Vlagyimir Putyin orosz elnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott hétfői telefonbeszélgetésében hangsúlyozta Szíria egységének és területi épségének fontosságát – közölte az orosz elnöki hivatal sajtószolgálata.
A közlemény szerint az orosz elnök egyebek mellett kiemelte "a Szíriai Arab Köztársaság egysége, szuverenitása és területi épsége fenntartásának, valamint a belpolitikai stabilitás erősítésének fontosságát valamennyi etnikai és vallási kisebbség törvényes jogainak tiszteletben tartásával".
Szíria déli részén július 13-én élesedett ki a helyzet, amikor esz-Szuveida tartományban véres összecsapások törtek ki a szunnita beduinok és a helyi drúzok között. Július 15-én a szíriai hadsereg bevonult a tartomány azonos nevű székhelyére, és megkezdte műveleteit a helyzet stabilizálásának céljával. Röviddel ezután Izrael csapásokat mért a szíriai kormányerők menetoszlopaira, közlése szerint a drúz kisebbség védelmében, és július 16-án támadást intézett néhány stratégiai fontosságú célpont ellen a szíriai fővárosban.
A két vezető a telefonbeszélgetés során szót ejtett az Irán és Izrael közötti konfrontációról is. Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy kész részt venni az iráni atomprogram körüli tárgyalásos megoldások keresésében.
A közel-keleti helyzet kapcsán Vlagyimir Putyin "ismételten hangoztatta azt az álláspontját, hogy a térség problémáinak és konfliktusainak kizárólag békés megoldását támogatja" – áll a Kreml közleményében.
(MTI)