanem, sok esetben, a képfelvételi gyakoriságban. Egy példa: a ZS3/TZ7 európai változata (ami nálunk TZ7 néven fut) csak 25 képet rögzít másodpercenként, míg az amerikai 30-at. A GH1-nél ez (maximum, kétszeres sebességű üzemmódban; normálban mindez ugyanaz, mint a ZS3-nál) 50, ill. 60. Természetesen minél magasabb ez az érték, annál egyenletesebb a mozgás. (Érdemes megjegyezni, hogy a Canon tükörreflexes modelljeinél nincs ilyen „gebasz”, azok mindegyike 30 képet rögzít legalábbis HD üzemmódban. Csak hát ott meg az egyéb, többek között a már vázolt problémák jönnek elő: nincs automata fókusz, 10-11 perces a felvételi időhatár stb.)
Megjegyzés: jellemzően igen rövid snittekkel dolgozó művész/mozifilmeknél nincs túl nagy jelentősége az itt tárgyalt időhatárnak. Egy esküvő / ceremónia / családi találkozó / buli levideózásánál annál inkább.
Hang
Nem árt kitérni a hang problémájára sem. A hangfelvétel minőségét és sokoldalúságát ugyanis a fényképezőgép-gyártóknál igencsak elhanyagolják. Eleve a legtöbb készülékben csak egy vacak monó mikrofon van; nagyon kevésben van sztereó. (Példa: a két, már említett Panasonic modell, az Olympus EP-1/EP-2, valamint a Canon amúgy, fényképezésre szinte használhatatlan SX1-e és az eleve HD-t nem tudó SX10-e.) Sztereó mikrofonbemenet még kevesebben (jellemzően csak a drága, tükörreflexes vagy ál-tükörreflexes gépekben: Panasonic GH1, Olympus EP-2 egy opcionális, külön megvásárolandó adapterrel, Pentax K7, Canon 7D, Canon 5D MK II stb.) Ráadásul ez utóbbit, fejhallgató-kimenet híján, egyetlen egy készülékben sem lehet monitorozni (ellenőrizni, minden rendben van-e a felvétellel – nincs-e pl. kontakthiba, torzítás stb.), és nincs lehetőség arra sem, hogy kikapcsoljuk az automata szintszabályzást, hogy ne legyen a nyolcvanas évekbeli tízszer másolt videókhoz hasonló „szünetekben jól beerősítünk” a hang. Talán mondanunk sem kell, hogy még a legkommerszebb, olcsó kamkorder is sokkal jobb ebből a szempontból:
- Legalább sztereó mikrofonja van (ami sok esetben zoom-mikrofon). Jó néhány modellbe egyenesen 5.1-es mikrofont építettek be. (Sajnos nem a képminőségben vezető, ugyanakkor még éppen megfizethető Canon HF-modellekbe – HF S11 stb.; azok csak sztereót tartalmaznak. Csak a Sony és Panasonic kommersz kamkordereiben van 5.1 – ezeknek a kameráknak a képminősége, fényérzékenysége stb. viszont elmarad a Canon kommersz, gyakorlatilag ugyanazért a pénzért sokkal többet nyújtó csúcsmodeljeitől.) Ahogy már említettem, már az is nagy szám, ha egy fényképezőgépben sztereó mikrofon van. 5.1-ről vagy zoom-mikrofonokról nem is álmodhatunk.
- A legtöbb esetben van külső (sztereó) mikrofoncsatlakozója. Ez fényképezőgépeknél nagyon ritka, és kizárólag a „nagyobb” és jóval drágább tükörreflexes(-szerű) gépekben van jelen.
- Fejhallgató-csatlakozó (monitorozásra): dettó – jelenleg egyetlen egy fényképezőgép sem támogatja ezt.
- Kézi felvételiszint-szabályozás van benne (legalábbis a jobb, de még mindig kommersz, megfizethető modellekben) – ez szintúgy hiányzik minden egyes jelenlegi fotómasinából.
- Hangminősége még monóban hallgatva is sok esetben nagyságrendekkel jobb, mint egyes fényképezőgépeké. A kultikus, a fényképezést imádó amatőrök által szentként tisztelt Panasonic LX3 például kitűnő (és viszonylag olcsó) kompakt fényképezőgép hihetetlen jó optikával és fényképminőséggel. HD (720p) videót is rögzít; igaz, másodpercenként „csak” 24 képpel. Az egészet azonban „agyoncsapja” a kamera hangminősége, ami kritikán aluli – például, a hang mintavételezési frekvenciája csak 11 kHz, ami sokkal-sokkal rosszabb, mint az átlagos fényképezőgépek 44 kHz-e.
Hang
Nem árt kitérni a hang problémájára sem. A hangfelvétel minőségét és sokoldalúságát ugyanis a fényképezőgép-gyártóknál igencsak elhanyagolják. Eleve a legtöbb készülékben csak egy vacak monó mikrofon van; nagyon kevésben van sztereó. (Példa: a két, már említett Panasonic modell, az Olympus EP-1/EP-2, valamint a Canon amúgy, fényképezésre szinte használhatatlan SX1-e és az eleve HD-t nem tudó SX10-e.) Sztereó mikrofonbemenet még kevesebben (jellemzően csak a drága, tükörreflexes vagy ál-tükörreflexes gépekben: Panasonic GH1, Olympus EP-2 egy opcionális, külön megvásárolandó adapterrel, Pentax K7, Canon 7D, Canon 5D MK II stb.) Ráadásul ez utóbbit, fejhallgató-kimenet híján, egyetlen egy készülékben sem lehet monitorozni (ellenőrizni, minden rendben van-e a felvétellel – nincs-e pl. kontakthiba, torzítás stb.), és nincs lehetőség arra sem, hogy kikapcsoljuk az automata szintszabályzást, hogy ne legyen a nyolcvanas évekbeli tízszer másolt videókhoz hasonló „szünetekben jól beerősítünk” a hang. Talán mondanunk sem kell, hogy még a legkommerszebb, olcsó kamkorder is sokkal jobb ebből a szempontból:
- Legalább sztereó mikrofonja van (ami sok esetben zoom-mikrofon). Jó néhány modellbe egyenesen 5.1-es mikrofont építettek be. (Sajnos nem a képminőségben vezető, ugyanakkor még éppen megfizethető Canon HF-modellekbe – HF S11 stb.; azok csak sztereót tartalmaznak. Csak a Sony és Panasonic kommersz kamkordereiben van 5.1 – ezeknek a kameráknak a képminősége, fényérzékenysége stb. viszont elmarad a Canon kommersz, gyakorlatilag ugyanazért a pénzért sokkal többet nyújtó csúcsmodeljeitől.) Ahogy már említettem, már az is nagy szám, ha egy fényképezőgépben sztereó mikrofon van. 5.1-ről vagy zoom-mikrofonokról nem is álmodhatunk.
- A legtöbb esetben van külső (sztereó) mikrofoncsatlakozója. Ez fényképezőgépeknél nagyon ritka, és kizárólag a „nagyobb” és jóval drágább tükörreflexes(-szerű) gépekben van jelen.
