A titkos társaságoknak igenis fontos szerepük volt a történelem alakításában, ebben A Titkos Elit című könyv pótolhatatlan ismereteket nyújt, amelyen keresztül a jelen történéseit is megértjük.
Néhány nappal ezelőtt Popély Gyula, a Felvidék legismertebb történészprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora egy levelet küldött a kiadó részére, amelyben A Titkos Elit című könyvvel kapcsolatban fejtette ki véleményét. Mint fogalmazott: a kötet megjelenésével a magyar történettudomány is rengeteget nyert, mert a feltárt információk egy része ismeretlen volt a hazai történészek számára. Írását az alábbiakban ismertetjük.
 |
Popély Gyula eddig három kiemelten fontos alapművet publikált a Kárpátia Stúdió gondozásában: Felvidék 1918-1920, Szövetségben az ellenséggel és Túszjátszmák.
 |
Miért kell feltárni a Titkos Elit tevékenységét?
A történelem nem egyéb, mint a múlt vizsgálata és állandó újraértelmezése. Amit ma bizonyosságnak, megdönthetetlen igazságnak tartunk, az új tények napfényre kerülésével, esetleg ismert folyamatok újraértelmezésével módosulhat, sőt megdőlhet. Azt is tudatosítjuk, hogy a történelmet mindig a győztesek írják, aminek következtében csakis az válhat elfogadott sztereotípiává, ami megfelel az ő érdekeiknek. Ez vonatkozik többek között az 1914-1918 között lezajlott Nagy Háborúra, valamint a hozzá vezető utakra és útvesztőkre is.
Ezek az érdekek meghatározó módon jelen vannak mind a tudományosságban, mind a népek tudatában. Elvégre a győztesek megteremtették egyrészt a zsarnok és vétkes, tehát megbüntetendő népek kategóriáját – ide ugyebár a legyőzöttek tartoznak –, másrészt kijelölték a haladás, a humanitás és demokrácia élharcosainak csoportját.
Nem vitás, hogy ebbe a győzteseket, valamint az ilyeneknek elismert nemzeteket jelölték. Az 1919-20. évi békekonferencián kimondott és írásban is rögzített szentenciák generációkon átívelő, megkérdőjelezhetetlen megállapításokká váltak, azok minden – egyes nemzetekre pozitív, másokra negatív – következményeivel egyetemben.
E sorok írója mindig tagadta ezen elv érvényességét, és a Nagy Háború előkészítőinek, kiprovokálóinak, valamint a Világ romba döntőinek az antantországok csoportját jelölte meg, azon belül is főleg Nagy-Britanniát. Ezt a meggyőződésünket sommás érvekkel támasztja alá Gerry Docherty és Jim Macgregor skót szerzőpárosnak a Titkos Elit című szenzációs tényfeltáró műve, amely eredetileg 2013-ban jelent meg angol nyelven. A könyv 2024-ben magyar nyelven is napvilágot látott a Kárpátia Stúdió Könyvkiadó gondozásában.
“Az első világháború története szándékosan kreált hazugság” – szögezik le könyvük bevezetőjében a szerzők.
“Az önfeláldozás, a hősiesség, a temérdek elvesztegetett élet vagy a csatározást követő gyötrelem nagyon is valós dolgok voltak, mégis sikerült egy évszázadig elfedni az igazságot arról, hogyan kezdődött a háború, miként folytatódott szükségtelenül és szándékosan 1915 után is. Körmönfontan meghamisított történetet kreáltak, hogy elrejtsék a tényt, nem Németország, hanem Nagy-Britannia a felelős a háborúért. Ha 1918 után széles körben kiderült volna az igazság, az abból fakadó következmények megrengették volna a brit uralkodó osztályt. (…) A Titkos Elit és emberei még ma is ellenőrizni akarják, hogy mit tudhatunk arról, mi történt és miért.” (11., 18. old.).
A könyv magyar változatának kiadója és szerkesztője, Szakács Árpád a következő szavakkal értékeli a könyv jelentőségét a magyar olvasóközönség számára: “A magyar nemzet az első világháború kataklizmájában történelmének talán legsúlyosabb csapását szenvedte el, amelynek szörnyű hatásait nap mint nap érezzük. Az okokról könyvtárnyi szakirodalom jelent meg magyar nyelven, ezeknek csekély része törekedett az igazság feltárására, ugyanis a gondosan felépített hazugságokat az akadémia hálózatrendszerében tevékenykedő engedelmes történészek tartják fenn. Gerry Docherty és Jim Macgregor elsöpri a hazugságok özönét, és teljesen új alapokra helyezi az ismereteinket arról a tragédiáról, amelynek pusztító következményei most is alakítják a világtörténelmet, így a jelenkori folyamatok megértése szempontjából is pótolhatatlan történelmi munkáról van szó.”
