Minden eddiginél több, mintegy négyezer vetélést regisztráltak a Gázai övezetben - figyelmeztetett szerdán a térség orvosi szolgálatának vezetője.
A Quds News Network palesztin hírügynökség által is idézett Básszám Zakút elmondta, hogy a vetélések nagy részéért a nehéz életkörülmények a felelősek, a többi között az állandó félelem az izraeli légicsapásoktól, a földön alvás, illetve a meleg víz és a higiéniás eszközök hiánya, valamint a menekülttáborokat sújtó megbetegedések és a táborok egészségtelen környezete.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi válságot tovább mélyíti a gyógyszerek és az orvosi eszközök hiánya, hozzátéve, hogy az egészségügyi dolgozók már így is vészhelyzeti módban végzik a dolgukat az alapvető orvosi eszközöket - például diagnosztikai felszerelést - sújtó izraeli blokád miatt.
Kiemelte továbbá, hogy az övezetben több járvány is pusztít, elsősorban az otthonaikból elmenekültek között: hetente több ezer bárányhimlős esetet regisztrálnak, és emelkedett a légúti és a hasmenéses megbetegedések száma is.
A segélyszállítmányok megcsappanása miatt az utóbbi hónapokban romlott a helyzet a túlzsúfolt menekülttáborokban - húzta alá.
(MTI)