Arra is hamar rájöttem, mi lehetne az üdvözítő megoldás. A holokausztos történészek és üzletemberek előszeretettel emlegetik, hogy az ún. zsidó holokausztot a „túlélők” elbeszéléseiből lehet a legjobban megismerni. Naná, hiszen egyébként semmilyen bizonyíték sincs annak alátámasztására. Így én is egy véletlenszerűen kiválasztott „kiválasztottat” hívtam segítségül.

Zsidónkat Havas Ágnesnek hívják. Most augusztusban lesz 88 éves (hiába, no, a holokauszt tartósít). Tavaly jelent meg felbecsülhetetlen értékű visszaemlékezése Elmondom hát mindenkinek – Ági és Juci emlékei a deportálásból címmel, ami részben az ő és testvére auschwitzi kalandjait meséli el.

 

Persze a könyvben szerepel számos ostobaság, mint pl. a lángot lövellő krematóriumkémények vagy a zsidókból készült szappan és műtrágya (az persze rejtély, hogy szerves trágyából hogyan lesz műtrágya, de sebaj). Emellett olvashatunk Mengele doktornak a főhősünkön végrehajtott vérfagyasztó kísérleteiről is, melyek során több alkalommal vért vettek tőle (most már tudom, hogy az orvosi laborvizsgálat kvázi holokausztnak számít), megmérték a fejméretét, testmagasságát, és (most a gyengébb idegzetűek jobb, ha ugranak két sort) a világhírű tábori orvos személyesen kérdezte meg tőle, hogy volt-e tébécés beteg a családjában, de még Mozartról és Beethovenről is faggatta. Ezért valóban élethosszig tartó kárpótlás jár, nem is lehet vitás.

Ugyan a fenti érdekességekkel is lehetne külön foglalkozni, de én inkább másra hívnám fel az érdeklődők figyelmét.

Havas Ágnes a mű 73. oldalán ezt írja: „Összesen bő négy hónapot töltöttünk Auschwitzban, pontosabban Birkenauban. Az átlagos, Auschwitzot járt magyar foglyoknál sokkal többet tudtunk a lágerről. A régi, néha másfél, két éve vagy még több ideje itt lakóktól, főleg lengyelektől és szlovákoktól (kárpátaljaiaktól), akik jiddis nyelven beszéltek vagy tudtak németül, nagyon sok információt kaptunk a lágerélet mindennapjairól, és sok segítséget, tanácsot problematikus esetekben”.

 

Ebből tehát megtudjuk, hogy Ágnesünk egy az átlagosnál is jobban informált, tájékozott, tapasztalt táborlakó volt, azaz élményei nyilván valóságosak (a könyvben azt írja, hogy több táborrészben is megfordult, ami később még fontos lesz).

És akkor máris feltehetjük az első kérdést. Miként lehetséges az, hogy két éve vagy még régebben az auschwitzi táborban lakó zsidóktól kapott tanácsot hősünk? Elfeledkeztek róluk a kiirtásukra felesküdött náci „szörnyetegek”? Vagy egész egyszerűen csak dolgoztak, illetve bizonytalan időpontban várható elszállításukra vártak a zsidók? Lehet agyalni.

De nézzük, milyen meglepetéseket tartogat még számunkra a kedves „túlélőnk”!

Az 54., 60-62., 66-67., 70-71. és 74-75. oldalakon a következő furcsaságokra bukkanhatunk.

„A tanácsok közé tartozott, hogy minden este alaposan tusoljunk a Saunában meleg vízzel… Igyekezni kell a külső munkán, a földeken dolgozóktól csere útján répát, uborkát, zöldséget szerezni… Bármilyen kiütés jelentkezése esetén - ez lehet rüh vagy más - a Revieren dolgozókhoz kell fordulni, de nem tanácsos bemenni a Revierre, az veszélyes is lehet, inkább tőlük kell megfelelő gyógyszert kérni.”

 

„A lágerfilmekben manapság látott csíkos rabruhákat a külső munkahelyen dolgozók kapták, mi civil ruhában jártunk. Esténként, amikor ismét zárt menetben visszamentünk a raktárból a blokkba, igyekeztünk a ruhánkba rejtve kivinni valami ruhaneműt, ami másoknak volt szükséges. Ezt azután este elcseréltük, ennivalóra, például répára, hagymára stb… Ezután következett a vacsoraosztás. Ekkor kaptak a foglyok meleg ételt, egy zupának nevezett sűrű főzelékfélét. Ez szörnyű étel volt, ritkán tudtuk megállapítani, miből készült, de aki megette, nem maradt éhes… A zupához minden este adtak kenyeret is, 20-25 dekagrammnyi fekete, valahogyan mindig nyúlós, savanyú kenyeret. A kenyérhez mindig járt még valami „hozzávaló”, leggyakrabban műméz vagy mustár, néha szilárd gyümölcslekvár (Hitler-speck, Hitler-szalonna). A vacsora után mindennap elmentünk tusolni a Saunába. A Saunában volt egy hatalmas zuhanyozóterem, számtalan zuhanyrózsával. Nyáron mindig volt meleg víz.”

 

„A Sauna melletti térség szolgált esténként piacként. Itt csereberélték a foglyok a sikeresen organizált holmikat. Mi is itt cseréltük valamilyen ennivalóra, főleg zöldségre, a cipőraktárból kihozott ezt-azt. Az organizációban Juci sokkal ügyesebb volt, és a cserét is általában ő bonyolította le. A fürdést, zuhanyozást, és szerencsés esetben a csereberét követte, ha még maradt rá időnk, a barátainkkal való beszélgetés, majd a takarodó.”

