A Népszabadság kivételesen egész korrekt cikket hozott le a szegregált iskolákról.
Ahhoz képest, hogy náluk az Ónody-Molnár Dóra, Hell István és Tóth Ákos nevével “fémjelzett”, kőkeményen fajvédő vonulat a domináns, most egy egész használható, olvasható cikkel örvendeztettek meg bennünket – még a múltkori “Mint kés az iskolatáblába” anyaguknál is jobb.
Az igények iskolája
Tudásvető néven új iskolát alapított néhány álláskereső pedagógus Borsod megye északi szegletében. Épületet a szögligeti önkormányzattól kaptak, gyerekeket a térség többi iskolájából – mondjuk így – szereztek. Alapítványuk olyasmit kínált, amivel a környék egyetlen állami iskolája sem vehette fel a versenyt: hátráltató körülményektől mentes órai munkát. Az adott körülmények között ez lényegében egyenértékű a cigánymentes iskola megnevezéssel.
– Elmondom, hogy néz ki mifelénk az integrált oktatás: egy átlagos osztályban van tizennyolc roma gyerek, és öt, esetleg hat olyan, aki nem az. A huszonháromból mondjuk húsz gyerek nem csinál házi feladatot, nem készül, sokszor a felszerelését sem hozza. Az óra negyvenöt percéből harmincöt üres időtöltés, többnyire fegyelmezéssel telik. Maga nem vinné el a gyermekét egy ilyen osztályból az első adandó alkalommal? Eddig nem volt hová. Most van – ad helyzetértékelést egy nemrég nyugdíjazott iskolavezető.
Piaci iskola. Az előzmények: a szendrői általános iskolában 2006 tavaszán lejárt Papp Ilona addigi igazgató mandátuma. A választáson a tantestület többsége új vezetőre szavazott. Papp Ilona akkor elköszönt, vele távozott Tátrainé Bajusz Edit igazgató-helyettes és négy tanártársuk is. Néhány szülő közreműködésével és az igazgató asszony férjének vezetésével létrehozták a szendrői Ménesvölgyi Tudásvető Alapítványt „a tehetséges gyermekek egyéni fejlődésének támogatására”. Eleinte csak egy délutáni tanodát terveztek, de csakhamar nem várt lehetőség hullott az ölükbe.
Tizenhat kilométerrel távolabb, Szögligeten ott állt egy mindennel felszerelt falusi iskola – üresen. A szögligeti iskolát két évvel korábban zárták be, miután egyszerűen elfogytak belőle a gyerekek. Az épület úgy volt lelakatolva, ahogy az utolsó napon hagyták: benne az összes pad és tábla, még a számegyenesek és a híres írók arcképei is ott lógtak a falakon. A falu önkormányzata nagyvonalú ajánlatot tett: térítésmentesen felajánlotta az épületet a Tudásvető Alapítványnak. A termeket társadalmi munkában átfestették, a felszerelést leporolták. Őszre minden készen állt a gyerekek fogadására. Az alapítvány fölvett még néhány fiatal tanárt, szerződtetett gondnokot és takarítót, majd várták a beiratkozó diákokat.
Azt hihetnénk, egy új iskola indítása az uniós előírások korában időigényes, bürokratikus eljárás – de a papírmunka gyorsan zajlott. A szükséges engedélyekre hetek alatt rákerült az összes pecsét. Az a kérdés, honnan lesz elég tanuló egy 184 férőhellyel engedélyezett új intézmény benépesítéséhez az eljáró hatóságokban nem vetődött fel. Azt persze tudni lehetett, hogy a gyerekek szükségszerűen más településekről és más iskolákból érkeznek majd. Azt, hogy pontosan honnan és miért, nagyvonalúan nyitva hagyták.
A környék polgármesterei gyakran idéznek egy kijelentést, melyet az iskolaalapítók egyikének tulajdonítanak. Így hangzott: Majd megmutatjuk, hogyan kell itt piaci alapon működő iskolát csinálni”…
A gettók világa
A szociológus megjegyzése. Borsod megyében különösen súlyos következményekkel járt az évtizedeken át tartó elvándorlás, a kisebb falvakból eltűntek a fiatal értelmiségiek, majd a tehetősebb mezőgazdasági vállalkozók gyermekei is – mondja Havas Gábor szociológus. A szegények maradtak helyben. A helyiek mellé új szegények költöztek, így a marginális csoportok kerültek többségbe. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a betelepülők romák-e, vagy sem. A változásokat társadalmi értelemben gettósodásnak nevezhetjük. Borsod megye 359 településéből mintegy százhúsz jutott erre a sorsra. Az általános iskolai tanulók közel harmada nem a lakóhelye szerinti körzeti iskolába jár.
Egy vizsgálat azt állapította meg, minél magasabb az anya iskolai végzettsége, annál nagyobb arányban választ másik iskolát a környéken található intézmény helyett. Az alapfokú végzettségű édesanyák csupán tíz százaléka viszi el a körzeti iskolából a gyermekét, a diplomás anyák közül viszont csaknem hatvan százalék dönt egy távolabbi intézmény mellett.
Számos településen ott is elkülönítik egymástól a gyermekeket, ahol lenne más lehetőség is. De miért fontos, hogy együtt legyenek az eltérő környezetből érkezett gyermekek? Mert az iskolában szerzett tudásnak csupán felét kapják a tanároktól, a másik felét egymástól sajátítják el. De mire tudnák egymást tanítani az egy helyről érkező, homogén közösséget alkotó gyerekek?
