1988. október, Vinwood Cellars, Geyserville, Kalifornia
 |
Utasítás érkezett a korporatív igazgatóságtól, mely szerint 30.000 gallon kóser bor készítésére köttetett szerződés, amelyet New Yorkból érkező zsidó rabbik fognak elkészíteni, palackozni, majd megszentelni a folyamat közben és a végén. Mindez csekély nyolc hét szakmai és technológiai segítségben testesedett meg, amelyet a borászat szakmai részlege volt hivatott lebonyolíttatni a megrendelő rabbikkal.
Tíz csimbókos rabbi érkezett a feladat elvégzésére október végén, egy szombati napon, akiket a helyi motelekben szállásoltak el. Küldetésükhöz méltóan még a hétvégén önszorgalomból feltérképezték a szőlőterületeket, mintákat vettek, refraktométeres vizsgálatokat végeztek, pH-méterrel járták a határt.
Hétfő reggel rendben felsorakozott a rabbitenyészet, munkára készen. Mivel mindent nekik kellett kétkezűleg elvégezni, és a goj csak szóban mutathatta be, mit hogyan kell nekik csinálni, a borászat dolgozói jóindulatú konzultánsként álltak rendelkezésükre. A későbbiekben kiderül, milyen eredménnyel.
A zsidó csapat idősebb része 50 feletti hosszú szakállas egyedekből állott, a többi huszonéves sihederekből, 50-50 arányban.
A cégnél három műszakban dolgoztak, összesen 40-en, amelyből a vezetői réteg műszakonként egy, a kezelői 12-13 munkást tett ki, akik zömében mexikóiak voltak.
Összeszokott társaság, mindenki tudta, mit kell csinálni kérdés nélkül, két szóban értették, ha változás van, és tökéletesen elvégezték az adott munkát.
Hétfő reggel nyolckor munkára készen beállított a kóser csapat egy busszal. Aznap 15 tonna fehér és kék szőlő érkezését prognosztizáltam három helyi termelőtől, Pinot Noir, Chardonnay és Pinot Gris fajtákkal. Az előírásoknak megfelelően eligazítottam a mexikói munkásokat, hogy semmihez nem szabad hozzányúlniuk, a rabbik mellett kell állniuk és csupán szóban kell elmondani, mit hogyan kell fizikailag a rabbiknak elvégezniük. Hozzányúlni semmihez nem szabad, csak mutatni.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy a beszállító dömperektől a targoncákon, a feldolgozósoron, a zúzobogyózókon, a léelválasztó-rendszereken, a préseken, az erjesztőtartályokba való szivattyúzáson keresztül, a mintavételen át, a laborvizsgalatokon keresztül, az összes technológiai lépést a rabbiknak kellett fizikailag elvégezni.
Én láttam előre, hogy ebből katasztrófa lesz, jeleztem is jó előre a tulajdonosoknak, és ez még csak az első nap volt.
Indításként az egyik ifjú zsidó titán felpattant az egyik targoncára, majd véletlenül rükvercbe téve telibe találta az egyik húsz méteres világítótornyot, amelyik nemes egyszerűséggel belezuhant a kétszintes vadonatúj rozsdamentes, több ezer dolláros léelválasztó tartály közepébe, amelybe az előző nap más erjesztendő mustot helyeztünk el.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy pillanatok alatt térdig gázolt mindenki erjesztetlen mustban egy Kossuth tér alapterületű feldolgozó részlegben. A targonca felrobbant, gázolaj elegyedett a musttal, a zsidók üvöltve menekültek. Később visszatértek, miután a rendőrség, tűzoltóság és az ambulancia felvette a szükséges jegyzőkönyveket.
Másnap fáradalmaikat kipihenve reggel nyolckor beöltözve megérkeztek a következő nap szőlőfogadására. Chardonnay és Pinot Noir érkezett 30 tonna mennyiségben.
Az előző napi törmeléket még pucolta a helyi köztisztasági vállalat, a számlákat én vettem át. Mindössze 125 ezer dollár kárt okoztak. A biztosító természetesen nem volt hajlandó fizetni, mert a szerződésben kóser borgyártásról szó sem esett.
