Kuba "politikai manipulációnak" nevezte az Egyesült Államok által a Melissa orkán károsultjainak a sziget keleti részébe küldött humanitárius segélyt.
"Az Egyesült Államok kormánya opportunista célokra és politikai manipulációra használja fel azt, ami humanitárius segélynek tűnhet. Ennek ellenére Kuba feltétel nélkül elfogadja és megérti, hogy az Egyesült Államok népének gesztusáról van szó" - olvasható a kubai külügyminisztérium közleményében.
Washington ezt megelőzően bejelentette, hogy 3 millió dollár értékű segélyt küld két charterjárattal Miamiból Kuba keleti részébe, és a szétosztásban a kubai katolikus egyházzal működik együtt. Washington hozzátette: "rendkívüli intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a segítség közvetlenül a kubai néphez jusson el, minden külső beavatkozás vagy anélkül, hogy az "illegitim rezsim el tudná azt sikkasztani".
Az amerikai segélynek mintegy hatezer családhoz, azaz 24 ezer emberhez kell eljutnia az amerikai külügyminisztérium szerint.
A kubai külügyminisztérium közölte, hogy Washington hivatalosan soha nem lépett kapcsolatba Havannával a segéllyel kapcsolatban.
Az orkán több keleti tartományban novemberben végzett súlyos pusztítást, így már mintegy 80 nap telt el azóta.
Az amerikai erők január 3-án Caracasban őrizetbe vették és az Egyesült Államokba szállították Nicolás Maduro venezuelai elnököt. Donald Trump amerikai elnök azóta többször megfenyegette Kubát, Venezuela gazdasági és ideológiai szövetségesét. Felszólította, hogy fogadjon el egy megállapodást, "amíg nem késő", de nem részletezte a megállapodás tartalmát.
Kuba, amely nagyban függ a venezuelai olajtól, harminc éve a legsúlyosabb gazdasági válságát éli át a meredeken emelkedő inflációval, az áramszünetekkel, az élelmiszer-, gyógyszer- és üzemanyaghiánnyal.
Jeremy Lewin, a washingtoni külügyminisztérium humanitárius segélyekkel megbízott vezető tisztségviselője kijelentette: "semmi politika nincs a tonhalas, rizses, babos és tésztás dobozokban. Akik átpolitizálják a helyzetet, azok a rezsim tisztségviselői, akik el akarják terelni a figyelmet, és hazudni akarnak, mert az az igazság, hogy képtelenek kielégíteni a saját népük igényeit".
(MTI)