A választás szempontjai. A szögligeti alapítványi iskola úgy került be a köztudatba, hogy nem reklámozták. Nem hirdették falragaszokon, nem adtak fel közleményt helyi kiadványokban, nem toboroztak gyermekeket. Mégis, mindenki róluk beszélt. Egy polgármester szerint annál nagyobb reklámot elképzelni sem lehet, minthogy helybéli mértékadó személyek, köztük polgármesterek, sőt önkormányzati iskolában tanító pedagógusok elsők között íratták oda saját gyermeküket.
– Az alapítványi iskolában magas az oktatás színvonala, ezt szülőként mondom – szögezi le Krajnyák Dénes, a 260 lelkes Tornaszentandrás polgármestere. – Nyolcadikos nagylányom maradt a bódvaszilasi körzeti iskolában, de a kisebbik gyermeket átírattam Szögligetre. A régi iskolában osztályelső volt, az új helyen csak a középmezőnybe tartozik, sokszor késő estig tanul, hogy tartsa a lépést. De épp ez a lényeg, hogy a gyerekek ne maradjanak le. Digitális tábla már a bódvaszilasi iskolában van, de hiába, ha a tanár háta mögött gémkapoccsal dobálják az érintőképernyőt. Szögligeten nincs ilyen, de a gyerekek figyelnek és tanulnak az órán. Az iskola választás nem etnikai kérdés, nem kirekesztés, hanem egyfajta szülői igény.
Szín polgármesteri hivatalában az ajtókon a megyei napilap egy fénymásolatban sokszorosított cikke lóg, a címe: börtön iskolai hiányzásért. Több példányban is kitették, hogy biztosan szemet szúrjon.
– A feleségem tanít a színi iskolában, nem egyszer esténként otthon nyeli a könnyeit, hogy milyen megjegyzéseket kap a diákoktól – mondja egy férfi. – Ha valamelyikre rászól, délután az épület előtt várja a család, körbefogják, kiabálnak, sértegetik. Az egyik, komolyabb atrocitás után azt mondta, betelt a pohár, elege van. Akkor megkérdeztem, és mit fogsz csinálni, hová mész? Aludj rá egyet, mert itt nincs második esély. (Kuruc.info: még egyszer: ez a cikk a Népszabadságban jelent meg. Ahhoz képest egész korrekt; itt pl. kiderült belőle, hogy arra különösen nem egyszerű a pedagógusok élete. Ezzel kapcsolatban ajánljuk még a szintén mai Magyar Nemzet kapcsolódó cikkét)
Reklám nélkül is kelendő
Az új szögligeti iskolában 2006 őszén 63 tanulóval kezdődött az első tanév. A második tanévben már 113 gyermek járt ide, a 2008-2009-es tanévet százhetvenen kezdték.
Az igazgató-helyettes szerint a gyermekük fejlődését szem előtt tartó szülők választják a szögligeti iskolát. Tátrainé Bajusz Edit azt mondja, a szendrői iskolában szerzett tapasztalatai után meglepve látta, hogy a helyből érkezett gyermekek egyszerűen csak a falhoz támasztják a kerékpárjukat, majd egész nap ügyet sem vetnek rá. Meg sem fordul a fejükben, hogy illetéktelenek hozzányúlhatnak.
Papp Ilona igazgató szerint sem ő, sem munkatársai nem biztattak egyetlen szülőt sem az iskolaváltásra. Többek között azért sem, mert az alapítványi iskolában tandíjat kell fizetni, az állami normatíva ugyanis nem fedezi a költségeket. Igaz, csupán gyermekenként havi kétezer forintot kérnek, ami első hallásra jelképesnek tűnik. Az igazgató asszony szerint az őket választó szülők ugyan dolgoznak, de a korlátokat jelzi, hogy a diákok több mint fele ingyen tankönyvre jogosult. (Egy szülő arról számol be, hogy a havi kétezer forinton felül félévente van alapítványi bál, melyre az ötezer forintos belépőt akkor is illik megvenni, ha az ember nem tud elmenni.)
A gyerekek délután fél négyig tartózkodnak az iskolában, tanítás után rengeteg helybe hozott szabadidős elfoglaltság választható, lehet zenélni, táncolni, birkózni. A buszok a faluközpontból indulnak. A gyermekek tizenkilenc településre utaznak haza, a három irányba induló buszon két-két pedagógus kíséri őket. Az iskola diákjai Hídvégardóban, Tornaszentjakabon, Tornaszentandráson, Bódvaszilason, Becskeházán, Tornakápolnán, Komjátiban, Trizsben, Színben, Színpetriben, Aggteleken, Jósvafőrőn, Szőlősardóban, Perkupán, Szalonnán, Martonyiban, Meszesen, Szendrőnl és persze Szögligeten laknak. A legtávolabbról érkezők naponta több mint negyven kilométert tesznek meg, az átszállással utazók naponta több mint másfél órát töltenek buszozással. (Azt hittem, Gréti lányom délutánonként itt ül majd a szoknyámon és együtt tanulunk, ezzel szemben reggel fél hét után feltesszük a buszra és legközelebb délután negyed ötkor látom – mondja a hidvégardói Béres Gyuláné. – Egy alig hétéves gyermeknek ez nem kevés megterhelés.)
