 |
Magyar földre tette patáit az Antikrisztus. Budapestre érkezett az Egyesült Államok elnöke, az evilági pokol globális földi helytartója. Elképesztő fegyveres arzenál kíséretében látogatta meg kelet-közép-európai gyarmatainak háborús övezetét. A megszállt ország kiürített repülőterén Berci bácsi mellett ott virított a bábkormány külügyminisztere is, aki szerint Bush látogatásának előkészítése emberien meghitt, vastag férfimunka volt. Mintaértékű teljesítmény. Aztán alázatos hajlongásokat és kézrázásokat követően - hidegvérű gyilkos kommandósok gyűrűjében - a bombabiztos elnök szálláshelyére hajtatott. A kiürített luxuserődítmény körül fekete csuklyás mesterlövészek és fegyveres rendőrök ezrei álltak élő sorfalat. Az utcákon kijárási tilalom, félelem és csend honolt. A dicsőséges és korlátlan szabadságjogok nevében mindenhol vesztegzárak, úttorlaszok, betonelemekből és villamosokból összerakott kordonok emelkedtek. A teljes légtérfelügyeletet műholdak, harci helikopterek, rakéták és vadászgépek biztosították. A kísértetiesen kiürült Budapest néhány órára testvérvárosa lett az egykori nyomorult Bejrútnak. Az elnök kollektív merényletet hajtott végre kétmilliónyi emberen. Áj love Bush, áj love Amerika!
Folytatódott a régi történet. 1978 hideg telén az akkori amerikai kormány az ellopott Szent Korona visszaszolgáltatásával teljes mértékben legitimálta és rehabilitálta a vérengző kommunizmust, benne Kádár Apró Dögeit. A mostani látogatás leginkább arra szolgált, hogy ismételt felhatalmazást adjon a jogfolytonos posztkommunista utódpártnak, vagyis Gyurcsány apró dögeinek. Mindemellett a szolgalétbe belenyugvó komprádor „elit” kitörő örömmel és lelkesedéssel üdvözölte Bush eljövetelét. A nagyhatalmi fenéknyalásokra szocializálódott parlamenti pártok tagjai közül egy sem akadt, aki tiltakozott volna a teljes nemzeti önfeladást megkövetelő látogatás kapcsán. Nem volt egyetlen bátor „walesi bárd” sem! Nem volt egyetlen „árnyékellenzéki”, aki fel merte volna emlegetni a szégyenteljes háborúk bűneit. A világméretű katonai, szellemi, gazdasági és ökológiai megsemmisülés miatt érzett felelősség kérdéseit.
Az IQ bajnok elnököt ajnározó szervilis magyar pártsajtó is leszerepelt. A Soros által pénzelt ATTAC megmondó emberét TGM-et, mindkét oldalon beengedték a gyeplőn tartott és erősen cenzúrázott médiába, de a Jobbik tiltakozását már sehol sem merték leközölni. A globalizmus lefizetett ellenzékén túl, sajnos nem beszélt senki arról a mélyreható morális problémáról, hogyan zabálja fel az egész világot az emberi jogok maszlagába becsomagolt barbár Ószövetség. Hogyan emészti el lassan a keresztényi szeretet vallását ez a modernizált, szörnyű neokón előtörténet. A közös gyökerű pártállami lelkesedésen egyvalaki azért jócskán túltett. A hőguta miatt talán Seres László (Hírszerző) ájult el leginkább a Mr. President tiszteletétől. Írásában rendpárti csatakiáltással, harciasan követelte a borzalmas vérengzések világméretű kiterjesztését és folytatását. (Seres cikkét egyébként angol fordításban valaki felrakhatná az al-Dzsazírára!) Általában csend volt tehát. Nagybetűs közöny. A vízumkérdés szégyenlős felvetése mellett senki sem szorgalmazta hivatalosan az 1956-os amerikai szerepvállalás miatti bocsánatkérést. Göncz Kinga nem tartotta ezt szerencsésnek és ildomosnak Ez a pitiáner kommunista népirtás ugyanis nem volt beilleszthető a holokausztért történő sorozatos bocsánatkérések sorába. Ez most nem volt politikailag korrekt.
Aztán odafenn a „kádári szabadság” olajágas-bogas jelképe alatt, az osztrák elnyomók által épített Citadella ágyúréseinek tövében, szép magyarsággal üzent nekünk a szeretett elnök: „Jóaput kivanok!” Világrengető beszédében az idegen elnyomás ellen tollal és fegyverrel küzdő Petőfit, az emigrációba kényszeríttet Kossuthot, és az 1956-os forradalom mártír harcosait említette meg példaként, a hazájuk szabadságáért küzdő, megszállt irakiaknak. Az eseményre kirendelt izzadó pártvezérek lelkesen tapsoltak. A totális képzavar után Mr. Idióta magához tért, és hálából, háborús jóvátételként felajánlotta Táncsics egykori börtönét a globalizmus börtönében sínylődő magyar népnek. Úri gesztus volt! A nézők fejéből ekkorra kiszaladt minden vér. Akiben csöppnyi történelmi ismeret szorult az most végképp elképedt a helyszín ostoba kiválasztása és a politikai beszéd bárgyú párhuzamosságai miatt. Ha máskor nem, most ország-világ rádöbbenhetett arra, hogy milyen formátumú embernek a kezébe összpontosul a jelenlegi világhatalom. (Aprópó! Dobrev Klára sejthetett valamit, hiszen Harry Potter csodálatos varázslatairól társalgott a rábízott Első Asszonnyal!) A nagy formátumú beszédet követően aztán az elnök elviharzott. Elutazását követően Budapestre felhőszakadás zúdult. Jótékony özönvíz.
Végül azért ne feledjük el mindezt a csodálatos élményt megköszönni. A Bush-látogatás ötlete Martonyi úr, ex-külügyminiszter fejéből pattant ki. Ő beszélte rá Orbánt, hogy 1956 jubileumi évfordulóján jobboldali értelmiségiekkel együtt hívja meg a világ jelenlegi korlátlan urát. Az ellenzék vezére hagyta magát. Hagyta, akárcsak korábban, amikor Schmidt Mária beszélte rá az izraeli testvérpártra. Aztán hagyta, hogy Németh Zsolt is rábeszélje Románia feltétel nélküli uniós csatlakozásának támogatására. Orbán, mint minden másban, eddig a külpolitikában is hagyta magát rábeszélni. Hagyta, hogy sírba vigyék a katasztrofális személyzeti politikájából fakadó „jóindulatú” elnöki tanácsadók. Orbán bármit tesz vagy mond, az amerikaiak szemében nemkívánatos nacionalista marad. Ha már így van, legalább ne hagyja magát. Ne hagyja, hogy Magyarország megköszönje neki ezt a szégyenletes Bush-látogatást.
