Rudy Giuliani, Donald Trump elnök személyes ügyvédje egyik Twitter-bejegyzésében azt állította, hogy évekre visszamenőleg vannak terhelő dokumentumai Joe Biden volt alelnök, jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiráns és családja meggazdagodásának körülményeiről.
Bizonyítékokat nem említve Giuliani azt írta a mikroblogon: "dokumentumok vannak a széfemben a Biden család elmúlt négy évtizedének pénzügyeiről". Majd hozzátette: "ha eltűnnék a színről, ezek azonnal nyilvánosságra kerülnek".
A vasárnapra virradóra közzétett bejegyzésben az elnök személyes ügyvédje megjegyezte: ez a dosszié az életbiztosítása, ha őt valamilyen oknál fogva eltávolítanák.
Giuliani Ukrajnában játszott szerepét az amerikai külügyminisztérium munkatársai tanúvallomásaikban gyakran felvetették az elmúlt két hétben tartott képviselőházi meghallgatásokon. Ezek a meghallgatások Donald Trump amerikai elnök alkotmányos úton történő elmozdításának (impeachment) demokrata törvényhozók által szorgalmazott kezdeményezését előzik meg.
Az elnök személyes ügyvédje - aki egyébként korábban New York város polgármestere is volt - a héten egy rádiós interjúban kifejtette, azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza az Obama-kormányzat erőfeszítéseit, amelyek szerinte Donald Trump elnökjelöltségének, majd megválasztása után elnökségének aláásására irányultak. Az ismert amerikai rádiósnak, Glenn Becknek szerdán adott interjújában Giuliani azt állította: ezeknek az erőfeszítéseknek részese volt a DNC (Demokrata Országos Bizottság, a párt vezető szerve), Soros György és Ukrajna akkori vezetése.
Giuliani az interjúban kiemelte az ukrán Korrupcióellenes Akció Központ (AntAC) nevű nonprofit szervezet tevékenységét is. A szervezetet elmondása szerint az Obama-kormányzat és Soros György együtt alapította, és amikor az Egyesült Államok által biztosított alapból 4.4 millió dollárt "rosszul használtak fel" a 2016-os amerikai választások idején, vizsgálatot is indítottak ellene. Giuliani állítása szerint Marie Yovanovich akkori amerikai nagykövet Kijevben nyomást gyakorolt az ukrán kormányra annak érdekében, hogy ejtsék a vizsgálatot az ügyben.
(MTI)