Az első évben csupán három nyolcadikos diák járt Szögligetre, de mindegyiket abba a középiskolába vették fel, amit első helyen jelöltek meg a jelentkezési lapon. A bejárat előtti dicsőségfalon máris szép kollekció látható a tanulók által gyűjtött relikviákból, tanulmányi versenyeken elért helyezések, első díjak, elismerő oklevelek töltik ki a falat.
Megkérdezzük, ját-e roma származású tanuló az iskolába. Persze, hogy jár – mondja Papp Ilona. Évfolyamonként ketten-hárman is lehetnek. Semmiben sem különböznek a többiektől.
Aki marad, lemarad
Fehér menekülés. Amerikai példa nyomán a szakirodalom White flight-nak (fehér menekülésnek) nevezi azt a jelenséget, amikor a többséghez tartozó szülők döntenek úgy, hogy másik iskolába viszik át a gyermeküket. Messing Vera, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa szerint sajnálatos módon az iskola minőségét hazánkban is nagyon gyakran a cigány gyermekek aránya alapján ítélik meg. Mivel Magyarországon a legutóbbi időkig, a kompetenciamérés bevezetéséig, nem voltak olyan, bárki számára elérhető statisztikák, vagy indexek, amelyek egy adott iskolában az oktatás minőségét, vagy a hozzáadott pedagógiai értéket mérték volna, a szülők hallomásra, pletykára, szubjektív tapasztalatokra támaszkodva döntöttek.
Ma már kutatásokkal alátámasztott tény, hogy ha a roma tanulók aránya elér egy bizonyos százalékot, a nem roma szülők elkezdik máshová íratni a gyermeküket, de sokszor így döntenek a módosabb romák is. Az elvándorlását kiváltó arány régiónként eltéréseket mutat, más a tolerált küszöb ott, ahol egyébként is több roma él. A white flight néven említett jelenség azonban egyre erősödik, ennek köszönhetően – az elmúlt hat év integrációs törekvéseinek ellenére – ma legalább annyi szegregált iskola van az országban, mint tíz évvel ezelőtt. (Mohácsi Viktória az SZDSZ Európa Parlamenti képviselője egy nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, álláspontja szerint 400 szegregált iskola működik Magyarországon.)
A szegregált iskolákból előbb-utóbb rosszul működő iskolák lesznek. Ez részben a hátrányos helyzetű gyermekek magas arányának köszönhető. Az évről évre végzett nemzetközi felmérések megállapításai szerint a magyar iskolarendszer felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A középosztályból és a szegény családokból érkező gyermekek teljesítménye és kompetenciái között az iskola végén nagyobb a különbség, mint a kezdetén volt. Azokban az osztályokban, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek többségbe kerülnek, a tanárok sem szeretnek tanítani. Hiszen itt halmozódnak a szegénységből, a szülők alacsony végzettségéből, a tartós munkanélküliségből és a pespektívák hiányából adódó hatások. Az ilyen iskolában a tanárok sokszor nem is tudnak mit kezdeni a helyzettel, megoldhatatlannak tűnő feladatokkal szembesülnek. Ritka az ilyen körülményekre szakmailag felkészült pedagógus, ráadásul a túlterhelést a fenntartó sem anyagilag, sem az óraszám csökkentésével nem kompenzálja. A nagy számú problémás gyermekkel kapcsolatos tehetetlenség egyik szélsőséges példája volt, amikor a tanár a Magyar Gárdával fenyegetőzve próbált rendet tartani az osztályban, miután már kifogyott az egyéb ötletekből.
Akik helyben maradtak. A szögligeti iskola megnyitása óta a körzetben két általános iskola veszítette el önállóságát. Tagiskolává váltak, mára csupán két-három, javarészt roma gyermekek alkotta osztály maradt a kiürült épületekben.
Az egy helyi pedagógusról elnevezett perkupai Stépán Ilona Általános Iskolában 2006-ban 113 tanuló volt. 2007-ben 54. Miután a szülők egy része átíratta gyermekét a szögligeti alapítványi iskolába, a perkupai intézményben már túl kevés gyermek maradt, elkerülhetetlen volt, hogy egy nagyobb intézményhez csatlakozzanak. Ezzel megszűnt a helyi felső tagozat. Akit szülei nem írattak át Szögligetre, annak a Szendrőbe, a körzeti iskolába kell ingáznia.
Molnár Zoltán perkupai polgármester szerint a Szögligeten tanító pedagógusok pont ugyanolyan szakemberek, mint amilyeneket a többi településen találni. A különbség a tanulók összetételében van. Szögligetre alig jár roma gyermek.
– Nem a gyerekek, a szülők különböztetik meg egymást – véli Molnár Zoltán. – Szögligeten búra alá kerülnek a gyerekek. Nem fociznak, nem diszkóznak együtt a helyi romákkal, nem tanulják meg az együttélés szabályait. Ebből később lesz majd hátrányuk, hiszen csak itt élnek majd az iskola után is.
Kuruc.info: istenem, hányszor, de hányszor hallottuk már ezt a fajvédői blődséget, mint a deszegregált iskolák egyik fő “előnyét” – mármint a fehérek számára.
1.) Először is: azt még a fajvédő Népszabadság is elismerte pár régebbi tanulmányában [amelyek szerzőit aztán a lap, Klecska Ernő fajvédő szerint, ezen munkáikért kirúgták a laptól], hogy ha a cigányok egy bizonyos százalékarányt elérnek, akkor az oktatás az ő “szintjükre” fog lehanyatlani, és nem fordítva. Ezekre hivatkozásokat ITT, legalul, a kommentárban találunk.