- Fejhallgató-csatlakozó (monitorozásra): dettó – jelenleg egyetlen egy fényképezőgép sem támogatja ezt.
- Kézi felvételiszint-szabályozás van benne (legalábbis a jobb, de még mindig kommersz, megfizethető modellekben) – ez szintúgy hiányzik minden egyes jelenlegi fotómasinából.
- Hangminősége még monóban hallgatva is sok esetben nagyságrendekkel jobb, mint egyes fényképezőgépeké. A kultikus, a fényképezést imádó amatőrök által szentként tisztelt Panasonic LX3 például kitűnő (és viszonylag olcsó) kompakt fényképezőgép hihetetlen jó optikával és fényképminőséggel. HD (720p) videót is rögzít; igaz, másodpercenként „csak” 24 képpel. Az egészet azonban „agyoncsapja” a kamera hangminősége, ami kritikán aluli – például, a hang mintavételezési frekvenciája csak 11 kHz, ami sokkal-sokkal rosszabb, mint az átlagos fényképezőgépek 44 kHz-e.
A problémát valamennyire orvosolhatjuk, ha külső sztereó / kvadró / 5.1-es diktafont vagy egyéb hangfelvevő eszközt használunk, és ennek jelét később összeszinkronizáljuk, összevágjuk a képpel. Ez családi és hasonló videóknál (de még interjúknál is) rendkívül sok pluszmunkát jelent. Bizony, egyszerűbb lenne sokkal, hogy ezen utómunkálatokat megtakaríthassuk, ha a videofelvételre képes fényképezőgépekben eleve lenne valamilyen, minimum sztereó mikrofonbemenet – ahogy a legtöbb kamkorderben van.
Végezetül nem árt megemlíteni pár egyéb problémát:
„Lépcsősödés”
Mivel a videokép felbontása általában mindkét irányban fele-harmada az állóképeknek, a digitális fényképezőgépek képfelvevői aktív képelemeinek (pixeleinek) csak egy részét használja a rendszer a képalkotásra; a többi kihasználatlanul pihen. Ezt a legtöbb fényképezőgyártó úgy oldja meg, hogy csak minden második, harmadik pixelről olvas, amikor videót rögzít. Ezzel, sajnos, együtt jár a ferde felületek durva „töredezése”, amely nagyon sok kameránál észrevehető. Szemben a (jobb, de még mindig kommersz árkategóriájú, azaz vastagon 300 ezer alatti) dedikált videókamerákkal, ahol a kiolvasást általában sokkal jobban optimalizálják; azok sokkal kevésbé szenvednek az ilyen típusú hibáktól.
Nincs 1080 60p kamera
Jelenleg a legjobb fényképezőgépek is csak 30 (teljes) képet tudnak rögzíteni Full HD, azaz 1920*1080-as felbontásban (az olcsóbb típusok meg csak 24/25 képet (pl. Panasonic GH1), ill. egyenesen húszat (Canon 500D)), miközben a jobb, de még kommersz árkategóriájú kézikamerák között már nem ritka a másodpercenként 60 teljes képet rögzítő (azaz 60p) modell. Szerencsére a kisebb, 1280*720-as (720p) felbontáson már a jobb, drágább fényképezőgépek (konkrétan a Canon 7D és a Panasonic GH1) tudják az 50/60p-t, de „igazi”, teljes HD-ben még mindig csak ennek max. a felét.
„Ferde függőlegesek”
Gyors, vízszintes mozgásoknál általános az, hogy a függőleges vonalak oldalra dőlnek, mivel a képérzékelő egyes sorait nem ugyanabban az időpillanatban olvassa ki a rendszer, hanem szép sorban. Amikor meg a következő sor kiolvasására tér a kamera, akkorra az már térben elmozdul; innen alakul ki a jellegzetes elcsúszás. Ez – az alapoktól kezdve a videóra optimalizált, sokkal gyorsabb olvasás miatt – egyáltalán nem általános még az olcsóbb kamkordereknél sem.
Erre az effektre egy példa (forrás és teljes videó ITT):
Az objektívek fényereje; fényérzékenység
Általában a gépekkel szállított alap-objektívek (néhány ritka kivételtől eltekintve, mint például a Panasonic GF1-gyel – választhatóan – adott, nagy fényerejű, ugyanakkor autofókuszát tekintve középszerű 20/1.7-e) nem magas fényerejűek; jellemzően f3-asok vagy még gyengébbek. (A GH1-gyel szállított, egyéb tekintetben videózásra kiváló optikája pl. f4-en kezdődik, ami minden, csak nem fényerős.) Ezzel ellentétben a piacon kapható, kommersz, olcsó kamkorderek szinte mindegyike sokkal-sokkal több fényt „átengedő” optikával van szerelve; ezek fényereje általában f1.4 és f1.7 között mozog, azaz durván nyolcszor (!) annyi fényt eresztenek át, mint egy, a tükörreflexes gépeknél általános f4 körüli, olcsó zoom-objektív. Ezt valamennyire ellensúlyozza az, hogy ezen utóbbi készülékek képérzékelői lényegesen nagyobb méretűek, így kisebb bejövő fénymennyiségre is képesek normális, viszonylag zajtalan képet előállítani. Ez viszont nem minden esetben igaz. Az Olympus EP-1, bár nagy képérzékelője van, kifejezetten gyengén muzsikál kevés fényben – gyengébben, mint például a Canon HF S11 kommersz felsőkategóriás (azaz még éppen megfizethető, 300 ezer Ft alatti) kamkordere. (További infó és összehasonlítás ITT, a Video: Low Light Noise Performance részben.)
Ami pedig a nem cserélhető objektívű kompaktokat illeti, a helyzet még rosszabb. A kompaktok (sokoldalúsága - minőségi, sztereó hang, zoom/autofókusz, AVCHD időhatár nélkül stb. - miatt) videós királya, a Panasonic ZS3/TZ7 például kifejezetten érzéketlen, és legalább 50-60 W-nyi megvilágítást igényel (kb. 2 méterről) ahhoz, hogy megfelelő világosságú legyen a felvétel. A lényegesen fényerősebb optikájú, ugyanakkor sokkal kevesebb videós extrával felszerelt (nincs zoom, monó és igen rossz a hang, csak M-JPEG-et támogat és egyszerre csak 10 percet tud rögzíteni, 24 képet vesz csak fel másodpercenként stb.) Panasonic LX3-a ebben a tekintetben jobb, de még így sem közelíti meg mondjuk a Panasonic GH1-et.
Végezetül nem árt megemlíteni pár egyéb problémát:
„Lépcsősödés”
Mivel a videokép felbontása általában mindkét irányban fele-harmada az állóképeknek, a digitális fényképezőgépek képfelvevői aktív képelemeinek (pixeleinek) csak egy részét használja a rendszer a képalkotásra; a többi kihasználatlanul pihen. Ezt a legtöbb fényképezőgyártó úgy oldja meg, hogy csak minden második, harmadik pixelről olvas, amikor videót rögzít. Ezzel, sajnos, együtt jár a ferde felületek durva „töredezése”, amely nagyon sok kameránál észrevehető. Szemben a (jobb, de még mindig kommersz árkategóriájú, azaz vastagon 300 ezer alatti) dedikált videókamerákkal, ahol a kiolvasást általában sokkal jobban optimalizálják; azok sokkal kevésbé szenvednek az ilyen típusú hibáktól.