A könyv mondanivalója iránti érdeklődést az a tény is bizonyítja, hogy a magyar nyelven eredetileg 2024 őszén megjelentetett mű 2025 márciusában már a hatodik utánnyomásban került az olvasók elé. Bízunk benne, hogy a feltárt tényszerű igazságok alapvető módon változtatják meg a Nagy Háborúhoz vezető út megítélését mind a történész-szakemberek, mind a szélesebb érdeklődő olvasóközönség tudatában.
 |
De mi is ez a szerzők által egyszerűen csak Titkos Társaságnak nevezett csoportosulás, amely oly körmönfont módon mozgatta és irányította a történelminek bizonyuló folyamatokat?
Nos, a szóban forgó műből megtudjuk, hogy 1891-ben Angliában befolyásos politikai, társadalmi és gazdasági tényezőkből létrejött egy titkos társaság, azzal a céllal, hogy irányítója legyen a birodalom sokoldalú fejlődésének, sőt hosszú távon biztosítsa teljes világpolitikai prioritását. Ebbe a társaságba mindjárt az elején bevonták a brit vezető réteghez közel álló – sőt annak részét képező – bankárdinasztiát, a Rothschildokat is. Ezzel a húzással sikerült eliminálniuk az angol arisztokrácia soraiban addig tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat.
A Titkos Elit megítélése szerint Nagy-Britannia világhatalmi ambícióit a feltörekvő egységes Németország gazdasági, ipari és kereskedelmi sikerei komolyan veszélyeztetik. Ki kell tehát robbantani egy nagy összeurópai háborút, amelyben szétzúzzák német vetélytársukat, valamint annak szövetségesét, az Osztrák-Magyar Monarchiát. Ezzel kapcsolatban úgy okoskodtak: Nagy-Britannia egyedül nem bocsátkozhat háborúba Németország ellen, ezért szövetségesekre van szüksége a katonai fölény megteremtése érdekében. Ezzel párhuzamosan a brit közvéleményt németgyűlölővé kell tenni.
A katonai erőfölény megteremtésének ügyét szolgálta az 1904-ben Franciaországgal megkötött Entente Cordiale szerződés. Az amúgy eleve németgyűlölettel terhelt francia politikai elitet nem volt nehéz bevonni egy ilyen szövetségbe. A Titkos Elit – francia közreműködéssel – az orosz politika irányvonalának meghatározásában is fontos szerepet játszott. E titkos társaságnak volt köszönhető, hogy a cári birodalomnak nyújtott francia kölcsönöket végül is a Rothschildokhoz kötődő bankok fedezték és biztosították. Úgy tűnt, már csak idő kérdése Oroszország megfelelő “megdolgozása”, valamint bevonása a már létező angol-francia antantba. Ezzel befejezett ténnyé válnék Németország – valamint a Monarchia – bekerítése, majd katonai szétzúzása egy ügyesen kiprovokált háborúban.
A szerzőpáros azonban tényszerűen arra is felhívja a figyelmet, hogy a japánoktól elszenvedett háborús vereség után a cár csaknem meghiúsította a nagy konspirátorok törekvéseit. A hivatalos történettudomány többnyire figyelmen kívül hagyja, hogy mi is történt 1905 júliusában a Björkö-öbölben. Itt ugyanis Miklós cár titokban fogadta unokatestvérét, II. Vilmos német császárt. A két rokon uralkodó egyetértett abban, hogy az angolok “csaléteknek” fogják felhasználni a franciákat egy nagy háború kirobbantása érdekében, amelynek Németország megsemmisítése lenne a célja. Egyet nem értésüket írásos megállapodásban is rögzítették. Ennek hatályba lépése megváltoztathatta volna Európa és a Világ történelmének irányát. A cár sajnos “visszavonulót” fújt, és így a megállapodásból nem lett semmi. “A Titkos Elit azzal fenyegetőzött, hogy kihúzza a pénzügyi dugót, ha a cár nem tér észhez” - értesülünk a szerzőpáros felvilágosító szavaiból. Gondolatmenetüket a továbbiakban imigyen folytatják:
“Oroszország áldozatul esett a britek ármánykodásának, akik belerángatták egy másik szerződésbe, amely nem Oroszország vagy az európai béke megvédését szolgálta, hanem azt segítette elő, hogy a Titkos Elit lerombolja Németországot.” (126. old.) Szándékuk végcélja kimondva-kimondatlanul a következő volt: „Németországnak pusztulnia kell.” (138. old.)