2.) Másodszor: ugyan miért kéne azzal “edzeni” a gyerekeket, hogy ilyen környezetbe rakjuk? Ha felnő, és munkába áll (amihez, nem mellesleg, zavartalan tanulás kell – azaz nem olyan, amit egy integrált, deszegregált osztályban kap az emberfia), akkor semmi szüksége nem lesz “integrált múltra” és arra, hogy testközelből ismerje a deviánscigányok társaságát. Ha dolgozik, akkor például eleve nagyon kicsi lesz annak az esélye, hogy cigány munkatársai lesznek. Akkor meg: miért is kellene beáldozni a gyerekéveit, ráadásul gyakorlatilag – a segílyesék által lerontott tanítási színvonal miatt – lehetetlenné tenni a továbbtanulását?
Még nagyobb a kontraszt a hidvégardói Arany János Iskolánál, melynek új nyelvi laborját, modern számítógéptermét 2006-ban adták át. A beruházás 50 millió forintba került, a pénzt pályázaton nyerte az önkormányzat. A következő évben viszont már nem volt meg a törvény által előírt minimális 15 fős osztálylétszám. A gyerekek egy részét az alapítványi iskolába íratták, másokat a bódvaszilasi körzeti általános iskola vett át. A 2008-2009-es tanévben Hidvégardón – a térség talán legmodernebb iskolájában - már csupán két osztály indult. Abból is az egyik a huszonnégy gyermekből álló összevont, második-harmadik-negyedik osztály. (Agyrém, mondja egy nevének elhallgatását kérő pedagógus, hogy a huszonegyedik században három évfolyamot tanítanak összevonta. A második osztályban 320 óra anyanyelvi oktatás lenne előírva, ezt ossza el hárommal, mert közben és elsősökkel és harmadikosokkal is foglalkozni kell).
– A viszonyok kuszaságára jellemző – eleveníti fel Matusz Tamás polgármester – hogy augusztus végén még nem lehetett tudni, hány helyi gyermek marad a szeptemberi iskolakezdésre.
Cigánygyerekek ajándékba
Némi kompromisszum árán azonban a hidvégardói és a perkupai iskola is megmenekülhetett volna, legalábbis így látja a határmenti Tornanádaska polgármestere.
– 2007 nyarán tizenöt-tizenöt tanulót ajánlottam fel a hidvégardói és a perkupai iskolák megmentésére – lapoz emlékei között Takács Tibor – Azt mondtam, garantálom, hogy a szülők oda íratják be a gyereket, és később sem viszik el őket. Normális, megbízható családokat adok, csodát persze ne várjatok, mert nálunk az összes gyerek cigány.
Tekintsünk most el attól, hogy a tornanádaskai polgármester hogyan biztosított volna harminc gyermeket idegen települések iskoláinak (rábeszélte volna a családokat, négy évtizedes pedagógiai pályafutása alatt az összes szülőt, sőt nagyszülőt is tanította korábban), a lényeg, hogy az ajánlatot visszautasították, a települések között pedig egy időre elmérgesedett a viszony. A 626 lelkes Tornanádaskát jól érzékelhető megkülönböztetéssel kezeli nem egy környékbeli polgármester. A lakosság 95 százaléka roma. Állása csak az önkormányzat által közcélú munkára behívottaknak van, az is csupán néhány hónapra szól. A szülők iskolázottsága nem túlzottan magas.
Takács Tibor emlékei szerint a gombaszedés vagy a som érése idején a cigánycsaládok gyermekei hetekre eltűntek az iskolából, a helyi pedagógusok korábban tanfelügyelőnek nevezték őket, mert olyan kiszámíthatatlanul jelentek meg, mint az ellenőrzésre érkező felügyelők. Jellemző, hogy a művelődési házban indított mázoló tanfolyamra huszonöt olyan fiatal felnőttet írattak be, akik nem fejezték be az általános iskola negyedik osztályát. A kosárfonónak tanulók között olyan is akadt, aki csupán a második osztályig jutott.
A bódvaszilasi körzeti iskolába 312 gyermek jár. Romák, nem romák, hátrányos helyzetűek és nem azok együtt, igaz, az arányok messze esnek attól, amit az integrált oktatási rendszer megalkotói ideálisnak tartanak.
– Az iskola tanulói sikeresen szerepelnek a megyei tanulmányi versenyeken, komoly eredményeket érnek el a labdarúgó bajnokságokban – mondja Kosik Istvánné igazgató – dicsőségfalra való oklevelekkel ez az iskola is büszkélkedhet.
Az érem másik oldala, hogy a pedagógusoknak olykor figyelmeztetni kell egyik-másik családot az alapvető higiéniai előírásokra, mivel a gyermek tetvekkel jön az iskolába.
Az alacsonyabb évfolyamokban azonban egyre magasabb a roma gyermekek aránya, néhány év múlva várhatóan még magasabb lesz. A jószerivel csak romák lakta Tornanádaskán például sokan már tizenévesen önálló családot alapítanak, a harmincas éveit taposó generáció tagjai között már nagyszülőket is találni. Volt olyan fiatal anya, aki ugyanabban az évben kétszer is (januárban és decemberben) szült. Évente húsz-harminc tornanádaskai gyermek jön világra. A védőnői körzetet alkotó hét településből a másik hat együttesen nem éri el ezt a számot. (Kuruc.info: Félelmetes! “Szép” jövő-perspektíva rajzolódik ki mindebből. Ha esetleg valaki nem hitt volna Szepessynek...)