Nincs 1080 60p kamera
Jelenleg a legjobb fényképezőgépek is csak 30 (teljes) képet tudnak rögzíteni Full HD, azaz 1920*1080-as felbontásban (az olcsóbb típusok meg csak 24/25 képet (pl. Panasonic GH1), ill. egyenesen húszat (Canon 500D)), miközben a jobb, de még kommersz árkategóriájú kézikamerák között már nem ritka a másodpercenként 60 teljes képet rögzítő (azaz 60p) modell. Szerencsére a kisebb, 1280*720-as (720p) felbontáson már a jobb, drágább fényképezőgépek (konkrétan a Canon 7D és a Panasonic GH1) tudják az 50/60p-t, de „igazi”, teljes HD-ben még mindig csak ennek max. a felét.
„Ferde függőlegesek”
Gyors, vízszintes mozgásoknál általános az, hogy a függőleges vonalak oldalra dőlnek, mivel a képérzékelő egyes sorait nem ugyanabban az időpillanatban olvassa ki a rendszer, hanem szép sorban. Amikor meg a következő sor kiolvasására tér a kamera, akkorra az már térben elmozdul; innen alakul ki a jellegzetes elcsúszás. Ez – az alapoktól kezdve a videóra optimalizált, sokkal gyorsabb olvasás miatt – egyáltalán nem általános még az olcsóbb kamkordereknél sem.
Erre az effektre egy példa (forrás és teljes videó ITT):
 |
Az objektívek fényereje; fényérzékenység
Általában a gépekkel szállított alap-objektívek (néhány ritka kivételtől eltekintve, mint például a Panasonic GF1-gyel – választhatóan – adott, nagy fényerejű, ugyanakkor autofókuszát tekintve középszerű 20/1.7-e) nem magas fényerejűek; jellemzően f3-asok vagy még gyengébbek. (A GH1-gyel szállított, egyéb tekintetben videózásra kiváló optikája pl. f4-en kezdődik, ami minden, csak nem fényerős.) Ezzel ellentétben a piacon kapható, kommersz, olcsó kamkorderek szinte mindegyike sokkal-sokkal több fényt „átengedő” optikával van szerelve; ezek fényereje általában f1.4 és f1.7 között mozog, azaz durván nyolcszor (!) annyi fényt eresztenek át, mint egy, a tükörreflexes gépeknél általános f4 körüli, olcsó zoom-objektív. Ezt valamennyire ellensúlyozza az, hogy ezen utóbbi készülékek képérzékelői lényegesen nagyobb méretűek, így kisebb bejövő fénymennyiségre is képesek normális, viszonylag zajtalan képet előállítani. Ez viszont nem minden esetben igaz. Az Olympus EP-1, bár nagy képérzékelője van, kifejezetten gyengén muzsikál kevés fényben – gyengébben, mint például a Canon HF S11 kommersz felsőkategóriás (azaz még éppen megfizethető, 300 ezer Ft alatti) kamkordere. (További infó és összehasonlítás ITT, a Video: Low Light Noise Performance részben.)
Ami pedig a nem cserélhető objektívű kompaktokat illeti, a helyzet még rosszabb. A kompaktok (sokoldalúsága - minőségi, sztereó hang, zoom/autofókusz, AVCHD időhatár nélkül stb. - miatt) videós királya, a Panasonic ZS3/TZ7 például kifejezetten érzéketlen, és legalább 50-60 W-nyi megvilágítást igényel (kb. 2 méterről) ahhoz, hogy megfelelő világosságú legyen a felvétel. A lényegesen fényerősebb optikájú, ugyanakkor sokkal kevesebb videós extrával felszerelt (nincs zoom, monó és igen rossz a hang, csak M-JPEG-et támogat és egyszerre csak 10 percet tud rögzíteni, 24 képet vesz csak fel másodpercenként stb.) Panasonic LX3-a ebben a tekintetben jobb, de még így sem közelíti meg mondjuk a Panasonic GH1-et.
Nem fokozatmentes blendenyitás/zárás
Aki már életében jobban megnézett egy (nagyobb) objektívet, és csak úgy szórakozából megfigyelte, mi történik annak a belsejében akkor, ha a blendét tekergeti, észrevehette, hogy annak csak diszkrét értékei vannak (pl. 2, 2.8, 4, 5.6, 8, 11, 16 stb.), és ezek között nem folyamatos az átmenet.
Videófelvétel közben, amikor a gép a blendét (a fényviszonyoktól, megvilágítástól stb. függően) automatikusan változtatja (vagy mi tesszük ugyanezt), visszajátszás során zavaró (ugyanakkor, ha az ISO érzékenységet automatán hagyjuk, gyorsan “lecsengő”) “ugrások” lesznek a fényerőben, amikor a blende megváltozik. Ez igencsak idegesítő tud lenni, és egy teljes klipp / film élvezetét tönkre tudja tenni az ilyen. Jelenleg az egyetlen védekezési mód az, hogy megtiltjuk a fényképezőgépnek, hogy felvétel közben hozzányúljon a blendéhez (és mi sem tesszük azt) – egyes egyedül a fényérzékenység (erősítés, ISO) automata változtatásával engedélyezzük a változó fényviszonyokhoz való alkalmazkodást.
Jelenleg csak és kizárólag egyetlen egy olyan objektív van, aminek durva átmenet nélküli, folyamatos blendeállítási lehetősége van, a (még mindig méregdrága) Panasonic GH1-gyel együtt árusított 14-140-es Pana optikának. A többi: néma csend…
Nos, ennyi, azt hiszem, elég bevezetőnek, hogy kissé “képbe kerüljünk” az alábbi írás témájával kapcsolatban. Idézem Kenczler cikkét; kommentárjaim az anyagban. Kenczler eredeti szövegét félkövérrel szedtem, hogy könnyen megkülönböztethető legyen az enyémtől.
Filmezni vagy fényképezni? Nem 'vagy', hanem 'és'!
Eddig az volt a véleményünk, hogy videózásra sokkal jobbak a videokamerák, a fényképezők tulajdonképpen csak a prospektus kedvéért nyújtanak videós szolgáltatásokat. De 2009 második fél évében már csak olyan fényképező jelent meg, amely HD videofelvételt is készít – lehet, hogy újra kell értékelni a helyzetet?