Az ingadozó Oroszország 1907-ben csatlakozott az angol-francia antanthoz, és ezzel bezárult a kör Németország és szövetségese, az Osztrák-Magyar Monarchia körül. Ezt követően már csak az volt a kérdés, vajon milyen ürügyet használnak fel a háború kiprovokálására. Teljes fordulatszámmal folyt az antantországok lakosságának győzködése Németország fegyverkezéséről, háborús készülődéséről, Angliát veszélyeztető flottafejlesztéséről stb. Nem vitás, ezek az állítások egytől egyig légből kapott hazugságok voltak, a Titkos Elit azonban támogatta e valótlanságok terjesztését. A szerzők idézik Sir John Fisher tengernagynak, a haditengerészet parancsnokának bizalmas levelét VII. Eduard királyhoz, amelyben kifejti: a brit flotta négyszer erősebb a németnél, “ám ezt nem szeretnénk világgá kürtölni.” (184. old.) A Titkos Elit tagjai tehát tisztában voltak a Németország lejáratására terjesztett hírek valótlanságával, ez azonban őket egyáltalán nem zavarta. Minden eszközt kihasználtak arra, hogy félelmet és haragot keltsenek Németország iránt. A szerzők szerint a briteknél valóban sikerült is beindítani az ún. “félelemfaktort”.
“Az emberek tényleg elhitték, hogy lehetséges, sőt valószínű a német támadás” – állapítja meg a skót szerzőpáros. (202. old.)
Az 1910 májusában elhalálozott VII. Eduardot V. György váltotta a trónon, ez azonban nem jelentett változást Titkos Elit rejtett politikai aknamunkájában, sőt ekkor már a franciákra is egyre jelentősebb nyomást gyakoroltak. Ezzel magyarázható, hogy Alexandr Izvolszkij lett Oroszország párizsi nagykövete, aki Raymond Poincaré miniszterelnökkel és külügyminiszterrel karöltve mindent elkövetett a háború mielőbbi kirobbantása érdekében.
A nevezett francia politikus 1912-ben például nyíltan kifejtette Izvolszkij előtt: Oroszország használjon ki valamilyen megfelelő balkáni incidenst egy nagy összeurópai háború kirobbantására. Ösztönözzék a szerbeket összeesküvésekre, sőt merényletekre a Monarchia magas politikai tényezői ellen, mivel egy nagy háború kiprovokálása angol, francia és orosz szempontból igencsak kívánatos lenne. (Vö.: Popély Gyula: Száz évvel egy nemzetgyilkossági kísérlet után. In: Muravidék 33-34., 2020., 7. old.)
A szerzőpáros megállapítása szerint Poincaré francia miniszterelnök és külügyminiszter “eladta lelkét a Titkos Elitnek”, és visszavonhatatlanul elkötelezte magát a francia revanspolitika, valamint a Németország elleni háború mellett. (282. old.) Biztosította Izvolszkijt, hogy “Franciaország fegyveres támogatást nyújt Oroszországnak, amennyiben az háborúba bonyolódik az Osztrák-Magyar Monarchiával és Németországgal”. Szazonov orosz külügyérhez intézett levelében a nagykövet azt fejtegette, hogy a francia miniszterelnök mostanában leginkább amiatt aggódik, hogy úgymond “a németek békét akarnak”. (283. old.)
A németgyűlölő Poincarét 1913 februárjában – a Titkos Elit nyomásának köszönhetően – Franciaország elnökévé választották. A szerzőpáros szerint ezáltal “Európa sorsa megpecsételődött”. (287. old.) A továbbiakban kifejtik: “Raymond Poincaré értékes befektetésnek számított a Titkos Elit számára. (…) kész volt nyugtalanságot kelteni a Balkánon és a válságot kihasználva európai háborút provokálni”. (289. old.)
A tízes évek elején sajátos módon a USA-ban is a Titkos Elit befolyása alatt álló pénzhatalom kezébe került a politika irányítása. A szerzőpáros nyíltan felhívja rá a figyelmet, hogy bár 1912-től Woodrov Wilson volt az államok elnöke, de Edward Mandel House személyében egy Angliában nevelkedett “sötét alak” állt mellette, ellenőrizve az elnök minden lépését. A pénzügyi hatalom pedig az USA-ban is egyre inkább a Titkos Elit támogatását élvező pénzoligarchák – a Morgan, a Rockefeller és a Rothschild házak – birtokába került. Wilson elnök egyértelműen az ő bábfigurájuknak minősült. (310-313. old.)
A Titkos Elit ekkorra már egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Balkánon kell próbálkozni egy összeurópai háború kiprovokálásával, elvégre itt tapasztalható leginkább a háborús feszültség. E térségben főleg Oroszország volt érdekelt a viszonyok felforgatásán, de mellette az angol ügynökök is szították a helyzet elmérgesedését. Mind az oroszok, mind a Titkos Elit a szerbeket tartották a legalkalmasabb faltörő kosnak e művelet lebonyolításában.