A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó programjának támogatásával készült.
Ahhoz képest, hogy náluk az Ónody-Molnár Dóra, Hell István és Tóth Ákos nevével “fémjelzett”, kőkeményen fajvédő vonulat a domináns, most egy egész használható, olvasható cikkel örvendeztettek meg bennünket – még a múltkori “Mint kés az iskolatáblába” anyaguknál is jobb.
Az igények iskolája
Tudásvető néven új iskolát alapított néhány álláskereső pedagógus Borsod megye északi szegletében. Épületet a szögligeti önkormányzattól kaptak, gyerekeket a térség többi iskolájából – mondjuk így – szereztek. Alapítványuk olyasmit kínált, amivel a környék egyetlen állami iskolája sem vehette fel a versenyt: hátráltató körülményektől mentes órai munkát. Az adott körülmények között ez lényegében egyenértékű a cigánymentes iskola megnevezéssel.
– Elmondom, hogy néz ki mifelénk az integrált oktatás: egy átlagos osztályban van tizennyolc roma gyerek, és öt, esetleg hat olyan, aki nem az. A huszonháromból mondjuk húsz gyerek nem csinál házi feladatot, nem készül, sokszor a felszerelését sem hozza. Az óra negyvenöt percéből harmincöt üres időtöltés, többnyire fegyelmezéssel telik. Maga nem vinné el a gyermekét egy ilyen osztályból az első adandó alkalommal? Eddig nem volt hová. Most van – ad helyzetértékelést egy nemrég nyugdíjazott iskolavezető.
Piaci iskola. Az előzmények: a szendrői általános iskolában 2006 tavaszán lejárt Papp Ilona addigi igazgató mandátuma. A választáson a tantestület többsége új vezetőre szavazott. Papp Ilona akkor elköszönt, vele távozott Tátrainé Bajusz Edit igazgató-helyettes és négy tanártársuk is. Néhány szülő közreműködésével és az igazgató asszony férjének vezetésével létrehozták a szendrői Ménesvölgyi Tudásvető Alapítványt „a tehetséges gyermekek egyéni fejlődésének támogatására”. Eleinte csak egy délutáni tanodát terveztek, de csakhamar nem várt lehetőség hullott az ölükbe.
Tizenhat kilométerrel távolabb, Szögligeten ott állt egy mindennel felszerelt falusi iskola – üresen. A szögligeti iskolát két évvel korábban zárták be, miután egyszerűen elfogytak belőle a gyerekek. Az épület úgy volt lelakatolva, ahogy az utolsó napon hagyták: benne az összes pad és tábla, még a számegyenesek és a híres írók arcképei is ott lógtak a falakon. A falu önkormányzata nagyvonalú ajánlatot tett: térítésmentesen felajánlotta az épületet a Tudásvető Alapítványnak. A termeket társadalmi munkában átfestették, a felszerelést leporolták. Őszre minden készen állt a gyerekek fogadására. Az alapítvány fölvett még néhány fiatal tanárt, szerződtetett gondnokot és takarítót, majd várták a beiratkozó diákokat.
Azt hihetnénk, egy új iskola indítása az uniós előírások korában időigényes, bürokratikus eljárás – de a papírmunka gyorsan zajlott. A szükséges engedélyekre hetek alatt rákerült az összes pecsét. Az a kérdés, honnan lesz elég tanuló egy 184 férőhellyel engedélyezett új intézmény benépesítéséhez az eljáró hatóságokban nem vetődött fel. Azt persze tudni lehetett, hogy a gyerekek szükségszerűen más településekről és más iskolákból érkeznek majd. Azt, hogy pontosan honnan és miért, nagyvonalúan nyitva hagyták.
A környék polgármesterei gyakran idéznek egy kijelentést, melyet az iskolaalapítók egyikének tulajdonítanak. Így hangzott: Majd megmutatjuk, hogyan kell itt piaci alapon működő iskolát csinálni”…
A gettók világa
A szociológus megjegyzése. Borsod megyében különösen súlyos következményekkel járt az évtizedeken át tartó elvándorlás, a kisebb falvakból eltűntek a fiatal értelmiségiek, majd a tehetősebb mezőgazdasági vállalkozók gyermekei is – mondja Havas Gábor szociológus. A szegények maradtak helyben. A helyiek mellé új szegények költöztek, így a marginális csoportok kerültek többségbe. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a betelepülők romák-e, vagy sem. A változásokat társadalmi értelemben gettósodásnak nevezhetjük. Borsod megye 359 településéből mintegy százhúsz jutott erre a sorsra. Az általános iskolai tanulók közel harmada nem a lakóhelye szerinti körzeti iskolába jár.
Egy vizsgálat azt állapította meg, minél magasabb az anya iskolai végzettsége, annál nagyobb arányban választ másik iskolát a környéken található intézmény helyett. Az alapfokú végzettségű édesanyák csupán tíz százaléka viszi el a körzeti iskolából a gyermekét, a diplomás anyák közül viszont csaknem hatvan százalék dönt egy távolabbi intézmény mellett.
Számos településen ott is elkülönítik egymástól a gyermekeket, ahol lenne más lehetőség is. De miért fontos, hogy együtt legyenek az eltérő környezetből érkezett gyermekek? Mert az iskolában szerzett tudásnak csupán felét kapják a tanároktól, a másik felét egymástól sajátítják el. De mire tudnák egymást tanítani az egy helyről érkező, homogén közösséget alkotó gyerekek?