 

„Mi tudtuk, hogy a tisztálkodás életkérdés, ezért minden este elmentünk zuhanyozni a Saunába. Azzal is tisztában voltunk, hogy ha bármelyikünk megbetegszik, azonnal igyekeznünk kell, hogy a kórház valamelyik dolgozóján keresztül gyógyszert, segítséget kapjon… Kétszer voltam beteg Auschwitzban. Egyszer rühes lettem, folyton vakarództam. Megfelelő kenőccsel ez kezdeti stádiumban két-három nap alatt gyógyítható volt. Juci néhány nap alatt szerzett nekem egy kórházi dolgozótól egy ichtiolnak nevezett csodaszert, és néhány napi kezelés, bekenés után tökéletesen elmúlt a rühösségem. A másik betegség nehezebb eset volt. Egy cipő - egyébként nagyon jó, magam választotta félcipő - feltörte a lábamat, és az így keletkezett seb elfertőződött. A sebet igyekeztünk tisztán tartani, és néhány hozzáértő fogoly megpróbálta kezelni is. De csak annyit értünk el, hogy hetekig nem rosszabbodott, de nem gyógyult meg, kissé gennyes maradt. Végül csak akkor jött rendbe, amikor már elkerültünk Auschwitzból, novemberben. A nyoma a mai napig látszik egy kicsit a lábfejemen. Juci a deportálás egész ideje alatt végig egészséges volt, egy kis náthát leszámítva… esténként beszélgettünk, énekeltünk.”

 

„Valamikor ősz elején elvitték a blokkunkból a politikai foglyokat, akikkel nagyon jó barátságban voltunk. További sorsukról csak jóval később, már Budapesten értesültünk. Zömükben túlélték a további lágereket… Ősszel, talán szeptember legvégén vagy október legelején, kitettek bennünket a cipőraktárból, megszűnt a munkánk. Ez teljes bizonytalanságot jelentett számunkra. Attól fogva egész nap, kivéve az Appeleket és az ételosztást, egy háromemeletes priccs legalsó, üres részén kuporogtunk…. Mi, akik egész napunkat bent töltöttük a lágerben és nem dolgoztunk, időnként hallottuk, hogy este vagy másnap jó transzportok indulnak, kisebb csoportok.”

 

„…a megsemmisítőtáborban töltött néhány hónap alatt, miközben ezreket láttunk a halálba menni, szelekciók sorát nézve végig, meghalni nem láttunk senkit. Négy hónap alatt nem láttunk egyetlen halottat sem… Meglepő volt viszont számunkra - már itthon - az, hogy sok Auschwitzot túlélő hazatért milyen milyen döbbenetesen tájékozatlan volt, milyen keveset tudott a lágerről.”

 

Nézzük hát az újabb felmerülő kérdéseket!

Hogyan lehetséges, hogy egy „haláltáborban” a foglyoknak vezetékes meleg vizet és mindennapos zuhanyzási lehetőséget biztosítanak?

Hogyan lehetséges, hogy egy „haláltáborban” mindenféle zöldséghez hozzá lehet jutni, és hogy a külső munkahelyről azokat gond nélkül be lehet vinni?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” létezik egészségügyi ellátás, sőt, nem hivatalos úton is gyógyszerekhez lehet jutni?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” valaki hónapokon át megússza egy kis náthával, aki pedig megbetegszik, azt csodaszerrel hozzák helyre?

Hogyan lehetséges az, hogy a holokausztos filmek és egyéb hivatalos dogma szerinti ábrázolások a táborban csíkos rabruhás foglyokat mutogatnak, miközben a többséget kitevő, nem a táboron kívül dolgozó vagy egyáltalán nem dolgozó lakók valójában civil ruhát viseltek?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltábor” lakói szabadidejének eltöltése pont úgy néz ki, mint egy szocialista építőtábor lakóinak hasonló tevékenysége (zuhi, trécselés, énekelgetés, cserebere) - miközben honvédeink tízezrével haltak meg, vagy - talán még szörnyűbb - kerültek orosz fogságba?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” aki megeszi a számára hivatalosan biztosított, viszonylag változatos étrend szerinti élelmet, már nem marad éhes? Az egyéb alternatív élelmiszerforrásokról nem is beszélve.

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” a foglyok tömegesen, sikeresen és láthatóan minimális kockázattal organizálhatnak (azaz lophatnak)?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” másfél hónapig munka nélkül egész álló nap egy priccs alsó részén lehet kuporogni, miközben azt harsogja a holopropaganda, hogy a munkát nem végzők azonnal mehettek is a gázba?

Hogyan lehetséges az, hogy egy „haláltáborban” foglyok zöme túlélhet?

És végül, de legfőképpen hogyan lehetséges az egy „haláltáborban”, hogy annak egyik átlagosnál tapasztaltabb, informáltabb, szinte az egész tábort bejárt lakója több mint négy hónap alatt egyetlen halottat sem lát, éppen akkor, amikor állítólag a gyilkolászás rekordokat dönt arrafelé?

A kérdések megválaszolásához minden pázmányosnak jó munkát és sok sikert kívánok!

Skorzeny - Kuruc.info