Szerbiában ekkoriban – a szerzőpáros megállapítása szerint – az orosz nagykövet volt a helyzet tényleges ura. Sem a király, sem a miniszterelnök nem hozott döntéseket az ő jóváhagyása nélkül. A szerzők találóan állapítják meg róla: ”Szerb maffiózókból, orosz kollaboránsokból, összeesküvőkből és cselszövőkből álló viperafészket hozott létre maga körül, amely tüzet rakott a puskaporos hordó alatt és a robbanáspontig hevítette azt.” Megállapításuk szerint ezek a gátlástalan emberek még mindig „nem foglalták el a történelemben az őket megillető helyet: a szemétdombot”. (319. old.)
A Balkánon 1912-ben, majd 1913-ban egymás után két háború is lejátszódott, amelyekbe azonban sem Németországot, sem a Monarchiát nem sikerült belerángatni. A szerzőpáros megállapítja: “Minden eshetőségre felkészülve Nagy-Britannia, Oroszország és Franciaország riadókészültségben állt. A hatalom sötét folyosóin Londonban, Párizsban, Szentpéterváron és Európa többi fővárosában azt a kérdést mérlegelték, vajon ez alkalommal kitör-e az általános háború. Szakadatlanul folytak a francia és az orosz katonai előkészületek. (…) Az Egyesült Királyságban a sajtó már az előző évtized nagy részét arra használta, hogy felkészítse a brit közvéleményt a háborúra. A Balkán iránti közöny álarca mögött felkészülten álltak a brit háborús uszítók.” (332. old.)
 Ferenc Ferdinánd trónörökös a merénylet előtt |
A Titkos Elit fokozatosan rájött: egy Németországgal szemben kiprovokálandó háborúhoz az Osztrák-Magyar Monarchián át vezet az út. A térségben tehát egy olyan súlyú incidensre lenne szükség, amely a Monarchia számára megemészthetetlennek bizonyulna. Az angliai Titkos Elit, valamint a francia szabadkőművesség sugallatára – orosz közreműködéssel – megszervezték hát a szarajevói merényletet. 1914. június 28-án szerb terroristák Bosznia-Hercegovina fővárosában meggyilkolták Ferenc Ferdinánd főherceg-trónörököst, valamint annak feleségét. A merényletet követően – egy hónap diplomáciai hezitálás után – 1914. július 28-án kitört az antanthatalmak által már évek óta hőn óhajtott háború, amelyet napokon belül sikerült világméretű konflagrációvá terebélyesíteni.
A Titkos Elit tehát elérte nagyszabású célkitűzését: sikerült háborúba rángatnia mind Németországot, mind nagyhatalmi szövetségesét, az Osztrák-Magyar Monarchiát. Kezdetét vette egy több mint négy éven át tartó öldöklő küzdelem, amely a központi hatalmak vereségével, illetve a Szövetséges és Társult Hatalmak győzelmével végződött. Az 1918 nyaráig voltaképpen kétesélyes háborús mérkőzést az USA beavatkozása döntötte el az antant javára. Teljesült a Titkos Elit ördögi terve: Németország és szövetségesei tönkrezúzása.
A legyőzött Németországgal aláíratott békeszerződés 231. cikkelye pedig még a következő hazug és megszégyenítő állítást is elfogadtatta a vesztesekkel:
A szövetséges és társult kormányok megerősítik, Németország pedig elfogadja, hogy ő és szövetségesei felelősek mindannak a vesztségnek és kárnak az okozásáért, ami a szövetséges és társult kormányokat, illetve népességüket érte annak következtében, hogy Németország és szövetségesei agressziója miatt háborúzni kényszerültek. (497. old.)
A Titkos Elit szellemi örökösei még napjainkban is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne derüljön fény a Nagy Háború genezisére, valamint a Világ felforgatásának és tönkretételének okaira, illetve okozóinak kilétére. Végezetül kijelentjük, hogy egyetértve a szerzőpárossal, mi is valljuk az általuk megfogalmazott tételt:
Az első világháborúval kapcsolatos propaganda, hazugságok és agymosás egy évszázada után a kognitív disszonancia miatt kényelmetlenül érint bennünket az igazság, hogy brit és amerikai befolyásos iparmágnások és pénzemberek által támogatott önjelölt angol fajvédő hazafiak szűk, társadalmilag kiváltságos csoportja idézte elő az első világháborút. Végső soron ennek a londoni Titkos Elitnek az eltökéltsége volt, hogy szétzúzza Németországot és átvegye az irányítást a világ felett. (510. old.)
Köszönettel tartozunk Szakács Árpádnak, a Kárpátia Stúdió Könyvkiadó tulajdonosának a hatalmas mű magyar nyelvre fordíttatásáért és megjelentetéséért. E tettével hatalmas szolgálatot tett nemcsak a tudományosságnak, de egy több mint évszázados hazugság és rágalom leleplezéséhez is jelentős mértékben hozzájárult.