Aznap kora délelőtt az egyik lógó szakállú zsidó szakértő hozzácsatlakoztatott egy térfogat-kiszorításon alapuló nagy teljesítményű szivattyút egy üres rozsdamentes acéltartályhoz musttal teli helyett és amely egyébként légmentesen zárva volt a tetején. A tartály 20 ezer gallon befogadóképességgel rendelkezett. Kb. három perc múlva óriási zajra lettünk figyelmesek. A tartály a vákuumtól úgy roppant össze, mint a papírzacskó a hamburger befejezte után. Majd, miután összecsuklott, rázuhant a szomszédjára, amelyikben sűrített mustot tároltunk, fölborítva azt. A sűrített mustról tudni kell, hogy legalább tízszeres értékű, mint a sima must, mert cukor helyetti édesítésre használják.
4.000 gallon sűrített must ömlött ki aznap az éppen feltakarított placcra. Mivel nagyon viszkózus állagú a sűrített must, rövid időn belül megbénított minden járművet, közlekedést, emberek csúszkáltak, estek-keltek, a zsidóknak a szakállából is csöpögött a nedű. Az egyik ki akarta húzni a nagyfeszültségből a prés dugaszát, amely beragadt. Erőszakkal kihúzták ketten, mivel tökéletes zárlatot idéztek elő az egész üzemben. Erre a napra ezzel le is zárták a működés feltételeit.
Egész éjjel takaríttatni kellett vagy húsz emberrel, hogy valami borászat-jelleget öltsön az üzem és hogy készen álljon a következő napi szüretelt mennyiségre, amely csekély 80 tonnából tevődött össze. Riesling, Merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Syrah.
Az előző két napi feldolgozott mennyiséghez pedig hozzá sem tudtuk nyúlatni még zsidajainkat, pedig ezeket már be kellett volna oltani a megfelelő élesztőkkel, adalékokat hozzáadatni, deríteni, kénezni, hordókat előkészíteni erjesztésre, fejteni stb.
Harmadnapra korán érkeztek, már hét órakor megjött a buszuk. Gyorsan kiosztottam a munkát mindnyájuknak. Rozsdamentes tank takarítása belülről, súrolás, lúgos kezelés, savas semlegesítés, majd bő vizes öblítés. A mexikóiak kívülről működtették a nagynyomású szivattyúkat. Negyedóra sem telt bele, az egyik öreg zsidó a tartályban összeroskadt, légzési zavarokkal küszködve. Kihívtuk a mentőket. Az öreget elvitték, többet nem láttuk. A többiek a takarítás után szédelegve jöttek ki, pihenni szerettek volna, de utasítottam őket, hogy már itt vannak az első szőlős kamionok, lehet a feldolgozósorra felsorakozni. Nemsokára óriási riadalom, az egyik fiatal rabbigyerek megcsúszott és beleesett a fogadógaratba. Sikerült valamelyik mexikóinak időben lekapcsolni az egész sort, másképp a csiga elevenen behúzta volna a lábánál fogva.
Üvöltve menekült az egész bagázs, a havert kísérve a kórházba. Az egész éjjelt az ügyeleten töltötték, mert sokkot kapott a delikvens.
Másnap újabb 40 tonna érkezett, de a zsidó csapatból csak ketten jelentkeztek munkára. Az egyikük eltévedt a pincében és széndioxid-mérgezéssel kellett kórházba vinni.
Nem mondta neki senki, hogy ha a pincében nem égnek a földön elhelyezett gyertyák, az azt jelenti, hogy nincs elegendő oxigén és ventilláció hiányában nem szabad belépni.
Táblák ugyan jó előre figyelmeztettek eme veszélyforrásra, de, mint kiderült, a fickó nem tudott angolul. Társa a mentőben ülve kísérte a kórházba.
Itt álltunk rabbik nélkül, a szőlő pedig az ütemterv alapján csak jött be. Nem várt a "kiválasztottakra".
Kénytelenek voltunk a következő egy hétben fogadni az összes általuk szerződésben vásárolt szőlőt.
Semmit nem csináltunk vele, és ott rohadt meg mind az erjesztőtartályokban.
Egy hónap múlva a zsidók benyújtották a cégnek a számlát. Egészségügyi költségek: 2.1 millió dollár, szerződésszegés, veszteségek: 800 ezer dollár.
A cégben tett kár 600 ezer dollárt tett ki: tönkretett tankok, infrastruktúra, gépek, alapanyag-veszteség, működési időkiesés, a további szőlőszállítmányokat máshova kellett irányítani, hogy fel tudják dolgozni.
Decemberben felszámolták a céget.
Mintha Budapestet látnám.
Varga Béla – Neményi.net