Kuruc.info: „De 2009 második fél évében már csak olyan fényképező jelent meg, amely HD videofelvételt is készít” – ebből a félmondatból is kiderül, emberünknek halvány lila gőze nincs a digitális fényképezésről. Ha ugyanis lenne, akkor tudná, hogy a Canon két legnagyobb visszhangot kapó, hihetetlen sok (pl. egyenesen a New York Times-ban) helyen tárgyalt és ajánlott(!) fényképezőgépe, az S90 és a G11, októberben került a piacra. Ezek egyike sem támogat HD-t – csupán VGA (640*480) felbontásban képesek videót rögzíteni. Sajnos – ez ugyanis a két, amúgy kitűnő kamera legeslegnagyobb hibája.
Aki már életében jobban megnézett egy (nagyobb) objektívet, és csak úgy szórakozából megfigyelte, mi történik annak a belsejében akkor, ha a blendét tekergeti, észrevehette, hogy annak csak diszkrét értékei vannak (pl. 2, 2.8, 4, 5.6, 8, 11, 16 stb.), és ezek között nem folyamatos az átmenet.
Videófelvétel közben, amikor a gép a blendét (a fényviszonyoktól, megvilágítástól stb. függően) automatikusan változtatja (vagy mi tesszük ugyanezt), visszajátszás során zavaró (ugyanakkor, ha az ISO érzékenységet automatán hagyjuk, gyorsan “lecsengő”) “ugrások” lesznek a fényerőben, amikor a blende megváltozik. Ez igencsak idegesítő tud lenni, és egy teljes klipp / film élvezetét tönkre tudja tenni az ilyen. Jelenleg az egyetlen védekezési mód az, hogy megtiltjuk a fényképezőgépnek, hogy felvétel közben hozzányúljon a blendéhez (és mi sem tesszük azt) – egyes egyedül a fényérzékenység (erősítés, ISO) automata változtatásával engedélyezzük a változó fényviszonyokhoz való alkalmazkodást.
Jelenleg csak és kizárólag egyetlen egy olyan objektív van, aminek durva átmenet nélküli, folyamatos blendeállítási lehetősége van, a (még mindig méregdrága) Panasonic GH1-gyel együtt árusított 14-140-es Pana optikának. A többi: néma csend…
Nos, ennyi, azt hiszem, elég bevezetőnek, hogy kissé “képbe kerüljünk” az alábbi írás témájával kapcsolatban. Idézem Kenczler cikkét; kommentárjaim az anyagban. Kenczler eredeti szövegét félkövérrel szedtem, hogy könnyen megkülönböztethető legyen az enyémtől.
Filmezni vagy fényképezni? Nem 'vagy', hanem 'és'!
Eddig az volt a véleményünk, hogy videózásra sokkal jobbak a videokamerák, a fényképezők tulajdonképpen csak a prospektus kedvéért nyújtanak videós szolgáltatásokat. De 2009 második fél évében már csak olyan fényképező jelent meg, amely HD videofelvételt is készít – lehet, hogy újra kell értékelni a helyzetet?
Kuruc.info: „De 2009 második fél évében már csak olyan fényképező jelent meg, amely HD videofelvételt is készít” – ebből a félmondatból is kiderül, emberünknek halvány lila gőze nincs a digitális fényképezésről. Ha ugyanis lenne, akkor tudná, hogy a Canon két legnagyobb visszhangot kapó, hihetetlen sok (pl. egyenesen a New York Times-ban) helyen tárgyalt és ajánlott(!) fényképezőgépe, az S90 és a G11, októberben került a piacra. Ezek egyike sem támogat HD-t – csupán VGA (640*480) felbontásban képesek videót rögzíteni. Sajnos – ez ugyanis a két, amúgy kitűnő kamera legeslegnagyobb hibája.
Ami pedig a DSLR-eket illeti (az előbb említett G11, ill. az S90 minőségi kompakt), például a vadiúj, alsó-középkategóriás, 900-1000 dollár közötti Sony Alpha 550-ból teljesen (!) hiányzik a videofelvételi lehetőség.
Az is elgondolkodtató, hogy egyre többen fedezik föl a fényképezőgépük videós képességeit. Ez egybeesik a memóriakártyák kapacitásának növekedésével. Alig lehet kapni 2 GB-osnál kisebbet, úgy kell kikotorni a 4-8 GB-osak közül. Nem mintha használhatatlanok lennének, csak olyan olcsón kellene adni, amennyiért nem érdemlik meg, hogy a helyet elfoglalják a magasabb nyereségtartalmú termékek elől.
Kuruc.info: azért nem kell félteni a 2 GB-os (és kisebb) kártyákat. Ezek (a ma 99%-ban használt SD formátumról beszélek) használhatók csak régebbi, az SDHC szabványt (még) nem támogató kamerákban. Emiatt a gyártók nem is fogják beszüntetni a gyártásukat.
Viszont a 2 GB-os, vagy pláne nagyobb memóriakártyára nyugodtan vehetünk fel mozgó felvételt is, nem fog túl hamar megtelni. Már csak azért sem, mert a gépek erősen tömörítenek, tehát a minőség messze nem tökéletes. (Kuruc.info: már amikor – nagyon sok olyan fényképezőgép van, ahol a tömörítés mértéke semmivel sem rosszabb, mint egy „igazi” videokameráé. Panasonic GH1 720p-ben, ZS3/TZ7, Canon 5D MK II, 7D, SD980 stb.) Ebben a hibában szenvednek az „igazi” videokamerák is: a ma divatos merevlemezes vagy pláne memóriakártyás típusok szintén tömörített formátumot használnak, legfeljebb az szabályozható minőségű, és a legkevésbé zsugorított lehetőség sokkal jobb, mint amire egy fényképező képes. (Kuruc.info: még egyszer: nem kell általánosítani, ma már sok fényképezőgép van, ahol nem a tömörítés mértéke a „szűk keresztmetszet”.)
Ez idő szerint tömörítetlen videót talán csak a kihalás szélén levő miniDV kazettás felvevővel lehet készíteni. 1 óra = 40-60 GB, ami még mindig nagy, akár a merevlemeznek is. Még a „háztartási” kamkorderek mostani csúcstartó típusa is csak 8 órát vehetne fel az 500 GB-jára. Márpedig a kameragyártók csak beépített merevlemezzel adják a termékeiket, ahelyett, hogy a vásárló dönthetné el, hogy a manapság nagyon olcsó noteszgéptárolók közül melyiket tolja be a videokamerájába. (Az ok: az olcsó merevlemezt árának többszöröséért adhatják el egy sokórás felvétellel reklámozható típusba beleépítve...)
