A Hamász folytatni fogja eddigi irányvonalát - közölte a palesztin szervezet új vezetője, Halíl al-Hajja szerdán.
Hajja - aki az izraeli erők által 2024 októberében megölt Jahja Szinvárt követi a szervezet élén - hétfői megválasztását követő első beszédében leszögezte: elsődleges céljuk, hogy méltó életkörülményeket biztosítsanak a Gázai övezet lakóinak. Egyben követelte az izraeli katonai műveletek végét, valamint egy átfogó tűzszünetet is a palesztinok lakta, part menti sávban. Felszólított továbbá az izraeli csapatok kivonulására is.
Hajja felhívást intézett arra is, hogy a nemzetközi közösség gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy teljesítse a Donald Trump amerikai elnök által közvetített közel-keleti béketerv szerinti kötelezettségeit. Ez utóbbi egyebek között a Hamász lefegyverzését irányozza elő, ami előfeltétele a Gázai övezet újjáépítésének. A Hamász lefegyverzéséről ugyanakkor a szervezet újdonsült vezetője nem tett említést beszédében.
A Gázai övezetben 2025 októbere óta tűzszünet van érvényben, azonban ennek ellenére rendszeresek az izraeli támadások és egyéb halálos kimenetelű incidensek. Eltérő értesülések szerint Izrael időközben a Gátai övezet 65-70 százalékát tartja ellenőrzés alatt. Közel-keleti kérdésekkel foglalkozó szakértők szerint ugyanakkor a Hamász az általa uralt térségekben meg tudta szilárdítani a hatalmát.
Hajja 65 éves, a Gázai övezetben született, de jelenleg Katarban él. Ő vezette a Hamász delegációját a szervezet és Izrael közötti tűzszüneti tárgyalások során.
Szinvár, illetve a 2024 júliusában Iránban megölt Iszmail Haníje halálát követően Hajja egyre inkább a Hamász központi alakjává vált. Az izraeli légierő tavaly megpróbált csapást mérni a Hamász Dohából működő vezetőségére, s jelentések szerint Hajja is a célpontok listáján szerepelt. A Hamász szerint a támadás kudarcot vallott, mindazonáltal Hajja négy fia izraeli támadásokban vesztette életét, egyikük a dohai légicsapásban.
Az évtizedek óta a Hamász kötelékében tevékenykedő Hajja Szinvár bizalmasának számított, és nem sokkal a Gázai övezetben kitört fegyveres konfliktus kezdetét, 2023 októberét megelőzően hagyta el az övezetet.
Szinvár halála óta a Hamászt egy öttagú vezetőségi tanács irányította, amelynek Hajja is a tagja volt.
(MTI nyomán)