A választás szempontjai. A szögligeti alapítványi iskola úgy került be a köztudatba, hogy nem reklámozták. Nem hirdették falragaszokon, nem adtak fel közleményt helyi kiadványokban, nem toboroztak gyermekeket. Mégis, mindenki róluk beszélt. Egy polgármester szerint annál nagyobb reklámot elképzelni sem lehet, minthogy helybéli mértékadó személyek, köztük polgármesterek, sőt önkormányzati iskolában tanító pedagógusok elsők között íratták oda saját gyermeküket.
– Az alapítványi iskolában magas az oktatás színvonala, ezt szülőként mondom – szögezi le Krajnyák Dénes, a 260 lelkes Tornaszentandrás polgármestere. – Nyolcadikos nagylányom maradt a bódvaszilasi körzeti iskolában, de a kisebbik gyermeket átírattam Szögligetre. A régi iskolában osztályelső volt, az új helyen csak a középmezőnybe tartozik, sokszor késő estig tanul, hogy tartsa a lépést. De épp ez a lényeg, hogy a gyerekek ne maradjanak le. Digitális tábla már a bódvaszilasi iskolában van, de hiába, ha a tanár háta mögött gémkapoccsal dobálják az érintőképernyőt. Szögligeten nincs ilyen, de a gyerekek figyelnek és tanulnak az órán. Az iskola választás nem etnikai kérdés, nem kirekesztés, hanem egyfajta szülői igény.
Szín polgármesteri hivatalában az ajtókon a megyei napilap egy fénymásolatban sokszorosított cikke lóg, a címe: börtön iskolai hiányzásért. Több példányban is kitették, hogy biztosan szemet szúrjon.
– A feleségem tanít a színi iskolában, nem egyszer esténként otthon nyeli a könnyeit, hogy milyen megjegyzéseket kap a diákoktól – mondja egy férfi. – Ha valamelyikre rászól, délután az épület előtt várja a család, körbefogják, kiabálnak, sértegetik. Az egyik, komolyabb atrocitás után azt mondta, betelt a pohár, elege van. Akkor megkérdeztem, és mit fogsz csinálni, hová mész? Aludj rá egyet, mert itt nincs második esély. (Kuruc.info: még egyszer: ez a cikk a Népszabadságban jelent meg. Ahhoz képest egész korrekt; itt pl. kiderült belőle, hogy arra különösen nem egyszerű a pedagógusok élete. Ezzel kapcsolatban ajánljuk még a szintén mai Magyar Nemzet kapcsolódó cikkét)
Reklám nélkül is kelendő
Az új szögligeti iskolában 2006 őszén 63 tanulóval kezdődött az első tanév. A második tanévben már 113 gyermek járt ide, a 2008-2009-es tanévet százhetvenen kezdték.
Az igazgató-helyettes szerint a gyermekük fejlődését szem előtt tartó szülők választják a szögligeti iskolát. Tátrainé Bajusz Edit azt mondja, a szendrői iskolában szerzett tapasztalatai után meglepve látta, hogy a helyből érkezett gyermekek egyszerűen csak a falhoz támasztják a kerékpárjukat, majd egész nap ügyet sem vetnek rá. Meg sem fordul a fejükben, hogy illetéktelenek hozzányúlhatnak.
Papp Ilona igazgató szerint sem ő, sem munkatársai nem biztattak egyetlen szülőt sem az iskolaváltásra. Többek között azért sem, mert az alapítványi iskolában tandíjat kell fizetni, az állami normatíva ugyanis nem fedezi a költségeket. Igaz, csupán gyermekenként havi kétezer forintot kérnek, ami első hallásra jelképesnek tűnik. Az igazgató asszony szerint az őket választó szülők ugyan dolgoznak, de a korlátokat jelzi, hogy a diákok több mint fele ingyen tankönyvre jogosult. (Egy szülő arról számol be, hogy a havi kétezer forinton felül félévente van alapítványi bál, melyre az ötezer forintos belépőt akkor is illik megvenni, ha az ember nem tud elmenni.)
A gyerekek délután fél négyig tartózkodnak az iskolában, tanítás után rengeteg helybe hozott szabadidős elfoglaltság választható, lehet zenélni, táncolni, birkózni. A buszok a faluközpontból indulnak. A gyermekek tizenkilenc településre utaznak haza, a három irányba induló buszon két-két pedagógus kíséri őket. Az iskola diákjai Hídvégardóban, Tornaszentjakabon, Tornaszentandráson, Bódvaszilason, Becskeházán, Tornakápolnán, Komjátiban, Trizsben, Színben, Színpetriben, Aggteleken, Jósvafőrőn, Szőlősardóban, Perkupán, Szalonnán, Martonyiban, Meszesen, Szendrőnl és persze Szögligeten laknak. A legtávolabbról érkezők naponta több mint negyven kilométert tesznek meg, az átszállással utazók naponta több mint másfél órát töltenek buszozással. (Azt hittem, Gréti lányom délutánonként itt ül majd a szoknyámon és együtt tanulunk, ezzel szemben reggel fél hét után feltesszük a buszra és legközelebb délután negyed ötkor látom – mondja a hidvégardói Béres Gyuláné. – Egy alig hétéves gyermeknek ez nem kevés megterhelés.)
Az első évben csupán három nyolcadikos diák járt Szögligetre, de mindegyiket abba a középiskolába vették fel, amit első helyen jelöltek meg a jelentkezési lapon. A bejárat előtti dicsőségfalon máris szép kollekció látható a tanulók által gyűjtött relikviákból, tanulmányi versenyeken elért helyezések, első díjak, elismerő oklevelek töltik ki a falat.