Kuruc.info: „1 óra = 40-60 GB” a miniDV-n, ráadásul mindez „nem tömörített”. Atyám… Kenczler, te magad számítógépes/technikai szakújságírónak tartod (meg a Népszabadság is). Hogy mire fel? Ki tudja... Az már eleve téged minősít, hogy nem tudod, hogy semmilyen módon nem tömörítve nem 40-60 GB lenne egy órányi HD (720p) videó, hanem ennek kb. a tízszerese. (Kb., PAL rendszerben, 720*576*25 (képkocka) *3 (8 bites színek) bájt, azaz 31 Mbyte másodpercenként – az óránként 110 Gbyte!) Az is, hogy nem vagy azzal tisztában, a miniDV, mivel másodpercenként 25 Mbit-et rögzít, óránként kb. 10 GB-ot „eszik”. (Ezt magad is ellenőrizheted ITT: „which results in the data rate of about 25 Mbit/s”). De az, hogy még a Wikipedia használatát sem ismered (vagy angolul nem tudsz tisztességgel), csak téged minősít. Meg a vacak, téged futtató lapodat…
Az is elgondolkodtató, hogy egyre többen fedezik föl a fényképezőgépük videós képességeit. Ez egybeesik a memóriakártyák kapacitásának növekedésével. Alig lehet kapni 2 GB-osnál kisebbet, úgy kell kikotorni a 4-8 GB-osak közül. Nem mintha használhatatlanok lennének, csak olyan olcsón kellene adni, amennyiért nem érdemlik meg, hogy a helyet elfoglalják a magasabb nyereségtartalmú termékek elől.
Kuruc.info: azért nem kell félteni a 2 GB-os (és kisebb) kártyákat. Ezek (a ma 99%-ban használt SD formátumról beszélek) használhatók csak régebbi, az SDHC szabványt (még) nem támogató kamerákban. Emiatt a gyártók nem is fogják beszüntetni a gyártásukat.
Viszont a 2 GB-os, vagy pláne nagyobb memóriakártyára nyugodtan vehetünk fel mozgó felvételt is, nem fog túl hamar megtelni. Már csak azért sem, mert a gépek erősen tömörítenek, tehát a minőség messze nem tökéletes. (Kuruc.info: már amikor – nagyon sok olyan fényképezőgép van, ahol a tömörítés mértéke semmivel sem rosszabb, mint egy „igazi” videokameráé. Panasonic GH1 720p-ben, ZS3/TZ7, Canon 5D MK II, 7D, SD980 stb.) Ebben a hibában szenvednek az „igazi” videokamerák is: a ma divatos merevlemezes vagy pláne memóriakártyás típusok szintén tömörített formátumot használnak, legfeljebb az szabályozható minőségű, és a legkevésbé zsugorított lehetőség sokkal jobb, mint amire egy fényképező képes. (Kuruc.info: még egyszer: nem kell általánosítani, ma már sok fényképezőgép van, ahol nem a tömörítés mértéke a „szűk keresztmetszet”.)
Ez idő szerint tömörítetlen videót talán csak a kihalás szélén levő miniDV kazettás felvevővel lehet készíteni. 1 óra = 40-60 GB, ami még mindig nagy, akár a merevlemeznek is. Még a „háztartási” kamkorderek mostani csúcstartó típusa is csak 8 órát vehetne fel az 500 GB-jára. Márpedig a kameragyártók csak beépített merevlemezzel adják a termékeiket, ahelyett, hogy a vásárló dönthetné el, hogy a manapság nagyon olcsó noteszgéptárolók közül melyiket tolja be a videokamerájába. (Az ok: az olcsó merevlemezt árának többszöröséért adhatják el egy sokórás felvétellel reklámozható típusba beleépítve...)
Kuruc.info: „1 óra = 40-60 GB” a miniDV-n, ráadásul mindez „nem tömörített”. Atyám… Kenczler, te magad számítógépes/technikai szakújságírónak tartod (meg a Népszabadság is). Hogy mire fel? Ki tudja... Az már eleve téged minősít, hogy nem tudod, hogy semmilyen módon nem tömörítve nem 40-60 GB lenne egy órányi HD (720p) videó, hanem ennek kb. a tízszerese. (Kb., PAL rendszerben, 720*576*25 (képkocka) *3 (8 bites színek) bájt, azaz 31 Mbyte másodpercenként – az óránként 110 Gbyte!) Az is, hogy nem vagy azzal tisztában, a miniDV, mivel másodpercenként 25 Mbit-et rögzít, óránként kb. 10 GB-ot „eszik”. (Ezt magad is ellenőrizheted ITT: „which results in the data rate of about 25 Mbit/s”). De az, hogy még a Wikipedia használatát sem ismered (vagy angolul nem tudsz tisztességgel), csak téged minősít. Meg a vacak, téged futtató lapodat…
Kenczlernek csak annyiban van igaza, hogy a miniDV másfajta (kevésbé “drasztikus”, hatékony, ugyanakkor, mivel nem tartalmaz képek közötti – inter-frame – tömörítést, sokkal-sokkal könnyebben szerkeszthető) tömörítési formátumot használ, mint a ma jellemző, igen bonyolult, nehezen szerkeszthető, ugyanakkor igen tömör és hatékony AVCHD (H.264). Ettől függetlenül a miniDV is használ (elég komoly) tömörítést.
Mellékesen megemlítjük a DVD-s kamkordereket, amelyek kisebb méretű típusai 80 mm-es lemezre dolgoznak, rövidebb felvételi idővel, a teljes méretű, 120 mm-es lemezt használók pedig a mai ízlésnek túl nagyok. Képességeik felső határa a DVD-minőség, ami éppen mostanában avul el a HD-irányzat miatt. (Kivéve az AVCHD-formátumot, ami egy olyan nagyfelbontású digitális videokamerás felvételi és lejátszási-formátum, mellyel nagy hatékonyságú kódoló-dekódoló technológiák alkalmazásával 1080i- és 720p-jeleket lehet rögzíteni 8 cm-es DVD-lemezekre. Egyébként pedig a DVD-minőség HD-re felskálázva egy 100 Hz-es tévén több mint elegendő (Kuruc.info: már akinek… egyáltalán: minek a HD tévé, ha csak vacak standard felbontású anyagot akarsz nézni?)...)
A lényeg: a fényképezők majdnem utolérték videózásban a kamkordereket. Mostanában, az újabb típusokban a zoom is működik videózás közben, legföljebb a hangfelvételt némítja el a gép néhány másodpercre, nehogy a zoom motorjának zúgása rontsa az élményt. A nagy zoomos fényképezőgépek 10-15-szörös átfogása utolérte a videokamerákét – miközben azok fényképezési képességei nem javultak.
Kuruc.info: „Mostanában, az újabb típusokban a zoom is működik videózás közben” – Kenczler, egy kezemen meg tudom számolni azokat a gombnyomással vezérelhető, azonos sebességgel zoomoló, motoros, nem kézi zoomos modelleket, amire ez igaz: Panasonic ZS3/TZ7, Canon SX1 meg még egy-kettő. Plusz, ezek kivétel nélkül mind kompakt gépek – a DSLR-ek semmiféle motoros zoomot nem támogatnak.
Egyre több nappaliban jelenik meg HD Ready vagy full HD tévé, amelyen a fényképezőgépek a videokamerákénál sokkal nagyobb érzékelőjével készített videói kifogástalanul élvezhetők – lennének, ha az erős tömörítést el lehetne hagyni. De azért nagy élmény 94-106 centiméteren, 1920x1080 képponton visszanézni nemcsak a thaiföldi utazást, de a muraui síelést is...
