Holtan találták Moszkvában Alekszej Korsenkót, az Avia Group korábbi vezérigazgató-helyettesét – írja az orosz nyelvű, de ukrajnai Focus nyomán az Index.
Zoom
Korsenkó 57 évesen halt meg, felakasztott holttestét moszkvai irodájában találták meg június 6-án. Az esetet öngyilkosságként kezelik a hatóságok, a vezérigazgató-helyettes családja azonban értetlenül áll a történtek előtt.
A halálhírről már júniusban is beszámoltak több helyen, mostanáig azonban a hír szinte észrevétlen maradt az orosz sajtóban.
Korsenkó legalább 1997 óta, az Aeroflotnál való munkaviszonyának kezdete óta a légiközlekedési ágazatban dolgozott. 2008-ban az Avia Grouphoz került, amely a seremetyjevói és a pulkovói repülőterek üzleti termináljait kezeli. 2011-ben az AG Terminal vállalat élére állt, amely az Avia Group leányvállalata. Ez 2015-ben az Egyesült Államok szankciói alá került, mivel kapcsolatban állt Gennadij Timcsenkóval, Vlagyimir Putyin egyik közeli emberével. Ezt 2020-ban azonban felszámolták.
Halála előtt három héttel Korsenkót elbocsátották az Avia Grouptól. Menesztése ismerőseit és barátait is váratlanul érte.
Köze lehetett Jevgenyij Prigozsin halálához
Orosz sajtóinformációk szerint Korsenkó neve a seremetyjevói üzleti repülési terminálon végzett munkája miatt keltette fel a figyelmet, ahol a meggyilkolt Jevgenyij Prigozsin repülőgépét utolsó repülése előtt szervizelték.
Lehetséges, hogy Korsenkó bizonyos információkkal rendelkezett a repülőgép felszállásra való előkészületeiről. Több, meg nem erősített információ is keringett arról, hogy a repülőgép karbantartásába belenyúlhattak, és egy robbanószerkezetet helyezhettek el.
Prigozsin, a hírhedt Wagner zsoldoscsoport alapítója 2023 nyarán halt meg, amikor üzleti repülőgépe lezuhant két hónappal azután, hogy harcosai rövid időre átvették az irányítást a déli Rosztov-na-Donu városa felett, és Moszkva felé nyomultak egy rövid életű lázadás során, amely Oroszország katonai vezetése ellen irányult.
2022-ben több orosz oligarcha halt meg titokzatos körülmények között, többségüknek oroszországi kőolaj- vagy földgáz-érdekeltségekhez volt köze. Mindegyik halálesetnél felmerültek találgatások a Kreml szerepével kapcsolatban, noha a hivatalos közlés szerint a hatóságok nem egy esetben öngyilkosságot állapítottak meg, illetve arra gyanakszanak.