Megkérdezzük, ját-e roma származású tanuló az iskolába. Persze, hogy jár – mondja Papp Ilona. Évfolyamonként ketten-hárman is lehetnek. Semmiben sem különböznek a többiektől.
Aki marad, lemarad
Fehér menekülés. Amerikai példa nyomán a szakirodalom White flight-nak (fehér menekülésnek) nevezi azt a jelenséget, amikor a többséghez tartozó szülők döntenek úgy, hogy másik iskolába viszik át a gyermeküket. Messing Vera, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa szerint sajnálatos módon az iskola minőségét hazánkban is nagyon gyakran a cigány gyermekek aránya alapján ítélik meg. Mivel Magyarországon a legutóbbi időkig, a kompetenciamérés bevezetéséig, nem voltak olyan, bárki számára elérhető statisztikák, vagy indexek, amelyek egy adott iskolában az oktatás minőségét, vagy a hozzáadott pedagógiai értéket mérték volna, a szülők hallomásra, pletykára, szubjektív tapasztalatokra támaszkodva döntöttek.
Ma már kutatásokkal alátámasztott tény, hogy ha a roma tanulók aránya elér egy bizonyos százalékot, a nem roma szülők elkezdik máshová íratni a gyermeküket, de sokszor így döntenek a módosabb romák is. Az elvándorlását kiváltó arány régiónként eltéréseket mutat, más a tolerált küszöb ott, ahol egyébként is több roma él. A white flight néven említett jelenség azonban egyre erősödik, ennek köszönhetően – az elmúlt hat év integrációs törekvéseinek ellenére – ma legalább annyi szegregált iskola van az országban, mint tíz évvel ezelőtt. (Mohácsi Viktória az SZDSZ Európa Parlamenti képviselője egy nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, álláspontja szerint 400 szegregált iskola működik Magyarországon.)
A szegregált iskolákból előbb-utóbb rosszul működő iskolák lesznek. Ez részben a hátrányos helyzetű gyermekek magas arányának köszönhető. Az évről évre végzett nemzetközi felmérések megállapításai szerint a magyar iskolarendszer felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A középosztályból és a szegény családokból érkező gyermekek teljesítménye és kompetenciái között az iskola végén nagyobb a különbség, mint a kezdetén volt. Azokban az osztályokban, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek többségbe kerülnek, a tanárok sem szeretnek tanítani. Hiszen itt halmozódnak a szegénységből, a szülők alacsony végzettségéből, a tartós munkanélküliségből és a pespektívák hiányából adódó hatások. Az ilyen iskolában a tanárok sokszor nem is tudnak mit kezdeni a helyzettel, megoldhatatlannak tűnő feladatokkal szembesülnek. Ritka az ilyen körülményekre szakmailag felkészült pedagógus, ráadásul a túlterhelést a fenntartó sem anyagilag, sem az óraszám csökkentésével nem kompenzálja. A nagy számú problémás gyermekkel kapcsolatos tehetetlenség egyik szélsőséges példája volt, amikor a tanár a Magyar Gárdával fenyegetőzve próbált rendet tartani az osztályban, miután már kifogyott az egyéb ötletekből.
Akik helyben maradtak. A szögligeti iskola megnyitása óta a körzetben két általános iskola veszítette el önállóságát. Tagiskolává váltak, mára csupán két-három, javarészt roma gyermekek alkotta osztály maradt a kiürült épületekben.
Az egy helyi pedagógusról elnevezett perkupai Stépán Ilona Általános Iskolában 2006-ban 113 tanuló volt. 2007-ben 54. Miután a szülők egy része átíratta gyermekét a szögligeti alapítványi iskolába, a perkupai intézményben már túl kevés gyermek maradt, elkerülhetetlen volt, hogy egy nagyobb intézményhez csatlakozzanak. Ezzel megszűnt a helyi felső tagozat. Akit szülei nem írattak át Szögligetre, annak a Szendrőbe, a körzeti iskolába kell ingáznia.
Molnár Zoltán perkupai polgármester szerint a Szögligeten tanító pedagógusok pont ugyanolyan szakemberek, mint amilyeneket a többi településen találni. A különbség a tanulók összetételében van. Szögligetre alig jár roma gyermek.
– Nem a gyerekek, a szülők különböztetik meg egymást – véli Molnár Zoltán. – Szögligeten búra alá kerülnek a gyerekek. Nem fociznak, nem diszkóznak együtt a helyi romákkal, nem tanulják meg az együttélés szabályait. Ebből később lesz majd hátrányuk, hiszen csak itt élnek majd az iskola után is.
Kuruc.info: istenem, hányszor, de hányszor hallottuk már ezt a fajvédői blődséget, mint a deszegregált iskolák egyik fő “előnyét” – mármint a fehérek számára.
1.) Először is: azt még a fajvédő Népszabadság is elismerte pár régebbi tanulmányában [amelyek szerzőit aztán a lap, Klecska Ernő fajvédő szerint, ezen munkáikért kirúgták a laptól], hogy ha a cigányok egy bizonyos százalékarányt elérnek, akkor az oktatás az ő “szintjükre” fog lehanyatlani, és nem fordítva. Ezekre hivatkozásokat ITT, legalul, a kommentárban találunk.