Kuruc.info: 1. „Egyre több nappaliban jelenik meg HD Ready vagy full HD tévé” – emberünk nem sok HD TV-t / kamerát láthatott életében, mert pont felcseréli a két kifejezés nagybetűsítését. Helyesen: „HD ready” és „Full HD”, nem „HD Ready” és „full HD”.
2. „amelyen a fényképezőgépek a videokamerákénál sokkal nagyobb érzékelőjével készített videói” – már amikor. Egy tükörreflexes (ide értve a tükör nélküli micro 4/3 gépeket is) gépnél valóban. Egy jó esetben 1/1.7”-os, rosszabban meg 1/2.3…2.5”-os kompakt (olcsó(bb), kicsi) fényképezőgép esetében még csak véletlenül sem. Ezek (főleg ez utóbbiak) gyakorlatilag ugyanakkora képérzékelőkkel dolgoznak, mint a jelenlegi kommersz (=megfizethető) videokamerák. Egyáltalán: a cikkből az sem derül ki, Mihályunk melyik kameratípusról beszél, mert azért óriásiak a különbségek…
Ráadásul a fényképezőgépek már nem a képminőség, hanem a szolgáltatások irányában versenyeznek. Mosoly, pislogásfelismerés, komplex képjavítás, WiFi-képességek, és most a HD-videó. Irányzatot nem indított, de mindenki ismeri a Casio tavaly ősszel megjelent 1000 képkocka/mp-es fényképezőgépét, amely emellett 1280x720-as videót is készített, 20-szoros optikai átfogással.
A legújabb csavart (fejlődési spirált) pedig a Canon felső kategóriás gépei indították el. Az olcsó DSLR-ekből „felszivárgott” a félprofi és profi gépekbe a HD-videózás. Viszont ezek magas érzékenységű lapkái olyan sötétben is tudnak videofelvételt készíteni, amelyben maga az emberi szem sem lát. Ez nem túlzás. Az interneten terjed az a klip, amelyet egy Vincent Laforet nevű fotóművész készített konkrétan éjszaka, egy Canon EOS 5D Mark II fényképezőgéppel (teljes méretű, 24x36 mm-es CMOS érzékelővel) külön világítás nélkül. Ez egy full HD, üldözéses jelenetsor, sárga higanygőz lámpák alatt és szinte vaksötétben, színhelyesen, élesen, megkomponálva, szuperplántól nagytotálig zoomolva, három szereplővel és egy operatőrrel. Jó, ez a fényképezőgép egyetlen, 4,5-szeres objektívvel 850 000 Ft, de egy közel hasonló képességű, de messze nem ilyen érzékeny videokamera (NEM kamkorder) másfél milliónál is több.
Kuruc.info: 1. „Az olcsó DSLR-ekből „felszivárgott” a félprofi és profi gépekbe a HD-videózás” – hülyeség, Kenczler, legalább a videós DSLR-ek (tükörreflexes gépek) történelmét ismernéd, mielőtt ilyeneket írsz. Az első HD-s DSLR a Nikon D90 volt, ami 1500 dollár körülről indult – még csak véletlenül sem belépő árszintről (600-800 dollár). A Canonnál meg a méregdrága (kb. 2500 dollár) 5D MK II volt az, ami először videót támogatott. A Nikonnál aztán a D90 után jött szinte minden másik, újabb modell (olcsóbb és drágább is), a Canonnál meg a belépő szintű, olcsó 500D (nem túl jó képességekkel – például csak 20 képet képes csak rögzíteni 1080p-ben), ill., pár hete, a felső-középkategóriás, de az 5D MK II-nél még mindig lényegesen olcsóbb 7D. A Pentaxnál is először a félprofi, 1500 dolláros K7-ben jelent meg a videofelvétel (idén nyáron, azaz majdnem egy évvel a D90 után); belépőszintű, olcsó (600 $) gép csak később, a pár héttel ezelőtt kiadott K-x formájában kapott ilyet. Azaz: éppen fordítva történt a szivárgás: először minden DSLR-gyártónál a profi(bb) fotómasinákban jelent meg a HD videó, és onnan terjedt aztán tovább az olcsóbb, később kiadott modellekbe.
Mellékesen megemlítjük a DVD-s kamkordereket, amelyek kisebb méretű típusai 80 mm-es lemezre dolgoznak, rövidebb felvételi idővel, a teljes méretű, 120 mm-es lemezt használók pedig a mai ízlésnek túl nagyok. Képességeik felső határa a DVD-minőség, ami éppen mostanában avul el a HD-irányzat miatt. (Kivéve az AVCHD-formátumot, ami egy olyan nagyfelbontású digitális videokamerás felvételi és lejátszási-formátum, mellyel nagy hatékonyságú kódoló-dekódoló technológiák alkalmazásával 1080i- és 720p-jeleket lehet rögzíteni 8 cm-es DVD-lemezekre. Egyébként pedig a DVD-minőség HD-re felskálázva egy 100 Hz-es tévén több mint elegendő (Kuruc.info: már akinek… egyáltalán: minek a HD tévé, ha csak vacak standard felbontású anyagot akarsz nézni?)...)
A lényeg: a fényképezők majdnem utolérték videózásban a kamkordereket. Mostanában, az újabb típusokban a zoom is működik videózás közben, legföljebb a hangfelvételt némítja el a gép néhány másodpercre, nehogy a zoom motorjának zúgása rontsa az élményt. A nagy zoomos fényképezőgépek 10-15-szörös átfogása utolérte a videokamerákét – miközben azok fényképezési képességei nem javultak.
Kuruc.info: „Mostanában, az újabb típusokban a zoom is működik videózás közben” – Kenczler, egy kezemen meg tudom számolni azokat a gombnyomással vezérelhető, azonos sebességgel zoomoló, motoros, nem kézi zoomos modelleket, amire ez igaz: Panasonic ZS3/TZ7, Canon SX1 meg még egy-kettő. Plusz, ezek kivétel nélkül mind kompakt gépek – a DSLR-ek semmiféle motoros zoomot nem támogatnak.
Egyre több nappaliban jelenik meg HD Ready vagy full HD tévé, amelyen a fényképezőgépek a videokamerákénál sokkal nagyobb érzékelőjével készített videói kifogástalanul élvezhetők – lennének, ha az erős tömörítést el lehetne hagyni. De azért nagy élmény 94-106 centiméteren, 1920x1080 képponton visszanézni nemcsak a thaiföldi utazást, de a muraui síelést is...
Kuruc.info: 1. „Egyre több nappaliban jelenik meg HD Ready vagy full HD tévé” – emberünk nem sok HD TV-t / kamerát láthatott életében, mert pont felcseréli a két kifejezés nagybetűsítését. Helyesen: „HD ready” és „Full HD”, nem „HD Ready” és „full HD”.
