Életét vesztette Ziad Abu Ein palesztin telepesügyi miniszter egy izraeli katonákkal kitört összetűzést követően - jelentette palesztin forrásokra hivatkozva az izraeli közszolgálati rádió szerdán.
Az összecsapás Ciszjordániában az Izraelt a palesztin területektől elválasztó fal mellett történt, ahol egy katona fegyverével szemtanúk szerint mellkason ütötte a minisztert.
Zijád Abu Ein beteg volt, és betegsége szerepet játszhatott halálában, ami kórházba szállítása után következett be - írta a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
(MTI)
Frissítés: Hering József bővebb híre:
Az izraeli megszálló hadsereg meggyilkolt egy palesztin minisztert
Az izraeli hadsereg könnyfakasztógránátot hajított Zijád Ábu 'Ájn palesztin miniszterre, majd a megszállók puskatussal ütötték a politikust. Röviddel ezelőtt palesztin hírportálok jelentették, hogy a palesztin kabinet tagja belehalt a bántalmazásba. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a politikus szívroham miatt vesztette életét.
Zoom
A megvert palesztin miniszter (Fotók: Jotám Ronén)
Néhány órával ezelőtt palesztinok tüntettek a ciszjordániai Turmusz 'Ájá faluban egy 'Ádéj 'Ád nevű zsidó előtelepülés létesítése ellen. A helyszínre érkező megszálló izraeli hadsereg katonái brutálisan fölléptek a tiltakozók ellen, gumilövedéket és könnyfakasztógránátot lőttek a földjeiket védő őslakosokra. A megszálló katonaság föllépésének halálos áldozata lett a tüntetésen jelen volt Zijád Ábu 'Ájn palesztin miniszter.
Zoom
Palesztin mindennapok a "világ legerkölcsösebb hadseregének" közelében
A Má'án Palesztin Hírügynökség és más palesztin hírközlők jelentik, hogy a katonák könnyfakasztógránátot lőttek a miniszterre, majd puskatussal brutálisan ütlegelték. Zijád Ábu 'Ájn a rámalláhi kórházban belehalt sebesülésébe. Az izraeli hadsereg szóvivője viszont azt állítja, hogy a politikus szívroham következtében halt meg.
(Kuruc.info)
2. frissítés: A Reuters Hírügynökség fotóriportere - elmondása szerint - közeli szemtanúja volt a palesztin miniszter bántalmazásának, ütlegelésének. A Sky News fölvételein az látható, amint az egyik pribék szabályosan fojtogatja az El-Fatah vezető politikusát. Zijád Ábu 'Ájn az elmúlt években a megszállt területeken épített zsidó településekkel, de leginkább a palesztinok által csak Fajvédelmi falnak nevezett elválasztó kerítéssel foglalkozó palesztin tárca vezetője volt.
Zoom
A jelenleg külföldön tartózkodó Mahmúd 'Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke elítélte, és "tűrhetetlen, babár cselekedetnek" nevezte a palesztin miniszter meggyilkolását. A Háárec izraeli napilap szerint a palesztin miniszternek elsősegélyt akart nyújtani az izraeli hadsereg orvosa, ám a politikus követelte, hogy szállítsák a rámalláhi kórházba.
Közben az izraeli hadsereg és a politikai élet szereplői továbbra is azt állítják, hogy Zijád Ábu 'Ájn minisztert nem ütlegelték puskatussal, csupán lökdösték a katonák, majd végül szívroham okozta a halálát. A PALMEDIA palesztin hírközpont videóján halljuk a miniszter utolsó szavait, amikor is a többi között megszállóknak és terroristáknak nevezte az izraeli hadsereget, majd röviddel ezután az elszállítását látjuk. Az ütlegeléséről eddig nem kaptunk fölvételeket.
H. J. - Kuruc.info
3. frissítés: az Euronews összefoglalója:
4. frissítés: Netanjahu ígéretet tett a kivizsgálásra - és ő sosem hazudik
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyes üzenetben kérte Mahmúd Abbász palesztin elnöktől a kedélyek lecsillapítását, és megígérte, hogy kivizsgálják Zijád Abu Ein palesztin miniszter szerdai halálát. Netanjahu bizalmasát, a palesztinokkal folytatott korábbi tárgyalások különmegbízottját, Jichák Molhót kérte meg üzenetének átadására - jelentette a miniszterelnöki hivatal közleménye.
Abbász Rámalláhban a telepes ügyekkel foglalkozó miniszter halála miatt teendő válaszlépések meghatározására összehívta a palesztin vezetők rendkívüli értekezletét. „Nyitva áll minden lehetőség” - közölte Abbász a találkozó előtt, utalva az Izraellel folytatott biztonságpolitikai együttműködés esetleges megszüntetésére.
Móse Jaalon "védelmi" miniszter sajnálatát fejezte ki Abu Ein halála miatt, és közölte, hogy tovább folytatják a biztonsági egyeztetést a Palesztin Hatósággal, noha Dzsibril Radzsúb, a Fatah párt egyik vezető politikusa délután bejelentette palesztin részről történt beszüntetését. Jaalon is megígérte, hogy a hadsereg kivizsgálja a palesztin vezető halálával végződő incidenst. „A biztonság szilárdsága mindkét oldal számára fontos, folytatjuk az egyeztetést a Palesztin Hatósággal” - mondta az izraeli védelmi miniszter.
Az izraeli hadsereg és a Palesztin Hatóság képviselői megállapodtak abban, hogy egy izraeli patológus is jelen lesz, amikor egy jordániai szakértő csoport a halál okának meghatározására boncolást végez. A hadsereg felajánlotta azt is, hogy palesztinok is vegyenek részt a halál körülményeit tisztázó izraeli vizsgálatban.
(MTI nyomán)