2.) Másodszor: ugyan miért kéne azzal “edzeni” a gyerekeket, hogy ilyen környezetbe rakjuk? Ha felnő, és munkába áll (amihez, nem mellesleg, zavartalan tanulás kell – azaz nem olyan, amit egy integrált, deszegregált osztályban kap az emberfia), akkor semmi szüksége nem lesz “integrált múltra” és arra, hogy testközelből ismerje a deviánscigányok társaságát. Ha dolgozik, akkor például eleve nagyon kicsi lesz annak az esélye, hogy cigány munkatársai lesznek. Akkor meg: miért is kellene beáldozni a gyerekéveit, ráadásul gyakorlatilag – a segílyesék által lerontott tanítási színvonal miatt – lehetetlenné tenni a továbbtanulását?
Még nagyobb a kontraszt a hidvégardói Arany János Iskolánál, melynek új nyelvi laborját, modern számítógéptermét 2006-ban adták át. A beruházás 50 millió forintba került, a pénzt pályázaton nyerte az önkormányzat. A következő évben viszont már nem volt meg a törvény által előírt minimális 15 fős osztálylétszám. A gyerekek egy részét az alapítványi iskolába íratták, másokat a bódvaszilasi körzeti általános iskola vett át. A 2008-2009-es tanévben Hidvégardón – a térség talán legmodernebb iskolájában - már csupán két osztály indult. Abból is az egyik a huszonnégy gyermekből álló összevont, második-harmadik-negyedik osztály. (Agyrém, mondja egy nevének elhallgatását kérő pedagógus, hogy a huszonegyedik században három évfolyamot tanítanak összevonta. A második osztályban 320 óra anyanyelvi oktatás lenne előírva, ezt ossza el hárommal, mert közben és elsősökkel és harmadikosokkal is foglalkozni kell).
– A viszonyok kuszaságára jellemző – eleveníti fel Matusz Tamás polgármester – hogy augusztus végén még nem lehetett tudni, hány helyi gyermek marad a szeptemberi iskolakezdésre.
Cigánygyerekek ajándékba
Némi kompromisszum árán azonban a hidvégardói és a perkupai iskola is megmenekülhetett volna, legalábbis így látja a határmenti Tornanádaska polgármestere.
– 2007 nyarán tizenöt-tizenöt tanulót ajánlottam fel a hidvégardói és a perkupai iskolák megmentésére – lapoz emlékei között Takács Tibor – Azt mondtam, garantálom, hogy a szülők oda íratják be a gyereket, és később sem viszik el őket. Normális, megbízható családokat adok, csodát persze ne várjatok, mert nálunk az összes gyerek cigány.
Tekintsünk most el attól, hogy a tornanádaskai polgármester hogyan biztosított volna harminc gyermeket idegen települések iskoláinak (rábeszélte volna a családokat, négy évtizedes pedagógiai pályafutása alatt az összes szülőt, sőt nagyszülőt is tanította korábban), a lényeg, hogy az ajánlatot visszautasították, a települések között pedig egy időre elmérgesedett a viszony. A 626 lelkes Tornanádaskát jól érzékelhető megkülönböztetéssel kezeli nem egy környékbeli polgármester. A lakosság 95 százaléka roma. Állása csak az önkormányzat által közcélú munkára behívottaknak van, az is csupán néhány hónapra szól. A szülők iskolázottsága nem túlzottan magas.
Takács Tibor emlékei szerint a gombaszedés vagy a som érése idején a cigánycsaládok gyermekei hetekre eltűntek az iskolából, a helyi pedagógusok korábban tanfelügyelőnek nevezték őket, mert olyan kiszámíthatatlanul jelentek meg, mint az ellenőrzésre érkező felügyelők. Jellemző, hogy a művelődési házban indított mázoló tanfolyamra huszonöt olyan fiatal felnőttet írattak be, akik nem fejezték be az általános iskola negyedik osztályát. A kosárfonónak tanulók között olyan is akadt, aki csupán a második osztályig jutott.
A bódvaszilasi körzeti iskolába 312 gyermek jár. Romák, nem romák, hátrányos helyzetűek és nem azok együtt, igaz, az arányok messze esnek attól, amit az integrált oktatási rendszer megalkotói ideálisnak tartanak.
– Az iskola tanulói sikeresen szerepelnek a megyei tanulmányi versenyeken, komoly eredményeket érnek el a labdarúgó bajnokságokban – mondja Kosik Istvánné igazgató – dicsőségfalra való oklevelekkel ez az iskola is büszkélkedhet.
Az érem másik oldala, hogy a pedagógusoknak olykor figyelmeztetni kell egyik-másik családot az alapvető higiéniai előírásokra, mivel a gyermek tetvekkel jön az iskolába.
Az alacsonyabb évfolyamokban azonban egyre magasabb a roma gyermekek aránya, néhány év múlva várhatóan még magasabb lesz. A jószerivel csak romák lakta Tornanádaskán például sokan már tizenévesen önálló családot alapítanak, a harmincas éveit taposó generáció tagjai között már nagyszülőket is találni. Volt olyan fiatal anya, aki ugyanabban az évben kétszer is (januárban és decemberben) szült. Évente húsz-harminc tornanádaskai gyermek jön világra. A védőnői körzetet alkotó hét településből a másik hat együttesen nem éri el ezt a számot. (Kuruc.info: Félelmetes! “Szép” jövő-perspektíva rajzolódik ki mindebből. Ha esetleg valaki nem hitt volna Szepessynek...)
A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó programjának támogatásával készült.