2. „amelyen a fényképezőgépek a videokamerákénál sokkal nagyobb érzékelőjével készített videói” – már amikor. Egy tükörreflexes (ide értve a tükör nélküli micro 4/3 gépeket is) gépnél valóban. Egy jó esetben 1/1.7”-os, rosszabban meg 1/2.3…2.5”-os kompakt (olcsó(bb), kicsi) fényképezőgép esetében még csak véletlenül sem. Ezek (főleg ez utóbbiak) gyakorlatilag ugyanakkora képérzékelőkkel dolgoznak, mint a jelenlegi kommersz (=megfizethető) videokamerák. Egyáltalán: a cikkből az sem derül ki, Mihályunk melyik kameratípusról beszél, mert azért óriásiak a különbségek…
Ráadásul a fényképezőgépek már nem a képminőség, hanem a szolgáltatások irányában versenyeznek. Mosoly, pislogásfelismerés, komplex képjavítás, WiFi-képességek, és most a HD-videó. Irányzatot nem indított, de mindenki ismeri a Casio tavaly ősszel megjelent 1000 képkocka/mp-es fényképezőgépét, amely emellett 1280x720-as videót is készített, 20-szoros optikai átfogással.
A legújabb csavart (fejlődési spirált) pedig a Canon felső kategóriás gépei indították el. Az olcsó DSLR-ekből „felszivárgott” a félprofi és profi gépekbe a HD-videózás. Viszont ezek magas érzékenységű lapkái olyan sötétben is tudnak videofelvételt készíteni, amelyben maga az emberi szem sem lát. Ez nem túlzás. Az interneten terjed az a klip, amelyet egy Vincent Laforet nevű fotóművész készített konkrétan éjszaka, egy Canon EOS 5D Mark II fényképezőgéppel (teljes méretű, 24x36 mm-es CMOS érzékelővel) külön világítás nélkül. Ez egy full HD, üldözéses jelenetsor, sárga higanygőz lámpák alatt és szinte vaksötétben, színhelyesen, élesen, megkomponálva, szuperplántól nagytotálig zoomolva, három szereplővel és egy operatőrrel. Jó, ez a fényképezőgép egyetlen, 4,5-szeres objektívvel 850 000 Ft, de egy közel hasonló képességű, de messze nem ilyen érzékeny videokamera (NEM kamkorder) másfél milliónál is több.
Kuruc.info: 1. „Az olcsó DSLR-ekből „felszivárgott” a félprofi és profi gépekbe a HD-videózás” – hülyeség, Kenczler, legalább a videós DSLR-ek (tükörreflexes gépek) történelmét ismernéd, mielőtt ilyeneket írsz. Az első HD-s DSLR a Nikon D90 volt, ami 1500 dollár körülről indult – még csak véletlenül sem belépő árszintről (600-800 dollár). A Canonnál meg a méregdrága (kb. 2500 dollár) 5D MK II volt az, ami először videót támogatott. A Nikonnál aztán a D90 után jött szinte minden másik, újabb modell (olcsóbb és drágább is), a Canonnál meg a belépő szintű, olcsó 500D (nem túl jó képességekkel – például csak 20 képet képes csak rögzíteni 1080p-ben), ill., pár hete, a felső-középkategóriás, de az 5D MK II-nél még mindig lényegesen olcsóbb 7D. A Pentaxnál is először a félprofi, 1500 dolláros K7-ben jelent meg a videofelvétel (idén nyáron, azaz majdnem egy évvel a D90 után); belépőszintű, olcsó (600 $) gép csak később, a pár héttel ezelőtt kiadott K-x formájában kapott ilyet. Azaz: éppen fordítva történt a szivárgás: először minden DSLR-gyártónál a profi(bb) fotómasinákban jelent meg a HD videó, és onnan terjedt aztán tovább az olcsóbb, később kiadott modellekbe.
Kenczlernek most csak akkor lenne igaza, ha azt írta volna: „Az olcsó kompakt kamerákból [NEM DSLR-ekből!!] „felszivárgott” a félprofi és profi gépekbe a HD-videózás”. Csak hát aki DSLR-nek nevezi a kompakt digitális fényképezőgépeket, az legalábbis nagyon-nagyon tájékozatlan. (Ez utóbbiaknak ugyanis a világon semmi köze nincs a tükörreflexes technológiához.) Valóban, úgy tűnik, hogy Kenczler látott egy boltban meg haveroknál pár fényképezőgépet, aztán gyorsan írt róluk a „mértékadó” lapba... Közben meg még az alapfogalmakkal („mi a különbség a kompaktok és a tükörreflexesek között”) sincs tisztában. Ahogy a lapot is minősíti az, ezt az igen durva hibát sem vették észre. “Mértékadás”, ugyebár.
2. ”ezek magas érzékenységű lapkái olyan sötétben is tudnak videofelvételt készíteni, amelyben maga az emberi szem sem lát” – ökörség ez is. Egy (egészséges) emberi szem még egy gyertya fényénél is tökéletesen lát. Ezzel már a 5D Mark II-nek is gondjai vannak (zajosodás stb.), bár az igaz, hogy még mindig az egyik legfényérzékenyebb kamera. Azt állítani azonban, hogy ez a modell az emberi szemnél érzékenyebb, hatalmas, irdatlan ostobaság. Még egy f0.95-ös, azaz hihetetlen fényerős optikával sem az, hát még egy átlagos, f1.4-nél kezdődő fixszel vagy f2-nél kezdődő zoommal… Márpedig ha az 5D Mark II-n zoomot használtak (volna), az azt jelenti, hogy zoomobjektív volt (lett volna) rajta. Olyan pedig nem gyártanak f2-nél fényerőseb kivetelben, teljes frame-es („full frame”) gépekre meg pláne nem, mert akkor legalább 10 kiló lenne csak az optika...
Apropó… a cikkből hivatkozott videó (lásd alább) eleve nem 5D Mark II-vel készült, hanem az EOS-1D Mark IV-gyel (ami ráadásul még csak nem is full frame-es, azaz 36*24-es model, hanem “csak” APS-H-s, azaz kisebb). Legalább azt tedd meg, Kenczler, hogy elolvasod a videó leírását (ja, hogy franciául nem tudsz?), ill. végignézed a videó végén a stáblistát is, abban is megemlítik ezt. Meg, persze, a temérdek hozzászólásban a videó alatt. Arról nem is beszélve, hogy a videóban egyetlen egyszer sem zoomolnak. Mihályunk láthatóan még azt sem képes felismerni, ha egy kamerát mozgatnak (kocsin), ill. egy zoom objektívvel zoomolnak. Tessék, alább látható a videó, meg lehet nézni, hol van benne zoomolás; eláruljuk, sehol. A használt objektívek (listájukat lásd ITT, jogibajr egy hónappal ezelőtt kelt hozzászólásában) is szinte kizárólag fix gyújtótávolságúak (nesze neked "zoom"). Ami pedig a fényerőt illeti: a „csúcstartó” f0.95-ös nincs is a listában: csak két extrém fényerős (f1.2) van köztük, az EF 50mm f/1.2L USM és az EF 85mm f/1.2L II USM.
