Azonnali hatállyal távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből a politikus, ezt személyesen jelentette be kedden Berlinben. Az EP volt elnöke a párt elnökségi ülése után tett nyilatkozatában azt állította, hogy keserűség és harag nélkül távozik tisztségéből.
Zoom
A régi és az új pártelnök (fotó: Bild)
Elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag támogatta javaslatát, amely szerint a testület Andrea Nahlest, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetőjét jelöli elnöknek. A tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson, április 22-én döntenek.
Az egyelőre nem ismert, hogy a kongresszusig ki vagy kik látják el a pártelnöki feladatokat. Sajtóértesülések szerint meglehet, hogy a vezető testületek kedd esti ülésén felkérik Olaf Scholz alelnököt, a tartományi rangú Hamburg polgármesterét, hogy ügyvezető elnökként irányítsa a párt munkáját a Wiesbadenben tartandó rendkívüli kongresszusig.
(MTI)