2. ”ezek magas érzékenységű lapkái olyan sötétben is tudnak videofelvételt készíteni, amelyben maga az emberi szem sem lát” – ökörség ez is. Egy (egészséges) emberi szem még egy gyertya fényénél is tökéletesen lát. Ezzel már a 5D Mark II-nek is gondjai vannak (zajosodás stb.), bár az igaz, hogy még mindig az egyik legfényérzékenyebb kamera. Azt állítani azonban, hogy ez a modell az emberi szemnél érzékenyebb, hatalmas, irdatlan ostobaság. Még egy f0.95-ös, azaz hihetetlen fényerős optikával sem az, hát még egy átlagos, f1.4-nél kezdődő fixszel vagy f2-nél kezdődő zoommal… Márpedig ha az 5D Mark II-n zoomot használtak (volna), az azt jelenti, hogy zoomobjektív volt (lett volna) rajta. Olyan pedig nem gyártanak f2-nél fényerőseb kivetelben, teljes frame-es („full frame”) gépekre meg pláne nem, mert akkor legalább 10 kiló lenne csak az optika...
Apropó… a cikkből hivatkozott videó (lásd alább) eleve nem 5D Mark II-vel készült, hanem az EOS-1D Mark IV-gyel (ami ráadásul még csak nem is full frame-es, azaz 36*24-es model, hanem “csak” APS-H-s, azaz kisebb). Legalább azt tedd meg, Kenczler, hogy elolvasod a videó leírását (ja, hogy franciául nem tudsz?), ill. végignézed a videó végén a stáblistát is, abban is megemlítik ezt. Meg, persze, a temérdek hozzászólásban a videó alatt. Arról nem is beszélve, hogy a videóban egyetlen egyszer sem zoomolnak. Mihályunk láthatóan még azt sem képes felismerni, ha egy kamerát mozgatnak (kocsin), ill. egy zoom objektívvel zoomolnak. Tessék, alább látható a videó, meg lehet nézni, hol van benne zoomolás; eláruljuk, sehol. A használt objektívek (listájukat lásd ITT, jogibajr egy hónappal ezelőtt kelt hozzászólásában) is szinte kizárólag fix gyújtótávolságúak (nesze neked "zoom"). Ami pedig a fényerőt illeti: a „csúcstartó” f0.95-ös nincs is a listában: csak két extrém fényerős (f1.2) van köztük, az EF 50mm f/1.2L USM és az EF 85mm f/1.2L II USM.
Várható tehát az amatőrfilmek fotográfiai minőségének drasztikus javulása – és a HD-videóképességek további fejlődése a fényképezőkben. Nehéz idők lesznek ezek a videokamerapiacon...
Kuruc.info: amíg ilyen komolyak a problémák, addig nem. Egy-két éven belül biztosan nem lesz áttörés. A fejlesztéshez idő kell. Ahhoz, hogy ugyanazt a kényelmet biztosítsák a tükörreflexes fényképezőgépek például családi videók készítésénél, mint egy kommersz kamera, először is normális autofókusz kellene. Annak az algoritmusát viszont csak évek(!) alatt lehet tényleg jól megírni – nem csoda, hogy az apait-anyait beleadó Panasonicon kívül eddig senkinek sem sikerült (a többieknek jó a fázisalapú autofókusz is, hiszen az ő gépeikben van tükör, azaz nincsenek rászorulva a CCD-re). Aztán: normális, zajtalan (!) fókuszálású lencsék, olyan stabilizátor, ami nem zavar be a hangba (szemben mondjuk az Olympus EP-1/EP-2-vel). Ezeknek a megcsinálása hihetetlen sok időt és ráfordítást igényel.
Kommersz kompakt-fronton jobb a helyzet; az már sokszor hivatkozott Panasonic ZS3 már majdnem teljesen kiváltja a kamkordereket. Viszont neki is vannak még zavaró hibái; például a viszonylagos fényérzéketlensége (amiben szinte minden kommersz kamkorder megveri) és az, hogy észrevehetően lassabban fókuszál, mint akár a legolcsóbb kamkorderek. A többi kompakt fényképezőgépről meg jobb nem is beszélni – sehol sincsenek fókuszálásban, hangminőségben stb. egy dedikált kamkordertől. Persze, az idők változnak, de én legalább 1-2 évre teszem azt, hogy olyan kompakt fényképezőgép-modell jöjjön ki a piacra, ami már valóban minden tekintetben (!) felveszi a versenyt a kamkorderekkel. És ez csak a kompakt piac – ahogy már vázoltam, a nagyobb érzékelővel felszerelt fotómasináknál még nagyobb a lemaradás.
Természetesen már ma is jópár olyan terület van, amiben egy fényképezőgép lényegesen(!) jobb, mint egy kamkorder. Először is, még a legolcsóbb (nem névtelen cég által gyártott) kompakt fényképezőgép is sokkal jobb állóképeket csinál (nem keverendők ezek össze a mozgóképpel), mint bármelyik (!!) kommersz kamkorder. Itt akár tízszeres-ötvenszeres árkülönbség is lehet, ugyanolyan minőséget feltételezve. A jobb fényképezőgépek fotóminőségéről meg csak álmodhatnak még a legjobb, legprofibb mozifilm-kamerák is. Aztán ott van a nagylátószög kérdése. Ma a kommersz (átlagember számára megfizethető) kamkorderek 38-42 mm-ről (vagy még többről) indulnak, míg fényképezőgépeknél mindez általában 28 mm-ről (jobb és/vagy kompakt gépek – pl. a Panasonic LX3, ZS3 vagy a Canon új SD980-a – esetében egyenesen 24-25 mm-ről) indul. Ez azt jelenti, hogy sokkal több „belefér” egy átlagos fényképezőgép látóterébe, mint egy kommersz kamkorderébe. (Egy 28 mm-ről induló félprofi dedikált videokamera 500-nál kezdődik; a cserélhető optikás profi cuccok meg már bőven egymilla felett vannak.) Persze, felrakhatunk egy kommersz kamkorderre (ha van) nagylátószögű előtétlencsét, de az általában jelentős minőség- és sok esetben fényérzékenység-vesztéssel jár, arról nem is beszélve, hogy általában így még a 28 mm-t sem érjük el, hát még a(z ebből a szempontból) jobb kompaktokon levő 24-25-öt… Ott van még a cserélhető objekív (használhatunk pl. halszem és ultra nagylátószögű optikákat, amelyekről – normális, hasonló minőségben – nem is álmodhatunk a dedikált gépeken) meg, persze, az amennyiben szükségünk van rá, igen kicsi mélységélesség, ami nagyon szép és művészi tud lenni egy „igazi” mozifilmben. Családi videónál, ahogy a cél az, hogy minél többen legyenek egyszerre fókuszban, persze, meg pont az ellentettje.
A cikk zárásául hadd ajánljam a DPReview ITT található összefoglalását arról, hogy a tükörreflexes gépek és a kamkorderek között mi a különbség. Sajnos kínosan vigyáz arra a cikk, hogy egyetlen egy márkanevet ne említsen meg (szemben az általam fent leírtakkal), így használhatósága legalábbis korlátozott, viszont mondandómat más szemszögből is megvilágítja.
Kuruc.info: köszönjük a levelet; várjuk egyéb fotós/videós olvasóink reakcióját!
